-
Rendkívüli tanévzárást rendelhetnek el
2010 június 7.
HírTV
-
Rendkívüli tanévzárás elrendelésére kéri az illetékes jegyzőket Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár azokon a Borsod megyei településeken, amelyek veszélyeztetettek, vagy ahol az árvíz miatt ellehetetlenült a tanítás.
-
Tanévzárás a szépkorúak miskolci akadémiáján
2010 május 18.
HírTV
-
Több mint száz idősebb hallgató veheti át oklevelét a Miskolci Egyetemen május 15-én, amikor tanévét zárja az országban elsőként, 2009-ben indított Szépkorúak Akadémiája. A 2009/2010-es tanévvel párhuzamosan zajló képzés keretében az egyetem nyolc karának és egy intézetének diszciplínái, 28 intézetének és 36 tanszékének szakmai és tematikai sokszínűsége érhető el az 50 év feletti, legalább…
-
Sólyom: Elsőrendű feladat az általános iskolai rendszer fejlesztése
2009 június 19.
HírTV
-
Megfelelő alapozás nélkül nincs színvonalas felsőoktatás, így az általános iskolai rendszer fejlesztése elsőrendű feladat kell hogy legyen – mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tanévzáró, diplomaosztó ünnepségén Budapesten.
-
Videó: hangulatos gyerekfoci-torna a Népligetben
2009 június 16.
She
-
Mint már beszámoltunk róla, Jorge Diaznak, a FIFA gyermeklabdarúgásért felelős munkatársának is elnyerte tetszését a Magyar Gyermek Labdarúgó-szövetség hétvégén a Népligetben rendezett tanévzáró fesztiválja. Az alábbi videóban riportfilmet láthat a rendezvényről, melyben megszólal az említett FIFA-illetékesen kívül Kisteleki István, az MLSZ elnöke, Lendvai János, az MGYLSZ elnöke, Buzánszky Jenő,…
-
MGYLSZ: a 3-4. osztályosoknál is az Etalon lett a legjobb
2009 június 14.
She
-
A Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség a hétvégén rendezte meg Tanévzáró Fesztiválját. A rendezvény díszvendége Jorge Diaz, a FIFA gyermeklabdarúgásért felelős szakembere volt, de ellátogatott a gálára többek között Kisteleki István, az MLSZ elnöke, dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke, Jámbor László, a szövetség fejlesztési igazgatója, Szekeres Tamás, a válogatott menedzsere, Wilco van…
-
MGYLSZ: abonyi és budapesti győztesek a tanévzáró fesztiválon
2009 június 14.
She
-
A Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség Tanévzáró Fesztiváljának szombati napján az 1-2. osztályosok versenyében a Budapest, 1. számú Etalonsport Általános és Sportiskola nyolc győzelmet aratva szerezte meg az országos bajnoki címet.
-
Oklevélátadó az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolában
2009 április 20.
HírTV
-
Mintegy száz ifjú matematikus vehette át oklevelét a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara (MIK) által alapított Erdős Pál Tehetséggondozó Matematikai Iskola tanévzáróján Veszprémben. Az országosan egyedülálló kezdeményezés célja, hogy minél több kiváló képességű diáknak biztosítsa a matematikában való elmélyülést, a bekapcsolódást a kutatómunkába - tájékoztatta az intézmény az Edupress-t.
-
„Ölre mennek” a gyerekekért (+videó)
2008 augusztus 8.
HírTV
-
Egymástól próbálják átcsábítani a diákokat, hogy ne kelljen megszüntetniük az iskolákat. Egy tavalyi szabályozás szerint az állam ugyanis csak akkor fizet megfelelő támogatást, ha minél nagyobb létszámú osztályokat hoznak létre az iskolákban. A tanévzárástól - azaz két hónap alatt - a reformok miatt 28 oktatási intézmény szűnt meg.
-
Belehaltak a bizonyítványosztásba
2008 július 13.
hirado.hu
-
Legkevesebb tíz embert halálra tapostak Szudánban egy tanévzáró állami ünnepségen
-
Évértékelés a Pannon Egyetemen
2008 július 8.
