Átlagosan évi 45 Bugatti Veyron kerül értékesítése, amelynek olajcseréje mintegy 21 ezer euróba, azaz több mint 8 millió forintba kerül. A Bugatti fő piaca az Egyesült Államok, valamint Németország és Svájc. De a Belügyminisztérium járműnyilvántartási statisztikáira támaszkodó elemzések szerint legalább 2 darab Bugatti Magyarországon is be lett je
A Lexus már régen túllépett azon, hogy kizárólag prémium autógyártóként határozza meg önmagát. Néhány éve a vízen is megjelent az LY680 luxusjachttal, most pedig újabb közeget hódít meg: augusztus 24-től elindította a LEXUS Flight helikopteres szolgáltatást, amely a levegőbe is kiterjeszti a márka által képviselt luxus életérzést. A cél ezúttal nem
2026 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 754 700, a nettó átlagkereset 529 700 forint volt; a bruttó kereset mediánértéke 617 900, a nettó kereset mediánértéke 438 000 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Bár a nyár lassan a végéhez közeledik, Erős Antónia láthatóan igyekezett kiélvezni a meleg napok minden egyes pillanatát. Az RTL Híradósa az elmúlt hetekben rengeteg élménnyel gazdagodott, a nyári emlékekből pedig egy hangulatos fotóválogatást is megosztott követőivel.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) meghosszabbította a gomba-szakellenőrök számára előírt, ötévente kötelező továbbképzés jelentkezési időszakát. A képzés teljes egészében online formában, díjmentesen zajlik majd a hatóság Edu oktatási felületén. Az új jelentkezési határidő szeptember 7-e, éjfél - olvasható a Nébih oldalán.
Időben kell emelni a kamatot, mert az infláció akár túl is lőhet a célon – lényegében ezt üzente csütörtökön Himino Rjózó, a japán jegybank (BOJ) alelnöke, tovább erősítve a szeptemberi szigorításra vonatkozó piaci várakozásokat. Arról viszont nem adott egyértelmű jelzést, hogy a BOJ ténylegesen lép-e a jövő havi ülésen, és milyen ütemben folytatná
Gyászol a magyar kajakostársadalom: életének 43. évében elhunyt Boros Gergely világ- és Európa-bajnok kajakos. Boros 2018–2024 között a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szakmai igazgatója volt. A családja – a felesége és két gyermeke – gyászolja.
A 2026 tavaszi választásokat követően hivatalba lépett új kormány jelentős költségvetési hiánnyal szembesült, amelyet a lakosságot érintő megszorítások helyett a túlárazott állami szerződések felbontásával és a kiadások észszerűsítésével tervez 7,5 százalékra csökkenteni. Kármán András pénzügyminiszter bejelentése szerint az új gazdaságpolitika fók
A mai rohanó világban az idő, a nyugalom és a csend igazi luxus - gondolnánk sokan. Burján Eszter és Szilárd szerint azonban a természet közelsége ma már nem luxus, hanem a jóllét egyik legfontosabb alapja. Ebből a felismerésből született meg a Feelmore, az élményalapú tiny house franchise, amely a városi mókuskerékből kínál tudatos, stílusos kisza
Júniusban 754 700 forint volt a teljes munkaidőben dolgozók bruttó átlagkeresete, a nettó átlagkereset 529 700 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 7,1, a nettó átlagkereset 9,4, a reálkereset pedig 7,6 százalékkal nőtt egy év alatt. A legjobban a távközlésben és az IT-szektorban dolgozók keresnek: a fizetések átlaga itt 1 millió 204 ezer forint
Új szakmai hálózat formálódik a Balatonnál: 15 önkormányzat és 6 szakmai szervezet fogott össze a négy évszakos turizmus és a helyi értékek erősítéséért.
Szeretnéd, ha a nokedli mindig puha, könnyű és tökéletes állagú lenne? Mutatjuk az igazi, hagyományos receptet lépésről lépésre, konyhai trükkökkel! A tökéletes nokedli elkészítése nem boszorkányság, mégis sokan szembesülnek azzal, hogy a végeredmény rágós, gumiszerű vagy teljesen szétfőtt lesz. Pedig a hagyományos magyar konyha egyik legalapvetőbb
Júniusban 754 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a nettó átlagkereset 529 700 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 7,1, a nettó átlagkereset 9,4, a reálkereset pedig 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026 júniusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 754 700, a nettó átlagkereset 529 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,1, a nettó átlagkereset 9,4, a reálkereset pedig 7,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
Bill Gates szerint a mesterséges intelligencia fejlődése olyan súlyos kockázatokat hordoz, amelyekkel a technológiai iparág nem hajlandó őszintén szembenézni. A Microsoft társalapítója tömeges munkanélküliségtől, bioterrorizmustól és az emberi ellenőrzés alól kicsúszó rendszerektől tart, ezért sürgős nemzetközi szabályozást sürget.
A 4iG nemzetközi partnerekkel együttműködésben a megújuló energiatermelésre és az új generációs energia-infrastruktúrákra alapozva alakít ki regionális energetikai portfóliót Közép-Kelet-Európában és a Nyugat-Balkánon.
