Az egy évvel korábbi 46 milliárdról 12 milliárd forintra csökkent a magyarországi Raiffeisen Bank nyeresége az első félévben. Miközben az ügyfélkövetelések 6,1%-os éves növekedése mellett a nettó kamatbevételek stagnáltak a banknál, az egyéb eredmény 27 milliárd forinttal romlott, amiben az extraprofitadó tavaly novemberi megemelése játszott jelent
Az európai kriptovaluta-szabályozás újabb jelentős állomáshoz érkezett, amelyben Németország továbbra is megkérdőjelezhetetlen úttörő szerepet tölt be. Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) legfrissebb nyilvántartási frissítése szerint az Európai Unióban bejegyzett, hivatalos kriptoeszköz-szolgáltatók (CASP) száma már elérte a 331-et. A legúja
A máj egészségét támogató vacsora nemcsak dietetikai ajánlás, hanem olyan táplálkozási megközelítés, amely hozzájárulhat e fontos szerv egészségének megőrzéséhez. Fontos tudni, hogy a máj több mint 500 funkciót lát el, többek között részt vesz a tápanyagok feldolgozásában, a fehérjeszintézisben, a koleszterinszint szabályozásában és a glikogén táro
Miközben a bankszámlákhoz kapcsolódó digitális szolgáltatások egyre inkább az okostelefonokra költöznek, sok ügyfél továbbra is fizet a hagyományos banki SMS-értesítésekért. Egy-egy üzenet díja önmagában nem tűnik jelentősnek, ám a tranzakciók számától és a szolgáltatás havi vagy éves díjától függően éves szinten akár több tízezer forintos költség
Vitézy Dávid szerint a hazai építőipari piacon a politikai alapú döntések helyett a tiszta, átlátható versenynek kell érvényesülnie, amit jól mutat a Gubacsi híd felújítására kiírt közbeszerzés is, amelyben a korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb és sokszínűbb verseny alakult ki a piaci szereplők között. A részletekről a közlekedési és beruházá
Az orvosok szerint az 51 éves, tapasztalt őrnagy állapota stabil, de súlyos sérüléseket szenvedett - életveszélyben viszont nincs. Ruszin-Szendi találkozott vele, szerinte a történtek ellenére is mosolygós, jó hangulatban van.
A Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (SOI) több olyan értesítést tett közzé, amelyek különböző műszaki hibákra és az azokból eredő biztonsági kockázatokra figyelmeztetnek. Az openiazoch portál összesítése szerint a most nyilvánosságra került visszahívási akciók együttesen több mint kétezer járművet érintenek Szlovákiában. Az egyik legsúlyosabb problém
Szerdán elindul a Tisza-frakció kezdményezésére az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság munkája – jelentette be a testületet vezető tiszás Csőszi Attila.
Mivel az iskolakezdés már itt van a kanyarban, az NKFH az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordított azokra a műanyag kiegészítőkre, amiket a gyerekek akár a szájukba is vehetnek.
Néhány éve még szinte minden nagyobb banki stratégiai prezentációban ott szerepelt a beyond banking. A koncepció egyszerűnek tűnt: a bankok ne álljanak meg a számlavezetésnél, hitelezésnél és fizetéseknél, hanem építsenek olyan szolgáltatásokat is, amelyek az ügyfelek mindennapi életének más területein teremtenek értéket. Azóta azonban sok projekt
A görög szigetekről sokaknak a forró nyarak és a zsúfolt strandok jutnak eszébe, októberre azonban a hőség enyhül, a tömeg pedig jelentősen megfogyatkozik. Kos például remek választás lehet egy őszi nyaraláshoz: a sziget történelmi és természeti látnivalókban is bővelkedik, a tenger pedig ilyenkor még a strandoláshoz is kellemesen meleg.
3,7-ről 7,5 százalékosra emeli az éves hiánycélt a kormány, a Pénzügyminisztérium ezt "a valóság költségvetésének" nevezi, miután már korábban kiderült, hogy az Orbán-kormány elhallgatott egy sor kiadást, és valójában 3,7 helyett 8,3 százalék felé mutatott az idei hiánypálya – írja a PM sajtóközleménye nyomán a hvg.hu.
A Miniszterelnökség hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést a Kommentár Alapítványnak kifizetett 27,8 milliárd forintnyi állami támogatás ügyében.
A nyár végével nem kell búcsút inteni a dinnyének. Ezt a Zamárdiban megrendezett Strand Fesztivál több ezer látogatója is megtapasztalhatta: az Agrármarketing Centrum (Amc) négy nap alatt összesen 1600 kilogramm hazai görög- és sárgadinnyét kóstoltatott a fesztiválozókkal. A hűsítő gyümölcsnek ezúttal is nagy sikere volt, az Amc faháza előtt töretl
Amerikában, a Louisiana állambeli Claiborne-tóban mártózott meg az a nyolc éves kislány, akit egy agyevő amőba fertőzött meg. Bár az orvosok mindent megtettek, a kislány meghalt.
Hétfő este és éjjel még csendes, csapadékmentes idő várható, kedden azonban délnyugat felől erős felhősödés kezdődik, és a Dunántúlon többfelé kialakulhat zápor, zivatar.
Az Európai Unió lépéseket tesz az ólomtartalmú horgászeszközök korlátozására, amely a magyar horgászokat is érinti. Az átállás több évig tart, de érdemes már most megismerni a várható változásokat és alternatívákat.
