Továbbtanulás

Nyakunkon az iskolai felvételik
2009 január 15.   BorsOnline
Az általános- és a középiskolásoknak egyaránt közeleg a határidő, mikor is postára kell adniuk továbbtanulási jelentkezési lapjukat. Mivel az ügyintézésben az elmúlt tanévhez képest kisebb változások történtek, az alábbiakban összefoglaltuk azokat a tudnivalókat, melyekre minden nebulónak szüksége lesz.
Együttműködik a MÜTF a Bárdos László Gimnáziummal
2008 december 9.   HR Portál
A tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája a felsőoktatáson túl feladatának tekinti a kapcsolattartást a város középfokú intézményeivel, illetve a főiskolán meglévő, oktatói és hallgatói tudás átadását, valamint a végzős diákok felsőoktatásban való továbbtanulásának segítését. Ennek érdekében a főiskola együttműködik az intézményekkel, elsőként a Bárdos László Gimnáziummal írtak alá…
Ma kezdődik az Európai Ifjúsági Hét - 2008
2008 november 3.   HírTV
Önállósodás, biztos háttér a családalapításhoz, továbbtanulás, munkavállalás tanulás mellett, használható nyelvtudás megszerzése. Egyebek között ezeket a problémákat vetették fel a fiatalok az idei Európai Ifjúsági Hét rendezvénysorozat felvezetéseként zajlott fókuszcsoportos beszélgetéseken. A november 3-9. között megvalósuló Európai Ifjúsági Hét fő célja a fiatalok társadalmi részvételének…
Munka helyett továbbtanulnak a felsőfokú szakképzettek
2008 november 3.   HR Portál
Habár a munkaerőpiac szereplői, az oktatási szakemberek szerint nagyon hasznos tudást ad át a felsőfokú szakképzés, valamiért mégis kevesebben választják ezt a fajta továbbtanulási formát; arról nem is beszélve, hogy sokan közülük tovább folytatják tanulmányaikat az egyetemeken, főiskolákon - idézi az Educatio Kht. legújabb elemzését a Világgazdaság.
Állásügyben még mindig kell a papír
2008 november 3.   Pénzcentrum
Annak ellenére, hogy a munkaerőpiac szereplői, az oktatási szakemberek szerint nagyon hasznos a felsőfokú szakképzés, a reméltnél kevesebben választják ezt a fajta továbbtanulási formát....
Riasztó a tandíj Németországban
2008 október 27.   HR Portál
A tandíjkérdést sem kerülhette el Angela Merkel német kancellár az október 15-én, Drezdában megrendezett németországi kulturális és oktatási csúcstalálkozón, miután egy, az oktatási minisztérium megbízásából készített tanulmány eredményei napvilágra kerültek. Az elemzés szerint a magas tandíjak 2006-ban 20 ezer fiatalt tántorítottak el a továbbtanulástól.
Itt az idő felturbózni az önéletrajzokat!
2008 október 27.   Pénzcentrum
A már hazánkat is elérő pénzügyi válság először a hitelezési folyamatban mutatta ki foga fehérjét, különösen ami az alacsony kamatozású devizahitelekhez történő hozzájutást illeti. Márpedig ez nem csak a lakossági hiteleket, de a vállalatokét is érinti, ami a jövőben bizony gazdasági dekonjunktúrához, munkaerő-piaci túlkínálathoz, és ezen keresztül a bérek csökkenéséhez is vezethet. Lehet, hogy…
Az adósok védelmezőjeként lépett fel Gyurcsány a csúcson
2008 október 18.   Infostart
A válság miatt bajba került adósok megsegítésére szolgáló elképzeléseket vázolt a miniszterelnök a nemzeti csúcson. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: az állam nem lehet közönyös, ha emberek tömegeinek lakása, a fiatalok továbbtanulása kerül veszélybe. A tanácskozás vége felé elmondott második beszédében a kormányfő azt mondta: jó alap a kompromisszumra a munkaadók adóügyben tanúsított önmérséklete.…
Állásbörzék az Észak-Alföldön
2008 október 15.   HírTV
Megnyílt a regionális pályaválasztási kiállítás és állásbörze Nyíregyházán kedden, ahol péntekig kaphatnak információt a továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségekről a fiatalok, valamint a pályakezdő álláskeresők. A következő hetekben a keleti régió több városában is tartanak hasonló rendezvényt.
Pályaválasztási kiállítás és állásbörze nyílt Nyíregyházán
2008 október 15.   HR Portál
Megnyílt a regionális pályaválasztási kiállítás és állásbörze Nyíregyházán kedden, ahol péntekig kaphatnak információt a továbbtanulási, illetve elhelyezkedési lehetőségekről a fiatalok, valamint a pályakezdő álláskeresők.
