A Széchenyi István Egyetem és szakmai partnerei negyedszer rendezték meg Közlekedésbiztonsági Konferenciájukat, ahol az e-rollerek egyre súlyosabb közlekedésbiztonsági kockázata került a középpontba. A szakértők és döntéshozók a szabályozás, az oktatás és az ellenőrzés szükségességét hangsúlyozták, miközben friss adatokkal mutatták be a mikromobili
Sokszor azt gondoljuk, hogy az extra eleganciához teljesen újjá kell építenünk a gardróbunkat, pedig a valódi titok gyakran inkább a viselés módjában rejlik.
Azonnali hatállyal lemondott tisztségéről Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara országos elnöke alig néhány nappal azután, hogy lezajlott a hónapok óta várt egyeztetés az Agrárminisztériumban.
Az elmúlt időszakban felfokozott politikai érdeklődés mérséklődni látszik. A közhangulat kicsit romlott, de még 60 százalék azok aránya, akik szerint jó irányba mennek a dolgok.
Összesen húsz kategóriában nyílik meg a nevezési és jelölési lehetőség azok számára, akik vegán-kompatibilis termékeket és szolgáltatásokat kínálnak, vagy személyes munkájukkal tesznek a növényi életmód népszerűsítéséért. Négy kiemelt elismerésről szakmai zsűri dönt, ezek nyertesei kapják meg a nívós Prove Auré Planté-díjat, tizenhat kategória győz
Valami újra vágysz, de már a gondolattól is összeszorul a gyomrod, hogy a fodrász levágjon tíz centit a hajadból? Jó hír, hogy idén ősszel nem is kell drasztikus változtatásban gondolkodnod. Egy jól elhelyezett réteg, egy lágy frufru vagy akár a hajad természetes textúrájának kiemelése is elég lehet ahhoz, hogy egészen más arc nézzen vissza rád
Hankó Balázs fideszes képviselő szerint az egész NKA-ügy "politikai és kultúrpolitikai koncepciós eljárás", Sesztk Miklós KDNP-s volt fejlesztési miniszter pedig azt közölte: "semmilyen bűncselekményt nem követtem el, és semmilyen bűncselekmény elkövetéséről nincs tudomásom".
Újabb megrázó részletek és megemlékezések láttak napvilágot Cindy Crawford és Rande Gerber 27 évesen elhunyt fia, Presley Gerber halálával kapcsolatban. A fiatal modell exbarátnője, a 28 éves Lexi Wood az Instagram-oldalán osztott meg egy érzelmes bejegyzést, amelyben közös fotókkal és videókkal tisztelgett egykori párja emléke előtt.
Puskás-Dallos Peti élő adásban kapott új tetoválást a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorában. Egy tetoválóművész érkezett hozzá a stúdióba, az egyik pár perces bejátszó alatt pedig el is készült a minta. Mutatjuk milyen örök emléket visz haza a műsorvezető Kolumbiából.
A legtöbb pár reggele hasonlóan indul: a kávéfőző sziszegése, az időszűke és a napi logisztika megszervezése közepette próbálunk útra kelni. „Kinek van ma későbbi tárgyalása?”, „Ki hozza el a gyerekeket?”, „Mi legyen a vacsora?” – a megszokott, jól bevált kérdések. A figyelmesebb partnerek talán még hozzáteszik: „Hogy aludtál?” vagy „Hogy érzed mag
A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) új, hozzájárulás alapú adatszolgáltatásával egyszerűbbé válhat az elektronikus ügyintézés: ha egy szolgáltató csatlakozik a rendszerhez, a felhasználó jóváhagyásával közvetlenül, hiteles állami nyilvántartásból kérheti le a szükséges adatokat, így kevesebb adatot kell újra megadni, igazolásokat beszerezni va
Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az elmúlt napokban rengeteg európai városban szokatlan kép fogadta a közlekedőket: a lezárt utakon az autók helyett gyalogosok, kerékpárosok jelentek meg, és közlekedéssel kapcsolatos programok, játékok zajlottak. Szeptember 16-án kezdődött a 2026-os Európai Mobilitási Hét, és egészen szeptember 22-ig tart. A kezdeményezéshez idén több mint 2500 eu
A fehérje nélkülözhetetlen a szervezet számára, de a több nem feltétlenül jelent jobbat. A túlzott bevitel, különösen étrend-kiegészítőkből, hosszú távon a veséket is megterhelheti.
Észak-Amerika keleti partján 112 éve nem látott negatív rekordot döntöttek a hurrikánok, miközben a Csendes-óceánon pusztító viharok tombolnak. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint a kialakult Szuper El Nino és a szahari por gátolja az atlanti viharok képződését. A hurrikánok elmaradása azonban a nedvesség hiánya miatt súlyos aszályokat okozhat E
Az ukrán elnök először bejelentette, hogy új kezdeményezésének Magyarország is tagja, de hétfőn Magyar világossá tette, hogy ez nincs így. Egy határ menti tárolóról szóló szándéknyilatkozat, Magyar és a Mol-vezér éjszakai sms-ei és az ukrán külügyminiszter posztja alá érkezett kommentek is részei az elmúlt napok diplomáciai adok-kapokjának Ukrajna
A nyári hőség megviseli általában az összes gyepet valamilyen mértékben. Azonban amikor foltossá és ritkává válik javasolt foglalkozni vele, amire a szeptember hónap tökéletesen alkalmas. Ilyenkor megkezdődhet a gyep felülvetése, ez ugyanis segíthet abban, hogy tavasszal sűrűbb, egészségesebb és erősebb legyen a gyep. A nyári forróság nem kedvez eg
Hét embert hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség a hivatali visszaélés miatt indult Erste-ügyben, köztük Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökét. A nyomozók több helyszínen házkutatást is tartottak, és adatokat mentettek le a gyanúsítottak mobileszközeiről.
