Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jel
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 10-én kezdődő héten.
Az Adótraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az augusztus 10-én kezdődő héten.
Hazánk egyik legnagyobb táncházas eseménye, a Folkpark Táncházfesztivál az ötödik jubileumához érkezett. Ami 2021-ben egy különleges kísérletként indult, mára a Budapest Park egyik legjobban várt hagyományává nőtte ki magát: egyetlen éjszakára az egész Park a népzenéé és a néptáncé lesz, ahol három tánctéren egyszerre szól az élő muzsika, és több e
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (Bbch 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további v
A nool.hu korábbi cikkei nyomán több olvasó is megosztotta saját, évtizedekkel ezelőtti különös égi élményét a kazári származású UFO-kutatóval, Miskolci Lászlóval.
Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap. Szerinte Iránnak nincs pénze, és a gazdaság rossz állapotban van.
A Rák koncentráljon a nagyobb céljaira, A Skorpió keresse a probléma gyökerét! Karrier horoszkóp: 2026.08.10. Kos Hajlamos vagy azt gondolni, hogy mindent kézben tartasz, és, hogy minden zökkenőmentesen működik Ez nem egészen így van. Amit nem veszel észre, az az összkép. Egy bizonyos lépés megtétele sokkal több igazságot fog feltárni! Bika Összess
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) engedélyezte a Moderna mFLUSIVA (mRNA-1010) nevű készítményét, ami az első hivatalosan jóváhagyott mRNS-alapú szezonális influenza elleni vakcina az Egyesült Államokban.
A hét első napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a hétfői horoszkópot!
Mennydörgést, villámlást hoz a vihar északnyugaton, máshol a visszatérő sivatagi forróság miatt szenvedünk. Hétfőn visszatér a sivatagi forróság, lesz, ahol 37 fokig melegszik a levegő, viszont északnyugaton mennydörgés, villámlás és eső borzolja a kedélyeket. Ma az északkeleti tájakat leszámítva nagy területen 25 fok felett. Ugyanakkor az Észak-Du
Vajon megváltozhatnak az anyajegyek a napfény hatására? Minden változás veszélyes? Szabad-e egyáltalán anyajegyekkel napozni? Csak a sok anyajegyes bőrt kell gyakrabban kenni naptejjel? Biztonságosabb a szoláriumhasználat?
Amikor bioélelmiszert teszünk a kosárba, legtöbben nem laboratóriumokra vagy uniós jogszabályokra gondolunk. Egyszerűen bízunk abban, hogy a címke azt jelenti, amit ígér: átlátható termelést, ellenőrzött gazdálkodást és kiszámítható eredetet. Most azonban egy olyan európai szabályozási vita bontakozik ki, amely alapjaiban változtathatja meg ezt a b
Egy Krakkóból készített, hosszú expozíciós asztrofotó segítségével enged betekintést a NASA a Buborék-köd összetett szerkezetébe, amelynek látszólagos törékenysége mögött valójában heves kozmikus folyamatok dolgoznak.
A gyártóiparban egyre ritkábbak a nagyszabású gépberuházások, a versenyképesség iránti igény azonban nem csökkent. Egyre több vállalat keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel a meglévő géppark teljesítménye növelhető, a termelés digitalizálható és az energiafelhasználás is csökkenthető. A retrofit ma már jóval többet jelent egyszerű felújításnál:
ihany Község Önkormányzata augusztus 12-én lakossági fórumon ismerteti a település készülő településfejlesztési tervének és helyi építési szabályzatának munkaközi anyagát, amely a Kenderföldek sorsa mellett több jelentős infrastrukturális fejlesztést is tartalmaz.
