Nyelvvizsga

"Nem beszél angolul!" – végleg eltiltották a magyar orvost a brit kórházban
2025 szeptember 4.   HR Portál
Hatodszor is felfüggesztették, majd végleg eltiltották Nagy-Britanniában azt a magyar orvost, aki évek óta képtelen volt teljesíteni az angol nyelvvizsgát. Kollégái szerint a nyelvi hiányosságai már a betegek biztonságát is veszélyeztették – írja a The Sun.
Sokadjára függesztettek fel egy magyar orvost Angliában, mert nem tud eléggé angolul
2025 szeptember 4.   Telex
Az ügy 2019-ben indult, azóta többször felfüggesztették, mert nem ért el elég pontot a nyelvvizsgákon.
Lenyűgöző formában van Gáspár Evelin – a Sztárbox teljesen megváltoztatta?
2025 augusztus 21.   rtl.hu
Gáspár Evelin közel húsz éve él a média kereszttüzében, ezalatt az idő alatt pedig kapott hideget-meleget. Folyamatosan küzd, hogy eloszlassa a róla szóló sztereotípiákat: közgazdász diplomája és két nyelvvizsgája mellett sikeres fogyása is sokakat inspirált. Mégis úgy érzi, van még mit bizonyítania – erre pedig remek alkalom lesz számára a Sztárbo
Bár rekordszámú diák jelentkezett a felsőoktatásba, az idegen nyelvet tanuló hallgatók száma csökken
2025 augusztus 18.   Telex
Kevesebben akarnak nyelvvizsgát is tenni.
Esély a jövőhöz, közösség a szívhez – így változtat meg életeket 20 éve egy különleges program
2025 május 5.   SzMo
710 gyerek, 126 diploma, 656 nyelvvizsga – a Csányi Alapítvány húsz éve ad szárnyakat a tehetségeknek. A jubileumi Életút Fesztiválon a gyerekek, mentorok és támogatók együtt ünnepelték a közösen elért sikereket Zánkán.
Bezuhant a nyelvvizsgázók száma ebben a korosztályban
2025 május 5.   Haszon.hu
2024-ben már a 60 ezret sem érte el a nyelvvizsgázók száma, holott tíz évvel ezelőtt akár évi 130 ezren is megpróbálkoztak a bizonyítványszerzéssel. Különösen egy korcsoportnál drámai a visszaesés. A 30-34 év közötti korosztálynál 2015 és 2024 között évi 11 389 főről alig 1170 főre csökkent a nyelvvizsgázók száma. Tízezer fő feletti a vissz
Esélyt adni, közösséget teremteni – 20 éves a Csányi Alapítvány
2025 április 30.   Helló Sajtó!
710 beválogatott gyermek, 126 diploma, 75 szakmai végzettség, 656 nyelvvizsga – ezek mögött a számok mögött pedig egy példaértékű közösség ereje áll. Húsz éve ad esélyt és épít jövőt a Csányi Alapítvány, amely Életút Programjával több száz tehetséges, de nehéz sorsú fiatalnak nyitott utat a kiteljesedés felé.
Szinte teljesen eltűntek az egyetemista és a 30 év feletti nyelvvizsgázók
2025 április 28.   HR Portál
A 35-39 éveseknél 10 ezernél is magasabb volt a visszaesés a nyelvvizsgázók számában 2015 és 2024 között.
Bezuhant a nyelvvizsgázók száma a Covid óta
2025 április 24.   Infostart
A 60 ezret sem érte el a nyelvvizsgázók száma 2024-ben, pedig a tíz évvel ezelőtti átlag szerint 130 ezren is megpróbálkoztak a bizonyítványszerzéssel. Bár angolból is jelentős a visszaesés, igazán feltűnő különbség a francia, a spanyol és az olasz nyelvek esetében látható.
Érettségi kisokos: Hogyan lehet a nyelvi érettségid egyben nyelvvizsga-bizonyítvány is?
2025 március 13.   Diplomátszerzek
Az érettségi előtt álló diákok számára kulcsfontosságú kérdés lehet, hogyan kapcsolódik a nyelvvizsga-bizonyítvány az érettségi vizsgához. Hogyan érhetjük el, hogy a érettségi bizonyítványunk egyenértékű legyen egy nyelvvizsgával? Az alábbiakban minden fontos információt megtalálsz a kapcsolódó szabályozásokról és feltételekről,tarts velünk!
