Magyar Péter 2024-ben aláírásával támogatta az évi 5.000 forintos kötelező kamarai hozzájárulás eltörlését célzó kezdeményezést. A Media1 most megkérdezte a kormányt, mi lesz a vállalkozásokat terhelő befizetéssel. Az illetékes minisztérium ezután azt közölte: felülvizsgálják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával fennálló együttműködés kereteit, é
A Nikkei Asia értesülései szerint a gyártás jövő ősszel kezdődik, és a Lexus új modellje egy elektromos szabadidő-autó lesz, amelyet elsősorban a kínai vásárlók igényeihez igazítanak. A projekt különlegessége, hogy a nagy karosszériaelemek úgynevezett gigaöntési technológiával (gigacasting) készül. A Tesla által meghonosított technológia lényege, h
Rekordot döntött a BUX és a Mol is a pénteki kereskedésben: a részvényindex 2,06 százalékos emelkedéssel 152 518,27 ponton zárt. A 30,3 milliárd forintos forgalmú kereskedésben valamennyi blue chip erősödött, közülük a Mol teljesített a legjobban.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos liverpooli duóján viccelődött az egyik népszerű angol focis oldal. A Rising Ballers azon tréfálkozott, hogy bár mindketten a magyar válogatottat képviselik, Liverpoolban nem magyarul beszélgetnek egymással.
Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
Még a legösszetartóbb kapcsolatokban is előfordul, hogy a feszültség hevében olyan szavak csúsznak ki a szánkon, amelyeket nem gondolunk komolyan, ám hosszú távon hatással lehetnek a kapcsolatunkra. Szakértők szerint létezik 4 olyan reflexszerű mondat, amely észrevétlenül rombolja a bizalmat és az érzelmi biztonságot egy párkapcsolatban. Mondjuk is
A kormány az év végéig havonta ötezer forinttal kompenzálja azokat az autósokat, akik 2026 január elsején kis vagy közepes teljesítményű, legfeljebb 150 lóerős dízeles gépkocsik tulajdonosai voltak, a mezőgazdasági felhasználók számára az év végéig elengedik a gázolaj árába épített jövedéki adót.
Lapinformációk szerint hamarosan újraindulhat az otthonfelújítási program, amelyet a parlamenti választás után függesztettek fel, bár hivatalos kormányzati döntést egyelőre nem jelentettek be.
Talán minden nap átvágunk egy-egy téren, átautózunk egy útszakaszon, vagy halljuk a metrón, villamoson egy közterület nevét, mégsem feltétlenül ismerjük igazán. Te tudod, kikről nevezték el Budapest legismertebb, legforgalmasabb utcáit és tereit? A mai kvíz során kiderítheted, mennyire ismered a közterek névadóit, híres magyar és akár külföldi tört
Az OpenAI állítása szerint mesterséges intelligenciával sikerült megoldani a matematika egyik legnagyobb rejtélyét, ám a tudományos világ egyelőre szkeptikusan fogadja a hírt.
Úgy érzed, mintha nem a saját helyeden lennél a világban? Az asztrológia és a reinkarnációs hagyományok szerint bizonyos csillagjegyeknél erősebben megjelenhet az érzés, hogy a lélek régi emlékeket és lezáratlan történeteket hordoz.
London és Délkelet-Anglia egyre súlyosabb talajsüllyedéssel küzd, mivel a klímaváltozás okozta hőhullámok és aszályok hatására a térség agyagos talaja összezsugorodik, ami az épületek alapjainak megmozdulásához vezet. A probléma ráadásul már nem csupán a brit fővárost érinti, hanem az Egyesült Királyság mind nagyobb területeire terjed ki - írja a C
Akár 500–600 milliárd forintos összesített veszteséggel zárhatják az évet a magyar mezőgazdasági társas vállalkozások a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének becslése szerint.
Arról általában könnyű dönteni, hogy egy bor ízlik-e. Elmondani viszont már sokkal nehezebb, hogy pontosan miért. A Budapest Borfesztiválon a SPAR kínálatából kiválasztott hat borral tettük próbára kollégánkat.
Közösségi posztban hívja fel a lakosság figyelmét az Országos Vízügyi Főigazgatóság a fenékküszöbbel kapcsolatos veszélyekre. Mint írják, a katonaság elhagyta a területet, a dunaszentbenedeki oldalon azonban tilos és életveszélyes tartózkodni az építményen.
