Tudtad, hogy a kombájntűz kiváltó okai sokszor előre sejthetők? Felfedjük, mely pontokon kezd el leggyakrabban túlmelegedni a kombájn – és tippeket adunk, hogyan előzd meg a bajt!
Erős hidegfront, gyenge csapadékesélyek – így fogalmaz a HungaroMet előrejelzése. A vasárnap éjszakai markáns hidegfront gyorsan átvonul fölöttünk, és szelet, valamint jelentős lehűlést hoz, de nagy esőkre most sem számíthatunk.
Átfogó átvilágítás indult egy állami cégnél, a Start Garancia Zrt.-nél. Az egymilliárd forint feletti magánhitelekre állami garanciával kezességet vállaló társaság a magyar bankszektor szempontjából is fontos lehet, ahogy egyre több, a NER-ben felvirágzott cég kerül nehéz helyzetbe. Az adófizetőknek viszont ez nem jó hír.
A svéd orvosok értelmi sérült gyerekeket etettek ragadós cukorkákkal, mielőtt az ötvenes években előálltak koncepciójukkal, amely hívei szerint ma is a zsebpénz beosztására ösztönöz.
A magyar kkv-szektor gyengesége nem eleve elrendelt sors, hanem sorozatos hibák következménye. A kisebb cégek fejlődéséhez nem a pénz hiányzik a legjobban, jól kitalált fejlesztéssel pedig ők lehetnek a gazdaság egyik motorja az ipar alkonya után.
Mire készül Putyin? Rendkívüli orosz egészségügyi kapacitásbővítés borzolja a kedélyeket. A NATO-határ mentén hirtelen tízezrével szabadítanak fel kórházi ágyakat.
Elhitették velünk, hogy a Mars az egyetlen menekülőútvonalunk, pedig a vörös bolygó valójában egy sugárzó és mérgező "porfészek". A tudomány szerint azonban a szomszédos Vénusz égboltja nagyságrendekkel barátságosabb otthont kínálna, mint a marsi föld alatti bunkerek.
A Microsoft és az OpenAI berkein belül már több szakember is megfogalmazta lesújtó véleményét az AI-fejlesztésekhez szükséges adatharácsolás jövőbeli káros hatásairól - derül ki a nemrég nyilvánossá vált belsős dokumentumokból.
Hetedik hónapba lépett az amerikai-iráni háború és Amerika nem áll nyerésre. Vajon Kína számára valóban geopolitikai ajándék, ha az USA egy közel-keleti háborúban köti le katonai erejét és figyelmét? Peking nagy befolyással rendelkezik Iránban, de mit ér ez, ha közben veszélybe kerülnek azok a tengeri útvonalak, amelyeken Kína létfontosságú energia
Mintegy 680 európai Revolut-ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe egy olaszországi kibertámadás során. A hackerek állításuk szerint 147 gigabájtnyi adatot szereztek meg, és 3 millió dolláros váltságdíjat követelnek. Az ügyben már az olasz ügyészség, a kiberbűnözés elleni rendőrség és az adatvédelmi hatóság is vizsgálódik. Egy állami e-mail
Ha most tervezed az első balti körutadat, az alábbi célpontok és praktikus tanácsok segítenek abban, hogy ne csak átfuss rajtuk, hanem valóban megismerd őket.
Szeptember utolsó napjaiban hivatalosan is megérkezik az ősz: az őszi napéjegyenlőség elhozza a természet tökéletes egyensúlyát, a fények melegebbé, az esték pedig bekuckózósabbá válnak. A naptár ezen a héten csupa olyan női nevet hoz, akik tele vannak belső harmóniával, mély intelligenciával, kreativitással és időtálló bájjal. Erre a varázslatos é
A ramen és a pho mára nálunk is jól ismert ázsiai klasszikus, a tajvani lu rou fant viszont jóval ritkábban kóstolhatjuk. A lassan párolt, fűszeres sertéshúst fehér rizzsel tálalják, az étel karakterét pedig a hosszú főzés során besűrűsödő, aromás szaft adja.
Időről időre felbukkan egy olyan manikűrtrend, amelyről már az elején látszik, hogy mennyire időtálló és stílusos szépségtrükk lesz – az olasz manikűr pedig pontosan ilyen!
Újfajta weboldalak terjednek az interneten, amelyek a vásárlás vagy akár a dohányzás élményét utánozzák anélkül, hogy a felhasználó valóban pénzt költene vagy rágyújtana. A cél, hogy már a várakozás és a virtuális „fogyasztás” is jutalmazó élményt adjon az agynak.
Az idei nyár a történelmi aszályról, a Duna rekordalacsony vízállásáról és a hőhullámokról szólt Magyarországon. Bár a hűvösebb időjárás beköszöntével sokan talán gyorsan elfelejtik mindezt, a Klasszis Podcastnak nyilatkozó klímakutató szerint ezt követően már bármelyik nyár lehet olyan, mint az idei. Sőt, akár rosszabb is: a 2015-ben kitűzött, 1,5
Ha a NER-kegyencek az autópálya-koncessziós bevételükből „szerényen” havonta csak 10 millió forintot költenének, akkor ez az összeg a kormányfő szerint több mint 14,5 ezer évig kitartana. Nem csak ezért tekinti a kormány érvénytelennek ezt a megállapodást, de a szerződéstől megszabadulni egyáltalán nem egyszerű.
Egyre hangosabbak a kritikák a zabolázatlanul fejlesztő mesterségesintelligencia-cégek miatt, miközben egyes incidensekből az is kiderül, az iparág nagyágyúi sem mindig urai az algoritmusok okozta extrém helyzeteknek. Itt a vég? Vezető kutatók szerint az emberiség létét fenyegető fordulat aligha egy hollywoodi robotlázadásra hasonlítana. Sokkal val
A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében – közölte az ukrán gáz- és olajipari vállalat.
A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán különleges, egyedileg tervezett Louis Vuitton menyasszonyi ruhában állt oltár elé.
2027. január 1-jétől életbe lép az egyetemes szolgáltatásban részt vevő lakossági és nem lakossági ügyfelek számára is elérhető dinamikus, D villamosenergia-árszabás, amire önkéntes alapon már 2026. szeptember 1-jétől lehet jelentkezni az MVM Next szolgáltatónál. Az új elszámolási rendszer lényege, hogy a villamos energia ára nem fix, hanem 15 perc
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzé
Egy aszályos nyár után az ősz sok kertben egészen más képet mutat, mint amit megszoktunk. A gyep foltos vagy teljesen barna, a cserjék egy része alig növekedett, néhány évelő idő előtt visszahúzódott, a fák levelei pedig hamarabb kezdtek hullani.