2026. szeptember 21. hétfő

szept. 21
7:36
Hatalmas káosz a vasúton, ezrek rekedtek a ceglédi fővonalon a vihar miatt (Blikk)
Jelentős fennakadással indult a hétfő reggel a ceglédi fővonalon: a Ferihegyi repülőtér közelében egy fa dőlt a vasúti felsővezetékre, amely leszakadt, ezért jelentős késésekre, illetve kimaradó járatokra kell számítani. A MÁV legfrissebb tájékoztatása szerint a tűzoltók még mindig a fa eltávolításán dolgoznak, a felsővezeték helyreállítása pedig c
szept. 21
7:36
Történelmi kudarc: a CDU be sem jutott Mecklenburg-Elő-Pomeránia parlamentjébe, Berlinben a volt kommunista állampárt utódpártja aratott (444.hu)
Északkeleten a szélsőjobb, a fővárosban a modernizált baloldali utódpárt tudta megduplázni korábbi teljesítményét. A kereszténydemokraták nagyon szenvednek, az SPD is zsugorodott.
szept. 21
7:36
Megvan a Celeb vagyok, menst ki innen! harmadik kiesője! - Mosolyogva búcsúzott a játékos (rtl.hu)
A nézők napok óta szavazhattak kedvenceikre, a szavazást pedig Bence és Peti vasárnap este lezárták, és kihirdették, ki az a játékos, akinek véget ért a verseny. Először azt árulták el, hogy ezúttal egy férfi búcsúzik a dzsungeltől, majd kimondták az illető nevét is.
szept. 21
7:42
Kármán András: a magyar gazdaság stabil (ProfitLine)
A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
szept. 21
7:42
Jelentkezz az Euro Connectionre, és találj nemzetközi koprodukciós partnereket a rövidfilmedhez! (FilmHu)
Európa legfontosabb rövidfilmes koprodukciós fóruma ismét várja a magyar filmterveket. A Euro Connection forgatókönyv-konzultációval, pitchfelkészítéssel és nemzetközi szakmai networkinggel segít az alkotóknak abban, hogy partnereket találjanak a következő filmjükhöz. A jelentkezéseket a program magyar partnere, a Friss Hús várja 2026. október 20-i
szept. 21
7:42
Sáros László György épületei és fotó a Műcsarnokban (Magyar Hírlap)
A kiállítás november 15-ig látogatható.
szept. 21
7:42
Kármán András visszaszólt: "Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához" (Forbes)
Kármán András szerint azonban a kormány már stabilizálta a helyzetet, és a Fidesz nem fog visszatérni.
szept. 21
7:42
27 évesen meghalt Cindy Crawford fia (Telex)
A szintén modell Presley Gerber függőséggel küzdött.
szept. 21
7:42
A legvonzóbb belső tulajdonság, amit mindannyian keresünk egy társaikban (Igényesnő.hu)
Amikor az ideális partnert keressük, hajlamosak vagyunk elmerülni a külsőségekben, a magasságban, a stílusban vagy éppen a karrierbeli sikerekben. Bár a fizikai vonzalom és az anyagi biztonság kétségtelenül szerepet játszik a párválasztásban, egy friss kutatás szerint van egy olyan belső tényező, amely mindennél erősebben meghatározza a vonzalmat é
szept. 21
7:48
A Megasztár nagy visszatérője, Krizbai Teca követni akarta a halálba a szerelmét: "Nem voltam benne biztos, hogy itt akarok maradni" (Blikk)
Krizbai Teca számára a Megasztár jóval több mint egy újabb tehetségkutató: egy új élet kezdete. A Csillag Születik egykori döntőse 15 évvel ezelőtt már megmutatta, mire képes, azóta azonban rengeteg minden történt vele. Pszichológiát tanult, megházasodott, majd elvált, később pedig ismét rátalált a szerelem. Zenész párját, Csabit azonban tavaly nov
szept. 21
7:48
Az AI-biztonságról is egyeztetett Kína és Amerika a csütörtöki Trump–Hszi csúcs előtt (Infostart)
Kína és az Egyesült Államok képviselői a kereskedelmi konfliktus mellett a mesterséges intelligencia biztonsági kockázatairól is egyeztettek New Yorkban, néhány nappal Donald Trump amerikai elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő tervezett találkozója előtt – közölte az amerikai pénzügyminiszter.
