A földből épült tározók gyakran megsérülnek. Van, hogy csak kissé szivárognak, és a hibát ki lehet javítani. De előfordulnak nagyobb balesetek, amikor a veszélyes anyag elszabadul.
A net szabadsága olyan természetes, mint a levegő – csak akkor vennénk észre a hiányát, ha elvennék tőlünk. A világ keményebb országaiban már dolgoznak ennek módszerein.
Az amerikai filmben az örökifjú férfiú sokadik születésnapján a három feleség nagyokat nevet a grillsütő körül, gyerekeik együtt pancsolnak a medencében.
Érdekes járat ez a 291-es busz: a Nyugatit köti össze Buda leggazdagabb villanegyedével. Ezen a szakaszon jó esélye van a társadalomnak, hogy szembenézzen önmagával.
A szívbetegség és bizonyos rákfajták kialakulása ellen is hatékony védelmet nyújtó szuperbrokkoli került keddtől az egyik vezető brit áruházlánc polcaira.
Alig írnak már kézzel levelet az amerikaiak: egy átlagos amerikai család manapság csak minden hetedik héten, míg 1987-ben kéthetente kapott kézzel írt személyes levelet - derült ki a postaszolgálat éves felméréséből, amely szerint a modern kommunikáció elsődleges formájának számító internet a felelős a hanyatlásért.