2026. augusztus 30. vasárnap

aug. 30
7:36
Mit tegyen Orbán Viktor? 2. (Demokrata)
Mi történne, ha Orbán valóban kevesebbet szerepelne, és milyen politikai folyamatokat indíthatna el a távolmaradása?
aug. 30
7:38
Nem kellett volna meghalniuk (Demokrata)
Egyre világosabbá válik az is, hogy Európa a félelmetes ellenfélről vajmi keveset tud.
aug. 30
7:39
Itt tartják az országos tanévnyitót, Magyar Péter is beszédet mond (Infostart)
Augusztus 31-én Nagykanizsán, a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumban rendezik meg az országos tanévnyitó ünnepséget. Reggel nyolc órakor kezdődik az esemény, melyen ünnepi beszédet Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter.
aug. 30
7:42
Hosszabbítsd meg a nyarat teraszmelegítővel (Spa Trend Online)
Hamarosan hivatalosan is megérkezik az ősz, és magával hozza a hűvösebb estéket is. Ezzel együtt azonban nem kell, hogy a terasz szezont magad mögött hagyd. Amikor a kinti hideg már akadályozza a hosszabb kültéri tartózkodást, egy teraszmelegítő képes ellensúlyozni a hűvösebbé váló levegőt!
aug. 30
7:42
Kiutasították Amerikából az Orbán-kormány egykori díszvendégét (444.hu)
Milo Yiannopoulost annak az ICE-nak az ügynökei fogták el, akiknek a tevékenységét nem győzte dicsőíteni.
aug. 30
7:42
Budanov új tárgyalásokat jósol (Magyar Hírlap)
Ukrajna egyik legbefolyásosabb vezetője szerint hamarosan megindulhatnak a technikai egyeztetések Oroszországgal.
aug. 30
7:42
VV Fanni, Maddie McCann és a springfieldi hármak: három ügy, egy közös rejtély (rtl.hu)
Augusztus 30-án tartják az Eltűntek Világnapját, amelyen világszerte megemlékeznek az eltűnt személyekről. Az Amnesty International által kezdeményezett világnap számos megoldatlan ügyre és máig megválaszolatlan kérdésre irányítja a figyelmet. Mutatunk 3 híres, lezáratlan esetet, amelyek története a mai napig sokakat foglalkoztat.
aug. 30
7:42
Időközi önkormányzati választást tartanak több helyen, ahol tiszásként jutottak be a parlamentbe képviselők (Telex)
Négy településen választanak vasárnap: Enyingen, Hajdúböszörményben, Hajdúbagoson és Sárváron.
aug. 30
7:48
Unger Anna: A jogállami megoldás nem az, hogy átmegyek Felcsútra és azt mondom, Mészáros Lőrinc jöjjön velem (ATV)
Az nem jogállami megoldás, hogy elmegyek Felcsútra és azt mondom: "Mészáros Lőrinc, jöjjön velem!" – erről beszélt Unger Anna a Telexnek adott interjújában. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) elnöke arról is beszélt, hogy nincs sok vezetői tapasztalata, korábban egy négyfős stábot vezetett.
aug. 30
7:48
Nem a becsületes utat választották: ötvenezer doboz sört loptak el Kaliforniában (444.hu)
A cég megérti, hogy nagy volt a csábítás, de azért ultimátumot adtak.
aug. 30
7:48
Jó állapotú, fiatal kombit 4 millió alatt? Nekivágtunk az országnak, hogy megkeressük! (Autónavigátor)
Az utóbbi években nem csak a használtautó-árak, hanem a vásárlói igények is az egekbe szöktek: jóval kevesebben akarnak filléres, öreg autóval járni Magyarországon. De vajon mire számíthat, aki most szeretne jó áron, fiatal kombit venni? Videón a tapasztalataink!
