2026. szeptember 17. csütörtök

szept. 17
7:12
Íme a Volkswagen Xl1 utódja, 7 kWh alatti fogyasztással (Autószektor)
Emlékszünk még a Piech-korszak legendás Volkswagen XL1 tanulmányára, amire csak az egyliteres autóként hivatkoztak, annyira keveset fogyasztott a különböző hatékonyságnövelő megoldásoknak köszönhetően? Nos, most ennek érkezett meg a modernkori, így természetesen tisztán elektromos utódja, ami Mission Efficiency névre hallgat, és kísértetiesen hason
szept. 17
7:15
Velkey György: Bárhová nyúlunk, minden ragad a mocsoktól (Telex)
Dzsudzsák Balázs Tesóka – így írta alá a Szijjártó Péternek írt levelet a válogatott focista, amikor diplomata-útlevelet kért magának. Ezt is a Külügyminisztérium átvilágítása során találták meg. Velkey György külügyi államtitkár szerint Orbán Gáspárnak bejárása volt a külügybe, 2023-ban ő fogadott egy afrikai delegációt, Szijjártónak pedig azért i
szept. 17
7:15
3 jel a szemed körül, ami a máj túlterheltségére utal (Bien)
A tükör előtt állva ritkán gondolunk arra, hogy az arcunk, azon belül is a szemünk környéke térképként működik, amin a szervezetünk belső állapota is leolvasható.
szept. 17
7:15
Azonnali hatállyal kirúgtak egy magyar tévés műsorvezetőt – Súlyos hiba az élő adásban (Médiapiac)
Azonnali hatállyal megszüntették Palányi Nóra, a HírTV Paláver műsorvezetőjének munkaviszonyát, miután egy élő adásban nem szakította félbe azonnal azt a betelefonálót, aki Magyar Péter „kiiktatásáról” beszélt.
szept. 17
7:15
Aranyat érhetnek ezek a magyar élelmiszerek: nagy bejelentést tett az Eu (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság új közbeszerzési szabályozási javaslata az élelmiszer-előállítók számára is fontos változást vetít előre. A beszerzéseknél a jövőben a jelenleginél nagyobb szerepet kaphat a minőség, a fenntarthatóság, az ellátási lánc ellenálló képessége és az egészségügyi szempontok. A Bizottság 2026. szeptember 9-én mutatta be a közbeszerzés
szept. 17
7:17
Orbán Viktorhoz is beugrott egy kávéra az afrikai delegáció, amit a volt miniszterelnök fia fogadott (Telex)
A Külügyminisztériumnál lévő iratok szerint a Félix Étterembe is elvitte őket Orbán Gáspár, az azonban még nem világos, miért jöttek Magyarországra.
szept. 17
7:18
Rosszak voltak, ezért Franciaországban hagytak a tanárok 8 szlovákiai magyar diákot – Ezt művelték társaikkal a kiránduláson (Blikk)
Nyolc szlovákiai magyar gimnazistát szándékosan Franciaországban hagytak egy iskolai kirándulás során, miután a szervezők a rossz magaviseletük miatt, büntetésből nem engedték őket hazautazni a csoporttal. A diákok egy tanárral együtt maradtak az országban, miközben a többiek folytatták az útjukat. Az eset komoly felháborodást váltott ki a szülők k
szept. 17
7:18
Orbán Viktor megmutatta az új főhadiszállását – Igazi kincsek vannak a villában, amit egy szőnyeggyáros épített (Blikk)
Régi-új helyre tette át székhelyét Orbán Viktor. A korábbi miniszterelnök a Karmelita kolostort hagyta el, majd költözött be a Fidesz Lendvay úti székházába. Itt látta vendégül a Blikket, s az interjú alatt körbe is vezette kollégánkat a legendás épületben. Szó esett a beszélgetés közben sok mindenről: választási vereségről, visszatérésről, harcról
szept. 17
7:18
Gyönyörködjön Szoboszlai-bombákban! (Infostart)
Maga a Liverpool FC szőtte össze az Angliában is elismerést kiváltó találatokat. Büszkeség és gyönyör.
