Tandíj

Budapest drága, de Debrecen sem olcsó: mennyibe kerül egy egyetemi város?
2026 május 24.   Diplomátszerzek
A diploma igazi ára már rég túlmutat a tandíjon. A hallgatói élet valós költségvetését a lakbér, a közlekedés, a mindennapi étkezés és az elérhető diákmunkák kényes egyenlete határozza meg.
Gergő másfél évig élt egy hat négyzetméteres furgonban. Most elmondja, mit tervez a járgánnyal, közben pedig a tandíjáért fut
2026 május 6.   Forbes
Azzal robbant be a közösségi médiába, hogy beköltözött egy furgonba, közben mentőzött, és az orvosi egyetemre járt, emellett főállásban mechatronikai mérnökként dolgozott. Miért érdekli ennyi minden?
Elegük lett a tojásfestés utáni rendetlenségből, ezért feltalálták saját tojásdíszítő kütyüjüket, és milliomosok lettek
2026 április 5.   Forbes
Minden egy húsvéti, családi tojásfestéskor kezdődött. Curtis McGill a gyerekei egyetemi tandíjalapjából adott kölcsön barátjának, Scott Houdashellnek, hogy elindíthassa a vállalkozását. Az Eggmazing nevű tojásdíszítőt ma már világszerte ismerik, és az alapítókat máig meglepi, milyen sikeres lett a termék.
Bajba jutott iráni hallgatók segélykiáltása Pécsről: ellehetetlenülhetnek tanulmányaik
2026 március 6.   Helló Magyar
A gazdasági nehézségek miatt nem elég, hogy a Magyarországon tanuló iráni hallgatók egyre nehezebben tudják kitermelni tandíjukat és megélhetési költségeiket, a háborús helyzet pedig csak rontott a helyzetükön.
Az év bukása: Nem létező, de „nyomorgó” bankárról írt cikket egy ismert újság – Szétszedik a lapot Angliában
2026 március 5.   Médiapiac
A brit sajtófelügyelet szerint súlyos szerkesztői mulasztás történt, miután a Telegraph egy nem ellenőrzött - és elég demagóg - történetet közölt a magániskolai tandíjak hatásairól. A panaszkodó bankár interjúalanyt kitalálták.
Iráni hallgatók petícióval fordulnak a pécsi egyetem vezetéséhez a fizetési nehézségeik miatt
2026 március 4.   Telex
A háború miatt problémát okozhat a tandíj fizetése, az egyetem még nem reagált.
Többe kerül, mint hinnéd – Mennyibe fáj valójában egy egyetemi félév?
2026 január 27.   Diplomátszerzek
Amikor az egyetemi költségekre gondolunk, legtöbbször a tandíj ugrik be – ha egyáltalán. A valóság viszont az, hogy egy félév ára sok apró, kevésbé látható tételből áll össze, amelyek lassan, de biztosan terhelik meg a diákbüdzsét. Lakhatás, étkezés, tanulási eszközök, közlekedés, egészség, „apró” adminisztratív díjak – ezek együtt adják ki azt az
Corvinus-rektor: Az azért nagy előny, hogy nálunk 7 ezer euró a tandíj, Londonban ugyanez 70 ezer
2025 november 6.   Telex
Bruno van Pottelsberghe belga professzor némileg rendhagyó módon külföldiként vezet egy magyar egyetemet. A Budapesti Corvinus Egyetem közvetlen stílusú rektora egy háttérbeszélgetésen osztotta meg tapasztalatait.
Ide menekíti gyermekeit a magyar elit: milliós tandíjat fizetnek, csak a közoktatást ne
2025 szeptember 15.   Pénzcentrum
Az oktatás minden gyermek életében kulcsfontosságú szerepet játszik, ugyanakkor a különböző lehetőségekhez való hozzáférés nem mindenki számára elérhető. A tehetősebb családoknak a magániskolák vonzó alternatívát kínálnak a közoktatással szemben, ugyanakkor a legtöbb magyaroszági család számára ezen intézmények költségei megfizetethetlenek. Ennek e
Költségtérítéses képzés? A Diákhitel mellé ingyenes Diákhitel Számla és akár banki bónusz is jár
2025 augusztus 31.   KKV Magazin
Több mint 95 ezer hallgató kezdi meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban az őszi félév indulásával, akik közül mintegy 13 százalék önköltséges képzésben vesz részt. Számukra a tandíj és a megélhetés finanszírozásában jelenthet segítséget a Diákhitel1 vagy a Diákhitel2 konstrukció, amit az előző évek átlagai alapján idén is 6-8000-en vehetnek fel.
