2016. március 25. péntek

márc. 25
9:48
Hivatalos: két éven belül jön az elektromos Jaguar (Auto Pult)
A Jaguar hivatalosan is bejelentette, hogy már javában fejleszti elektromos autóját, amely két éven belül sorozatgyártásba is kerül.
márc. 25
10:24
Európába jöhet a Mazda CX-9 (Auto Pult)
Már javában tart a New York-i Autószalon, amely felé globálisan is egyre nagyobb figyelem irányul. A jelek szerint Amerika és Európa kezd közízlés és igények tekintetében egymáshoz közelíteni, ennek folyományaként pedig a tengerentúlon sikeres típusok megérkezhetnek az öreg kontinensre is. Ezúttal a Mazda CX-9 van terítéken.
márc. 25
11:00
Az önvezető autók jelentősen csökkentenék a fogyasztást (Auto Pult)
Nem vezetünk elég jól? – érkezhet a végkövetkeztetés következő hírünk alapján. A felmérések szerint ugyanis az autonóm, azaz önvezető autók kevesebbet fogyasztanának, mint emberek által vezetett társaik, és nem azért, mert lassabbak lennének.
márc. 25
11:51

11:53

11:55
Európába jöhet a Mazda CX-9 (Auto Pult)
Már javában tart a New York-i Autószalon, amely felé globálisan is egyre nagyobb figyelem irányul. A jelek szerint Amerika és Európa kezd közízlés és igények tekintetében egymáshoz közelíteni, ennek folyományaként pedig a tengerentúlon sikeres típusok megérkezhetnek az öreg kontinensre is. Ezúttal a Mazda CX-9 van terítéken.
márc. 25
14:33
A harmadik tesó - ismerős megoldásokkal hódít a Fiat Talento (Auto Pult)
Régi ismerősként üdvözölhetjük a Fiat vadonatúj modelljét az Autó Pult hasábjain, noha még sosem találkozhattunk vele. A Talento névre hallgató modell fontos űrt fog betölteni az olaszok palettáján, hiszen a Dobló és a Ducato között eddig hatalmas rés tátongott, amit a gyáriak ügyesen foltoztak be a friss modellel.
márc. 25
15:27
Egy bestia születése: így épül a Nissan GT-R hathengerese (Auto Pult)
Sokak szerint a sorozatgyártás kiöli a lelket a tömegtermékekből, s mára már valóban csak az egyedi prémium finomságok esetében engedheti meg egy-egy márka a költséges, mégis gondoskodóbb kézi készítést. A luxusmodelleken kívül a Nissan GT-R motorja is ezen különlegességek közé tartozik, ráadásul egy gyári videónak köszönhetően bepillantást nyerhetünk a sportautó erőforrásának készítésébe.
márc. 25
16:36

16:38

Keresés