szept. 17
7:18
Megdöbbentő: kiszáradt a Tisza-tó, szeptember közepére mindenhonnan elfogyott a víz (SzMo)
Kiterjedt területekről tűnt el a víz a Tisza-tó medréből. A helyiek attól tartanak, hogy téli csapadék nélkül teljesen összeomlik a térség turizmusa.
szept. 17
7:18
Vészjósló műholdfelvételek: Haldoklanak a magyar erdők az aszály miatt, de a kormány szerint nem lesz hiány tűzifából (Promotions)
Haldoklanak a hazai erdők az aszály miatt, a fák 10%-a veszélyben van. Az ÉKFM és Gajdos László miniszter szerint azonban tűzifából nem lesz hiány.
szept. 17
7:18
Putyin: A választásokon való részvétel közös hozzájárulás a győzelemhez (Magyar Hírlap)
,,Kérem Önöket, feltétlenül éljenek alkotmányos jogukkal, hozzanak átgondolt, felelősségteljes döntést".
szept. 17
7:18
Már több mint 100 fő végezte el a Ganz szakképzését Tápiószelén (Növekedés)
Sikeres első évet zárt a Ganz Oktatási Központ: a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. (Ganz Electric) képzési programján már 106 fő vett részt. A Ganz Electric tápiószelei gyárában 2025 áprilisa óta működő központ célja, hogy a vállalat egyedi, a transzformátor- és villamos forgógépgyártáshoz kapcsolódó szaktudásának átadásával tám
szept. 17
7:19
Elég volt egy baráti levél Szijjártónak, hogy Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevelet kapjon (Telex)
A 109-szeres válogatott focista 2019-ben kért diplomata-útlevelet az akkori külügyminisztertől, úgy írta alá a levelet, hogy "Dzsudzsák Balázs Tesóka".
szept. 17
7:21
Súlyos baleset Zuglóban: bicikliző kislány lábán hajtott át a kanyarodó 144-es busz (Telex)
A lány az édesanyja után tekert volna át a kereszteződésen, az anya még átjutott a busz előtt, a kislány már nem.
szept. 17
7:21
Mitől remeghet a kéz? 7 ok, amit érdemes komolyan venni (EgészségKalauz)
A kézremegés nem feltétlenül jelent betegséget, ha azonban rendszeresen jelentkezik, fokozódik, vagy más tünetek is társulnak hozzá, érdemes kivizsgáltatni, mert többek között neurológiai betegség, pajzsmirigy-túlműködés, alacsony vércukorszint vagy gyógyszermellékhatás is állhat a háttérben.
szept. 17
7:24
Brutális versenyfutás zajlik a csalókkal szemben a kibertérben (Menedzsment Fórum)
Több mint 6 milliárd forint ellopását akadályozták meg a bankok a második negyedében, ugyanakkor jelentősen megugrott, 5,4 milliárd forintra nőtt a sikeresen végrehajtott átutalásos csalások értéke.
szept. 17
7:24
Elárulták a németek, hogy lesz-e elég gáz a télen Európában (Privátbankár)
A német ipar jelenleg nem látja akut veszélyét az ország gázellátásának, a meglévő készletek és a folytatódó betárolás várhatóan elegendő lesz egy átlagos tél átvészeléséhez – mondta a BDI német iparszövetség vezérigazgató-helyettese, Holger Lösch a dpa német hírügynökségnek.
szept. 17
7:24
Erre a láthatatlan veszélyre minden pincében figyelni kell (Agrofórum)
A szüret idején nemcsak a szőlő feldolgozására kell figyelni: az erjedő must a pince levegőjét is rövid idő alatt veszélyessé teheti. A köznyelvben mustgáznak nevezett szén-dioxid színtelen és szagtalan, így érzékszerveink nem figyelmeztetnek a feldúsulására.