szept. 21
7:48
Új fideszes képviselő érkezik a parlamentbe, fontos törvénymódosítások, Magyar Péter napirend előtti felszólalása - így indul ma az Országgyűlés (Blikk)
Az Országgyűlés hétfői ülése délután 13 órakor kezdődik, Magyar Péter napirend előtti felszólalásával. Az eseményen a miniszterelnök beszédére az ellenzéki frakciók vezetői is reagálhatnak. Az ülés során várhatóan esküt tesz a Fidesz új képviselője, Szekeres Pál, aki korábban európai parlamenti képviselőként dolgozott. Az olimpiai bronzérmes, három
szept. 21
7:48
Összeomlás helyett drámai Bitcoin-fordulat (Kripto Akadémia)
A Federal Reserve váratlan kamatemelése és a kiújuló infláció ellenére sziklaszilárdan tartja magát a BTC, miközben a vállalati kincstárakban drámai Bitcoin-fordulat vette kezdetét.  Amikor a Federal Reserve váratlanul szigorít, az olajár átlépi a 100 dollárt, a kötvényhozamok pedig közel két évtizedes csúcsra ugranak, a tradicionális pénzpiaci nag
szept. 21
7:48
NAV: nem kell igényelni – a dízeltámogatás automatikusan érkezik (Adózóna)
A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
szept. 21
7:48
Idősödő szüleitől tanulta meg az élet egyik legfontosabb leckéjét a kutató – nekünk is érdemes megfogadnunk (Glamour)
Sokan hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a boldogsághoz valami különlegesnek kell történnie. Egy utazás, egy nagy siker vagy egy régóta várt esemény könnyen fontosabbnak tűnhet, mint egy átlagos hétköznap. Pedig lehet, hogy pont azokban a pillanatokban van a legnagyobb érték, amelyeket észre sem veszünk.
szept. 21
7:48
Könyvben meséli el élettörténetét az egyik legértékesebb magyar influenszer (Könyves Magazin)
Hogyan vált Dordzsceren Csingisz influenszerré?
szept. 21
7:48
"Nem vagyunk rájuk kíváncsiak" - Schobert Norbi hamis énekléssel üzent a trágár, becsmérlő kommentelőknek (Promotions)
A rosszakarók most jól megkapták a magukét.
szept. 21
7:48
A felújított okostelefon védheti meg a vásárlókat a memóriaválság hatásaitól (KKV Magazin)
Az Mi-forradalom okozta memóriahiány miatt drasztikusan drágultak az új okostelefonok, miközben a gyártók sokszor a műszaki tartalom csökkentésével próbálják lefaragni a költségeket.  Egy friss elemzés szerint az idei modellek átlagosan 25 százalékkal drágábbak elődeiknél, ami a vásárlókat is új stratégiákra kényszeríti.  Ebben a helyzetben a felúj
szept. 21
7:48
Erősödött kissé a forint (Magyar Hírlap)
Az eurót hétfő reggel hét órakor 363,92 forinton jegyezték a péntek délután hat órai 364,52 forint után.
szept. 21
7:48
Tengeri blokáddal fenyegetőznek a húszik, de nem ijedt meg az olaj ára (Növekedés)
Szaúd-Arábia és a jemeni lázadók között kiterjedt a háború, a valódi harc a Vörös-tengerhez vezető Bab el-Mandeb tengeri szorosért zajlik. Miután a jemeni húszik Rijád felé is rakétákat indítottak, most tengeri blokádot helyeztek kilátásba.
szept. 21
7:48
IPO előtti részvényekkel bővíti kínálatát az egyik legnagyobb decentralizált kriptotőzsde (BitcoinBázis)
A decentralizált tőzsdék szerepe az elmúlt években messze túlnőtt azon, hogy felhasználók csupán kriptovalutákat adnak és vesznek egymás között jutányos kereskedési díjak mellett. A közvetítő nélküli kereskedés ma már kiterjed a likviditási protokollokra, tokenizált eszközökre és egyre több, valós eseményhez kötött piacra is – ilyen például a részv
szept. 21
7:48
Sosem késő: ilyen vonatokon utazhatunk hamarosan, nem fogsz hinni a szemednek! (rtl.hu)
Aki az elmúlt években próbált meg eljutni A-ból B-be a magyar vasútvonalakon, annál valószínűleg elkéstünk a MÁV bemutatásával. Lassan már megszoktuk, hogy a nyár a lehalt klímákról és forró vagonokról szól, a tél pedig a peronon fagyoskodásról. A menetrend pedig inkább csak egy javaslat, mintsem kötelezettség. A fény viszont talán mégis látszik az
szept. 21
7:48
Szeptember 26-án visszatér hazánk egyik legexkluzívabb tuningautó-showja (Vince)
2025-ben hatalmas sikerrel debütált az Rs-Event – The Cream, amely ritka és látványos épített autókat, szupersportautókat, egyedi motorokat, valamint olyan legendás oldtimereket hozott el Budapestre, amelyeket csak ritkán láthat a
szept. 21
7:48
"Csoda, hogy beférsz az ajtón" – Testszégyenítő mondatok, amik egy életre tönkretesznek (Bien)
A te külsődre is szóltak már be úgy, hogy a mai napig bánt? Olvasóink megosztották azokat a testszégyenítő mondatokat, amelyek gyerekkorukban érték őket – és amelyek nyomait egy életen át hordozzák.
