Diákhitel

Kamudiákokkal támadták meg a felnőttképzési diákhitelt
2022 január 5.   Menedzsment Fórum
Egy szervezett bűnözői kör okolható azért, hogy már nem elérhető a szabad felhasználású diákhitel a felnőttképzésben.
Így verte át a diákhiteleseket Biden, és még keresett is rajta
2021 december 27.   Mandiner
Az amerikai demokraták nagyban függenek a fiatalok támogatásától. 2008-ban ők irányították Barack Obama előválasztási kampányát Hillary Clinton ellen. 2020-ban pedig Joe Bident emelték fel. A Donald Trump elleni választás olyan szoros volt, hogy minden fiatal szavazó számított. Biden viszont most kihúzza a gyufát ennél a korcsoportnál, mivel nehez
Marad az alacsony kamat és a mentesség a diákhiteleknél
2021 december 22.   Adózóna
A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabad felhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint – ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban. A központ hosszú távú, 3-5 éves forrásokat von be a piacról, íg
Így hat a kamatemelés a diákhitelekre: ezt fogják megérezni a hallgatók a következő években
2021 december 21.   Pénzcentrum
A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden.
A kamatemelések nem befolyásolják a következő félévben a diákhitelek kamatát
2021 december 21.   ProfitLine
A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden.
Egyelőre nem emelkedik a diákhitel kamata
2021 december 21.   Demokrata
A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz.
A diákhitelesek megússzák a kamatemelést
2021 december 21.   Privátbankár
A kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - ismertette Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a Kossuth Rádióban kedden.
Továbbra is kedvezőek lesznek a diákhitelek
2021 december 18.   ProfitLine
Továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási, önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz - tájékoztatta döntéséről a Diákhitel Központ pénteken az MTI-t.
Marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél
2021 december 17.   Adózóna
Továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási, önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz – közölte a Diákhitel Központ.
Eldőlt, mi lesz jövőre a diákhitellel
2021 december 17.   Menedzsment Fórum
Továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási, önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz.
Diákhitelek: jó hírt közöltek
2021 december 17.   Piac és Profit
Továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási, önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz - tájékoztatta döntéséről a Diákhitel Központ pénteken az MTI-t.
Döntöttek a diákhitelek kamatáról
2021 december 17.   Portfolio
A Diákhitel Központ döntése alapján továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz. Emellett a piacokon tapasztalható hozamemelkedések ellenére változatlanul az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a Diákhitel1 - olvasható a társaság közleményéb
Továbbra is marad az alacsony kamat és a kamatmentesség a diákhiteleknél
2021 december 17.   Növekedés
Továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási, önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz - tájékoztatta döntéséről a Diákhitel Központ az MTI-t.
A lehető legkedvezőbbek maradnak a Diákhitel-feltételek
2021 december 17.   Infostart
A Diákhitel2 és Plusz kamatmentes marad, míg a Diákhitel1 a lehető legalacsonyabb kamattal hozzáférhető.
Újra igényelhető a Diákhitel Plusz
2021 október 6.   Azenpenzem
Október 1-jétől ismét lehet igényelni a szabadfelhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Pluszt a felsőoktatásban tanulóknak. Eddig több mint negyvenezren vették fel a kölcsönt.
Hatalmas az érdeklődés az ismét elérhető Diákhitel Plusz iránt
2021 október 5.   ProfitLine
Óriási az érdeklődés az október 1-jétől ismét elérhető szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt - közölte a Diákhitel Központ Zrt. kedden az MTI-vel.
hatalmas az érdeklődés az ismét elérhető Diákhitel Plusz iránt
2021 október 5.   ProfitLine
Óriási az érdeklődés az október 1-jétől ismét elérhető szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt - közölte a Diákhitel Központ Zrt. kedden az MTI-vel.
Viszik a diákok a hitelt, mint a cukrot
2021 október 5.   Menedzsment Fórum
Óriási az érdeklődés az október 1-től ismét elérhető szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt. Az újbóli bevezetés utáni hétvégén több, mint 1000 hallgató igényelte a félmillió forintos hitelt. A legnépszerűbb diákhitelt 2020 májusa óta már több, mint 40 ezren igényelték.
Óriási a roham: máris magyarok ezrei csaptak le a kamatmentes hitelre, így számolnak
2021 október 5.   Pénzcentrum
Óriási az érdeklődés az október 1-től ismét elérhető szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt. Az újbóli bevezetés utáni hétvégén több, mint 1000 hallgató igényelte a félmillió forintos hitelt. A legnépszerűbb diákhitelt 2020 májusa óta már több, mint 40 ezren igényelték.
Újraindult a Diákhitel Plusz, hatalmas az érdeklődés
2021 október 5.   Adózóna
Október 1-jétől ismét elérhető a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz. Az újbóli bevezetés utáni hétvégén több, mint 1000 hallgató igényelte a félmillió forintos hitelt. A legnépszerűbb diákhitelt 2020 májusa óta már több mint 40 ezren igényelték – közölte a Diákhitel Központ.