szept. 17
7:27
Amikor elhangzott a beszéd, Gyurcsányt szarrá dicsérték (Telex)
Húsz évvel ezelőtt került nyilvánosságra az a hangfelvétel, ami Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédét örökítette meg. A mai napig rejtély, ki vagy kik szivárogtatták ki, de 2006. szeptember 17. fordulópontot jelentett a magyar politikában.
szept. 17
7:27
Részegen megölt 2 embert a tejfakasztó buli után a kispapa (naphire.hu)
A kispapa tejfakasztó buli után részegen vezetett és megölt egy nénit és egy bácsit.
szept. 17
7:27
Pilistől a Börzsönyig: 5 látványos kéktúraszakasz Budapest közelében (Drive)
Budapesttől alig kell eltávolodnunk ahhoz, hogy máris az Országos Kéktúra jelzéseit követhessük. Pest vármegyében szigorúan véve négy ilyen szakasz közül választhatunk, némi rugalmassággal azonban ötre is bővíthető a lista. Mutatjuk, merre érdemes elindulni, akár első kéktúrás élményünket keressük, akár tapasztaltabb túrázóként vágnánk neki egy hos
szept. 17
7:30
Milliókkal lépett le az építési vállalkozó (HR Portál)
A férfit jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolják.
szept. 17
7:30
Kamatot emelt az amerikai jegybank - Mi történik a tőzsdéken? (Portfolio)
Bár a Fed szerdai kamatemelését eséssel fogadta a Wall Street, csütörtök reggel már javul a hangulat a piacokon. A nagyrészt beárazott döntés után némi megkönnyebbülést hozhat, hogy a hosszú amerikai kötvényhozamok emelkedése megtorpant, miközben az olajár is mérséklődött. Ázsiában vegyesek voltak a mozgások, Európában viszont pozitív nyitást láttu
szept. 17
7:30
A NATO-főtitkár szerint egy nemzedék óta nem volt ilyen veszélyes a biztonsági helyzet Európában (444.hu)
Mark Rutte szerint a megváltozott biztonsági környezetben Európának nagyobb részt kell vállalnia saját védelméből, és tartósan növelnie kell katonai kiadásait.
szept. 17
7:32
Azonnal reagáltak a bankok a Fed kamatemelésére: drágábbak lesznek a hitelek (Portfolio)
A legnagyobb amerikai bankok megemelték elsődleges referenciakamatukat, a prime rate-et, miután a Federal Reserve 2023 óta először hajtott végre kamatemelést. A lépés a fogyasztók és a vállalkozások hitelfelvételi költségeit egyaránt növeli.
szept. 17
7:34
Megtámadták a Revolutot, de nem enged a zsarolóknak a fintech (Portfolio)
A Revolut szóvivője a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva közölte: a fintechcgé nem lépett közvetlen kapcsolatba és nem egyeztetett azzal a csoporttal, amely magára vállalta a legutóbbi adatszivárgást, és most váltságdíjat követel tőlük - írja a Reuters.
szept. 17
7:36
Látványosan gyengült a forint a dollárral szemben (Menedzsment Fórum)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 17
7:36
Csődöt jelentett, még két hónapig működhet a német autókereskedő-lánc (Infostart)
Nagyjából 1000 alkalmazott munkája került veszélybe Észak-Rajna-Vesztfáliában, Hessenben és Rajna-vidék-Pfalzban.
szept. 17
7:36
J. D. Baker thrillerszerző visszatér kultikus sorozatgyilkosához (Könyves Magazin)
Érkezik a 4Mgy-trilógia előzménye, méghozzá egyből három regényben! Az első kötet egy sorozatgyilkos eredettörténete.
szept. 17
7:36
Szakadó esőben gálázott a Barcelona (Magyar Hírlap)
Ezúttal hétig meg sem álltak a katalánok.
