Tanévkezdés

Az igazgató szerint zsúfolt lesz, de lakhatónak tűnik a kollégium, ahova tanévkezdés előtt beköltöztetnek plusz száz diákot
2025 augusztus 20.   Telex
Nem sokkal tanévkezdés előtt választás elé állították az ELTE szombathelyi kollégistáit mit szeretnének jobban: drágább kollégiumot vagy plusz ágyakat a szobáikba. Most derült ki ugyanis, hogy az egyik kollégiumot felújítják, így az ott lakó 244 diáknak máshol kell szállást találni.
Százezres tétel a szeptemberi tanévkezdés
2025 augusztus 20.   Haszon.hu
Az iskolakezdés idén nem úszható meg hat számjegyű összeg elköltése nélkül. Még akkor sem, ha a szülők kiadásaik leszorítására a Temut hívják segítségül.
Milyen juttatásokkal segítheti a munkaadó a tanévkezdést?
2025 augusztus 19.   HR Portál
Közeledik az iskolakezdés, ami a családoknak akár százezer, de gyermekenként biztosan több tízezer forint nagyságú kiadás is lehet. Hogyan segíthet ebben a munkaadó? Érdemes a kedvezményesen adózó cafeteria lehetőségek között szétnézni. Így a cégek ugyanabból a keretből többet adhatnak a munkavállalók családjának. Akad cég, amely extra szabadnapot
Rugalmas megoldásokkal segíti a diákhitel a gördülékeny tanévkezdést
2025 augusztus 19.   ProfitLine
2025-ben minden eddiginél magasabb volt a felsőoktatásba jelentkezők száma, augusztusban pedig már meg is kezdődik a beiratkozás az intézményekben. Ebben az időszakban már igényelhető a diákhitel, amely a felsőoktatási tanulmányok finanszírozásához nyújt segítséget. A Diákhitel Központ célja, hogy anyagi lehetőségeitől függetlenül bárki tanulhasson
Tévhit, hogy minden anya várja: 5 ok, amiért utálom a tanévkezdést
2025 augusztus 18.   Bien
Szeptember közeledtével minden évben beindul a "nagy társalgás" anyatársaim között. Van, aki hálát ad, hogy végre vége a nyári káosznak, mások drámai sóhajjal készülnek a gyerekmentes napokra, mintha hirtelen egy mély, gyerekmentes űr keletkezne az életükben.
Idén drágább lesz a tanévkezdés
2025 augusztus 18.   MMonline
Idén várhatóan tovább emelkednek a beiskolázás költségei, minden második családban azonban előre spórolnak az őszre, hogy ki tudják gazdálkodni a kiadásokat. Vannak, akik hitelt is felvesznek a tanévkezdés miatt.Az idei tanévkezdés még többe kerülhet, mint tavaly – derül ki az Erste több mint 1200 szülő megkérdezésével készült, reprezentatív felmér
Sziládi Hedvig Andrea: a szülők szorongása könnyen átragad a gyerekekre tanévkezdéskor
2025 augusztus 18.   rtl.hu
Ahogy a nyári szabadnapok véget érnek, a családok újra az iskolai ritmushoz próbálnak alkalmazkodni. Sziládi Hedvig Andrea, aki több mint tíz éve segít szülőknek és pedagógusoknak a gördülékeny tanévkezdésben, arra figyelmeztet: a szülők szorongása könnyen átragad a gyerekekre. A szakértő szerint a nyugodt ritmus, a megfelelő alvás, a jó étkezés és
Így könnyíti a diákhitel a tanévkezdést
2025 augusztus 18.   HR Portál
Augusztusban már meg is kezdődik a beiratkozás a felsőoktatási intézményekben. Ebben az időszakban már igényelhető a diákhitel, amely a felsőoktatási tanulmányok finanszírozásához nyújt segítséget. A Diákhitel Központ célja, hogy anyagi lehetőségeitől függetlenül bárki tanulhasson, versenyképes tudást szerezhessen és minden erejével tanulmányaira k
Tanévkezdés katasztrófaközelben: soha nem volt ekkora pedagógushiány
2025 augusztus 18.   HR Portál
Soha nem látott pedagógushiánnyal indul a szeptemberi tanév: tízezernél is több betöltetlen állás van az iskolákban, a hiányt nagyrészt visszafoglalkoztatott nyugdíjasokkal próbálják enyhíteni. A Pedagógusok Szakszervezete szerint a krízis közvetlen veszélybe sodorja a diákok oktatását és fejlődését. Nem csak a tanárhiány okoz gondot: elavult tanan
6 dolog, ami segít a nyárból áthangolódni a tanévkezdésre
2025 augusztus 16.   Éva Magazin
Nagyjából két hét maradt a nyári szünetből, most már egyre közelebb kúszik a bűvös szeptember elseje, mikor újra becsengetnek az iskolákban. A gyerekek nehezen élhetik meg a váltást (és egyébként a szülők is), ha augusztus 31-ig még szabadon élvezik a napokat, későn fekszenek, későn kelnek, egymást érik az izgalmas programok, másnap pedig már kímél
Százezer forintba is kerülhet az iskolakezdés – felmérés
2025 augusztus 14.   Infostart
Idén várhatóan tovább emelkednek a beiskolázás költségei, minden második családban azonban előre spórolnak az őszre, hogy ki tudják gazdálkodni a kiadásokat. Vannak, akik hitelt is felvesznek a tanévkezdés miatt – derült ki az Erste felméréséből.
