Tanévkezdés

Több ezer tanár is hiányozhat az oktatásból
2018 augusztus 1.   ATV
Nagyjából ötezer tanár is hiányozhat a hazai oktatási rendszerből, egy hónappal a tanévkezdés előtt – mondja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Több mint kétezer tanár hiányzik a tanévkezdéshez
2018 július 10.   HR Portál
Már Budapesten is ötszáznál több pedagógust keresnek, sok helyen bármilyen szakos tanárral beérnék, van olyan kistelepülés, ahonnan 14 pedagógus hiányzik.
Drámai a helyzet: 2400 tanári állás betöltetlen
2018 július 9.   ATV
Július elején közel 2400 állást hirdetést talált a 24.hu a tanítók és a tanárok számára. Ez összesen 523 település között oszlik meg, csak Budapesten 582 helyet kellene betölteni a szeptemberi tanévkezdésig.
Marosvásárhely - Miniszteri rendelettel indulhat az iskola
2018 április 20.   Gondola
A román oktatási miniszter rendeletével indulhat újra a szeptemberi tanévkezdéstől a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium - mondta a Maszol
Ezért nincs hónapok óta diákigazolvány
2017 november 13.   Infostart
Van, aki négy hónapja vár a diákigazolványára, a tanévkezdéskor egyszerre érkeztek be az igénylések, és sok iskola még nem állt át az új rendszerre.
Zűrök a diákigazolvánnyal, fecnikkel járnak a gyerekek
2017 november 13.   HírTV
Rétvári Bence azzal magyarázta a késlekedést, hogy tanévkezdéskor egyszerre érkeztek be az igénylések.
Máris rendeződhet a marosvásárhelyi iskolaügy
2017 szeptember 25.   Gondola
A vezető román kormánypárt kormányhatározattal vagy törvénnyel hozná létre újra a tanévkezdés előtt megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot
A román kormánypárt rendezné a marosvásárhelyi katolikus iskola helyzetét
2017 szeptember 25.   USAracing
A vezető román kormánypárt kormányhatározattal vagy törvénnyel hozná létre újra a tanévkezdés előtt megszüntetett marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke egy tévéinterjúban beszélt erről, kijelentését az Agerpres hírügynökség idézte hétfőn.
Tőled is kértek pénzt ezért a gyerek iskolájában? Ki ne fizesd!
2017 szeptember 20.   Pénzcentrum
"Azért nem megyek el a szülői értekezletekre, mert ott állandóan pénzt követelnek tőlem" - sokan vannak ezzel így. A Magyar Szülők Országos Egyesülete szerint azonban az, hogy tanévkezdéskor különböző pénzbeli és természetbeni hozzájárulásokat...
120 fő végzett a Codecool programozóiskolában
2017 szeptember 12.   HR Portál
Miközben a legtöbb iskolában a tanévkezdés lázában égnek a diákok, a Codecool programozóiskola a képzési rendjéből adódóan ilyenkor bocsátja útjára végzőseit. Újabb 120 hallgatójuk végzett a napokban, és kezdi meg állásinterjúit, hasonlóan a korábban már végző és azóta elhelyezkedett 60 tanulóhoz.
Tömegek sietnek a Lidlbe, Tescóba: mit vásárolnak ennyien?
2017 szeptember 8.   Pénzcentrum
Becsöngettek az iskolákba, a szülők többsége már túl van a tanévkezdéskor szükséges nagybevásárláson. Az iskolakezdéskor viszont rengeteg a teendő, például ki kell találni azt is, tízóraira és uzsonnára mit és hogyan vigyenek...
Aggasztó betegséghullám dönti ágynak sorra a magyar gyerekeket
2017 szeptember 8.   Ripost
Szeptemberben megduplázódik a beteg kisgyerekek száma a rendelőkben. A legtöbben náthával, hörghuruttal, hányással, hasmenéssel viszik a kicsiket orvoshoz - elsősorban azokat, akik a tanévkezdéssel először kerülnek egy intézménybe. A vírusok és baktériumok mellett a stressznek is szerepe van ebben, és sok múlik a szülőn is.
8 fusi meló, amivel munka mellett is rommá keresheted magad
2017 szeptember 4.   Pénzcentrum
A nyári utazások, költekezések, és a tanévkezdés költségei sokak pénztárcáját eléggé megnyirbálta. Létezik azonban néhány olyan munka és tevékenység, amivel lehet annyi pénzt keresni főállás mellett is, hogy ezeket a hézagokat...
Hogyan ússzuk meg a tanévkezdést betegségek nélkül?
2017 szeptember 3.   WebBeteg
Ahogy elindul a tanév, elkezdődik az ovi, bölcsi, néhány napon belül már tüsszög, köhög a gyerek, fáj a torka? Rögtön orvos, betegállomány, antibiotikum? Persze a szabi már rég elfogyott, s nincsen, aki otthon maradjon? Ismerős a helyzet? Legyen ez idén másképp!
Több újdonság is van az idei tanévben
2017 szeptember 1.   Infostart
Mától a kilencedik évfolyamig ingyen kapják meg a szükséges tankönyveket a közoktatásban résztvevő diákok – mondta el a most életbe lépett újdonságokról Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár az InfoRádióban. Arról is beszélt, hogy szakemberhiány az oktatást is érinti, de a tanévkezdés biztosított.
Tanévkezdés - Másképp jár a HÉV is
2017 augusztus 31.   Infostart
A MÁV-HÉV H5-ös (szentendrei) vonalán módosul a menetrend az őszi tanítási időszak kezdetétől. Acsúcsidőszakokat közvetlenül megelőző, illetve követő 1-2 órában a peremidőszakok menetrendjét egységesítik, egyes esetekben sűrítik a vonatközlekedést. Ezzel együtt bővítik az üzemidőt, és két új vonatpár közlekedik amely a Batthyány téren csatlakozik a
Így készülnek a tanévkezdésre a sztárcsemeték
2017 augusztus 29.   Ripost
A hírességek gyermekei már nagyon várják, hogy beülhessenek az iskolapadba.
Idén 54 ezer forintba kerül a tanévkezdés az általános iskolában
2017 augusztus 29.   Menedzsment Fórum
A középiskolákban 67, a felsőoktatásban pedig 135 ezer forint a start a Budapest Bank felmérése szerint.
Egyre drágábban kezdik a tanévet a diákok
2017 augusztus 29.   vg.hu
Az iskolakezdésre szánt összeg tavalyhoz képest enyhén emelkedett: idén a gyermek korától függően átlagosan 44 és 142 ezer forintos költséggel számolnak a magyar családok gyermekenként. A tanévkezdési kiadások a felsőoktatásban és középiskolában tanulóknál nőttek, az általános iskolásoknál csökkentek – derül ki a Budapest Bank legfrissebb, reprezen
Egymillió forint hiányzik az Ökumenikus Segélyszervezet tanévkezdési akciójához
2017 augusztus 28.   ProfitLine
Még öt nap van hátra tanévkezdésig, így ennyi idő áll rendelkezésre, hogy teljesüljön az Ökumenikus Segélyszervezet célkitűzése, amelyhez egymillió forint még hiányzik.