A június elsejei Top 50 Leaders Forumon egy asztalhoz ültek a szakmai szövetségek vezetői, hogy megvitassák a hazai kommunikációs szakma jövőjét érintő legfontosabb kérdéseket. Arról kérdeztük őket, hogy milyen lépésekre van szükség szövetségek szintjén, volt-e felelősségük a háborús hirdetésekkel kapcsolatban, milyen változások várhatók a szakmába
Július végéig megjelent cikkekkel lehet pályázni a Provident Pénzügyi Zrt "Provident Sajtódíj a Láthatatlanokért" pályázatának legújabb havi fordulójára.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, átfogó és határozott rendészeti akciósorozat indult Budapest közbiztonságának erősítésére. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) legfrissebb tájékoztatása szerint az ellenőrzések első hetében több mint 400 rendőr vetette be magát a fővárosi utcákon. A nagyszabású tisztogatás során több mint 700 embert igazol
Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már töb
Minden évben brutális büféárakkal találkozhatnak a Hungaroringen a kilátogató rajongók, és ez idén sincs másként. Olvasóinktól ismét kaptunk képeket, amelyekből kiderül: nemcsak egyénileg, de családilag se olcsó szórakozás itthon, élőben nézni a Száguldó Cirkuszt.
A miniszter azt állítja, hogy a nem megfelelő kerítés miatt kiszökött és megfagyott három hatvanpusztai zebra tetemét szabálytalanul kezelték. Szerinte az elpusztult állatokat egy sertéspestis-mentesítésre használt gödörbe dobták.
"Míg például egy bankszámlán lévő összeg vagy egy tőzsdei részvény értéke egyszerűen megállapítható, addig egy nem tőzsdei vállalkozás értékének meghatározása jóval összetettebb feladat."
Kőrizs Kata, a WMN perinatális és szülészeti kérdésekkel foglalkozó szakújságírója 2026 nyarán személyes sorozatot indított, amelyben saját érintettségén keresztül mutatja be a negyven feletti gyermekvállalás és a várandósság mindennapi valóságát. A szakember két gyermek és hat év szünet után várja harmadik gyermekét, aki augusztus közepén fog megs
Az aranydurbincs egy tiszta ízű hal, nincs tele szálkával, húsa jól süthető és grillezhető. Bátran ajánlom azoknak is, akik kerülik a halfogyasztást - én is közéjük tartoztam sokáig, de ma már nagyon sokféle halat és tengeri herkentyűt fogyasztok.
Magyarországon a szántóföldi növénytermesztésnek alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez. A sikeres alkalmazkodás alapja pedig a talaj fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságainak együttes kezelése - hangzott el az Axiál Kft. Alap a talaj című rendezvényén Szarvason. Az eseményen elhangzott, hogy az egyre súlyosabb aszályok és a megválto
Több mint 18 ezer illegális elektronikus cigarettát találtak a navosok egy rutinszerű közterületi ellenőrzésen. A pénzügyőrök felfigyeltek egy nyitott, dobozokkal telezsúfolt raktárra, ott bukkantak a tiltott termékekre. Meg a készséges, ámde óvatlan árusra.
A Szabó támogatására tavasszal összegyűlt 280 millió forint egy részéből az Oltalom Kórház fogorvosi rendelőjét korszerűsítik, és újraindítják a hajléktalanokat ellátó fogászati szakrendelést.
Vizsgálatot indított a nigériai balesetvizsgáló hatóság (NSIB), miután az Enugu Air egyik Embraer E170-es repülőgépe a leszállást követően túlfutott a Benin City-i repülőtér 05-ös futópályáján.
Az utolsó pillanatban halasztották el annak a törvénycsomagnak a parlamenti zárószavazását, amely a Magyarország számára elérhető, 1,8 milliárd eurós uniós vasútfejlesztési források felhasználásához szükséges. A kormány szerint az Európai Bizottság újabb technikai módosításokat kért a jogszabályhoz.
Az euróövezet magánszektorának teljesítménye a vártnál jóval erőteljesebben javult júliusban, és visszatért az iráni háború kirobbanása előtti szintre. A kilábalást azonban veszélybe sodorhatja a közel-keleti konfliktus újabb éleződése, amely ismét rányomhatja a bélyegét a hangulatra - írta a Bloomberg. A gazdasági helyzet javulását az inflációs vá
A téli retek és fekete retek sikeres őszi gumóképződéséhez elengedhetetlen a magágy gondos előkészítése és az augusztusi vetés megfelelő időzítése. Cikkünk lépésről lépésre segít, hogyan biztosíthatod a kiemelkedő termést.
A magyar állami háttérrel rendelkező gazdasági szféra és közigazgatás történetének egyik legnagyobb szabású átvilágítási, strukturális átalakítási és elszámoltatási hulláma zajlik. Az állami vállalatoknál, háttérintézményeknél radikális személyi cserék kezdődtek, a pozíciókba új szakmai gárda épül be, miközben a kormányzati kommunikáció és a nyomoz
Tusványoson szólította fel a fideszes képviselő a Tiszát, hogy fejezzék be a vádaskodást, de az sem tetszik neki, hogy Magyar Péterék Fidesz-maffiáról beszélnek.
Július 30-ról 31-re virradó éjszaka érik el aktivitásuk csúcsát a Déli Delta Aquaridák és az Alfa Capricornidák, óránként 10-15 hullócsillag felvillanása várható az égbolton – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-vel. A Déli Delta Aquaridák gyorsabb, finom fénycsíkokat húzó meteorjaikról ismertek, míg az Alfa Capricornidák ritkább, időnként f
A Hun-Ren Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói nemzetközi együttműködésben (Moca) sikeresen megépítettek egy olyan kísérleti rendszert, amely képes a mikrohullámú jelet a fény fotonjává alakítani.
Sokatmondó fotó jelent meg a közösségi médiában, amely arra enged következtetni, hogy Szépréthy Roland, a Megasztár korábbi műsorvezetője titokban megnősült.
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Idén augusztus 20-án ismét összefog három Balaton-parti település, hogy közösen kínáljon egész estés ünnepi programot a tó körül pihenőknek. A tavalyi kezdeményezés sikerét követően Tihany, Balatonfüred és Zamárdiban a STRAND Fesztivál idén is egymásra épülő látványosságokkal várja az érdeklődőket.
A koreai BBQ szíve a samgyeopsal — vastag szelet zsíros császárhús, ami parázs felett sül, aztán salátalevélbe csavarva a szánkba kerül. A magyar rablóhús ugyanezt az ösztönt követi: szabad tűz, nyárson sülő zsíros hús, hagyma és gomba között rétegezve, ahogy a betyárok valaha a tábortűz mellett készítették. Két kultúra, ugyanaz a logika, nyílt lán
A Tisza-kormány a valaha volt legnagyobb elszámoltatást tűzte zászlajára megalakulásakor. Eddig eltelt több mint két hónapban több látványos lépést is tettek már, ám a korábbi kormányzópárt legismertebb arcain egyelőre nem találtak fogást. Ön mit gondol, idővel a Fidesz csúcsvezetőit az elszámoltatás? Szavazni 17 óráig tud!
Gyorshajtáson kapták és pozitív lett a kokaintesztje Cristian Volpatónak, a vasárnap zárult labdarúgó-világbajnokságon szerepelt ausztrál válogatott játékosának.