-
Milliókat fizetnek ki a jobb élet reményében ezek a magyarok előre: rengetegen vannak, bejöhet nekik?
2024 november 26.
Pénzcentrum
-
Még az "olcsóbb" önköltséges egyetemi képzések is 200-300 ezer forintos díjat jelentettek a jelentkezőknek a 2024-es felvételi időszakban, míg más szakokon ennek akár a négyszeresét is elkérhették a diákoktól az egyetemek. Azoknak pedig, akik művészeti vagy angol nyelvű gazdasági képzést szeretnének végezni, és nem részesülnek állami ösztöndíjban,
-
Kövér László: Lehetőséget kell adni a tehetség és a szorgalom kibontakozásának
2024 november 22.
Demokrata
-
A felnőttek feladata a jövő generációjának védelme, mondta az Országgyűlés elnöke egy budapesti ösztöndíjátadó ünnepségen.
-
Nehéz anyagi körülmények között élő, tehetséges gyerekek vehették át ösztöndíjukat az MBH Bank székházában
2024 november 22.
Növekedés
-
Ismét megrendezte hagyományos ösztöndíjátadó ünnepségét az MBH Bank és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, amely során 44 régi és 18 új meghívott ösztöndíjast köszöntöttek a bank székházában megrendezett ünnepélyes oklevélátadó ünnepségen.
-
KIM: emelkedik a Klebelsberg képzési ösztöndíj összege
2024 november 22.
Infostart
-
A kormány újabb lépést tesz a pedagóguspálya vonzóbbá tétele érdekében: a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Program ösztöndíja az idei tanévtől kezdődően akár 150 000 forintra is emelkedhet - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken.
-
Ezek a támogatások segítik a szakmák és a diplomák megszerzését
2024 november 21.
HR Portál
-
Tízből nyolc diák államilag finanszírozott ösztöndíjat kap.
-
Zsigó Róbert: Számos támogatás segíti a szakmák és a diplomák megszerzését
2024 november 21.
Demokrata
-
A szakképzésben tanulók rendszeresen kaphatnak ösztöndíjat, munkabért.
-
Váratlan bejelentés: Orbánék milliárdokat költenek az ösztöndíjas diákokra, de van itt egy "kis" gond
2024 november 18.
Nyugati Fény
-
Kinek éri meg, hogy erre költik az adónk?
-
Idén is elindult a "Magyarok Kenyere a Jövőért": kétszer annyian kaptak ösztöndíjat
2024 november 14.
Magyar Mezőgazdaság
-
Második alkalommal hirdették meg a "Magyarok Kenyere a Jövőért Ösztöndíjprogramot" a Kárpát-medencei, agráriumban tevékenykedő fiatalok számára.
-
Az Erasmus és a Horizon ösztöndíjprogram jogos jussa a magyar fiataloknak
2024 november 14.
Demokrata
-
Hankó Balázs szerint Brüsszel szándéka az, hogy tudatosan gátolja a magyar fiatalokat és a kutatókat.
-
Különleges ösztöndíjprogram indult Magyarországon: minden diáknak járhat a havi 50 ezer forint
2024 november 13.
Pénzcentrum
-
Hogyan indítsd be a karriered? erre e kérdésre kereste a választ előadásában Kutni Mátyás, a Nemzeti Innovációs Ügynökség edukációs igazgatója a Portfolio Gen Z Fest konferenciájának egyik előadásában, majd az azt követő panelbeszélgetésben a vállalkozói és az alkalmazotti lét előnyeit, hátrányait taglalták a résztvevők.
-
A művészetnek számtalan fontos feladata van, de talán az egyik legfontosabb: diskurzust indítani
2024 november 12.
Glamour
-
A magyar divatszcéna új generációjának egyik kiválósága, Szarvas Valentin az elmúlt pár évben elismerést elismerésre halmozott. Jelentős hazai ösztöndíjpályázatokon díjazták, nívós bemutatókon prezentálta a munkáit, valamint megalapította a Terike Budapest alkotóműhelyt és egyesületet, miközben csupán egyetlen röpke éve szerezte meg mesterdiplomájá
-
Gyula Tv Híradó 2024.11.11.