Érettségi kisokos: Hány százaléktól lesz sikeres az érettségi vizsga?
2025 március 11.   Diplomátszerzek
Mi történik, amikor megvan az érettségi? Mikor számít sikeresnek az érettségi vizsga? Pontosan milyen dokumentumokat kapsz? Mi számít elégséges teljesítésnek? Hogyan szerezhetsz nyelvvizsgának megfelelő igazolást? Cikkünkben minden kérdésedre választ kaphatsz!
A fiatalokat segítő akcióban a K
2025 március 10.   MMonline
Jogosítvány, nyelvvizsga, manikűrös és körömdizájner tanfolyam, pilótaképzés – ez csak néhány azok közül a képzések közül, amelyre a gyermekvédelmi ellátásban, tehát gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél élő fiatalok vágynak. Önálló életük elkezdése számukra göröngyös út, hiszen bár sokukat segítik nevelőik a tanulásban, tehetségük gondozásában, az
Ennyivel drágultak a nyelvvizsgák
2025 március 1.   Haszon.hu
A 2025-ös év elején kisebb mértékben ugyan, de emelkedtek a nyelvvizsgák árai Magyarországon. A középszintű (B2-es) komplex nyelvvizsgák költségei több ezer forinttal drágultak, de közben a nyelvvizsga-támogatás is nőtt. 5-6 ezer forinttal növekedtek a nyelvvizsga díjak tavalyhoz képest. Az Eduline szerint a középszintű nyelvvizsga ára a vi
Rengeteget érhet most, ha egy magyar fiatal megszerzni ezt a papírt: ezért megéri tanulni
2025 február 13.   Pénzcentrum
A 2025-ös felvételi eljárásban az egyetemek továbbra is saját hatáskörben dönthetnek többek között arról, hogy 100 pont erejéig mire, mennyi intézményi pontot adnak, így egyes egyetemeken már a felvételin is sokat számít a nyelvvizsga, máshol az emelt érettségi nyom többet a latban. Az Eduline megvizsgálta, melyik papírt éri meg jobban megszerezni
Mégsem februárban szűnik meg az akkreditált nyelvvizsga eszperantóból
2025 január 6.   Telex
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum végül újabb lehetőséget ad még idén a mesterséges nyelvből vizsgázóknak.
Ilyen nincs, kedvelt nyelvvizsga szűnik meg Magyarországon: mi lesz így a diákokkal?
2025 január 5.   Pénzcentrum
Az ELTE Origó Nyelvi Centrum megszünteti az eszperantó nyelvvizsga lehetőségét.
Megszűnik az egyetlen akkreditált nyelvvizsgáztatás eszperantóból
2025 január 5.   Telex
Az akkreditált eszperantóvizsgáért is jár többletpont az egyetemi-főiskolai felvételin. De ha nincs vizsgalehetőség, nincs többletpont sem.
Megszűnik az egyetlen akkreditált nyelvvizsgáztatás eszperantóból
2025 január 5.   Telex
Az akkreditált eszperantóvizsgáért is jár többletpont az egyetemi-főiskolai felvételin. De ha nincs vizsgalehetőség, nincs többletpont sem.
Instant üzleti nyelvvizsga vagy bábeli zűrzavar: jövőre érkezik az automata szinkrontolmácsolás a Teams-be
2024 november 21.   Rakéta
De nem csak ezzel tenné hatékonyabbá az online megbeszéléseket a Microsoft.
Újabb csúnya adat a hazai közoktatásról: brutálisan visszaesett a sikeres nyelvvizsgák száma
2024 november 5.   Pénzcentrum
Az elmúlt tíz év alatt felére esett vissza a nyelvvizsgázók száma Magyarországon - a korábbi szabályozások enyhítése és a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételek egyaránt hozzájárultak a csökkenéshez. Az Oktatási Hivatal adatai szerint idén eddig kevesebb mint 50 ezer sikeres nyelvvizsga zajlott, szemben a korábbi évek magasabb számaival. A