-
Az igenek győztek
2008 március 9.
Piac és Profit
-
Mindhárom kérdésben eredményes a népszavazás; a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj eltörléséről szóló törvényjavaslat már vasárnap este megjelent Gyurcsány Ferenc miniszterelnök internetes honlapján.
-
Lendvai: a frakció megszavazza a népszavazással kapcsolatos törvényeket
2008 március 9.
Gondola
-
Eredményes népszavazás esetén az MSZP-frakció azon lesz, hogy minél hamarabb megszavazza a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére vonatkozó törvényeket - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP...
-
Jelentős többségben az igenek - így látják a politikusok
2008 március 9.
Infostart
-
Jelentős többségben vannak az igen szavazatok a szavazókörök 34,85 százalékának feldolgozottsági adatai alapján. A legtöbben ez alapján a kórházi napdíjat utasítják el (86,48 százalék). A vizitdíj eltörlésére a szavazók 85,06, a tandíjéra 85,01 százaléka voksolt igennel. Politikusi reakciók.
-
Horn Gábor: A reformok mennek tovább, de a három kérdésben visszalépünk
2008 március 9.
Infostart
-
"Ha úgy döntött az Isten adta nép", hogy ne legyen vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj, akkor nem lesz - mondta az InfoRádióban a szabad demokraták kampányfőnöke. Horn Gábor ugyanakkor hangsúlyozta: a három kérdésben ugyan visszalép a kormány, a reformok fojtatódnak.
-
Elsöprő többségben az igenek
2008 március 9.
HírTV
-
A nem hivatalos adatok szerint eredményesen zárult a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a felsőoktatási tandíjról rendezett ügydöntő népszavazás. Mind a három kérdésben elsöprő többségben vannak az igenek.
-
Tarlós: Amit Gyurcsány ma mondott, az kevés
2008 március 9.
Infostart
-
A Fidesz népszavazási kampányának vezetője szerint a miniszterelnök bejelentése a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj április elsejei esetleges eltörléséről, már kevés. Tarlós István szerint a nép politikai ítéletet mondott.
-
Gyurcsány: Visszaállítjuk, ha nyernek az igenek (+videó)
2008 március 9.
HírTV
-
Ha a kezdeményezők szempontjából sikeres lesz a vasárnapi népszavazás, a kormány hétfő reggel benyújtja a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörléséről szóló javaslatokat, amelyeket hamarosan közzétesznek a Miniszterelnöki Hivatal honlapján - jelentette be a kormányfő vasárnap este 7 órakor a Parlament Munkácsy termében.
-
Szili: ha az igenek győznek, már hétfőn meg kell hozni a szükséges döntéseket
2008 március 9.
Gondola
-
Ha a népszavazáson az igenek győznek, már hétfőn meg kell hozni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésének időpontjára vonatkozó döntéseket - mondta Szili Katalin újságíróknak Pécsett...
-
Gyurcsány felkészült a vizitdíj eltörlésére
2008 március 9.
Alternatív Energia
-
A miniszterelnök csúfos vereséget szenvedett és az, hogy a népszavazás hatására visszavonja a tandíj, a vizitdíj , illetve a kórházi napidíj rendelkezéseit, az már nem elég -nyilatkozta a Fideszes kampányfőnök.
-
Gyurcsány: áprilistól eltörölhetik a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat
2008 március 9.
Infostart
-
A miniszterelnök a parlamentben bejelentette, hogy ha a népszavazás érvényes és eredményes lesz, a kormány hétfő reggel benyújtja azokat a törvénymódosító indítványokat, melyek következtében április 1-től helyreállítják a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetése előtti állapotot.
-
Szili: ha az igenek győznek, már hétfőn dönteni kell
2008 március 9.
Infostart
-
Az Országgyűlés elnöke szerint ha a népszavazáson az igenek győznek, már holnap meg kell hozni a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésének időpontjára vonatkozó döntéseket.
-
A választók több mint negyede már voksolt
2008 március 9.
Infostart
-
Az eddigi népszavazások részadataihoz képest többen, 13 óráig több mint 2 millió 159 ezren adták le szavazatukat a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló népszavazáson, azaz a választásra jogosultak 26,92 százaléka már voksolt.
-
Délután 17.30-ig a választók 46,34 százaléka adta le a voksát
2008 március 9.
Gondola
-
A nap folyamán a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében szavazhat a több mint 8 millió választópolgár reggel hat és este hét óra között. A szombaton megkezdődött kampánycsend a szavazókörök bezárásáig, vasárnap este hét óráig tart.
-
Népszavazás: 17.30-ig 46,34 százalékos a részvételi arány
2008 március 9.
HírTV
-
A választásra jogosultak 46,34 százaléka, 3 721 830 ember járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson 17.30-ig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint. Reggel 6 és este 7 óra között lehet szavazni a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében.
-
A rendszerváltó négy igentől a kettős állampolgárságig
2008 március 9.
Infostart
-
A rendszerváltozás után eddig összesen öt ügydöntő népszavazást tartottak Magyarországon. A ma reggel kezdődött voksoláson a tandíjra, a kórházi napidíjra és a vizitdíjra mondhatnak igent vagy nemet a magyarok.
-
Megkezdődött a népszavazás
2008 március 9.
Infostart
-
Ügydöntő népszavazás kezdődött a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról. A választópolgárok este hét óráig adhatják le szavazataikat, az első előzetes eredményeket kilenc órakor közli az Országos Választási Iroda.
-
Kinyitottak a szavazókörök
2008 március 9.
Alternatív Energia
-
Megkezdődött a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében kiírt népszavazás; a reggel hat és este hét óra között az ország közel 11 ezer választókerületében, valamint 91 külképviseleten több mint 8 millió választó adhatja le szavazatát. Népszavazáskor az egész ország egy választókerületnek számít. Nem hivatalos eredmény 21 óra körül várható.
-
Holnap este 7-ig tilos a választói akarat befolyásolása
2008 március 8.
Alternatív Energia
-
Várhatóan vasárnap este 9 óra körül, az előzetes eredményekből kiderül, eredményes volt-e a vasárnapi népszavazás a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében. Lényeges változás a korábbiakhoz képest, hogy a szavazás napján már senki nem vehető fel a névjegyzékbe. A kampánycsend szabályai viszont a régiek, urnazárásig tilos a választói akarat befolyásolása.
-
Orbán: A népszavazáson nemzedéki összefogást kell mutatni
2008 március 7.
HírTV
-
Országos kampánykörútjának salgótarjáni állomásán Orbán Viktor egy vérnyomásmérésért ma még befizette a vizitdíjat, majd a helyi főiskola hallgatói előtt a tandíj eltörlése mellett érvelt, a város főterén pedig nemzedéki összefogásra kérte a salgótarjáni polgárokat. A Fidesz elnöke szerint a fiataloknak a vizitdíj, míg az idősebbeknek a tandíj eltörlésében kell segíteniük a másik korosztályt.
-
Költői kérdések …
2008 március 7.
Gondola
-
Megy-e a világ előbbre a tandíj által? Vajon a tandíj segít-e a legégetőbb társadalmi problémánk, jelesül a leszakadó rétegek esélytelenségének orvoslásában? Szolgálja-e a tandíj az igazságosságot?