Miközben a jegybank 2028. januári hatállyal csökkenti középtávú inflációs célját, addig a várakozásoknak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot, ezzel lezárva a kamatcsökkentési ciklust.
A cég elismerte, hogy hibázott, állításuk szerint kijavították a fizetések elmaradásához vezető technikai problémákat. Mi történt? A DoorDash 131,5 millió dolláros (mintegy negyvenhét milliárd forintos) egyezséget kötött New York városával annak az ügynek a lezárására, mely szerint az ételkiszállító cég alulfizette, más esetekben pedig fizetség nél
A hiányzó szakaszok kiépítését és a hálózat teljes összekapcsolását 2030-ig tervezik befejezni. A projekt nem egy teljesen új autópálya megépítését jelenti, hanem három, már meglévő stratégiai jelentőségű országos útvonal összekapcsolását és korszerűsítését. Az északi G331-es főút mintegy 9200 kilométer hosszan húzódik Tantungtól, az észak-koreai h
Vadnyugati cowboy outfitben és egy 1970-es évekbeli Cadillac Eldorado cabrióval érkezett meg a válogatott edzésére Szoboszlai Dominik, amivel alaposan felborzolta a kedélyeket. A Liverpool sztárjának 1,8 milliós táskát is tartalmazó szettje a Premier League oldalára is kikerült. Szakértők szerint a magyar középpályás tudatosan használja a divatot a
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kulturális miniszter ellen az NKA-támogatások ügyében nyomoznak hűtlen kezelés miatt. Seszták Miklós volt fejlesztési minisztert pedig a Volánbusz-ügyben vizsgálják, többmilliárdos vesztegetés gyanúja miatt.
A NAV vizsgálata a politikusok közvetlen hozzátartozói mellett kiterjedhet azokra is, akikre az érintett vagyont ruházott át. Megjelent a törvény tervezete.
Az X-Faktor válogatójában Zsebe Anna nemcsak a hangjával, hanem pozitív személyiségével is szeretett volna bizonyítani. Az egykori óvodai dajka számára az éneklés a szabadságot jelenti, és abban bízik, hogy produkciója után mind a négy mentor ugyanazt mondja majd: "ez aztán jó volt".
Az EU-ügyi miniszterek, államtitkárok vitáztak az eredeti tervek szerint kétbillió eurós költségvetésről, év végéig kalapálnák ki az egyhangú alkut a sarokszámokról.
Az amerikai kongresszusban évek óta próbálja pár képviselő és szenátor jogszabályokkal korlátozni a mesterséges intelligenciát, de nem jutottak sehova. Többségük csak most kezd ráébredni a veszélyre, de a szabályozás előtt van egy nagy akadály: Trump. A kínai vezetés közben inkább a saját hatalmát félti, nem az emberiséget.
Lisa Kudrow több mint 20 évvel a Jóbarátok vége után is gyakran találkozik rajongókkal, akik ugyanazt kérik tőle. Egyvalamire azonban mindig nemet mond.
Ajándék részvény 55 ezer magyarnak: a Benefit Barcode az USA és Ázsia felé terjeszkedne, egymilliárdot vonna be. Újabb, nagyjából egymilliárd forintos tőkebevonásra és nemzetközi terjeszkedésre készül a Benefit Barcode. A magyar tulajdonosokkal bíró technológiai vállalkozás fejlesztéseibe eddig már több mint egymilliárd forint tőke került. Az ebből
Jelenleg mintegy 379 hektáron termesztenek csemegeszőlőt Magyarországon, a három legjelentősebb termőkörzet Bács-Kiskun megye (143 ha), Heves megye (64 ha), Tolna megye (46 ha) és Borsod-Abaúj-Zemplén megye (40 ha). Ugyanakkor a kettős felhasználási célt szolgáló, borszőlő fajtaként besorolt, de friss fogyasztásra is alkalmas fajtákból is nagyobb m
Donald Trump előbb kipaterolta a CNN, a Politico és az MS NOW újságíróit a Fehér Házból, néhány nappal később pedig elindította saját, éjjel-nappal sugárzó YouTube-csatornáját.
"Valami csúnya tréfa áldozatai lehettünk, a hatóságok mindent átvizsgáltak, és most már biztonságban mehetünk" – jelentette ki a Wizz Air kapitányszolgálatot teljesítő pilótája a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, mielőtt a repülőgép végül 3 és fél órás késéssel megkapta a felszállási engedélyt.
Borszűrő Szent Mihály ünnepére várják az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba szombaton a vendégeket, akik frissen préselt mustot kóstolhatnak, az iparosok napján pedig a régi mesterségek világába is betekintést nyerhetnek - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketingvezetője az MTI-t.
A banki és fizetési appokra helyezett hamis felületekkel is képes bejelentkezési adatokat lopni a nemrég azonosított RatHat nevű malware, mely androidos készülékeket céloz.
A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét - válaszolta a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-nek arra a kérdésre, hogy Baka András jelöl-e új személyt a legfőbb ügyészi tisztségre, miután kiderült, a Tisza parlamenti frakciója nem támogatja Szathmáry Zoltán megválasztását.
