-
Holnap zárul pályázat: még van idő jelentkezni erre a programra, sok diáknak lehet nagy segítség
2024 július 20.
Pénzcentrum
-
Holnap, július 21-én éjfélig lehet pályázni a Pannónia Tehetségprogramra - hívta fel a figyelmet a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára egy múlt heti sajtótájékoztatón, Budapesten. Varga-Bajusz Veronika elmondta, ezt a teljes képzést biztosító, tehetségtámogató ösztöndíja
-
Ez 2024: inkább mennek külföldre mosogatni, minthogy tanárnak álljanak a fiatalok Magyarországon
2024 július 17.
Pénzcentrum
-
381 olyan állami ösztöndíjas nappali tagozatos osztatlan -és alapszak van, amit senki sem írt be első helyre az idei felvételin, ennek mintegy 77 százaléka valamilyen osztatlan tanári szak - írja az Eduline. a kormány szerint a béremelés miatt a pedagógusképzésekre is az elmúlt évekhez képest többen jelentkeztek, ugyanakkor azt érdemes megjegyezni,
-
Még lehet pályázni a Pannónia Tehetségprogramra
2024 július 13.
Demokrata
-
Ezt a tehetségtámogató ösztöndíjat azoknak a fiataloknak hozták létre, akik a világ top százas egyetemein szeretnék folytatni a tanulmányaikat.
-
3Téma – Árpási Zoltán
2024 július 10.
Gyulatelevízió
-
A Gál Ferenc Egyetem gazdasági karának legnagyobb felújítása fejeződött be a napokban és már tervezés alatt van a következő ütem is. Árpási Zoltán dékánnal a 3Témában a campus modernizálásáról, az egyetem külföldi nyitásáról és a hallgatói ösztöndíj lehetőségekről beszélgettünk.
-
Új környezet, új irányok a GFE gazdasági karán
2024 július 10.
Gyulatelevízió
-
A Gál Ferenc Egyetem gazdasági karának legnagyobb felújítása fejeződött be a napokban és már tervezés alatt van a következő ütem is. Árpási Zoltán dékánnal a 3 Téma műsorában a campus modernizálásáról, az egyetem külföldi nyitásáról és a hallgatói ösztöndíj lehetőségekről beszélgettünk. A Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán részben megújult körn
-
Ez az 5 fiatal író kapta idén a ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatást
2024 július 10.
Könyves Magazin
-
A Ferencváros önkormányzata által nyújtott ösztöndíjat fél évig kapják a szerzők.
-
Mi a jobb, ha elutaljuk vagy kézpénzben adunk zsebpénzt a gyereknek?
2024 július 9.
Pénzcentrum
-
A digitalizáció terjedésével a pénzügyek is egyre inkább az online térbe kerülnek, emiatt pedig a fiataloknak jellemzően már 16-17 éves korukban van diákszámlájuk. Azoknak a családoknak, akik még nem nyitottak önálló bankszámlát gyermeküknek, legkésőbb az egyetem megkezdése előtt érdemes megtenniük, hiszen a felsőoktatási intézmények ösztöndíj- és
-
Öt országból várnak hallgatókat a nyári egyetemre: a magyar nyelv áll a fókuszban
2024 július 5.
Nyíregyháza
-
A Nyíregyházi Egyetem második alkalommal hirdet Nyári Egyetemet. A két hetes program a Tempus Közalapítvány támogatásával valósul meg, és külföldi résztvevők számára kínálnak lehetőséget a magyar nyelv és kultúra megismerésére a Stipendium Hungaricum és a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram keretei között.
-
A legtehetségesebb fiatalok tanulhatnak teljes ösztöndíjjal a világ száz legjobb egyetemén
2024 július 2.
ProfitLine
-
A Pannónia Tehetségprogram támogatásával akár a világ TOP 100 egyetemének bármelyikén tanulhatnak fél, vagy egy éven át teljes ösztöndíjjal a kimagaslóan tehetséges diákok - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
-
Több doktorandusz, nagyobb ösztöndíjjal
2024 július 2.