szept. 17
7:36
Három éve nem történt ilyen: újra kamatot emel az amerikai jegybank. Mutatjuk, mennyivel (Forbes)
A Fed jelzése szerint idén jöhet még egy emelés. Mi történt? Három év után újra kamatot emelt az amerikai jegybank. A Federal Reserve 25 bázisponttal emelt, így az irányadó egynapos kamatláb 3,75–4 százalékos célsávba került szerdán, írja a CNBC. Részletek. A döntést a 12 tagú döntéshozó testület egyhangúlag támogatta, és a Fed jelzése szerint idén
szept. 17
7:42
A forintot is megrázkódtatások érték (Privátbankár)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 17
7:42
"Október elején vége a dalnak, ha..." – Dermesztő számokat mondott Karácsony Gergely, csőd szélén a főváros (Blikk)
most még fizetőképes, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, heteken belül megállapodásra kell jutni a kormánnyal – mondta Karácsony Gergely a Trend FM Nap Vendége című műsorában. A főpolgármester szerint legkésőbb október elejéig megoldásra van szükség.
szept. 17
7:42
A Fed három év után ismét kamatot emelt, és további szigorítást jelzett (Kripto Akadémia)
Az amerikai jegybank 25 bázisponttal, 3,75-4,00 százalékra emelte az irányadó kamatsávot. A szeptember 16-i döntés önmagában nem lepte meg a piacot, a Fed új előrejelzése azonban azt mutatja, hogy a szigorítás valószínűleg még nem ért véget. Az alapkamatról döntő FOMC bizottság mind a 12 szavazó tagja támogatta a kamatemelést. A Fed legutóbb 2023 j
szept. 17
7:42
Már több mint százan vettek részt a Ganz szakképzési programján (ProfitLine)
Már több mint százan vettek részt a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. (Ganz Electric) tápiószelei gyárában tavaly elindított képzési programon eddig - közölte társaság az MTI-vel.
szept. 17
7:42
Pattanásig feszült a húr Washington és Brüsszel között: Trump kemény következményeket helyezett kilátásba (ATV)
Trump szerdán nyíltan megfenyegette az Európai Uniót: ha Brüsszel tényleg szorosabbra fűzi a viszonyt Kanadával, akkor kemény vámokkal, sőt egyes területeken a kereskedelem leállításával válaszol.
szept. 17
7:42
Erdőbe csalhatták, majd megalázhatták társai a 13 éves lányt Nagykovácsi közelében (rtl.hu)
Erdős területre csaltak és megalázó helyzetbe kényszerítettek egy 13 éves lányt a társai Nagykovácsi közelében – állítja a tinédzser édesanyja, aki szerint az esetről videó is készült. A rendőrség kiszolgáltatott személy megalázása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A lányt jelenleg pszichológus segíti.
szept. 17
7:44
Mi az a kvantumszámítástechnika, és veszélyben van-e a Bitcoin? (Kripto Akadémia)
Sokan csak úgy emlegetik a küszöbön álló jelenséget: a mindent elsöprő kvantumapokalipszis. Miben más egy kvantumszámítógép, mint a hagyományos PC-d? Tényleg sebezhetővé válhat a bitcoint? Elképesztő technológiai forradalom kapujában állunk, amely egyszerre ígér gyógyírt az emberiség legnagyobb problémáira, és jelent halálos fenyegetést a digitális
szept. 17
7:45
Erdőbe csalhatták, majd megalázhatták társai a 13 éves lányt Nagykovácsi közelében (rtl.hu)
Erdős területre csaltak és megalázó helyzetbe kényszerítettek egy 13 éves lányt a társai Nagykovácsi közelében – állítja a tinédzser édesanyja, aki szerint az esetről videó is készült. A rendőrség kiszolgáltatott személy megalázása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A lányt jelenleg pszichológus segíti.
szept. 17
7:45
Az EP megvitatta az Unió helyzetét: gazdaság, biztonság, klíma, közösségi média (Helló Sajtó!)