Megjelent a Heti Válasz felsőoktatási rangsora
2008 október 9.   HírTV
Felsőoktatási rangsor 2008 címmel jelent meg a Heti Válasz kiadványa október 9-én csütörtökön, mely hat képzést vizsgál meg és állít fel sorrendet a képző intézmények között. A jogi, közgazdász, szálloda/idegenforgalmi, média/kommunikáció, informatika, gépészmérnöki és orvosi pályára készülők szakmai szempontok alapján dönthetnek a továbbtanulásukról. A Heti Válasz rangsorának célja az…
Két iskola közt egy év lógás
2008 október 2.   HR Portál
Nincs sok esélye a felvételin az idősebb korosztálynak, mivel jelentősen csökkent a számukra indított képzések száma. A frissen érettségizettek körében pedig egyre inkább bevett gyakorlat a "kivárás", vagyis a továbbtanulást megelőző külföldi nyelvtanulás, illetve a szakmát adó végzettség megszerzése - összegezte a Népszabadság.
Minden ötödik diákmunkást továbbfoglalkoztat a McDonalds
2008 szeptember 29.   HR Portál
Másfélezren jelentkeztek nyári munkára a McDonald'shoz az idei szezonban. Közülük minden ötödik nyári diák döntött úgy, hogy ősztől is marad a gyorsétterem-láncnál. Az étteremlánc vonzerejét a diákok körében az utóbbi években az is növeli, hogy a nyári munkalehetőség megteremtése mellett a dolgozók továbbtanulását is ösztönzi a vállalat: a Dolgozói Ösztöndíj Program keretében idén 73 diák kap…
Csődbe ment a mánfai kollégium
2008 szeptember 9.   HírTV
Csődbe ment a mánfai, halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok továbbtanulását segítő kollégium – értesült egy kormányközeli lap.
Csődbe ment a halmozottan hátrányos helyzetűek továbbtanulását segítő kollégium
2008 szeptember 9.   Alternatív Energia
A szegregáció országos szinten nem csökkent, bár azokon a településeken, ahol ez ügyben már folyt valamilyen eljárás, némi pozitív elmozdulás észlelhető. Ezt tapasztalta tanévnyitó körútján az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány elnöke, Mohácsi Erzsébet. Az alapítvány tagjai Miskolc, Kiskunmajsa, Hajdúhadház, Sződ, Kerepes, Győr és Kaposvár azon oktatási intézményeit keresték fel,…
A Felsőoktatási Műhelyben: felvételi, munkerőpiac, továbbtanulás
2008 augusztus 28.   HírTV
Az egyetemre való bekerülés, majd a tömegesedés, végül a képzés szerkezete és a diploma értéke képezte a magyar felsőoktatást körülvevő kérdéskört az elmúlt években. A Felsőoktatási Műhely 2008. évi II. számában interjúk, elemzések, kerekasztal-beszélgetések, nemzetközi kitekintések szolgálnak a továbbtanulás elemzéséhez.
A Fidesz szerint a tandíj riasztott el sokakat a továbbtanulástól
2008 augusztus 6.   Alternatív Energia
Évek óta folyamatosan csökken a felsőoktatásba jelentkezők száma, de ennek oka nem teljesen egyértelmű. A Fidesz szerint idén egyebek mellett a tandíj riasztott el sokakat a továbbtanulástól. Az oktatási tárca demográfiai okokban látja a csökkenés okát. Pálinkás József MTA-elnök szerint ahhoz, hogy tisztán lássunk, nem feltételezések kellenek, hanem tudományos elemzés. Mivel statisztikailag…
Hátrányos diákoknak segít a Vodafone
2008 július 29.   Privátbankár
Nehéz körülmények között, többnyire vidéken élő végzős szakközépiskolás fiatalok továbbtanulását támogatja a Vodafone alapítványa nyolcmillió forinttal. Az alapítvány idén hirdette meg első alkalom...
Felvettek? Nem vettek fel? - Nyilvánosak a ponthatárok
2008 július 24.   Gondola
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtökön este a felvi.hu honlapon. A pontszámok ebben az évben több mint 96 ezer felvételiző továbbtanulását határozzák meg. 82 ezer diák jutott be főiskolára, egyetemre.
Nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat
2008 július 24.   Infostart
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, nem sokkal nyolc óra előtt az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) honlapján, a www.felvi.hu-n; a pontszámok több mint 96 ezer felvételiző továbbtanulását határozzák meg.