Magyar Mezőgazdaság
-
A Mate célja a minőségi doktorandusz képzés támogatása, biztosítva a kutatók számára az utánpótlást. Az ösztöndíjak bővítése sikeres volt, ami a pályázók számának növekedésében is megmutatkozik.
-
A világ TOP 100 egyetemén tanulhatnak magyar fiatalok - legfeljebb húszan
2024 július 2.
HR Portál
-
A Pannónia Tehetségprogram támogatásával akár a világ TOP 100 egyetemének bármelyikén tanulhatnak fél, vagy egy éven át teljes ösztöndíjjal a kimagaslóan tehetséges diákok - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
-
Havi 300 eurós ösztöndíjhoz juthatnak a szlovák érettségin kiválóan teljesítő diákok
2024 július 2.
Telex
-
De csak ha szlovák felsőoktatási intézményben folytatják a tanulmányaikat.
-
A világ top száz egyetemén tanulhatnak ösztöndíjasaink
2024 július 2.
Magyar Hírlap
-
A pályázók közül a legjobb harmincat hívják személyes meghallgatásra.
-
Pénzeső a szlovák diákoknak: havi 300 eurót kapnak, akiknek jól sikerült az érettségijük és hazai egyetemen tanulnak tovább
2024 július 1.
Blikk
-
Nem ez az első alkalom, hogy a szlovák oktatási minisztérium pénzt kínál az érettségizőknek. Most megmutatjuk, kik azok, akik pályázhatnak a juttatásra, amit egy évig kapnak majd. Az ösztöndíj igénylésére már csak pár órájuk van a sikeres érettségi vizsgát tevő fiataloknak.
-
Újabb ösztöndíjas hallgatók fejezték be agrártanulmányaikat
2024 június 29.
Magyar Mezőgazdaság
-
Elbúcsúztatták a Magyarország és az Ensz Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közös támogatásában megvalósuló ösztöndíjas program hallgatóit.
-
Rangos városi kitünetésket adtak át a közgyűlésen!
2024 június 27.
Nyíregyháza
-
Ülésezett Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése. A napirendi pontok előtt dr. Kovács Ferenc polgármester emlékérmet, díjakat, képzőművészeti ösztöndíjat és címzetes főorvosi címeket is átadott. Bencs László Emlékérmet kapott Tatár Anikó. "Nyíregyháza Város Sportjáért" "Kovács "Bütyök" József - díj"-ban részesült Kovács Rita. "Nyíregyháza Város
-
Kihirdették az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram idei nyerteseit
2024 június 25.
Magyar Hírlap
-
A legnépszerűbb műfaj idén is a képzőművészet volt.
-
Támogatás – 17 hallgató nyert ösztöndíjat
2024 június 25.
Nyíregyháza
-
17 hallgató nyert ösztöndíjat a Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány által meghirdetett pályázat során. A támogatás önkormányzati forrásból valósul meg, melyet hétfő délután vehettek át az érintettek a városháza Bencs termében.
-
Tompa Andrea is az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíj 2024-es nyertesei között
2024 június 17.
Könyves Magazin
-
A Vii. kerület önkormányzata 2024-ben ötödik alkalommal írta ki az Erzsébetvárosi Irodalmi Ösztöndíjat. Idén öt alkotó, Bíró Kriszta, G. István László, Kiss Tibor Noé, Péntek Orsolya és Tompa Andrea részesül a támogatásban fél éven át, Miklya Zsolt pedig különdíjat kapott.
-
Levizsgáztak az első Net-Coach-ok
2024 június 17.
MMonline
-
2024. június 15-én sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közös kezdeményezésével indult Újmédia Pedagógia ösztöndíjas felnőttképzési program hallgatói. A Net-Coach-programban az NMHH a magyar pedagógusokkal összefogva olyan tudásközösséget épít, amely segít az iskoláknak és a c