Továbbtanulás

Tanul a gyerek, küszködik a szülő, kapcsolatok nélkül így is nehéz?
2013 október 9.   Privátbankár
A magyar családok nagy része csak komoly erőfeszítések árán, egy részük pedig egyáltalán nem tudja finanszírozni a gyerek középiskolát követő tanulóéveit. Miközben mindent megtesznek a továbbtanulás érdekében, a szülők kétharmada mégis úgy látja, gyermeke csak nehezen kap majd munkát.
Lehetsz szorgalmas, mint a méh, ezek nélkül semmire sem mész
2013 szeptember 4.   Privátbankár
Az egyetemisták harmada szerint a képességek és a szorgalom elég ahhoz, hogy valaki továbbtanulhasson, de a többség szerint az anyagi és a családi háttér az igazán meghatározó a továbbtanulásban, valamint az életben való boldogulásban. - derül ki a K&H pályakezdők jóléti index
Minden második magyar fiatal menne külföldre dolgozni
2013 szeptember 4.   Pénzcentrum
A 19-29 év közötti fiatalok relatív többsége, 44 százaléka szerint elsősorban az anyagi körülmények és a családi háttér határozzák meg a továbbtanulási lehetőségeiket, illetve azt, hogy mire viszik az életben....
A pénz fontosabb, mint a szorgalom - véli az egyetemisták többsége
2013 szeptember 4.   HR Portál
A megkérdezett egyetemisták, főiskolások kicsivel több mint harmada hisz abban, hogy a képességek és a szorgalom elég ahhoz, hogy valaki továbbtanulhasson. Sokan tartják meghatározónak az anyagi és a családi hátteret a továbbtanulásban, valamint az életben való boldogulásban - mutatott rá a K&H pályakezdők jóléti index mérése.
Kalkulátor mondja meg mennyibe kerül a továbbtanulás
2013 július 24.   HR Portál
A továbbtanulással járó várható kiadásokról és bevételekről ad képet a Diákhitel Központ honlapján elérhető új kalkulátor, amely adott intézményre, képzésre és településre vonatkozó adatokkal segíti a leendő hallgatókat, a szülőket és a pedagógusokat.
Pénzügyi kalkulátorral segít a Diákhitel Központ
2013 július 23.   Infostart
A továbbtanulással járó várható kiadásokról és bevételekről ad képet a Diákhitel Központ honlapján elérhető új kalkulátor, amely adott intézményre, képzésre és településre vonatkozó adatokkal segíti a leendő hallgatókat, a szülőket és a pedagógusokat.
A karrierépítést, álláskeresést is tanulni kell - itt a segítség pályakezdőknek
2013 április 19.   HR Portál
Évek óta halljuk a médiából, hogy a 18-20 éves fiataloknak kevés elképzelésük van a jövőjükről, a továbbtanulási jelentkezéseiket is a középiskolai kedvenc tárgyak alapján adják be, sőt sokszor még az egyetemekről, főiskolákról friss diplomával kikerülőknek sincsen határozott jövőképük. Ezeknek a fiataloknak próbál segíteni a MediaGo Alapítvány - tudtuk meg Gerzsényi Melinda kuratóriumi elnöktől.
"Kevesebb pénz a gyerekre" 15 milliós pluszköltség a családnak
2013 április 7.   ATV
Havonta átlagosan 30-40 ezer forint költséggel jár egy gyermek nevelése, de ez az összeg az életkor előrehaladtával akár 90 ezer forintra is emelkedhet a szülők és a gyermeket tervezők becslése alapján. Egy gyermek felnevelése az egyetem vagy főiskola elvégzéséig így átlagosan 13-15 millió forint pluszköltséget jelent a családnak. Minden második családban a felnőtt, dolgozó gyermeket is…
Élsportolók diplomáját támogatja a kormány
2013 március 19.   Agroinform
Az új ösztöndíjrendszer a kimagasló eredményeket elérő versenyzők hazai továbbtanulását támogatja.
Többszörösére nőtt a külföldi továbbtanulást fontolók száma
2013 március 19.   ATV
Többszörösére nőtt a külföldi továbbtanulást fontolgató diákok száma a vezető budapesti gimnáziumokban – van, ahol minden harmadik diák elküldte felvételi lapját valamelyik osztrák, brit, amerikai vagy dániai egyetemre. Ausztria és Németország ingyenes képzésekkel, Nagy-Britannia ösztöndíjakkal csábítja a legtehetségesebb, jó nyelvtudású magyar diákokat- számol be az eduline.