Magyar kora délután arra kérte Bakát, hogy jelöljön olyan új legfőbb ügyészt, akinek "pártatlanságához nem férhet kétség". Mi történt? Baka András köztársasági elnök nem vonja vissza Szathmáry Zoltán jelölését, derült ki a köztársasági hivatal kedd délutáni reakciójából. A Sándor-palota a Telexnek reagált, miután a Tisza-frakció kifarolt Szathmáry
Forrás: Magyar Vagon Vasúti Kft. Az LMM ezeket a járműveket európai vasúti szolgáltatók számára fogja lízingbe adni. A gyártás várható átfutási ideje mintegy 2 év - közölték. Az MVV a beruházás összegét egyelőre nem hozta nyilvánosságra. A nyertes pályázó kiválasztásánál fontos tényező volt, hogy az MVV európai beszállító, teljes egészében európai
Zsigmond Angi a tábor Istenéhez fordult, és arra kérte, segítsen neki megtalálnia a tökéletes társat, akit szerethet, és aki őt is viszont szereti. Az influenszer ugyanis már nagyon vágyik a szerelemre, és nem tudja, valaha megtalálja-e még az igazit.
Megszédült, amikor meglátta a számlát, ezt mondta az RTL Híradónak a rábapatonyi asszony, a családnak több mint ezer köbméteres fogyasztást számláztak ki. A 650 ezer forintot az áprilistól júliusig tartó időszakra kellett volna kifizetniük, amikor alig használtak gázt. Hónapokig tartó kálvária után a szolgáltató elismerte, hogy hibázott, és újraszá
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban hamarosan új évaddal tér vissza, az első részt azonban még a televíziós premier előtt, mozivásznon is megnézhetik a rajongók. Október 2. és 4. között a Cinema City több mozijában is különleges vetítésekkel készülnek, mutatjuk, miért lesz érdemes ott lenned.
Van, ami a Mérleget és a Skorpiót igazán mélyen érinti. Megmutatjuk, mi az a pont, ahol ez a két jegy a legsebezhetőbb. Mérleg és Skorpió: ez a pont sebezhető bennük igazán Van, aki mosolyogva viseli a legnagyobb fájdalmat is, és van, aki inkább elzárkózik, mielőtt bárki észrevenné a sebét. A Mérleg és a Skorpió pont
A 2026-os év rendkívüli aszálya és hősége miatt a kaposvári Deseda-tó vízszintje 70-80 centimétert apadt, miután felszíni tápláló vízfolyásai teljesen kiszáradtak. A tó azonban szerencsés természeti adottságainak köszönhetően átvészelte a kritikus időszakot, így megőrizte ökoszisztémáját és turisztikai vonzerejét.
Az ügyészség kedden közölte, hogy a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyészhelyettes indítványozta Magyar Péter országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Magyarországon egyszerre erősödnek a klímaváltozás hatásai és az azokhoz való alkalmazkodást, illetve a kibocsátások mérséklését célzó folyamatok – állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) Klímaindikátorok Magyarországon című, frissen megjelent kiadványa.
Magyar Péterrel (Tisza) kapcsolatban lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt - az európai parlamenti képviselői jogviszony megszűnése miatt - újraindult nyomozás eredményeként tett indítványt a legfőbbügyész-helyettes a mentelmi jog felfüggesztésére.
Magyar Péter ellen lopás gyanúja miatt indulna eljárás, amennyiben az Országgyűlés mentelmi jogának felfüggesztéséről dönt. Mi történt? A legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbb ügyész helyettese kedd délután három különböző ügyben, három országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az Országgyűlésnél. Magyar Péter mellet
Az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) a Szlovén Közlekedésbiztonsági Ügynökséggel, valamint a Zavod Vozim nevű szlovén közlekedésbiztonsági szervezettel közösen 2026. október 5-én Ljubljanában rendez magas szintű szakmai konferenciát a járművezetés közbeni figyelemelterelésről. A vezetés közbeni figyelemelterelés, mindenekelőtt a kézben ta
A Celeb vagyok, ments ki innen! szerelmi szálát idén Fenyvesi Barna hozta: kitartóan ostromolta Pásztor Virágot, akivel már fél éve kerülgetik egymást. A színésznő azonban nem viszonozza a reality-sztár érzéseit, és most egyértelműen kimondta: bár Barna fontos ember az életében, a szíve másik férfiért dobog.
A készülék augusztus óta működésképtelen, a radiológiai osztály vezetője az RTL Híradónak azt mondta, a leállást áramingadozás okozhatta. A sürgős eseteket a mentőszolgálat koordinálja, a többi beteget három kijelölt kórház fogadja, emiatt nőhet a várakozási idő. Egyelőre nem tudni, mikor indulhat újra a berendezés.
Darányi János nemcsak énekel, hanem verseket is ír, amelyeket gyakran megzenésít. Az X-Faktor válogatójába magabiztosan érkezett, mert úgy érzi, képes hatni az emberekre. Feleségét ugyan most nem hozta magával, mert már elege van a folyamatos zenélésből, de János bízik benne, hogy sikerül bizonyítania az asszonynak.