Gyengült pénteken kora délutánra a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,89 százalékos mínuszban állt fél háromkor. A blue chipek közül a Mol esett a legnagyobbat, miközben a Richter szembe ment a piaccal.
Az esővíz egyre értékesebb erőforrás, mégis többnyire hagyjuk elfolyni. Pedig a helyben történő felhasználáshoz nem kell új technológiát feltalálni, ma már szabványosított, mérnökileg tervezhető rendszer létezik a tetőnkre érkező értékes lágyvíz hasznosítására. Dienes György mérnök, vízgépészeti szakember, a HYDROKING ügyvezetője nyilatkozott erről
Az Álarcos énekes 2020-ban debütált, és azonnal hatalmas sikert aratott, amely négy évadon keresztül tartott. A legutóbbi, 2024-es szezon Brasch Bence győzelmével zárult, azonban a műsor 2025-ben szünetet tartott. Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese tavaly novemberben jelentette be, hogy a produkció 2026-ban visszatér,
A muskátli teleltetése kulcsfontosságú a tavasszal is dús virágzásért. Megmutatjuk, mikor érdemes bevinni, és hogyan készítsd elő: visszavágás, tisztítás, kártevőmentesítés, és optimális téli fényviszonyok.
A hazánkat tegnap elérő hidegfront éles határvonalat húzott az ország időjárásában, ugyanis a nyugati országrészben jelentősen visszaesett a hőmérséklet, miközben keleten az átlagnál jóval melegebb idő maradt. A hétvégén még visszatér a nyárias meleg, hétfőn azonban egy újabb front hoz erős szelet és jelentős lehűlést - írta a HungaroMet a Facebook
Átfogó felülvizsgálat alatt áll a Paks II. projekt, és az év végéig megszületik a döntés arról, hogy egyáltalán szükség van-e az új reaktorokra a hazai energiarendszerben - erről beszélt Kapitány István. A gazdasági és energetikai miniszter szerint az orosz gázfüggőség is megszüntethető.
A klubelnök-képviselő levélben reagált a kormányzati tervre, amely megtiltaná a hatalomgyakorló politikusoknak, hogy nagy sportklubokat vezessenek. A bejelentett új szabályok értelmében Deutsch Tamásnak is távoznia kellene az MTK éléről.
Már nem kell sokat várniuk a nézőknek a Sztárban sztár legújabb évadára: a show szeptember 20-án indul a TV2-n. A felkészülés már gőzerővel zajlik, a kulisszák mögött pedig kemény munka folyik. Gallusz Niki egy premier előtti interjúban mesélt arról, milyen megpróbáltatásokkal nézett szembe a maszkmesteri székben, és kit fog alakítani az első adásb
Az Otthon Start marad, de nem biztos, hogy az eddigi feltételekkel lesz igényelhető és felhasználható. A kormány már elindította a támogatott, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető lakáshitel szakmai és jogszabályi felülvizsgálatát. A jelzések szerint a cél az, hogy a konstrukció inkább az első saját otthonukat keresőket, ne pedig a befektetési
A Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségének (MaReSz) Elnöksége 2026. szeptember 17-i határozatával kizárta tagjai közül a Lounge Event Kft.-t. Az Elnökség megállapítása szerint a társaság magatartása több ponton sértette a MaReSz Alapszabályában és Etikai Kódexében meghatározott kötelezettségeket.
Több lábra kell állítani a gépiparra építő térség gazdaságát – ebben a faipar komoly szerepet kaphat. Erről szólt a szombathelyi Öko-Expo faipari szimpóziuma.
Nemcsak a kaját lopták el a gyerekektől Gyömrőn: a sajt és a sonka után kartonszámra rejtették el a tisztítószereket is. Kisberk Szabolcs polgármester mindkét esetet leplezte.
Szeptember 28-án derül ki, melyik az a négy kiemelt ügy, amelyet a Nemzeti Vagyon-visszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) átvesz más hatóságoktól. Unger Anna, az intézmény vezetője egy kerekasztal-beszélgetésen ismertette az eljárások kiválasztási szempontjait, reagált a hivatalt ért legutóbbi kritikákra, valamint vázolta a felelősségre voná
Harry herceg és családja augusztus végén tértek vissza az Egyesült Királyságba, tegnap pedig megvolt a herceg első hivatalos megjelenése is. Károly király kisebbik fia egy jótékonysági vacsorán és díjátadón vett részt, ám a képek alapján sokaknak hiányérzetük támadt.
A székelyudvarhelyi alkotást 2004-ben avatták fel, és már a felállítása utáni években tiltakoztak ellene, azt állítva, hogy valójában a Romániában háborús bűnösnek ítélt Wass Albertet ábrázolja.
Egy új kutatás szerint a hőmérsékleti adatok térbeli és időbeli pontatlanságai torzíthatják a klímaváltozás társadalmi, egészségügyi és gazdasági hatásairól készült vizsgálatokat.
