Az iparkamarai hozzájárulás eltörlése után a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (Mosz) szorgalmazza, hogy a kormány a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara esetében is tegye önkéntessé a tagságot és törölje el a kötelező díjfizetést.
A gazdasági és energetikai miniszter szerint ő maga is a tervezett, 1 százalékos vagyonadó alanya lesz. A Telexnek adott interjújában arról is beszélt, hogy az év végéig döntenek Paks II. sorsáról, 2030-ra 5 százalék közelébe vinnék le az áramimport arányát, és 40 milliárd forintot szánnak a dízelautósok négyhavi támogatására.
Magyar Péter péntek reggel bejelentette, hogy kormányuk véget vet annak a 35 évre szóló autópálya-koncessziónak, amelyet – állítása szerint – az Orbán-kormány több tízezer milliárd forint értékben hozott létre. A miniszterelnök bejegyzése szerint a részletekről ma 10 órakor a kormányzati sajtótájékoztatón számolnak be Vitézy Dávid közlekedési és be
Egy új amazóniai kutatás szerint a már meglévő erdők védelme hatékonyabb és olcsóbb lehet, mint önmagában az újraerdősítés. A tűzesetek és fakitermelés megakadályozása különösen sokat segíthet a biodiverzitás megőrzésében.
Nincs szükség lisztre, se sütőporra: ez az almás süti szó szerint csak három hozzávalóból készül, mégis krémes, fenségesen finom. Van, amikor a legkevesebb hozzávalóból jön ki a legjobb desszert. Ez a sült almás puding pontosan ilyen: nincs benne liszt, sütőpor vagy különleges alapanyag, mégis krémes, omlós és tényleg úgy olvad el a szádban, mint e
Erősödött kissé a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig vegyes eredménnyel fejezheti be, kissé gyengébben a dollár ellenében, erősebben az euróval és a svájci frankkal szemben.
A Vatikáni Filmarchívumban vetítik le Bokor Attila Romzsa Tódor című, Dér Zsolt főszereplésével készült filmjét szeptember 24-én. A kárpátaljai görögkatolikus püspök vértanúságát feldolgozó magyar alkotás vatikáni bemutatóját Romzsa Tódor 2001-es boldoggá avatására emlékezve rendezik meg.
Törökország két legnagyobb bankját bízta meg 131 befektetési alap felszámolásával, miután az ország vagyonkezelési ágazatát megrázó válság miatt az érintett alapok nem tudták kielégíteni a befektetők visszaváltási igényeit – írja a Bloomberg. A hetek óta tartó tőkepiaci felfordulás már kisbefektetők százezreit érinti.
Kiderült, mi okozta Deák Bill Gyula hirtelen távozását: a blueslegenda egy Zalaegerszegen elvégzett rutin pacemaker-beültetést követően, teljesen váratlanul, hirtelen szívhalál következtében hunyt el a kórházban.
A MOL átadta algyői telephelyén új, 37,4 MWp teljesítményű napelemparkját és a hozzá kapcsolódó, 20 MW névleges teljesítményű, 40 MWh tárolási kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tároló rendszerét.
Készül Magyarország Nemzeti Természet-helyreállítási Terve. A rendelet alapján a tagállamoknak eredetileg 2026. szeptember 1-jéig kellett benyújtaniuk nemzeti természet-helyreállítási tervük tervezetét. Magyarország esetében azonban a tervezési folyamat később indult, ezért az Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága 2026 végéig adott hala
Kormányzati sajtótájékoztatót tartanak pénteken 10 órakor, amelyen részt vesz Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Az idei év első felében a szállásdíjbevételek ugyan visszaestek hazánkban, a szállodai vendéglátásból és az egyéb szolgáltatásokból származó bevételek azonban kétszámjegyű növekedést mutattak. A városi hotelek működésében ezzel párhuzamosan egyre nagyobb súlyt kapnak a céges rendezvények, a vendéglátás és azok a közösségi terek, amelyeket napközben
Meglepő részleteket árult el Lázár Jánosról és a korábbi közlekedési minisztérium működéséről Vitézy Dávid. Vitézy elmondása szerint Lázár János építési és közlekedési miniszterként egyáltalán nem olvasott és nem is írt e-maileket. A belső utasítások értelmében minden dokumentumot kizárólag papíron, kinyomtatva lehetett számára felterjeszteni. Orbá
Az idősebbek azt mondogatják, hogy gyerekkorukban és fiatal felnőttként egészen más volt a nyár, mint amilyet ma tapasztalunk. Ma pedig már a fiatalabbak is úgy érzik, hogy egyre elviselhetetlenebbek a hőhullámok, hőkupolák, és egyéb olyan jelenségek, amelyek élvezhetetlenné teszik a vakációt. Ez sajnos nem nosztalgia vagy megszépülő múlt: az elmúl
Egy városban élve az ember felfedezi a környezetét, egy idő után tudja, milyen boltokat talált elérhető távolságban, hol lehet kikapcsolódni és hova kell mennie egy igazán jó kávéért, melyik éttermet érdemes választania, ha szülinapot vagy évfordulót ünnepelne. Ebben az otthonosságban, ahol már megvannak a jól bevált helyeink, van valami romantikus
Az egy hete az ország északnyugati felére érkezett esőnek nem volt folytatása, így az Alföld továbbra is szenved a szárazságtól. A következő napokban is elérik térségünket időjárási frontok.