Minden tankönyv megérkezett a Karácsonyiba
2025 augusztus 14.   Gyulatelevízió
Augusztus elején hiánytalanul megérkeztek az új tankönyvek a Karácsonyi általános iskolába. Az intézményben szeptemberben száznyolcvanhat diák kezdi meg a 2025/26-os tanévet az ingyenes tankönyvek segítségével. Mintegy kétezerháromszáz új tankönyv érkezett a Karácsonyi általános iskolába, így minden feltétel adott a gördülékeny tanévkezdéshez, fo
Balkezes kihívás: Nádai Anikó és Papp Gergő próbára tették magukat
2025 augusztus 13.   rtl.hu
Közeleg a tanévkezdés, és ezzel együtt a tanszervásárlási láz is – de vajon ki, mikor vág bele? Nádai Anikó és Papp Gergő nemcsak erről beszélgetett, hanem a balkezesek világnapja kapcsán saját ügyességüket is próbára tették. Méhecskét rajzoltak, egymás nevét írták le balkézzel, majd körvágásban mérték össze tudásukat. A végeredmény legalább olyan
A tanévkezdés miatt idén még a tavalyihoz képest is mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek
2025 augusztus 13.   Blikk
Idén tovább emelkedhetnek a beiskolázás költségei, és minden második családban előre spórolnak az őszre, hogy ki tudják gazdálkodni a kiadásokat. Vannak, akik hitelt is felvesznek a tanévkezdés miatt.
Tovább emelkedtek az iskolakezdés költségei: ennyivel számolhatnak a családok
2025 augusztus 13.   Menedzsment Fórum
Idén várhatóan tovább emelkednek a beiskolázás költségei, minden második családban azonban előre spórolnak az őszre, hogy ki tudják gazdálkodni a kiadásokat. Vannak, akik hitelt is felvesznek a tanévkezdés miatt.
Akár 200 ezer forintba is kerülhet a tanévkezdés
2025 augusztus 13.   Igényesférfi.hu
Idén júliusban átlagosan 4,3%-kal többet fizettünk a mindennapi fogyasztási cikkekért, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból.
A szülők felének gond a beiskolázási költség
2025 augusztus 13.   Azenpenzem
Idén várhatóan tovább emelkednek a beiskolázás költségei, minden második családban azonban előre spórolnak az őszre, hogy ki tudják gazdálkodni a kiadásokat. Vannak, akik hitelt is felvesznek a tanévkezdés miatt.
Összeállította a mesterséges intelligencia az iskolakezdő csomagot - és meg is vette, igen húzós
2025 augusztus 12.   Infostart
A lista, amelyet a "gép" összeállított, első ránézésre alaposnak tűnik, de készpénznek ne vegye senki, hogy 50 ezerből megússza a tanévkezdést, ha elsős gyereke van.
Tanévindítás Adhd-val: mi segít a gyereknek és a családnak?
2025 augusztus 12.   KKV Magazin
Sok szülőben is szorongást kelt az iskolakezdés, különösen, ha a gyerek ételérzékeny vagy figyelemzavarral él. Virágh Hajnalka életmód-tanácsadó, neurofeedback tréner és érintett édesanya szerint a nyugodt tanévkezdéshez lelki felkészülésre és apró, gyakorlati lépésekre van szükség. A közös uzsonnatervezés, a fokozatos visszaszoktatás a napi rutinb
Bojkottálhatják a tanévkezdést Romániában az oktatási szakszervezetek
2025 augusztus 12.   HR Portál
30 ezren tüntethetnek szeptember 8-án a román kormány székháza előtt.