Továbbtanulás

Mégis lesz röghöz kötés
2011 november 23.   Alternatív Energia
Szó nélkül hagyják a hallgatói érdekszervezetek, hogy a felsőoktatási törvény parlament előtt lévő tervezetében továbbra is benne vannak azok, az egyetemi, főiskolai hallgatók, valamint a szakma által kifogásolt rendelkezések, amelyekkel az Orbán-kormány sokakat rendkívül nehéz helyzetbe hozhat. Sőt, akár meg is foszthat a továbbtanulási esélyeitől.
Hoffmann: Nem eshetnek el a továbbtanulástól
2011 szeptember 21.   HírTV
Csak anyagi okokból egyetlen szegény diák sem eshet el a továbbtanulástól - mondta el a hírTV Rájátszás című műsorában Hoffmann Rózsa.
Elbutított társadalom Orbán módra
2011 augusztus 25.   Alternatív Energia
Nem látják ésszerű indokát a teljes magyar oktatási rendszer átalakítását célzó terveknek a szakértők. Pénzügyi szempontok mentén forgatnák fel a már államosított közoktatást, a továbbtanulás felől a szakképzés irányába terelve a fiatalokat. Csakhogy a háromévesre csökkenteni tervezett, elméleti részétől megfosztott szakiskolákból jó eséllyel kizárólag a kormány pillanatnyi gazdasági igényeinek…
Mi befolyásolja a továbbtanulás esélyeit?
2011 augusztus 10.   HR Portál
Legnagyobb valószínűséggel a természettudományi szakterületen végzettek, vezető beosztásúak tanulnak tovább, de közrejátszik a döntésben az is, ha valaki elégedetlen a jövedelmével, munkahelyet kíván váltani vagy fontosnak tartja az önképzést - derül ki a Diplomás pályakövetés 2010 című kiadványból.
141 fiatal sorsáról születik döntés este
2011 július 21.   HírTV
Csütörtök este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárokat, amivel csaknem 141 ezer diák továbbtanulása dől el. Idén 200 pont a küszöb.
Kedvező lehetőség nyílik a nemzetközi továbbtanulásra
2011 június 28.   Portfolio
Az idén 25 éves IEDC szlovén intézet vállalja, hogy a nyertes pályázók - így a hazánkból sikerrel jelentkezők is - a fizetendő tandíj feléért vehetik igénybe nemzetközi MBA és egyéb szintű képzéseit...
Szóbeszédek helyett adatok alapján kell dönteni a továbbtanulásról
2011 április 18.   HírTV
A továbbtanuláshoz szükséges információk nagy része ma nem áll a szülők és a diákok rendelkezésére. Ezen kíván változtatni dr. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke, aki szerint "a szülőknek és a diákoknak joguk van ahhoz, hogy többet tudjanak a közoktatásról, és ne csak az ismerősök véleményére, szóbeszédekre, közhiedelmekre, személyes ajánlásokra kelljen építeniük a…
Hallgatói szolgáltatások fejlesztése a MÜTF-ön
2011 március 9.   HírTV
A Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján (MÜTF) végzett hallgatók 85 százaléka a diploma átvétele után hat hónapon belül sikeresen elhelyezkedett. A többiek közül sokan a továbbtanulást választották - ismertette a 2010-es diplomás pályakövetési felmérés eredményeit Rácz Szilvia projektmenedzser a főiskola március 9-ei sajtótájékoztatóján.
Orbán elveszi a kitörés esélyét
2011 március 4.   Alternatív Energia
A továbbtanulás és ezzel a kitörés lehetőségét veszi el a Fidesz-kabinet, ha megvalósítják Orbán Viktor ötletét, azaz lecsökkentik a tankötelezettségi korhatárt 15 évre. A Széll Kálmán Tervnek nevezett megszorító csomagba is bekerült ötlet ellen egységesen tiltakoznak a szakértők és az érdekvédők. Az elképzelés még a konzervatív, KDNP-s Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárság által kidolgozott…
A diákok több mint fele már interneten jelentkezett továbbtanulásra
2011 március 3.   Alternatív Energia
A tavalyinál több mint 10 ezerrel több, összesen 78 ezer diák jelentkezett interneten keresztül a 2011 szeptemberében induló felsőoktatási szakokra. A felvételi jelentkezések folyamatos feldolgozása mellett Oktatási Hivatal március 1-jei adatai szerint hagyományos, papír alapon 60 ezren adták be a jelentkezési lapot, a továbbtanulók száma pedig a tavalyit hétezerrel meghaladva, akár a 147 ezret is…
Február 23-ig kell hitelesíteni az elektronikus felsőoktatási jelentkezéseket
2011 február 17.   Infostart
A felsőoktatási intézményekbe elektronikusan jelentkezőkre a keddi határidő után is vár egy fontos teendő: aki ezt még nem tette meg, annak február 23-ig hitelesítenie kell a jelentkezését. Tavaly a mintegy 140 ezer jelentkező közül 68 ezren elektronikus úton jelezték továbbtanulási szándékukat.