aug. 30
7:48
Az egészségedbe kerülhet ez a baki grillezés közben, pedig apróságnak tűnik (Glamour)
Augusztusban még javában tart a grillszezon: ilyenkor jólesik a szabadban vacsorázni, miközben a grillről áradó illatok lassan mindenkit az asztal köré csalogatnak. Éppen ezért könnyű megfeledkezni arról, hogy a grillparti közben néhány apró élelmiszer-biztonsági szabályra is figyelni kell.
aug. 30
7:48
Megemelkedett üzemanyagárak: Trump összehívta a nagy olajkereskedő vállalatok vezetőit (Növekedés)
Donald Trump szeptember 1-jére hívta össze 10 nagy olajfinomító- és kereskedő vállalat képviselőit, hogy a fogyasztói árak csökkentéséről tárgyaljon velük. Az iráni konfliktus nyomán az elmúlt fél évben az USA benzinkútjain megemelkedett árakkal találkoznak a vásárlók.
aug. 30
7:48
Erős az együttmozgás a bitcoin és az arany között – az elemző szerint nem véletlenül (BitcoinBázis)
Erős hónapokon vannak túl a pénzügyi piacok. Miután februárban a közel-keleti helyzet konkrétan minden eszközosztályt érzékenyen érintett, az eszközök visszakapaszkodása folyamatosan kezdődött meg: kezdték a technológiai részvények, folytatta az arany, most pedig úgy tűnik a bitcoinon van a sor. Ahogyan a tőke egyre inkább áramlik a magas kockázatú
aug. 30
7:48
Kvíz: Mondunk 3 várost, az egyik nem létezik a valóságban – melyik? (Roadster)
Fikció vagy valóság?
aug. 30
7:48
"Megláttam, milyen pornót néz, és megértettem, miért nem akar szexelni velem" – Ezért halt el a vágy ezekben a házasságokban (Bien)
A legtöbb párkapcsolatban vannak időszakok, amikor a vágy változik, de vannak helyzetek, amikor az egyik fél úgy érzi: valami végleg eltűnt kettőjük közül. Három nő mesélte el, hogyan halt el a vágy a házasságukban, és mi volt az a pont, amikor rájöttek: valamin változtatniuk kell.
aug. 30
7:54
A darázs nem mindig ellenség: rengeteg kártevőt eltüntethet a kertből (Agroinform)
Sokan rettegünk a darazsaktól, pedig ezek a rovarok nem csak veszélyesek: rengeteg kártevőt tüntethetnek el a kerti növényekről. Mutatjuk, mikor ártalmatlan, mikor hasznos a darázs, és mikor kell tőlük óvakodni.
aug. 30
7:57
Hihetetlen, de olcsóbb lehet a lakáshitel hitelszakértőn keresztül, mint közvetlenül a banknál (Infostart)
Sokan a lakáshitel felvételét még mindig csak úgy képzelik el, hogy bemennek a bankfiókba, sorszámot húznak, majd amikor végre a banki ügyintézőhöz kerülnek, akkor órákig tartó nyomtatványkitöltés után adhatják be a hitelkérelmet. Majd jön a hiánypótlások sora és a bírálati folyamat stressze. Pedig lehet ez sokkal egyszerűbb is, ráadásul jobb felté
aug. 30
8:06
Komoly veszélyre figyelmeztetnek a vezető AI-cégek (InStyle Men)
Az OpenAI, a Google és több mint száz cég közös figyelmeztetést adott ki: az AI-alapú kibertámadások hamarosan jóval veszélyesebbé válhatnak.