Gyászolnak a PLER-Budapest NB I-es férfikézilabdáz ói. László Ferenc játékosként, majd technikai vezetőként is dolgozott az egyesületért. Évtizedeken keresztül szorosan hozzátartozott a klub életéhez.
A Fidesz-frakció közleményben reagált a mai nap folyamán Magyar Péter által bejelentett támogatásra, amellyel a dízeles autókat segíti a kormány. Az ellenzéki párt képviselőcsoportja szerint "a Tisza Párt cserbenhagyja az autósok háromnegyedét, több mint 3 millió autóst, a fuvarozókat és a vállalkozókat."
Donald Trump második elnökségének első nagy országos tesztje lesz a két hónap múlva tartott választás, aminek központi témája a megélhetés, az inflációtól és az energiaáraktól a vámokon át az iráni háború költségeiig. A republikánus jelölteknek közben egyszerre kellene mozgósítaniuk az elnök táborát és túlélniük saját népszerűtlenségét.
Ha már régóta kacérkodsz, hogy bevállalsz egy új frizurát, akkor ennél jobb időpontot nehéz lenne találni: 2026 őszén a természetes textúra, a könnyed rétegek és a szupernőies bobok kerülnek reflektorfénybe.
A Tesla nyilvánosságra hozta a Semi elektromos kamion európai piacra szánt változatának műszaki adatait és bevezetési ütemtervét. A modellt a nagyközönség a jövő heti hannoveri IAA Transportation kiállításon láthatja először, míg az első európai átadások a tervek szerint 2027-ben kezdődnek meg.
Az American Airlines munkatársa nyolc perccel a pilótákkal való kapcsolat megszakadása után érte el az American Airlines észak-karolinai központját. A rögzített hanganyag adatai szerint a gépen elszabadult az erőszak, mielőtt az a WTC északi tornyába csapódott.
A nyár végére kifulladt a korábbi erős áremelkedés Budapest belvárosi használt téglalakásainál. Augusztusban az V., VI. és VII. kerület ingatlaneladásainál az átlagos négyzetméterár 1,403 millió forint volt, ami 3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi 1,447 millió forintos szinttől. Közben Pesten még 10, Budán 4 százalékos éves drágulást mért a
Szeptember 11-ének dátumát aligha lehet elfelejteni. A terrortámadások az Egyesült Államok történetének egyik legsúlyosabb tragédiáját jelentették. Az azóta eltelt 25 évben számos film dolgozta fel a történteket most ezek közül válogattunk.
Orbán Viktor volt miniszterelnök egy friss videóban jelentette be, hogy a nyári szünet után visszatért, és újra megkezdte a közéleti munkáját. Az időzítés bizonyára nem véletlen, hiszen a Fidesz elnökére szombaton fontos nap vár.
Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
Drámainak és félelmetesnek nevezte a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás első óráit Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter a merénylet huszonötödik évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjújában.
Vannak, akik először a szüleiktől hallottak róla, másokkal viszont különféle mémek és konteók jöttek szembe a neten. Balatoni József "Jocó bácsi" szerint nem feltétlenül probléma, hogy az iskolában csak minimális szó esik erről a témáról.
Justin Dymond első delfintársa Crystal volt, aki 2013-ban kezdett el havonta egy-két alkalommal feltűnni mellette éjszakánként. A világ különböző pontjain figyeltek meg hasonló viselkedést, többek között Brazíliában is, ahol a delfinek jeleznek a halászoknak, amikor kivethetik a hálót.
Az idei nyár volt az eddigi legmelegebb Nyugat-Európában, globális szinten pedig augusztus volt a legmelegebb hónap, amikor az átlagos felszíni levegő-hőmérséklet 1,65 Celsius-fokkal meghaladta az iparosodás előtti becsült szintet is, valamint a 2003-ban feljegyzett korábbi rekordot - közölte az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a ber
Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én néhány óra alatt megrengett és átalakult a világképünk. Ma már azonban egy egész felnőtt generáció él közöttünk, amelynek tagjai akkor még vagy nagyon picik voltak, vagy még meg sem születtek, amikor a repülőgépek belehajtottak a WTC tornyaiba és a Pentagonba. A terrortámadások következményei mégis alapjaiban fo