2024 november 11.
Gyulatelevízió
-
Témák: Erkel Ferenc születésének 214. évfordulója alkalmából rendeztek programot Gyulán. Erkel Ferenc egy olyan művész, aki a nemzet szívében köztiszteletben áll, állt és állni is fog – fogalmazott Görgényi Ernő polgármester ünnepi beszédében. A november 8-ai eseményen átadták a zeneszerzőről elnevezett művészeti ösztöndíjat, melyet idén Balázs Már
-
Al Ghaoui Hesna: "Naivitás lenne azt hinni, hogy hermetikusan el lehet zárni a gyerekeket a világban zajló dolgoktól"
2024 november 11.
Glamour
-
Al Ghaoui Hesna a népszerű riporter, egykori haditudósító 2021-ben családjával San Franciscóba költözött, ahol kutatói ösztöndíjjal egy évet töltött a Berkeley Egyetemen, és a poszttraumás növekedést és a rezilienciát kutatta. Hazatérve – 2017-es, Félj bátran című kötete után – újabb könyv írásába kezdett, és mentális egészség kommunikációval kezde
-
Ők kaptak állami ösztöndíjat az Egészségtudományi Karon – Jól tanulnak és a szakmában is elismerik őket
2024 november 10.
Nyíregyháza
-
Tizenkét hallgatója kapott idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán. A hallgatók szakmai téren kimagasló és tanulmányaik során is kiemelkedő eredményeket elért. Az ösztöndíjakat az Etk kari tanácsülésén vehették át a diákok.
-
Magas ösztöndíjat kaphatnak azok a diákok, akik tartalékos katonai szolgálatot vállalnak
2024 november 10.
ProfitLine
-
Magas ösztöndíjat biztosít a honvédség azoknak a felsőoktatásban tanuló diákoknak, akik tartalékos katonai szolgálatot vállalnak.
-
Erkel Ferencre emlékeztek a városházán
2024 november 8.
Gyulatelevízió
-
A koszorúzást követően, Erkel Ferenc születésének évfordulós eseményei a városháza dísztermében folytatódtak. Görgényi Ernő polgármester ünnepi beszédében kiemelte, Erkel Ferenc egy olyan művész, aki a nemzet szívében köztiszteletben áll, állt és állni is fog. Az est folyamán átadták az Erkel Ferenc Művészeti Ösztöndíjat, amit ebben az évben Balá
-
Magas ösztöndíjat kapnak a tartalékos katonai szolgálatot vállaló diákok
2024 november 8.
Demokrata
-
A feltétel, hogy a fiatalok a tanulmányaik befejezése után legalább három évig megtartsák tartalékos katonai jogviszonyukat.
-
2 millió forintot kaphat minden fiatal ezen a magyar településen: így kell igényelni
2024 november 8.
Pénzcentrum
-
Czeglédi Gyula, Hajdúszoboszló polgármestere bejelentette, hogy 2025-től új ösztöndíjrendszert indítanak a helyi fiatalok támogatására. Az ösztöndíjprogram célja a tehetséges és szorgalmas diákok felsőoktatási tanulmányainak segítése, amely akár 2 millió forintos támogatást is nyújthat a sikeres pályázóknak. A javaslat november 14-én kerül a közgyű
-
Szijjártó Péter: rekordokat dönt a Magyarország és a türk államok közötti együttműködés
2024 november 6.
Infostart
-
A türk államokból több mint ötezer diák jelentkezett a számukra fenntartott évi 1040 magyarországi ösztöndíjas felsőoktatási helyre.
-
Bárányhús és békepártiság: a kormány megerősítette stratégiai partnerségét Kirgizisztánnal
2024 november 5.
Telex
-
Orbán Viktort turulmadarakkal várták keddi látogatásán, amelyen többek között gazdasági együttműködésről, kirgiz ösztöndíjasokról és a két ország közti barátságos viszonyról volt szó.