szept. 21
7:48
Új dimenzió a hazai vízgazdálkodásban: milliárdos vízprémium támogatás érkezik a gazdákhoz (Magro)
Frissült a Kap Stratégiai Terv pályázati menetrendje: 2027-től két új vízprémium konstrukció keretében összesen 6,6 milliárd forint támogatási keret nyílik meg a mezőgazdasági vízvisszatartás és a kapcsolódó beruházások ösztönzésére.
szept. 21
7:50
Ez a szám döntheti el az árfolyam sorsát (Kripto Akadémia)
Létezik egy mutató, ami megmondja mikor éri meg még bányászni bitcoint. A bitcoin bányászati költség és a hozzá kapcsolódó jelzések 2026-ban több milliárd dolláros döntéseket írtak felül. Képzeld el, hogy több tízezer, folyamatosan zakatoló bányászgép önti a hőt egy ipari csarnokban valahol Texasban, Etiópiában vagy épp Szibériában. Mindegyik bányá
szept. 21
7:54
Kubatov Gábor megszólalt a jövőjével kapcsolatosan (Gondola)
A Ferencváros elnöke a gyerekeihez hasonlította szeretett klubját, amelynek működéséről úgy vélekedett, hogy jócskán a többiek előtt jár.
szept. 21
7:54
Újabb kieső a Celeb vagyok, ments ki innen!-ben: neki kellett elhagynia a dzsungelt (Blikk)
A Celeb vagyok, ments ki innen! vasárnap esti műsorában Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti lezárta a nézők által napok óta tartó szavazást, és kihirdették, ki az a játékos, akinek véget ér a kaland a kolumbiai dzsungelben. A bejelentés előtt annyit árultak el, hogy ezúttal egy férfi versenyző búcsúzik a játéktól, ami már önmagában is fokozta a fes
szept. 21
7:54
Gyárforradalomra készül a Toyota, négyszázezer robot jöhet (Autószektor)
A Toyota számításai szerint 2028-tól évente körülbelül ezermilliárd jent, azaz 6,4 milliárd dollárt emészthet fel a vállalat gyárainak korszerűsítése. A Reuters beszámolója alapján az összeg nem kizárólag a Toyota saját üzemeire vonatkozik: a becslésbe a konszern vállalatait és meghatározó beszállítóit is bevonták. Fontos ugyanakkor, hogy egyelőre
szept. 21
7:54
"Nem tudom folytatni" – kis híján kieséshez vezettek Marc Márquez problémái Spielbergben (Racingline)
Marc Márquez elárulta, miért esett vissza a Osztrák Nagydíj első részében, még az is átfutott a fejében, hogy feladja a viadalt.
szept. 21
8:00
Erősödött a forint a hétvégén, a dollár és az euró is olcsóbb lett (Menedzsment Fórum)
Mindhárom fő devizával szemben erősebben indította a hetet a forint a pénteki zárásnál.
szept. 21
8:00
A zöldebb iroda gazdasági előnyt is jelenthet a vállalkozásoknak (Infostart)
A mai világban a fenntarthatóság már nem csak egy hangzatos vállalati jelszó, hanem a mindennapi irodai működés egyik alapja. Azonban cégvezetői és munkavállalói szinten is sokan gondolják úgy, hogy a környezettudatosság bonyolult folyamat, amely komoly anyagi ráfordítást igényel.
szept. 21
8:00
27 évesen meghalt Presley Gerber, Cindy Crawford fia (SzMo)
Vasárnap egy rehabilitációs intézetben vesztette életét az amerikai modell, aki éveken át nyíltan beszélt mentális nehézségeiről és a kábítószer-használattal vívott küzdelméről. A halál pontos okát még vizsgálják.
szept. 21
8:00
Kiengedték az erzsébetvárosi gyilkosság ügyében elfogott férfit (Magyar Hírlap)
Nem volt megalapozott a gyanú.
szept. 21
8:06
Így változott az euró és a dollár árfolyama a hétvégén (Privátbankár)
A forint mindhárom fő devizához képest erősebben nyitott, mint ahogy pénteken zárt. Az euróárfolyam már 364 alatt van.
szept. 21
8:06
Putyin pártja nyeri az orosz választást, de eleve csak háborútámogató pártokat engedtek elindulni (444.hu)
Simán meglesz a kétharmad.