Két magyar állampolgárt is eltűntként jelentettek a nepáli villámárvíz után. A külügy szerint az sem zárható ki, hogy további magyarok is lehetnek az eltűntek között.
A Kossuth Rádiónak adott interjú a pénzügyminiszter. Kármán András beszélt a költségvetésről, a katás adózás átalakításáról, illetve a plusz havi nyugdíjak is szóba kerültek. Mi történt? A megszorításokról, pontosabban azok elkerüléséről beszélt a Kossuth Rádiónak adott interjújában Kármán András pénzügyminiszter. A tárcavezetőnek szegezték a kérdé
Lezárult a TotalEnergies kiszállása az orosz Arctic LNG 2 projektből: a francia energiaóriás csütörtökön közölte, hogy átadta 10 százalékos részesedését, és már nem tulajdonos a szankcionált sarkvidéki LNG-beruházásban – írja a Reuters. A cégnél ugyanakkor 1,3 milliárd dollárnyi kölcsön bent ragadt.
A Colosseum arénájában gladiátorok, vadállatok és látványos díszletek követték egymást, a közönség azonban szinte semmit sem érzékelt az előkészületekből. De hogyan tudták a játékokat káosz és balesetek nélkül lebonyolítani? És hol tartották, illetve hogyan juttatták az arénába az állatokat?
Gyengébb eredményekről számolt be a Rába 2026 első félévében: a vállalat bevétele közel 14 százalékkal csökkent, az Ebitda pedig jelentősen visszaesett, miközben a társaság nettó veszteséget könyvelt el. Az éves összehasonlítást ugyanakkor jelentősen torzítja, hogy a tavalyi első félév eredményét egy több mint 2,6 milliárd forintos egyszeri ingatla
Stabil tőkepozícióval és kiegyensúlyozott pénzügyi eredményekkel zárta az év első hat hónapját az MBH Bank. A bankcsoport korrigált átfogó eredménye az idei első félévben több mint 88 milliárd forintot tett ki, amely 780 millió forinttal haladja meg a tavalyi azonos időszakban elkönyvelt korrigált eredményt.
Donald Trump amerikai elnök rendeletben tiltotta meg bizonyos külföldön gyártott berendezések megvásárlását és telepítését az Egyesült Államok nagyfeszültségű villamosenergia-rendszereiben – közölte a Fehér Ház.
Nyolc év után újra a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján szerepel az AEK Athén. A görög bajnok Varga Barnabás duplájának is köszönhetően 4-0-ra győzte le a bolgár Levszki Szófiát a selejtező playoffkörének utolsó mérkőzésén. A magyar válogatott csatár góljaira Szoboszlai Dominik is reagált.
Jelentősen megemelkedhet egyes autósok kötelező biztosításának éves díja a Signalnál. Egy ügyfélnek 48 ezer helyett 84 ezer forintot kellett volna fizetnie, miközben balesetmentesen vezetett, és B8-as bónuszfokozatba került. Egy másik autós esetében 33,5 ezerről 119 ezer forintra nőtt volna az éves díj. A biztosító szerint a tarifálás jogszerű, és
Magyar Péter szerint nemcsak ez, de "a vényköteles gyógyszerek áfamentessé tétele és a tűzifa áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése is hozzásegíti" nyugdíjasok százezreit "az emberhez méltó élethez".
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség közölte a világbajnok sportoló halálhírét. Boros Gergely visszavonulása után hat éven át a szövetség szakmai igazgatójaként is dolgozott.
A Harry Potter-filmek nemcsak világhírnevet, hanem óriási vagyont is hoztak a három főszereplőnek. Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint gyerekként csöppentek bele a filmsorozatba, később pedig már több tízmillió fontos bevételt könyvelhettek el a szerepeikből.
Ne halogassa az orvost, ha 50 éves kor felett diagnosztizálják cukorbetegséggel, és a vércukorszint emelkedését nem súlygyarapodás, hanem megmagyarázhatatlan fogyás kíséri.
Az Európai Unió 23 tagállamában meredeken emelkedett az üzemanyagok ára az elmúlt évben, az átlagos drágulás eléri a 16,9 százalékot. Az Eurostat friss adatai szerint Magyarország az egyetlen kivétel, ahol az árak éves összevetésben mérséklődést mutattak, ami fontos stabilitást jelent a hazai gazdálkodóknak az őszi mezőgazdasági munkák előtt.
Egyre kevesebb gyermek születik Magyarországon, így egyre szélsőségesebbek a csoport-, vagy osztálylétszámok az óvodákban és az iskolákban – a helyzetről és a következményeiről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Melyek azok a legfontosabb EU-s jövedéki irányelvek, jogszabályok, amelyek a termékek szabad áramlását biztosítják, a jövedékiadó-fizetési kötelezettséget, illetve mentességet meghatározzák? Laczi Ferenc igazságügyi jövedéki szakértőt hallhatják.
Az aszály miatt több ökológiai állattartó gazdaságban is veszélybe kerülhet a takarmányellátás, az uniós szabályozás azonban rendkívüli helyzetben lehetővé teszi hagyományos, vagyis nem ökológiai takarmány felhasználását.