Az EP vitájában Ursula von der Leyen és a képviselőcsoportok vezetői az EU legfontosabb kihívásairól beszéltek: gazdasági versenyképességről, biztonságról, klímaválságról, mesterséges intelligenciáról és a közösségi média gyermekvédelmi szabályozásáról. A felszólalók éles vitát folytattak az Unió jövőjéről.
szept. 17
7:45
Miért kiált a bőröd a nyár után? Teszteld, milyen regeneráló rutinra van szükséged szeptemberben (Bien)
A ragyogó napsütés, a tengerparti szellő és a felejthetetlen nyári emlékek mind feltöltik a lelkünket – a bőrünk viszont gyakran komoly árat fizet a gondtalan hónapokért.
szept. 17
7:45
Megtorpant a forint, rossz hírrel indult a csütörtök reggel (Most Hír)
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
szept. 17
7:45
Ilyen még nem volt: valaki milliárdos lett a Skandináv lottóval (Haszon.hu)
Soha nem látott szinten állt a szerdai sorsolásra a Skandináv lottó főnyereménye. A játék 27 éves történetében először több mint 1 milliárd forintot ért a telitalálat. Valaki el is vitte a nyereményt.
szept. 17
7:48
Hétfőtől elesik az Erzsébet híd – Lezárják a Rudas felé vezető lehajtót, hatalmas dugóra kell számítani (Blikk)
Szeptember 21-től, hétfőtől jelentős forgalomkorlátozásra kell készülniük a fővárosban közlekedőknek az Erzsébet híd budai lehajtóin, ahol a dilatációs szerkezetek cseréjét, valamint a vízelvezetés és a burkolat javítását végzik. A Rudas Gyógyfürdő felé vezető ágat teljesen lezárják, míg az Attila út felé egy sávon haladhat a forgalom, így a BKK ér
szept. 17
7:48
Ikonikus stadionban kezdi a Fradi az Európa-ligát: Nagy Ádám elárulta, miben reménykednek a rajt előtt (Blikk)
Csütörtök este (M4, 21) már az labdarúgó-Európa-liga főtábláján bizonyíthat a Ferencváros, ráadásul rögtön Európa egyik legikonikusabb stadionjában. A magyar rekordbajnok a skót Celtic otthonában, a több mint 60 ezer néző befogadására alkalmas Celtic Parkban kezdi meg a szereplését. A tíz év után ismét a Fradit erősítő Nagy Ádám szerint nehéz felad
szept. 17
7:48
Titkosították, most mégis kiderült: ezért volt a méregdrága Gripen-parádé a Fradi stadionavatóján 12 éve (ATV)
Bár korábban honvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva harminc évre titkosították az iratokat, most fény derült az igazságra: nem tervezett katonai gyakorlat volt, hanem Hende Csaba miniszteri gesztusa a Groupama Aréna 2014-es avatóján áthúzó Gripen vadászgépek légi parádéja.
szept. 17
7:48
Megszólalt a Goldman Sachs vezére is, eséssel zárt a bank (Portfolio)
A Goldman Sachs vezérigazgatója, David Solomon a Barclays pénzügyi konferenciáján beszélt a bank harmadik negyedéves kilátásairól, kiemelve a részvényüzletág erős, valamint a kötvény- és devizaüzletág gyengébb teljesítményét - írja a Reuters. A csütörtöki kereskedés 3,4%-os eséssel zárta a Goldman, alulteljesítve szektortársait is, de 1,9%-os esésé
szept. 17
7:48
"Dzsudzsák Balázs Tesóka" – így írta alá a Szijjártó Péternek küldött baráti levelét a focista, ennyi elég volt a diplomata-útleveléhez (SzMo)
Velkey György külügyi államtitkár árulta el, hogyan jutott Dzsudzsák Balázs diplomata-útlevélhez 2019-ben. Állítása szerint a baráti levél után a volt külügyminiszter rögtön elintézte a papírokat a válogatott focistának.
szept. 17
7:48
"Egy teljesen átlagos, unalmas életet élek" - Felfoghatatlan rekordot döntött Európában Desh, nemsokára érkezik az új dal (Promotions)
Desh hivatalosan is az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója lett a legfrissebb zeneipari adatok alapján. A magyar rapper őszintén vallott a sikerről és Azahriáról is.

Keresés