aug. 30
8:12
Robotok menthetik majd meg a szuperöreg társadalmakat a humanizmus megújításával? (Portfolio)
Miért is indokolt a robotika, biotechnológia, a mesterséges intelligencia és a szuperöreg társadalom témájával már most foglalkoznia a társadalompolitikának? Mert azoknak a folyamatoknak a gyújtózsinórja már ég, amelyek 2030-2050 között várnak ránk. Ez a fő megállapítása Lovászy László "A humanizmus megújításáról – fejlesztett emberek és humanoid r
aug. 30
8:12
Hartmann Bálint: fejleszteni kell a villamosenergia-rendszert, hogy elkerüljük az országos leállást (Infostart)
A szélsőséges időjárásból fakadó nagyon súlyos üzemzavarok egyre jelentősebb kockázatot jelentenek a villamosenergia-rendszerek számára – derül ki a BME tudományos főmunkatársának legújabb tanulmányából. Hartmann Bálint az InfoRádióban elmondta: Magyarországon még nem volt országszintű rendszerleállás, viszont ahhoz, hogy ez továbbra se következzen
aug. 30
8:12
Szigorú terv nélkül, negyvenévesen kezdte újra életét Los Angelesben a magyar házaspár (Glamour)
Tizennégy évvel ezelőtt egy tabáni kutyasétán dőlt el, hogy megváltozik az életük. Ez volt az a pillanat, ami végül Los Angelesig repítette őket. Kontraszty Lilla és Fodor Attila (Kevin) negyvenévesen hagyták maguk mögött a budapesti életüket, hogy Hollywoodban kezdjenek mindent elölről.
aug. 30
8:12
Naponta 20 millió liter üzemanyag tűnik el Iránban (Magyar Hírlap)
A rendszer egyik legfontosabb gyenge pontja a közlekedési szektor lehet.
aug. 30
8:12
Az elektromos és hibrid autók részesedése Kínában először haladta meg az eladások 60%-át (Autószektor)
A Kínai Gépjárműgyártók Szövetségének (CAAM) adatai szerint a NEV-k értékesítése júliusban elérte az 1,561 millió darabot, ami a teljes eladások 60,4%-át teszi ki. Ugyanebben a hónapban a NEV-export 553 ezer darabra emelkedett, ami 145%-kal több, mint egy évvel korábban. A NEV-rekord sajátossága azonban, hogy a csúcs a továbbra is gyenge belföldi k
aug. 30
8:12
Bár a Fidesz egy része úgy csinál, mintha örülne neki, Pócs Jánosnak az MSZP szakadása jutott eszébe Navracsicsék akciózásáról (Telex)
A Polgári Demokraták állítólag nem akarnak párttá szerveződni, de Róna Dániel szerint az ilyen frakciózásnak általában szakadás lett a vége. Szerinte Navracsicsék a politikai senkiföldjén keresgélnek, és a különutasságot a Fideszben sem mindenki nézi jó szemmel.
aug. 30
8:12
Két fordulóval ötvenezer doboz sört loptak el Kaliforniában (Telex)
Az egyik szállítmány 45 ezer dollár értékben az arizonai Tucson felé indult egy elosztóközpontból, aztán egy órával később hamis papírokkal még elvittek 25 ezer dollárnyi italt.
aug. 30
8:12
36 fokos hőség után hirtelen fordulat: 7 nap alatt többször is lecsaphat a vihar (Magro)
Változékony időjárással búcsúzik a nyár: a hét eleji 36 fokos kánikulát záporok, zivatarok és élénk szél kíséri, de a hétvégére visszatér a megszilárdult napsütés.
aug. 30
8:12
Mekkora botrány lesz ebből: sunyi lopás a Yellowstone? Durva vádakkal néz szembe a sorozat alkotója (Médiapiac)
Beperelték a Yellowstone című sikersorozat alkotóját, Taylor Sheridant: lopással vádolja egy forgatókönyvíró, azt állítva, hogy a széria az ő ötletén alapult.
aug. 30
8:15
Levideózta a munkás a menekülést az özönvíz elől: így nézett ki a nepáli-tibeti határt lesújtó pusztító áradás (Blikk)
Egy nepáli építőmunkás mobiltelefonja rögzítette azt a drámai pillanatot, amikor a nepáli–tibeti határon társaival együtt az utolsó másodpercekben menekültek el egy hegyoldalból kiáramló, hatalmas víz- és iszaptömeg elől. A hirtelen lezúduló áradat pillanatok alatt elborította a munkaterületet, az útjába eső hidakat és az infrastruktúrát.
