A Variety magazin szerint a kínai cenzorok több jelenetet is kivágtak a Karib-tenger kalózainak harmadik részéből. Egyebek mellett a hongkongi Chow Yun-Fat által alakított Sao Feng kapitány néhány jelenete esett áldozatul a cenzorok szigorának.
Olyan törvényen dolgoznak Nagy-Britanniában, amelynek értelmében bárki, aki intim kapcsolatot folytatott valakivel, kártérítést követelhet, ha véget ér a szerelem. Az elhagyott pár gyakorlatilag ugyanolyan jogokkal rendelkezne, mint egy házastárs.
Ön szerint ki a hibás azért, hogy Paris Hiltont börtönbe zárták, mert nem volt képes betartani a jogszabályokat? Az egyik hollywoodi sztár megadta a választ: Paris édesanyja.
Az egészséges élet fontosságát hangsúlyozó szervezetek ismét felemelték a szavukat a mesterséges ízesítők, tartósítószerek és színezőanyagok ellen. Azt követelik, hogy minden egyes összetevőt tüntessenek fel az üdítők és más élelmiszerek címkéjén.
A szerzői jogokra ügyelő programot tesztel a YouTube videómegosztó portál, hogy a jövőben elejét vegye a jogsértések miatt indított pereknek. A szoftver azonosítja a videók egyedi jellemzőit, és ezalapján szűri ki az engedély nélküli másolatokat, remixeket.
Nagy-Britanniában egy férfi úgy próbálta kigyógyítani papagáját a mellkasi fertőzéséből, hogy magával vitte zuhanyozni. A madár azonban olyannyira rászokott a rendszeres mosdásra, hogy gyógyulása óta is naponta zuhanyozik.
Serena Williams Miamiban kapcsolódik ki a Wimbledoni Teniszbajnokság előtt. A teniszcsillag barátjával, Jackie Long-gal nyaral, nem messze attól a háztól, amelyben Serena testvérével Venusszal lakik.
Figyelmeztető címkéket ragasztatna a hizlaló élelmiszerekre egy fideszes országgyűlési képviselő. Koszorús László az InfoRádiónak elmondta: a chipsek, a csokoládék és a magas cukortartalmú üdítőitalok bizonyítottan hizlalnak, amire fel kell hívni a fogyasztók figyelmét.
A nyolcadik hónapban van az angol szupermodell, Jordan, aki úgy döntött - követve a színésznő Demi Moore és több más pályatárs példáját - megmutatja a meztelen valóságot.
Finoman fogalmazva is furcsára sikerült Nicolas Sarkozy francia elnök sajtótájékoztatója a G8-as csúcson orosz kollégájával folytatott megbeszélése után. A közismerten antialkoholista francia köztársasági elnök a videófelvételek tanúsága szerint kissé spiccesnek tűnt, bár a franciák védik a köztársaság első emberét.
Nem hajlandó szégyellni testét a világhírű olasz színésznő, Monica Bellucci. A többi között a Mátrix-trilógiában is feltűnt művésznő szerint nagyon fontos neki a teste.
Rekordgyorsasággal változott meg Paris Hilton személyisége, legalábbis ő ezt állítja. A szállodalánc örököse alig több mint egy hete van börtönben, de azt állítja: már nem ugyanaz az ember, mint aki volt.
A jövőben valószínűleg jóval kevesebbszer lesz hallható Olaszország egyik legjellegzetesebb hangja, a Vespa robogók berregése. Az olasz kormány ugyanis jelentős összegekkel támogatja a benzinfaló gépek lecserélését.
Javában tombol a kánikula Magyarországon, az előrejelzés szerint bár a napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet, délután 31 fok is lehet és nem várható változás a következő napokban sem.
Holland lapértesülés szerint már halott a május elején, portugál területen elrabolt brit kislány. A De Telegraaf névtelen levelet kapott, amelyben az áll, hogy a négyéves Madeleine McCann már nincs az élők sorában, holtteste a portugáliai Algarve tartományban lelhető fel, nem messze egy országúttól, földdel és kövekkel elfedve.
Gyilkosság és gyilkossági kísérlet címén vádat emeltek a skót hatóságok azon két gyanúsított ellen, akik az ügyészség szerint a hétvégén meggyilkoltak egy fiatal magyar autóbuszsofőrt a skóciai Glasgow-ban, testvérét pedig megsebesítették.
Noha régóta nem adott ki semmit, Michael Jacksont még mindig nem felejtették el egykori rajongói: egy felmérés szerint 82 százalékuk bármilyen új Jacko-felvételt megvenne.
Vilmos herceg szerint öccse egész nap csak számítógépes játékokkal játszana és sörözne, ha nem a királyi családba születik. A tréfásnak szánt megjegyzés akkor hangzott el, amikor az angol hercegeket arról kérdezték: mivel foglalkoznának, ha egy átlagos családban látják meg a napvilágot.
Tiger Woods nem csak a golfpályákon jeleskedik, a mérkőzések közötti szünetekben szellentőversenyeket is rendezett - a kissé bizarr információt a golfkirály egyik volt csapattársa árulta el.
A részvényesek megdöbbentek, amikor lemondott a világ egyik legnagyobb egészségbiztosítójának pénzügyi igazgatója, az azonban, hogy a férfi legalább négy párhuzamos életet élt, nem csak őket, de az egész amerikai üzleti világot is sokkolta.
"Szeretem a barátaimat és a családomat. De romantikus kapcsolatban még senkinek nem mondtam, hogy szeretlek. Soha" - vallotta be az Grammy-díjas Kelly Clarkson.
Kedden ünnepelték 80. születésnapjukat Nagy-Britannia legidősebb hármasikrei. Doris Kingstont, Alice Holmes-t és Gladys Caress-t 80-nál is több családtag és rokon köszöntötte.
Rózsaszínű taxikat állítottak forgalomba Dubajban, amelyeket nők vezetnek, mivel több muzulmán asszony is panaszkodott, hogy - főleg sötétedés után - nem akar férfi sofőrök mögé beülni.
Halálra rémítette az egyik spanyol fapados légitársaság pilótája az utasokat, akikkel közölte: biztonsági okokból üres félig a gép, de nem kell aggódniuk.