A miniszterelnök két különböző hozzászólásban is reagált arra az ügyészségi közleményre, amely visszautasította az általa megfogalmazott vádakat. Több különböző ügy állására is rákérdezett, és "megdicsérte" az ügyészséget.
Befejezte egy jelentős ukrán védelmi csomópont bekerítését a donyecki Dobropillja városban az orosz hadsereg, Harkiv megyében pedig szorosabbra vonta az ostromgyűrűt a régióban körülzárt ukrán erők körül - közölte kedden a moszkvai védelmi tárca.
Egy farmer és egy blézer: ennyi kell ahhoz, hogy tíz perc alatt összedobj egy olyan szettet, amiben edzőterembe és fontos megbeszélésre is mehetsz, csak épp más kiegészítőkkel.
A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
A 2026-os nyári, extrém hőség és aszály miatt példátlanul kritikus helyzetbe került a Zagyva folyó. A csapadékhiány és a drasztikus párolgás következtében a természetes vízhozam gyakorlatilag megszűnt, a tározók kiürültek, így a folyó vízutánpótlását jelenleg szinte kizárólag a tisztított szennyvíz biztosítja.
Az egyik kedvenc süteményem a krémes, és ha ezt a kedvenc gyümölcsömmel össze lehet hozni, az számomra a kánaán. Egy igazi őszi csoda! Hozzávalók A tésztához Az almás töltelékhez A vaníliás krémhez Ajánló: Ezzel a fantasztikus recepttel a krémes lesz a család új kedvenc süteménye Elkészítés A tésztához a lisztet keverjük össze a sütőporral, majd
Az élet tele van fordulatokkal, és néha éppen az a legnehezebb, hogy elengedjük a régi terveket, elképzeléseket, és helyet adjunk valami újnak. Most itt az idő, hogy megálljunk egy pillanatra, és elgondolkodjunk: vajon készen állunk arra, hogy belépjünk egy új korszakba? Nézze meg a három ajtót, és válassza ki azt, amelyik a leginkább vonzza a figy
Hankó Balázs fideszes országgyűlési képviselő, korábbi kulturális és innovációs miniszter élesen bírálta az Nemzeti Kulturális Alaphoz kötődő ügy nyomozását, amit politikai és kultúrpolitikai koncepciós eljárásnak nevezett. Ezt az MTI-hez eljuttatott közleményben fejtette ki, miután a legfőbb ügyész helyettese kérte mentelmi jogának felfüggesztését
A Polo kialakulásában az El Niño jelenség is ludas, ami becslések szerint extrém súlyos károkat okozhat és rengeteg áldozatot szedhet a következő fél évben.
A padlizsán mérete önmagában még nem árulja el, hogy elérkezett-e a szedés ideje. Fajtától függően egészen eltérő nagyságú, alakú és színű termések lehetnek tökéletesen érettek, ezért biztosabb jeleket kell keresni.
A lábfájdalomnak számos hétköznapi oka lehet a megerőltetéstől az ízületi problémákon át a keringési zavarokig. Ha azonban a fájdalomhoz bizsergés, zsibbadás és gyorsan romló izomgyengeség társul, amely a lábakból indulva felfelé terjed, ritkán egy súlyos idegrendszeri betegség, a Guillain–Barré-szindróma is állhat a háttérben.
Súlyos sérülés miatt várhatóan egy teljes évet kell várnia Henri Veesaarnak az NBA-bemutatkozására. Az Atlanta Hawks 22 éves újonc centerének elszakadt az elülső keresztszalag a jobb térdében, ezért a klub arra számít, hogy Veesaar a teljes 2026–27-es szezont kihagyja. A nyáron megszerzett magasember októberben műtéten esik át, így már az első NBA-
Egy friss kutatás szerint a magyarok közel harmada (29%) úgy látja, hogy a példaképek nagymértékben befolyásolták érdeklődését, továbbtanulását vagy pályaválasztását. Ugyanakkor a válaszadók szintén 29 százalékának nem volt olyan ember az életében, akit elismert vagy példaképének tekintett.
Enyhén pozitív hangulatban indulhat a szerdai kereskedés az európai tőzsdéken, miután Ázsiában tovább folytatódott a technológiai részvények emelkedése, az AI-sztori pedig ismét a chipgyártókat húzta. Az európai határidős indexek kisebb pluszban állnak, miközben az olajár továbbra is 100 dollár alatt mozog a közel-keleti kínálati félelmek enyhülésé
Egyre ősziesebb arcát mutatja az időjárás, szerdán már csak 17-22 fokig melegszik a levegő. Csütörtökön kicsit melegszik az idő, nyugat felől azonban újabb csapadék érkezik, délnyugaton pedig zivatarok is kialakulhatnak.