aug. 30
8:18
Szivacsvárossá alakítanák Kaposvárt a klímaváltozás hatásainak mérséklésére (Alternatív Energia)
Kaposváron komplex programmal segítenék az alkalmazkodást a klímaváltozáshoz.
aug. 30
8:18
"A következő generációra koncentrál az ember" – 20 év a kisbéri félvér szolgálatában (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége a Magyar Lóért díjjal idén Varga István kisbérifélvér-tenyésztőt tüntette ki. A hivatását tekintve katonatisztnek a hobbija a foglalkozása, hisz a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály parancsnoka.
aug. 30
8:18
Nem a felmérés mutatja meg, hogy a bankok használják-e az AI-t, hanem a számla (Fintech)
Elfogyott a bankok előre megvásárolt mesterségesintelligencia-kerete, és most újat vesznek hozzá. Az nCino banki szoftvercég augusztus 25-i gyorsjelentése szerint már több mint 230 ügyfele vásárolt AI-krediteket. Tavaly év végén még csak 110-en voltak. A cég Intelligence Unit néven méri és számlázza az AI-használatot, vagyis a bankok nem sima előfi
aug. 30
8:18
A 3 szavas stílusszabály: másodpercek alatt megtalálhatod vele a saját, egyedi stílusodat (Bien)
Ismerős érzés, hogy reggelente ott állsz a szekrény előtt, és fogalmad sincs, mit vegyél fel, pedig tele van ruhával? Erre ad megoldást ez a gyors szabály.
aug. 30
8:18
Így búcsúznak a világhírű előadók a kedden elhunyt Dolly Parton énekestől (Librarius)
„Egy világ Dolly Parton nélkül nem tűnik lehetségesnek” – sztárok búcsúznak a nyolcvanéves korában elhunyt énekesnőtől.
aug. 30
8:24
Tisza-kormány: áll a bál a Vagyonvédelmi Hivatal körül, sorjáznak a feljentések (Portfolio)
Az új kormány első száz napjának végére még jobban felpörgött a magyar belpolitika: az Országgyűlés megválasztotta Unger Anna Rózát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökévé, ami ellen komoly ellenállás mutatkozik a közvéleményben. Eközben a felsőoktatási alapítványok kuratóriumainak 98 százalékát lecserélték, és megkezdődött
aug. 30
8:24
Tízliteres egyhengeres és félórás indítás: így kel életre a Lanz Bulldog (Agroinform)
Egy 1935-ös Lanz Bulldog D1506 értékét vizsgálták meg Németországban. A felújított traktor 10,3 literes, egyhengeres motorja mindössze 35 lóerős, beindításához azonban forrasztólámpára, levehető kormánykerékre és körülbelül félórás előkészületre van szükség.
aug. 30
8:24
Lesajnált asztronautából futamgyőztes: Ryan Preece megszelídítette Daytonát és bejutott Chase-be! (USAracing)
credit: Sean Gardner/Getty Images Két horrorisztikus bukás után végre a szebbik arcát is megmutatta a...
aug. 30
8:24
Csemegeszőlőt ültetne? Ezt gondolja végig, mielőtt fajtát választ (Agrofórum)
Csemegeszőlőt hosszú évekre választunk, ezért a kertészetben látott szép fürt vagy a címkén szereplő „rezisztens” felirat önmagában kevés a jó döntéshez. Egészen más fajta válhat be egy napos házfal mellett, mint egy hűvösebb fekvésű kertben, és az sem mindegy, hogy augusztusban szeretnénk már szüretelni, vagy októberig is várhatunk.
aug. 30
8:24
Banki mentőöv jöhet a bajba került gazdáknak (Mezőhír)
Hitelkönnyítés jöhet a gazdáknak: a mezőgazdaság szereplői közül a rászorulók 2027 végéig haladékot kaphatnak.
aug. 30
8:24
SpreadPoint Sx-A – csigás kijuttatás 12 méteres munkaszélességgel (GépMax)
A SpreadPoint Sx-A csigás rendszere szélben is pontosabban juttatja ki a port, mérsékelve a veszteséget és a porképződést.