Diákhitelesek, figyelem, ezekről nem árt tudni!
2025 augusztus 26.   Infostart
A diákhitel-konstrukciók Magyarországon az elmúlt évtizedekben már több mint félmillió fiatal diplomához jutását segítették. A jelenleg elérhető tandíj-, illetve szabad felhasználású diákhitelekről Bugár Csabát, a Diákhitel Központ Zrt. elnök-vezérigazgatóját kérdeztük.
Ötven év után mecénásként tért vissza a BME-re az ázsiai informatikai forradalom egyik zászlóvivője
2025 július 4.   Helló Sajtó!
A Műegyetemen végzett Tran Ba Thai, mielőtt az egyik nagy vietnámi netszolgáltató vezetőjeként nyugdíjba vonul, saját vagyonából jelentős összeget áldoz a BME tehetségeinek támogatására. Ez részben rászoruló vietnámi diákok tandíjára, részben tanulmányaikban előrébb járó, kiemelkedő projektmunkát végző vietnámi vagy magyar diákok támogatására fordí
Mintegy 1500 helyre várják a felvételizőket a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen
2025 június 30.   Demokrata
Tandíjmentes helyekkel várja a fiatalokat Erdély legnagyobb magyar egyeteme.
Tudtad? A Harvard 133 ingyenes online kurzust kínál
2025 június 6.   Hamu és Gyémánt
A Harvard presztízsét mindenki ismeri és elismeri, azt azonban kevesen tudják, hogy sok egyetem sok tanfolyama ingyenesen is elvégezhetó, ráadásul online, a jelentkezési és tandíj befizetése nélkül. Valójában több mint 130 ilyen kurzus érhető el, amelyeket akár már most elkezdhetünk, ha ellátogatunk a rangos egyetem honlapjára.
Visszakérné a tandíjat egy hallgató, miután rájött, hogy a professzora ChatGPT-vel értékelte a dolgozatát egy amerikai egyetemen
2025 május 18.   SzMo
A diák szerint a Northeastern Egyetem egyik tanára mesterséges intelligenciával pontozta a beadandókat és még kedves visszajelzést is íratott vele. Az egyetem szabályzata viszont abszolút tiltja a generatív MI használatát.
Továbbtanul a gyermeked? Így csökkentheted a tandíját!
2025 április 1.   Bank360 blog
Jól jönne évente 40 ezer Ft támogatás gyermeked felsőoktatási kiadásaihoz, például a tandíjhoz vagy akár az albérlethez, kollégiumhoz? Az OTP Egészségpénztári számla ebben is a segítségedre lehet!
Félévente 4,3 millió a tandíj, és most bepánikoltak, hogy semmit sem ér majd a diplomájuk
2025 március 11.   444.hu
A Milton Friedman Egyetem repülőmérnöki alapképzése 2023-ban indult, aki akkor kezdte, most másodéves. A képzéssel többen elégedetlenek, elkezdtek utánajárni, átveszi-e őket más egyetem. Ekkor jött a hideg zuhany.
Az állami férőhelyek elosztásával terelik a hallgatókat a kormánynak kedves képzések felé
2025 február 14.   Telex
Még nem biztos, hogy összességében csökkentik a tandíjmentes helyeket, de az már látható, hogy átcsoportosítják az állami finanszírozású képzésekre szánt pénzeket. Ennek az ELTE lehet az egyik nagy vesztese, miközben a kormány által preferált képzéseken, főleg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen több lett az állami hely. Szakértők szerint a kevésbé j
Ez a 15 Európa legjobb magániskolája egy rangos lista szerint
2025 február 9.   in.hu
Számtalan magániskola közül választhatunk Európa-szerte, de a magas tandíj nem jelenti azt, hogy mindegyikben egyformán magas az oktatás színvonala is. Ezért a Carfax Education oktatási tanácsadókat kért fel, hogy ismét segítsenek összeállítani a Global Schools Indexet: a világ legjobb magániskoláinak listáját.A cég honlapján az olvasható, hogy "mi
Egyes szülők már Bitcoinnal fizetnék gyermekeik egyetemi tandíjait
2025 február 3.   KriptoMagazin
Bár a Bitcoin rendkívül ingadozó, egyre több szülő dönt úgy, hogy inkább kriptovalutába fekteti a gyermekei oktatására szánt pénzt, mintsem hagyományos 529-es főiskolai megtakarítási tervbe. A Bloomberg szerint egyre több család tekint a Bitcoinra infláció elleni védelemként, különösen azután, hogy az inflációs ráta 2024 decemberében elérte a 2,6%-