Közel 300 százalékot emelkedett az Eli Lilly árfolyama azóta, hogy 2022-ben engedélyezték első GLP-1 gyógyszerét, a vállalat piaci értéke pedig már meghaladja az ezermilliárd dollárt. A Berenberg szerint a rali ezzel még nem ért véget, a bank vételre javította ajánlását és 1400 dolláros célárat adott a részvényre, ami további 21 százalékos felérték
A Saudi Aramco legalább két európai olajfinomító ügyfelének jelezte, hogy októberben sem tud nyersolajat szállítani, miután a Vörös-tenger felé vezető Kelet-Nyugat csővezetékét támadás érte szeptember 10-én. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a finomított termékek piaca – különösen a dízel – már hónapok óta kifeszített helyzetben van, részben az
Szeptember 28-án jelenti be a Nemzeti Vagyonvédelmi és Vagyonszerzési Hivatal azt a négy kiemelt ügyet, amelyet átvenne a társhatóságoktól és az ügyészségtől. Unger Anna elnök szerint nem látványos bilincselésekre készülnek.
Bevásárolt a Raiffeisen Bank International részvényeiből a Petrus Advisers, miután a Grizzly Research shortos befektetési cég súlyos vádakat fogalmazott meg az osztrák bankkal szemben, és egyetlen nap alatt 6 százalékot zuhant az árfolyam. A Petrus szerint a jelentés gyengén alátámasztott, ezért a csütörtöki esésben részvényeket vásároltak. A Raiff
Dezse-Zelenka Dóra egy műsorban fakadt ki a meghiúsult lakhatási és hitelfelvételi tervei miatt. Az egykori kormánypárti újságíró egzisztenciája az állami források elzárása után került veszélybe.
Új, alternatív olajszállítási módszer alakult ki a Hormuzi-szoros megkerülésére: Omán egyik kikötője, Sohar egyre népszerűbb csomóponttá válik a Perzsa-öböl olajexportőrei számára.
Az első csúcstalálkozón Magyarország képviseletében a kijevi magyar nagykövetség vezetője vesz részt. A megbeszélésen a tervek szerint a biztonság, az energia, a logisztika és a határokon átnyúló gazdasági együttműködés is a témák között lesz.
A Motorola gőzerővel készül a következő generációs telefonok piacra dobására, melyek komoly fejlesztéseket ígérnek a kamerák, kijelzők és akkumulátorok terén. Az Edge 70 Fusion és a Signature 27 modellekkel a vállalat a középkategóriát és a prémium szegmenst is célba veszi, miközben az Egyesült Államok piacára való visszatérés is szóba kerül.
Váratlan és drámai fordulat történt a globális nemesfémpiacon: az Arany Világtanács (WGC) legfrissebb jelentése szerint augusztusban elképesztő felhalmozási hullám söpört végig a kontinensen. Európa mellett az Egyesült Államok lakossági és intézményi befektetői vásárolták a legtöbbet az arany hátterű ETF termékekből, ami egyértelműen jelzi, hogy a
Csak ámultunk-bámultunk: a Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott a skót Celtic vendégeként az Európa-liga főtáblájának 1. fordulójában, és nem akárhogyan. A magyar csapat az első negyedórát leszámítva taktikailag egyértelműen magasabbra taksált ellenfele fölé nőtt, miközben szebbnél szebb gólokat szerzett. Bamidele Yusuf volt az osztogató: előbb a l
A Singapore Airlines lett a világ legjobb légitársasága a Skytrax idei rangsorában, ezzel letaszította a trónról a tavalyi győztes Qatar Airwayst. A közel 25 millió utas véleménye alapján összeállított lista élmezőnyét az ázsiai légitársaságok uralják, a top 10-be csak egy európai szereplő került be, amerikai pedig egy sem. Hasonló témákkal is fog
Faludy György világklasszis szerző szeptember 22-én született 116 éve, és 20 éve hunyt el, szeptember 1-jén. Rá emlékeznek szeptember 26-án este egy verses monodrámával a Kult7-ben.
Az Autószektor több alkalommal is foglalkozott már különböző lopási technikákkal és hívta fel a figyelmet a legújabb bűnözési trendekre. A műanyag palackos, a pénzérmés, a macskás és a koszos kabátos trükkök után ezúttal az 50 eurós bankjegy módszere az aktualitás. Egy új és rendkívül ravasz bűnözési módszer tartja lázban az autósokat. Az olaszokná
Alacsony kamat, egyszerű ügyintézés. Ez a két legfontosabb szempont, amikor személyi kölcsönt keresünk - derül ki egy friss kutatásból. A 60 év felettieknek csaknem kétharmada utasítja el teljesen a személyi kölcsönt, a 18–29 éveseknél ez az arány mindössze 33 százalék. A leggyakrabban az ismerőseinktől kérnénk kölcsön.
Interjúsorozatban mutatjuk be a Könyvesen a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj shortlisteseit. Fehér Gáspár új kötettervéről mesél, ami egy igazi bűnügyi regény lesz az osztrák Alpokban.