HírTV
-
Az utolsó diplomák átadása után tanévzáró sajtótájékoztatót tartott a Pannon Egyetem vezetése Veszprémben július 7-én. Több mint 11 ezer hallgatóval, 1.346 átadott diplomával sikeres évet tudhat maga mögött az intézmény - hangzott el a tájékoztatón.
-
Végeztek a Corvinus Egyetem első településmérnökei
2008 június 26.
HírTV
-
Június 26-án a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán tartott ünnepi tanévzáró tanácsülésén közel száz záróvizsgát tett hallgató vette át diplomáját. Közülük huszonöten okleveles településmérnökök. Először osztottak ilyen diplomát a Corvinus Egyetemen. A 2003-ban indult településmérnöki szakon tizenketten végeztek, további tizenhárom hallgató kiegészítő levelező szakon szerezte meg a…
-
Martin Sheen humanitárius kitüntetése
2008 május 19.
Adó1százalék
-
Martin Sheen filmszínész humanitárius munkájáért az indianai Notre Dame Egyetem legmagasabb rangú kitüntetését kapta meg vasárnap. "A színészetből élek, az aktivista munka viszont éltet" - magyarázta a 67 esztendős sztár az egyetemi tanévzárón.
-
Elrontott szünidő: az igazgatónő árulta el Harry Potter titkát
2007 július 31.
Infostart
-
Többszáz gyermek nyári szórakozását rontotta el az az iskolaigazgató, aki a tanévzárón a legújabb Harry Potter-könyv utolsó oldalát olvasta fel.
-
No Thanx-es tanévzáró: Peti bukott, Dávid érett
2007 július 9.
BorsOnline
-
Koncertek, fellépések, újság, televízió és rádiós szereplések. A No Thanx tinijeinek mindezt iskola mellett kell végigcsinálniuk, és többé-kevésbé sikeres tanévet tudnak maguk mögött.
-
Diplomaosztók a Nyíregyházi Főiskolán
2007 július 3.
HírTV
-
Megtartották a Nyíregyházi Főiskola tanévzáró diplomaosztó ünnepségét Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban június 30-án. Délelőtt 1046-an, míg délután 1150-en vehették kézbe diplomájukat vagy tanúsítványukat.
-
Utánpótlás-tornát nyert a szarvasi, a szolnoki és a miskolci csapat
2007 június 19.
She
-
Vasárnap újabb három korcsoport küzdelmeivel zárult a Népligetben a XIX. Góliát-McDonald's Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál. A 3-4. osztályos fiúk 14 darab öt csapatos csoportban selejteztek, majd a 16 között már egyenes kieséses rendszerben játszottak tovább.
-
Lezárta a tanévet Hiller István
2007 június 15.
Infostart
-
A tanárok szeptemberi kötelező óraszámemelésével egy időben megszűnik az a rendelkezés, amely szerint az iskolaigazgatók már tavaly ősz óta két órával megnövelhették a pedagógusok munkaidejét - jelentette be a Pedagógusok Szakszervezetének tanévzáróján az oktatási és kulturális miniszter. Hiller István szerint Budapesten több mint 600 közalkalmazotti hely szűnik meg a fővárosi iskolák összevonása…
-
PDSZ: gyerekellenes a finanszírozási rend
2007 június 15.
Alternatív Energia
-
Nem látszik ki az oktatáspolitika a spóroláspolitika mögül - jelentette ki pénteken Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az oktatási reform káros hatásairól tartott tanévzáró sajtótájékoztatón, amelyen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Levegő Munkacsoport tagjai is részt vettek Budapesten. Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kifejtette, hogy az…
-
Hiller: "kutya nehéz tanévünk volt"
2007 június 15.
Alternatív Energia
-
Hétfőn kerül a parlament elé a közoktatási törvény módosító javaslatai között az változtatás, amely a pedagógusok számára pluszdíjazás nélkül elrendelhető két órát érinti, a módosítás a kormány támogatását is élvezi - mondta Hiller István szakminiszter a Pedagógusok Szakszervezete tanévzáró konferenciáján pénteken a fővárosban.