Amikor a háromgyermekes édesanya, Enikő magához tért a Szigeten, halálfélelme volt, vélhetően Ginát tettek az italába. Halálfélelme volt a Szigeten Huszár Enikőnek, a háromgyermekes, beginázott édesanyának. A történtek után egy nappal később még mindig a történtek hatása alatt áll. A civilben lelki segítő édesanya most maga is komoly fizikai ápolás
Ha valaki vashiányra gondol, általában ugyanaz a tünet jut eszébe: a kimerültség. Pedig a szervezet ennél jóval többféleképpen jelezheti, hogy nem jut elegendő vashoz. Előfordulhat, hogy hónapok óta hullik a hajad, állandóan fázol, vagy nehezen tudsz koncentrálni, és fel sem merül benned, hogy ezeknek ugyanaz lehet az oka, mégpedig a vashiány.
A Notino, Európa egyik legnagyobb online szépségápolási termékeket forgalmazó vállalata a 2025-ös pénzügyi évben 1,76 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 11,5 százalékos éves növekedést jelent. Az időszak a vállalat számára jelentős átalakulást hozott: a szervezeti változások mellett továbbra is kiemelt figyelmet fordított a vásárlói élmény fejle
Egész héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
A rózsaszín himalájai sóért gyakran a hagyományos konyhasó árának többszörösét is elkérik. Különleges színe és neve miatt könnyű azt hinni, hogy valamilyen ritka, érintetlen hegyvidéki lelőhelyről származik. A valóság jóval prózaibb: a legtöbb ilyen sót Pakisztán Pandzsáb tartományában, a Khewra sóbányában termelik ki, több száz kilométerre a Himal
A szilíciumostyák a modern elektronika láthatatlan fundamentumai, és bár a lakossági fogyasztók ritkán találkoznak velük, a szállítási adataik hajszálpontos jelzést adnak a világgazdaság állapotáról. A legfrissebb iparági jelentések szerint a
Ma a nulladik nappal kezdődik a Sziget, amely több tízmilliárd forintos lökést adhat a hazai szolgáltatóiparnak: idén is többszázezer vendéget várnak a zenei fesztiválra, amely Budapest egyik legjelentősebb turisztikai eseménye, egyúttal hazánk ismert kulturális márkája.
Nézd meg, mit tartogat számodra ez a hétfő! Napi horoszkóp 2026. augusztus 10-re, ahol minden csillagjegy megtudhatja, mire számíthat a munkában, a szerelemben és a hétköznapokban.
A cikász pálmám idén is hozott egy sor levelet. Szépen megnőttek, fényes zöldek. Egyszer csak egyes levelek vékony levélkéi száradni kezdtek. Azok, amelyek egy másik levél alatt félig takarva voltak (ezért vettem észre későn). Napégés nem valószínű, hiszen csak a késő délutáni órákban süti a nap, és a takart levélrészek száradnak. Tavaly ugyanígy j
Egy több mint 34 ezer bélmikrobiom-minta elemzésén alapuló kutatás szerint a rostokban és polifenolokban gazdag, változatos növényi étrend kulcsfontosságú a jótékony bélbaktériumok szaporodásához és az anyagcsere egészségének megőrzéséhez.
A 2026. július 26. és augusztus 8. közötti kéthetes időszakban a tartós hőség miatt elrendelt riasztási napok alapján – az Országos Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ országos átlagos benchmark-forgatókönyvével számolva – mintegy 440 többlethaláleset adódna, ami a teljes időszaki referenciahalálozás körülbelül 11 százalékos emelkedésének fe
A nyár a feltöltődésről és a szabadságról szól, mégis gyakran megesik, hogy kényelmetlen apróságok árnyékolják be a pihenést. Legyen szó a napfény okozta bőrelváltozásokról vagy az intim zóna kellemetlenségeiről, ma már nem kell belenyugodnunk a problémába.
Budapesten a Nap korongjának csupán 56–64 százalékát takarja majd el a Hold, Debrecen környékén pedig mindössze 40 százalék körüli lesz a lefedettség. Sopronban viszont eléri a 80,9 százalékot, ami már rendkívül látványos jelenséget ígér.