Csak a jelentkezési határidő után ismertette a Közszolgálati Tanács a közmédiumok feletti tulajdonosi jogokat ellátó Független Közmédia Testület (FKT) jelöltjeinek részletes értékelési szempontjait. Az egyes jelöltek szavazatszámait, a teljes sorrendet és a meghallgatáson készített hangfelvételt nem hozta nyilvánosságra. Kollár Árpád korábbi NKA-ko
Érdekes összehasonlítást készített a világ úszással foglalkozó vezető szakportálja, a swimswam, amely mások mellett már a párizsi Európa-bajnokságon, illetve a csendes-óceáni térség bajnokságán született eredményeket is figyelembe véve megvizsgálta, milyen különbségek alakultak ki az elmúlt két évben a legjobbak között – ez alapján Kós Hubert magab
A keddi energiák arra emlékeztetnek, hogy nem minden alakul úgy, ahogyan szeretnénk, de ettől még nem kell feladnunk a céljainkat. Egy váratlan csalódás vagy akadály fontos felismeréseket hozhat, és közelebb vihet ahhoz, ami valóban nekünk való.
A Költségvetési Tanács nyilvánosságra hozta véleményét a 2026-os költségvetési törvényjavaslatról, amely 7,5 százalékos ESA-hiánnyal és 77,5 százalékra emelkedő államadósság-mutatóval számol. A háromfős testület megállapította, hogy a tervezett számok a módosított fiskális szabályok alapján megfelelnek a jogszabályoknak, ugyanakkor több kockázatra
Újabb magyar atlétánál merült fel doppingvétség, az A- és a B-minta is megerősítette a pozitív eredményt. A Magyar Antidopping Csoport már értesítette az érintett versenyzőt, a fegyelmi eljárás várhatóan ezen a héten indul. Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy kiről van szó, de napokon belül meghallgathatják a sportolót. Ha megállapítják a dopp
A 2024-es önkormányzati választás után a legnagyobb frakciót adták a városban az egykori kormánypártok, de a nyolcból már csak négy képviselőjük maradt.
Az MKIF Zrt. szerint a Közlekedési Minisztérium tévesen hasonlította össze az M6-os autópálya visszaadási és üzemeltetési követelményeit. A vállalat vitatja a sajtóban megjelent 149 milliárd forintos költséget is, egyúttal hivatalos értesítést vár a szaktárcától az autópálya üzemeltetési jogának esetleges visszavonásáról.
A mai rohanó világban a szorongás és a felgyorsult életmód gyakran megfoszt minket a belső békénktől. Szerencsére a tudatos légzéstechnikák segítségével gyorsan és hatékonyan csökkenthetjük a stresszt, helyreállítva szervezetünk egyensúlyát.
Az emberiséget a kezdetektől fogva meghatározza a vágy, hogy sorsukat jó irányba tereljék, és megvédjék magukat a negatív energiáktól. Az ókori kultúrákban viselt amulettektől a modern kor trendi kiegészítőiig a talizmánok mindvégig fontos szerepet játszottak a mindennapokban. Ezek az ékszerek nem csupán az aktuális divat elvárásainak felelnek meg,
Emlékszünk mekkorát szólt a BYD új fejlesztésű 8 az 1-ben villanyos hajtáslánca? Amiben sikeresen integráltak nyolc különböző hajtáslánc elemet egybe, hogy ezzel csökkentsék a költségeket és az alkatrészek számát. A mai napig büszkén hirdeti egyébként tényleg rendkívül finoman működő rendszerét a BYD, ám most a Geely erősen rájuk duplázott. Bemutat
Elképesztő mennyiségű vasúti fejlesztés várható a közeljövőben, de a Mészáros-éra után ki fog a következő projekteken dolgozni? Eddig a Swietelsky Vasúttechnika tűnik a legnagyobb befutónak, de mások is készülődnek.
A hosszú hétvége után enyhébb, 30 fok körüli idővel indul a hét, de péntektől visszatér a kánikula, a hétvégén pedig záporok és zivatarok hozhatnak felfrissülést.
A Pletykafészek (Gossip Girl) lezárása után sokakban maradt egyfajta űr. A Manhattan elitjének intrikái, a divatos szettek, a szerelmi négyszögek és az a bizonyos névtelen pletyka oldal olyan recept, amit nehéz felülmúlni. Szerencsére a streaming szolgáltatók kínálatában bőven akadnak olyan szériák, amelyek hasonlóan hozzák ezt a hangulatot. Íme 7
A Miniszterelnökség hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál a Kommentár Alapítványnak 2020 és 2026 között kifizetett állami támogatások ügyében, amely sok-sok milliárd forintnyi közpénzt takar.
Julian Nagelsmann egyszer úgy jellemezte a Barcelonát, mint "az egyetlen klubot a világon, amely pénz nélkül is képes játékosokat vásárolni. Ez valahogy furcsa és őrült dolog."
2026. szeptember 1-jétől 0 százalékra csökken a kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszerek és a humán gyógyászati célú magisztrális készítmények áfakulcsa [áfatörvény 82. § (4) bekezdése, 3/B számú melléklet 2. és 3. sora] – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), tájékoztatójában összefoglalva a főbb tudnivalókat.
A Kommentár Alapítvány szerint nincs jogi vagy ténybeli alapja annak a feljelentésnek, amelyet a Miniszterelnökség tett a szervezet állami támogatásai miatt. Az alapítvány hétfőn reagált a tárca közleményére.
Kohán Mátyás, a Mandiner rovatvezető-helyettese hétfőn bejelentette felmondását. Két kollégájával, Kacsoh Dániellel és Lentulai Krisztiánnal együtt új, független jobboldali médium indítását tervezik.