9 ország, ahol ingyenes a felsőoktatás
2013 március 13.   Éva Magazin
Egyre több diák választ külföldi egyetemet. Hová mehetnek ingyen? 1. Dánia Az egyik legnépszerűbb külföldi továbbtanulási célpont Dánia. Nem csak ingyenes a felsőoktatás, de ha kitartó az ember, még diákmunkát is szerezhet előbb vagy utóbb, amiből a magas havi kiadások (kb 240.000 Ft-nak megfelelő összeg) mellett is megél. 500 fölött van azoknak az angol nyelvű képzéseknek a száma, amiből…
Nemzetközi továbbtanulási lehetőségekről tartanak börzét
2013 március 1.   HR Portál
Külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és ösztöndíj-lehetőségekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Move2study Nemzetközi Továbbtanulási Börzén pénteken és szombaton a fővárosban.
Amit a külföldi továbbtanulásról tudni kell
2013 február 26.   Éva Magazin
Szakértőink a külföldi továbbtanulás jogi hátteréről adnak felvilágosítást. Aki más országban jár egyetemre, az mindenkinek ajánlja a külföldi tanulást. És igaza van. Ha ugyanis világot látunk, jobban megértjük önmagunkat – és a hazánkat is. Indulás előtt a diáknak mérlegelnie kell: döntése milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat. Vannak híres egyetemek, világhírű diplomák – de kérdés, hogy…
Megvalósítható-e a fiatalkori munkanélküliség ellen kitalált program?
2013 január 25.   HR Portál
Az Ifjúsági garancia program szerint az uniós tagországi kormányoknak minden fiatal számára munkát, gyakornoki helyet, vagy továbbtanulási lehetőséget kellene felajánlaniuk legfeljebb négy hónappal a tanulmányok befejezése után. Az Európai Parlament múlt heti strasbourgi ülésén fogadott el egy állásfoglalást, amelyben támogatta az ifjúsági garancia bevezetését - írja a Bruxinfo.eu nyomán a…
Vizsgáznak a bajnokok
2013 január 18.   Blikk
Magyarország – A versenyeken és az iskolapadban is helytállnak legjobb sportolóink, akik továbbtanulásra adták a fejüket. Az egyetemeken és főiskolákon ez az időszak a vizsgáké, így az edzések mellett tételek magolásával és a tananyagok elolvasásával is gyötrik magukat.
Nyolcezer hátrányos helyzetű fiatal továbbtanulását támogatja az állam
2013 január 18.   HR Portál
Legalább nyolcezer hátrányos helyzetű diák továbbtanulását segíti egy most induló program, amely négymilliárd forintos keretből támogatja a felsőoktatásba jutásukat - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a második Nemzeti Köznevelési Konferencia alkalmával tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten.
Szerkesztőségünk ajándéka célba ért...
2012 december 20.   Éva Magazin
Amióta riport jelent meg az Évában a hejőkeresztúri iskoláról, évről évre csomagokat kapnak tőlünk karácsony előtt. Hejőkeresztúr egy borsodi falu, ahol mélyszegénységben élő családok élnek. A mocsárból azonban talán van kiút: a falu iskolája olyan tanítási módszert alkalmaz, amely kiugró továbbtanulási statisztikákat, jókedvű gyerekeket és nemzetközi hírnevet eredményezett. 2010-ben riport…
"Orbán dönt, Pokorni gyenge és fél"
2012 december 14.   ATV
Tovább rontja a felsőoktatási keretszámok csökkentése az elmaradottabb településen élő fiatalok továbbtanulási esélyeit – vélekedett Osztolykán Ágnes az ATV Start című műsorában.
Ismét külföldi iskolák versenyeznek a magyar diákokért
2012 november 7.   HR Portál
Már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a kétnapos Move2study Nemzetközi Továbbtanulási Börze, amely külföldi oktatási intézményekkel, ösztöndíj-lehetőségekkel várja a látogatókat 2012. november 9-10-én a budapesti Danubius Arena Hotelben - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Diszkriminatív a magyar beiskolázás csökkentése
2012 október 24.   Infostart
Diszkriminatívnak minősítette a marosvásárhelyi táblabíróság a Maros megyei tanfelügyelőség 2009-es beiskolázási tervét, amellyel 250 magyar nyolcadikost fosztott volna meg az anyanyelvén való továbbtanulás lehetőségétől - közölte szerdán az MTI-vel Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke.