Aki 2026-ban vezetni tanulna, annak érdemes előre felmérnie, összesen mennyibe kerül a jogosítvány. A fiataloknak több támogatási lehetőség is rendelkezésükre áll: az ingyenes jogosítvány diákoknak csak bizonyos korlátozásokkal érhető el, ám akadnak ténylegesen olyan esetek is, amikor a jogosítvány ingyen megszerezhető. De nemcsak a fiatalok vágyha
A klímaváltozás okozta hőhullámok már nemcsak közérzeti, vagy az energiaellátást veszélyeztető problémát jelentenek, hanem a férfi termékenységet is kimutathatóan rontják – derül ki több friss kutatásból. Laboratóriumi kísérletek szerint a tartós hőstressz megzavarja a spermiumtermelést támogató sejtek működését, károsítja a mitokondriumokat és oxi
Európában egymást követve bukkannak fel a kínai gyártók és lassan már kapkodni kell a fejemet egy-egy autó után, mivel fel sem ismerem, milyen márka logója díszeleg a géptetőn vagy a hűtőmaszkon. A BYD, az MG, vagy épp a Dongfeng mellett megjelent az Xpeng is, amelyet itthon a Wallis Csoport forgalmaz kizárólagos partnerként, mi pedig az elsők közö
Egy közös szinkronmunkával indult, amiből immáron 24 éve tartó szerelem lett. Hegyi Barbara és Zorán házassága azóta is boldog. Sokáig barátok voltak, később alakult át kettőjük kapcsolata érzelemmé. Ebben nagy szerepe volt első randijuknak, melyről most a színésznő mesélt.
Az Egyesült Királyságban az elmúlt hetekben meredeken emelkedett a kéknyelv-betegség (Btv-3) esetszáma, miközben Európa más országaiban vegyes a kép. Franciaországban enyhülni látszik a járványhelyzet, Németországban egy álpozitív eset okozott riadalmat, Hollandiában pedig egyelőre nem mutatták ki a vírust, ám a hatóságok az oltási stratégia felülv
Nyilvánosságra hozták a májusban, 29 éves korában elhunyt Brandon Clarke halálának okát. A Los Angeles megyei halottkémi hivatal pénteken közzétett jelentése szerint a Memphis Grizzlies játékosának halálát heroin és kokain véletlen túladagolása okozta, amelyhez több vényköteles gyógyszer együttes hatása is jelentős tényezőként járult hozzá. A telje
A kiválasztási folyamatban az első érintkezési pont a jelölttel a pályázati anyag megismerése. Emiatt a CV nemcsak a szakmai alkalmasságot mutatja meg, hanem a vállalat és a pályázó közötti minőségi kapcsolódás első alapköve is.
: Szupermarketnek nem nevezhették, mert az angol kifejezést nem engedte meg Kádár kommunista rezsimje. A moszkvai önkiszolgáló nagyáruházak neve 1956 közelsége miatt a hatvanas évek elején az álmoskönyvek szerint sem lett volna szerencsés választás, így nem nyert az Universzam (Универсам) elnevezés sem. A névötletek közül az ABC nyert, de miért, mi
Újabb nagy dobással erősítette meg keretét az Arsenal: az angol klub 75 millió fontért, átszámítva mintegy 32 milliárd forintért szerződtette Bruno Guimaraest a Newcastle Unitedtől.
Egy XIII. kerületi lakos fotózott vaddisznót a Radnóti utcában, nem sokkal azelőtt, hogy egy állat felbukkant a Kossuth téri metrólejáróban. A szemtanú szerint disznó a Pozsonyi út felé vette az irányt.
A természet közelsége, még ha csak a kertben is, de nyugtató hatással van az emberi szervezetre. Rohanó világunkban egyre nehezebb megtalálni annak lehetőségét, hogy kicsit lelassítsunk. A ligetszépe virágainak megfigyelése lehetőséget teremthet erre.
„Legyen élmény a tanulás!” címmel küldte el javaslatait az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium a tanévkezdére készülő iskoláknak. Első körben alsó tagozaton enyhítenék a diákok terheit, és tennék számukra élvezhetőbbé, elviselhetőbbé az oktatást.
A viszonteladási árak rögzítése miatt az egyik ismert, évtizedek óta működő magyarországi fodrászcikk-forgalmazóra, a Hair-Line Kft.-re 68,5 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) – közölte a hivatal.
Példátlan esemény miatt törölték a Porter Airlines Torontóba tartó járatát. Egy kisgyerek nem volt hajlandó bekötni a biztonsági övét, és a székén állva maradt. A gépnek vissza kellett fordulnia a terminálhoz, a csúszás miatt pedig az egész járatot törölni kellett.
Baka András jogtudóst, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója. Az MTI felvázolta Baka teljes életútját a Nemzeti Archívum Sajtóarchívuma nyomán.
"Személyesen tájékoztattuk Dr. Baka Andrást a TISZA-frakció döntéséről, és egyben felkértük, hogy fogadja el a felkérést a köztársasági elnöki pozícióra" - írta Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán. Beszámolt róla, hogy a jogtudós elfogadta a felkérést a legfőbb közjogi méltóság tisztségére.