Mindenkit emlékeztetnék arra, hogy luxizásra vonatkozó vád akkor is volt, amikor nyertünk. Akkor is volt simicskázás, amikor nyertünk. Úgy is nyertünk választást, hogy mészárosoztak, mondta, majd rátért a valódi okra.
A BMW Group Gyár Debrecen a sorozatgyártás felgyorsításával a következő szakaszba lépett: 2026 szeptemberétől a BMW iX3 modelleket 24 órás gyártási ütemterv szerint állítják elő. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a debreceni gyár történetében.
Csekély mértékben változott a forint árfolyama péntek délelőttre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig vegyes eredménnyel fejezheti be, kissé gyengébben a dollár ellenében, erősebben az euróval és a svájci frankkal szemben.
Az Apple piacra dobta első hajlítható telefonját, az iPhone Duót. Bár nem forradalmasítja a kategóriát, az Androidos versenytársak számára is komoly kihívást jelenthet.
A magyar kormány újraindította a tárgyalásokat a Norvég Alappal, aminek eredményeként több mint 92 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezhet az országba. A program célja elsősorban zöldberuházások, valamint társadalmi, kulturális és egészségügyi projektek finanszírozása.
A kormány újrakezdte a tárgyalásokat a Norvég Alappal a Magyarországot illető fejlesztési források ügyében, így több mint 92 milliárd forint érkezhet Magyarországra – közölte Orbán Anita külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.
A 444.hu adatigénylést nyújtott be a Várkapitánysághoz, a válasz egy tételes listát tartalmazott, amelyből kiderült, hogy 27 milliárd forintot költött az Orbán-kormány a Rogán Antal irányította Miniszterelnöki Kabinetiroda felépítésére és berendezésére.
Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. Csütörtökön a BÉT részvényindexe, a BUX 8,55 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel 154 173,40 ponton zárt, minimálisan elmaradt az előző napi történelmi csúcsától.
Kiegyensúlyozottan étkezel, aktív vagy, és még jobban is odafigyelsz a táplálkozásodra, mint valaha. És az étvágyad mégis... más. Éhesebb vagy az étkezések között. A sóvárgás gyakrabban jelentkezhet és erősebben csaphat le. Szóval, mi történik?
A sült-főtt ételekben a kórokozók többsége elpusztult, de mégsem érezhetjük teljes biztonságban magunkat. A méreganyagok túlélik a magas hőmérsékletet.
Nyolc éve nem voltak ennyire optimisták szeptemberben az elemzők az európai részvénypiac kilátásaival kapcsolatban. A Bloomberg felmérésében szereplő stratégák medián várakozása szerint a Stoxx Europe 600 az év végéig további 5 százalékkal emelkedhet. A magas olajár, az emelkedő kötvényhozamok és a szigorúbb jegybankok komoly kockázatot jelentenek,
Alexandra David-Néel éveken át próbált eljutni Lhászába, amely a 20. század elején elérhetetlen volt a külföldiek számára. A francia felfedező végül 1924-ben jutott be Tibet fővárosába. Rongyos ruhát öltött, koldusnak adta ki magát, és hónapokon át gyalogolt a Himaláján keresztül, hogy ne keltsen feltűnést.
"Orbánék a közpénzek kiszivattyúzása érdekében több tízezer milliárd forint értékben létrehozták a haveroknak a világ talán legnagyobb autópálya-koncesszióját 35 évre. Ennek most véget vetünk."
A kormány újrakezdte a tárgyalásokat a Magyarországot megillető norvég alapok lehívásáról, amelyeken keresztül több mint 92 milliárd forint érkezhet az országba – közölte Orbán Anita külügyminiszter.
Duplázott, mégsem lehet felhőtlen Varga Barnabás öröme. Az AEK Athén csatára a Panszerraikosz Görög Kupa-mérkőzésen volt kétszer eredményes, aztán megsérült. A lefújás után Marko Nikolics vezetőedző aggasztó híreket közölt Vargáról, aminek Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya sem örülhet.
Év végéig lezárják Paks II. felülvizsgálatát, és döntenek arról, szüksége van-e Magyarországnak az új atomerőműre – mondta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Telex interjújában. A tárcavezető 2030-ra 3000–4000 megawattos energiatárolói teljesítményt célozna meg, az áramimport arányát pedig a következő évtized elejére 5 százalék kö