-
Így változhat a felsőoktatás
2015 március 27.
Gondola
-
Csökkentenék a szakok számát, és 2020-tól nem lehetne felvételizni középfokú nyelvvizsga nélkül - hangzott el a Ma reggelben.
-
Az oktatásnak is fel kell zárkóznia a nyelvvizsga követelményekhez
2015 március 21.
Infostart
-
A középiskolai tanrendet is át kell alakítani, valamint az oktatókat is fel kell készíteni, ha 2020-tól már alapkövetelmény lesz a felsőoktatási felvételikhez a középfokú nyelvvizsga - mondta az InfoRádió által felkeresett nyelvoktató.
-
Először kimosta volna az állam a nyelvvizsgabotrányból a saját embereit
2015 február 26.
444.hu
-
2014 végéig mintha szándékosan lettek volna elnézőek a hatóságok a nyelvvizsgabotrányba keveredett állami alkalmazottakkal. Aztán valami megváltozott, és most elkezdtek odalépni az érintetteknek.
-
Utoljára lehet nyelvvizsgával diplomát menteni
2015 február 24.
Gondola
-
A héten indul a jelentkezési időszak a diplomamentő program új nyelvi tanfolyamaira - írtja a Napi Gazdaság, a korábbinál nagyobb óraszámban meghirdetett képzésekre körülbelül 3500 jelentkezőre számítanak
-
Utoljára lehet nyelvvizsgával megmenteni a diplomákat
2015 február 24.
Blikk
-
-
Hatvan sértett Hatvanban
2015 február 23.
444.hu
-
Hatvan rendbeli csalás miatt indított eljárást a rendőrség a Budapesttől hatvan kilométerre lévő Hatvanban egy 26 (60-34) éves bagi férfi ellen, aki nyelvvizsga-felkészítő tanfolyamot hirdetett. A reklám szerint a tanfolyam ingyenes lett volna, a gyanúsított csak a nyelvvizsga díját szedte … Folytatás
-
Nyelvtanulás okostelefonon
2015 február 15.
Blikk
-
Éppen nyelvvizsga előtt állunk, és minden percet ki akarunk használni a tanulásra, gyakorlásra a buszon, a metrón vagy a villamoson? Vagy csak szeretnénk elmélyíteni a tudásunkat, fejleszteni a szókincsünket? Bármelyikre is van szükségünk, ezekkel az applikációkkal könnyedén menni fog a dolog.
-
Négy év börtön a levajazott nyelvvizsgákért
2015 február 4.
444.hu
-
3,5 millió forintot szedett össze azon, hogy vizsgáztatóként segített a középfokú angolon. Elkobozták tőle azt is.
-
Börtönbe kerül a nyelvvizsgabotrány fővádlottja
2015 február 4.
Alternatív Energia
-
2010-2011-ben történt bűncselekmények miatt összesen 18 embert vádolt meg az ügyészség.
-
Nyelvvizsgabotrány: négy év börtön a fővádlottnak
2015 február 4.
ATV
-
Négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon azt a nyelvvizsgáztatót, aki egy társával 300 ezer forintért segített angol középfokú nyelvvizsgához jutni - valós teljesítmény nélkül - számos vizsgázónak.
-
Négy év börtönbüntetés a nyelvvizsgabotrány fővádlottjának
2015 február 4.
Blikk
-
Négy év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán első fokon azt a nyelvvizsgáztatót, aki egy társával 300 ezer forintért segített angol középfokú nyelvvizsgához jutni - valós teljesítmény nélkül - számos vizsgázónak.
-
Mentenék a diplomájukat, de nem tudják
2015 január 14.
HR Portál
-
A nyelvvizsga hiányában diploma nélkül maradt ötvenezer hallgató negyede jelentkezett a diplomamentő programra. Közülük 5500-an jutottak a támogatási szerződések megkötéséig, írta a Magyar Nemzet.
-
Kevesen mentik a diplomájukat
2015 január 14.
Gondola
-
A nyelvvizsga hiányában diploma nélkül maradt 50 ezer fiatal csak mintegy negyede jelentkezett eddig a diplomamentő programra, közülük is mindössze 5500-an jutottak el a támogatási szerződés megkötéséig - írja a Magyar Nemzet
-
Kevesen mentik a diplomájukat
2015 január 14.
ProfitLine
-
A nyelvvizsga hiányában diploma nélkül maradt ötvenezer fiatalnak csak mintegy negyede jelentkezett eddig a diplomamentő programra, közülük is mindössze 5500-an jutottak el a támogatási szerződés megkötéséig - írta szerdai számában a Magyar Nemzet Pákozdi Szabolcsra, a programot megvalósító Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójára hivatkozva.
-
És az megvolt, hogy most már arab, kínai és orosz nyelvvizsgáért is kapnak pluszpénzt a köztisztviselőink?
2015 január 6.
444.hu
-
Bizony, a keleti nyitás jegyében egy eldugott módosítóval megdöntik a nyugat-európai nyelvek uralmát a közigazgatásban.
-
Szándékosan hibáztak a csalók
2015 január 2.
Blikk
-
Budapest — Bíróság elé állnak a Corvinus Egyetem nyelvvizsgabotrányába keveredett tanárok hivatali vesztegetés bűne miatt.
-
Nem mindenütt kéne a nyelvvizsga a felvételihez
2014 december 31.
Pénzcentrum
-
A Rektori Konferencia szerint van, ahol felesleges követelmény....
-
Nyelvvizsgabotrány
2014 december 24.
Alternatív Energia
-
Az utóbbi időben - több egyéb mellett - alaposan felkavarta a közvéleményt a nyelvvizsga bizonyítványokkal kapcsolatos visszaélések híre.
-
Nyelvvizsga: kizárják az átlagemberek gyerekeit a felsőoktatásból?
2014 december 9.
ATV
-
Miközben a kormány úgy rendelkezett, hogy 2020-tól a felsőoktatásba már csak nyelvvizsgával lehet bekerülni, addig lényegében ellehetetleníti a kéttannyelvű iskolákat.
-
Megússzák a kamu nyelvvizsgát
2014 december 7.
Blikk
-
Budapest — Megússzák a börtönt a corvinusos nyelvvizsgagyár vizsgáztatói. A bűnszervezet létezését nem sikerült bebizonyítani, sőt még azt sem, hogy a tanárok pénzt fogadtak el a szolgálataikért.