aug. 30
8:24
Lesajnált asztronautából futamgyőztes: Ryan Preece megszelídítette Daytonát és bejutott Chase-be! (Racing)
credit: Sean Gardner/Getty Images Két horrorisztikus bukás után végre a szebbik arcát is megmutatta a...
aug. 30
8:27
Glasgow-ban kezdi és Sinsheimben zárja az alapszakaszt a Ferencváros (Infostart)
Szeptember 17-én a skót Celtic FC otthonában kezdi és január 28-án a német Hoffenheim otthonában zárja a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros.
aug. 30
8:30
Egy veszélyes balesettípust küszöbölne ki a BMW újítása (autopro)
A Neue Klasse érkezésével a BMW több új aktív biztonsági funkciót tesz alapfelszereltséggé.
aug. 30
8:36
Meggymázas füstölt sertésoldalas - fényes, csontról leváló vasárnapi bordák (Grill Receptek)
A vasárnap a ráérős pillanatokról szól. Felizzik a parázs, felszáll a tölgyfa finom füstje, a bordák pedig órákon át lassan puhulnak a rácson, amíg vajpuhává, csontról leválóvá nem válnak. A koronát a fanyar-édes meggymáz teszi fel rá: az utolsó percekben rásimítva fényes, ragacsos, mélyvörös kéreggé karamellizálódik. Ez a fogás igazi ünnepet terem
aug. 30
8:36
Megindult a jegybanki hidegháború, az EKB-nál már rettegnek a Fed-től (Portfolio)
Az európai jegybankárok komoly aggodalmakkal távoztak a Kansas City-i Fed éves Jackson Hole-i gazdasági szimpóziumáról, mivel úgy látják, hogy a megszokott nemzetközi együttműködési normák veszélybe kerültek, és további feszültségekre számítanak Washingtonnal szemben – számolt be a Reuters.
aug. 30
8:36
Illegális tetoválóműhelyek: betekintés Dél-Korea titkos világába (Femcafe)
Dél-Koreában évtizedek óta illegálisnak számított a tetoválás, a művészeket bűnözőként kezelték – most azonban történelmi döntés született: az ország végre legalizálta a tetoválóművészetet.
aug. 30
8:36
Saját hasonmásversenyét is elvesztette: 5 meglepő tény Dolly Partonról (Hamu és Gyémánt)
2026. augusztus 25-én, 80 éves korában elhunyt Dolly Parton, a countryzene egyik legnagyobb alakja, akinek dalai több generáció számára váltak meghatározóvá. Több mint hat évtizedes pályafutása során több mint 100 millió lemezt adott el, tíz Grammy-díjat nyert és több mint háromezer dalt írt. Életében azonban bőven akadtak olyan kevésbé ismert rész
aug. 30
8:36
Mikor válik tudatossá a fejlődő magzat? (Magyar Hírlap)
Lehet, hogy közel vagyunk a válaszhoz.
aug. 30
8:42
Így tisztíthatod meg gyorsan a zsíros tűzhelylapot: meglepő trükk a mosogatógép-tablettával (Éva Magazin)
A makacs zsírfoltok és odaszáradt szennyeződések sokszor még a legjobb konyhai tisztítószereken is kifognak. Tisztítószakértők szerint azonban egy egyszerű mosogatógép-tabletta is látványosan megkönnyítheti a takarítást – ha jól használjuk.
aug. 30
8:42
Kórházigazgatót menesztettek, a szakértő szerint más intézményekben is jöhetnek változások (ATV)
Ficzere Andrea, az Uzsoki Kórház nemrég elbocsátott igazgatója szerint, ha "az első számú vezetőt 3 perc alatt indoklás nélkül lehet meneszteni, akkor az az üzenet, hogy semmibe veszünk téged". A híradónknak nyilatkozó egészségügyi szakértő szerint vannak még olyan intézményvezetők az egészségügyben, akik nem az érdemeiknek köszönhetik magas pozíci

Keresés