Államigazgatási adatokból kutatható a frissdiplomások helyzete
2011 február 9.   HírTV
Míg a frissdiplomások szerint a precíz munkavégzés, és a nagy munkabírás, addig a munkaadók szerint a vállalkozó szellem a legfontosabb kompetenciák egyike - hangzott el a Frissdiplomások 2010 nevű kötetbemutató műhelykonferencia résztvevőitől február 8-án. A diplomás pályakövetés eredményeiből kiderült továbbá az is, hogy a családi háttér is befolyásolja a fiatalok továbbtanulási szándékait,…
Az APEH-nak dolgozott a magyar tinisztár: "az adóbevallás tök jól megy"
2011 február 4.   Pénzcentrum
Érettségi után a továbbtanulás helyett a munkát választotta a fiatalok körében egyre kedveltebb magyar énekes, Fluor Tomi. Egy interjúban bevallotta: még az APEH ügyfélszolgálatán is dolgozott....
Eltűntek a magyar csoportok az óvodákból
2010 november 13.   HírTV
Egyre kevesebb gyereket íratnak magyar iskolába a dél-szlovákiai járásokban. Szakemberek szerint ez az elmúlt négy év kisebbségellenes szlovák kormánypolitikájának tudható be. Különösen olyan intézkedéseknek mint a nyelvtörvény szigorítása és a kettős állampolgárságot igénylők megfenyegetése. Emiatt ugyanis egyre több szülő gondolja, hogy gyermekének csak akkor van lehetősége a továbbtanulásra,…
Felelősséggel a következő nemzedék álláskeresőiért
2010 október 18.   HR Portál
Magyarországon évente mintegy 150 ezer diák tesz érettségi vizsgát. A középiskola utolsó évében minden végzősre ránehezedik a továbbtanulás, pályaválasztás terhe. A döntés, amit hoz ilyenkor a fiatal, talán egész életére befolyással lesz, ezért fontos, hogy jövőképe, valamint munkaerő-piaci ismerete pontos legyen.
A roma fiatalok negyede csak az általános iskolát végzi el
2010 szeptember 7.   HírTV
Annak ellenére, hogy az utóbbi években jelentősen javultak a roma fiatalok továbbtanulási mutatói, negyedük se szakmát, se érettségit nem szerez - olvasható a Magyar Nemzetben. Mint azt a lap korábban már megírta: a még Hiller István, korábbi oktatási miniszter felkérésére készített, Az integrációs oktatáspolitika hatásvizsgálata című kutatás eredményei rámutattak, hogy a közoktatási integrációra…
Továbbtanulás: óriási lemaradásban a roma diákok
2010 szeptember 7.   Privátbankár
A roma tanulók tömegesen morzsolódnak le a középiskolából - olvasható a Magyar Nemzet birtokába került kutatásból, amely még Hiller István korábbi oktatási miniszter megrendelésére készült. A napilap...
Kudarcba fulladt Hillerék terve
2010 augusztus 31.   HírTV
A közoktatási integrációra elköltött negyvenmilliárd forint ellenére az elmúlt öt évben drasztikusan nőtt a cigány többségű iskolák száma, és nem javultak számottevően a roma gyerekek továbbtanulási mutatói – mutat rá egy, még Hiller István korábbi oktatási miniszter megbízásából készített kutatás. Kudarcba fulladt az erőszakos integráció terve, a lakosság és az önkormányzatok ugyanis ellená...
A magyar állam 1200 határon túli diák továbbtanulását támogatja
2010 augusztus 6.   HR Portál
Mintegy 2500 határon túli magyar jelentkezett magyarországi felsőoktatási intézménybe, közülük 1200-an államilag finanszírozott formában kezdik meg tanulmányaikat szeptembertől - mondta el az MTI kérdésére Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke.
Kilencvenhétezer boldog ifjú: nyilvánosak a felvételi ponthatárok
2010 július 22.   Infostart
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu portálon, ezzel mintegy 140 ezer jelentkező továbbtanulásáról született döntés. Első körben mintegy 97 ezren nyertek felvételt.