Vannak dolgok, amelyekre utólag már nemet mondanának a színészek, de ezek a részek sajnos örökre megmaradtak az utókornak és bármikor újranézhetik őket.
Lehet, hogy nem te vagy irányításmániás, hanem a partnered gondatlan. Ismerős érzés, amikor te vagy a "hisztis", miközben csak azt szeretnéd, hogy a dolgok működjenek?
Tíz évvel ezelőtt lett hazánk legszebbje és a világ húsz legszebb lányainak egyike Gelencsér Tímea. Ám a sportolóból lett szépségkirálynő nem elégedett meg a külsejével elért sikerekkel: kemény munkával, sok tanulással és kitartással elérte, hogy a TV2 egyik sztárja legyen, aki augusztus 3. óta a legendás Aktív egyik műsorvezetője.
Magdolna valószínűleg emlékezni sem fog arra az emelkedett pillanatra, ami most már örökre az ő nevéhez fűződik: a mindössze két hónapos kislány keresztelte meg a legendás Belioannisz hajót, amit több mint 20 év után újra vízre bocsátottak.
68 esztendős korában meghalt Jorge Messi, a nyolcszoros aranylabdás futballista, Lionel Messi édesapja és korábbi menedzsere. A történtekről argentin lapok számoltak be szombat délután, azóta pedig spanyol források is megerősítették.
A forró nyári napokon a ventilátor sokak kedvence, de nem minden helyzetben segít egyformán a komfortérzet javításában. Megmutatjuk, mikor és hogyan segít igazán a légmozgás, mikor érdemes inkább más hűtési vagy egészségvédelmi megoldásokhoz nyúlni!
Közlésük szerint egy üzemen kívüli mozgólépcsőn sétált le a vaddisznó a peronra, ahol rövid időre egy szerelvénybe is bejutott. A BKV a teljes állomást kiürítette, az M2-es metró forgalma másfél órára leállt a belvárosban.
Kiderült, milyen elképesztő útvonalat tett meg az a mintegy 60 kilogrammos vaddisznó, amely szombaton bénította meg az M2-es metró közlekedését a Kossuth Lajos téren. Újabb részletek és közösségi médiában felbukkant videók tanúsága szerint az állat Újlipótvároson keresztül, egy pizzázót is útba ejtve jutott el az aluljáróig.
Rendkívül nehezen indul a szezon a Dunaújváros FC számára. Az NB III-as együttes az első forduló után a második bajnoki mérkőzésére sem tud kiállni, ezúttal szervezési és gazdasági nehézségekre hivatkozott a klub.
Donald Trump a világ egyik legsikeresebb üzletembereként építette fel saját mítoszát. Csakhogy a bírósági iratok, kampánybeszámolók és évtizedes vállalkozói követelések mögött....
A Google ökoszisztémájának elhagyása sokak számára adatvédelmi kérdés, a gyakorlatban azonban jóval nehezebb, mint egyszerűen törölni egy Google-fiókot. Egy 15 éve használt Gmail-címhez ugyanis rengeteg szolgáltatás, előfizetés és fontos fiók kapcsolódhat. Éppen ezért nem érdemes egyik napról a másikra mindent felszámolni. Sokkal életszerűbb fokoza
Majka romániai jogi képviselője a sepsiszentgyörgyi ügyészségen tett lépéseket az ügyben. A rapper a fenyegető üzenet miatt mondta le a SIC Feszten tartandó szerdai koncertjét.
A Kossuth Lajos téri metróállomás forgalmi ügyeletese észlelte, hogy az egyik, üzemen kívüli mozgólépcsőn egy vaddisznó sétál lefelé a peronszintre. Azonnal értesítette az állomásra éppen akkor beérkező szerelvény vezetőjét, aki arra kérte a peronon tartózkodó utasokat, hogy biztonságuk érdekében szálljanak vissza a metrókocsikba. A rendkívüli hely
A Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet körözési listájának élére Jolly és Szuperák Barbi került, akik egy meglepő, kíméletlen taktikával készülnek a hatóságok megtévesztésére a Most Wanted – A hajsza során. A sülve-főve együtt lévő, mentálisan sziklaszilárd mulatós pár a mindennapokban és a színpadon is a hibátlan megjelenésre esküszik, ám a Most Want
A 2020-as évek elején elszabaduló infláció és az emelkedő kamatkörnyezet alapjaiban változtatta meg az emberek befektetésekről való gondolkodását. Ráadásul Magyarországon ezek a hatások extrém módon csapódtak le – mondta el a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Szabó Balázs, a Hold Alapkezelő vezérigazgatója. Olyan magas hozamokat lehetett e
Már az idén szeptemberben induló tanévben gyökeres változásokat hozhat a magyar általános iskolák alsó tagozatain az a 14 pontból álló javaslatcsomag, amelyet az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium juttatott el az intézményeknek. A Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkár által jegyzett, gyermekközpontú és élményalapú oktatást szor
Van egy különleges fajtája a hatalomgyakorlásnak, amely nem kiabálással, nem fenyegetéssel dolgozik, hanem épp az ellenkezőjével: a lemondással, a csendes szenvedéssel, a láthatóan is fájó önfeláldozással.