szept. 21
8:06
Kenya két arca: kalandos szafarik és trópusi tengerpart (Utazási Élmények)
Vannak úti célok, amelyek kellemes kikapcsolódást kínálnak – és vannak olyanok, amelyek egy életre szóló élménnyé válnak. Kenya kétségtelenül az utóbbiak közé tartozik. Kenya – ahol a vadon és az Indiai-óceán találkozik Itt egyetlen utazás alatt láthatja Afrika legendás állatvilágát, megismerheti a maszájok különleges kultúráját, majd pálmafákkal s
szept. 21
8:12
Hitelszakértő: ha felvesszük, érdemes óvatosan bánni a munkáshitellel (Infostart)
Alapvetően érdemes lehet használt autó vásárlására fordítani a kamatmentes munkáshitelt, de mégsem mindenkinek ajánlott erre költeni ezt a legfeljebb 4 millió forintnyi szabad felhasználású hitelkeretet. Erről beszélt az InfoRádióban Garam Dániel, a money.hu hitelszakértője.
szept. 21
8:12
Ezek a munkaadók nem jelentették be alkalmazottjaikat (HR Portál)
Megjelent a NAV listája az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatókról.
szept. 21
8:12
Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés (ProfitLine)
Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
szept. 21
8:12
Megjöttek az adatok a kulcsfontosságú útvonalról: a hétvégén alig jutott át áruszállító hajó (Portfolio)
A hétvégén 12 áruszállító hajó haladt át a Hormuzi-szoroson, szemben az előző hétvége 35 hajójával - derült ki a Kpler hajókövető rendszerének adataiból. A térség olajexportja azonban továbbra sem állt le, Szaúd-Arábia kivitele szeptemberben emelkedett a hajózási adatok szerint.
szept. 21
8:12
Ilyen egy bohócdoktor napja az idősek otthonában, ahol valaki a szerelmeként, valaki az unokaöccseként tekint rá (Glamour)
Egy idősotthonban kapta a nevét, és azóta Kázmérként tér vissza azokhoz, akik sokszor már kevés lehetőséget kapnak arra, hogy ők adhassanak valamit másoknak. "Az a célom, hogy egy kicsit kimozdítsam abból az állapotból, amiben éppen van" – mondja Lestyán Attila. A bohócdoktor arról mesélt, hogyan lehet kapcsolódni a demenciával élő idősekhez, miért
szept. 21
8:12
Tóth István János: Aki Magyarországon autópálya-matricát vesz, akaratlanul is Orbán-adót fizet (SzMo)
A korrupciókutató szerint a 35 éves autópálya-koncesszió a kleptokrata állam tankönyvi példája. A szakértő szerint a túlárazás egyfajta rejtett adóként működött, amely Orbán Viktor és köreinek a meggazdagodását szolgálta. A hatalmon lévők azt gondolták, a rendszer örökre fennmarad.
szept. 21
8:12
Bravúr a Fradi ellen (Magyar Hírlap)
Nyíregyházán hagyott értékes pontokat a rekordbajnok.
szept. 21
8:12
Fontos hír a dízeleseknek: ekkor indulnak az első utalások (Forbes)
Az első utalások hamarosan megérkeznek, és a program közel egymillió autóst érinthet.
szept. 21
8:12
Elég volt, hazaküldték a stúdióból a TV2 sztárjait (naphire.hu)
A nézők döntöttek és hazaküldték Gallusz Nikit és Kohánszky Royt a Sztárban Sztár első adásából.
szept. 21
8:12
Mit tehet a karantén kártevők ellen? Útmutató a hatékony kezelésükhöz (Magro)
A növényegészségügyi veszélyek a filoxéravész óta nem jelentettek akkora kihívást a mező- és erdőgazdálkodás számára, mint napjainkban. A globális kereskedelem és a klímaváltozás miatt a karantén károsítók elleni védekezés a fenntartható gazdálkodás alapfeltételévé vált.
szept. 21
8:14
Ha bajba kerülnek a NER nagyágyúi, a számlát az állam fizetheti (Forbes)
A rendszer papíron piaci alapon működik, de a konstrukció miatt egyes nagyvállalati hitelek kockázatának jelentős része végső soron az államnál landolhat.
szept. 21
8:18
A hibridek tartják legjobban az értéküket a használt autók között (Alternatív Energia)
A hibridek a legértékállóbb használt autók.
szept. 21
8:18
Megvannak az Év Felnőttképzői: 38 szervezetet díjaztak az új pályázaton (HR Portál)
Ünnepélyes keretek között átadták a HR Portal által alapított Az Év Felnőttképzője 2026 pályázat elismeréseit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gáláján. Tizenkét kategóriában 38 felnőttképzőt díjazott a szakmai zsűri. A díj célja nem pusztán a képzési tevékenység elismerése, hanem a valódi, felnőttkori tanulást támogató értékteremtés bemut

Keresés