Készen áll a kiságy, a pelenkázó, a fiókban gyűlnek az apró rugdalózók. Az ajándékok között megjelenik az első néhány csomag pelenka, hiszen „abból úgyis rengeteg kell”.
A világ legnagyobb szappanát főzték az ukrajnai Szevasztopolban, a szappanfőzők fesztiváljának első napján: az egyetlen darab szappan 53 kilogrammot nyom, 2 méter hosszú, és 84 centiméter széles.
Szélesszájú rinocéroszborjú született Uganda egyetlen orrszarvúmenhelyén, 30 éve először. A mintegy 50 kilós borjú június elején jött a világra a Ziwa orrszarvúmenhelyen, ahol az 1980-as években megfogyatkozott ugandai rinocéroszpopuláció számának növelését tűzték ki célul.
Temérdek ingyenes program várja a családokat szombaton és vasárnap az Óbudai-sziget Nagyrétjén, a Telekom Gyerek Szigeten. Ott a helye mindenkinek, aki Gryllus Vilmos koncerten vagy akár gyermek táncházban akar táncolni, zsonglőrködni akar, vagy lovag szeretne lenni, de azok is jól fognak szórakozni, akik mozogni, állatot simogatni, kézműveskedni akarnak, vagy csak újabb és újabb dolgokat…
Egy 3500 amerikai általános iskolást bevonó vizsgálatban az elvált szülők gyermekei rosszabbul teljesítettek a matematikai feladatokban, mint teljes családban élő társaik. A válóper lezajlását követően teljesítményük azonban újra megközelíti utóbbiakét.
Virágozni kezdett a világ legnagyobb és egyben legbüdösebb virágjának számító titángyökér (Amorphophallus titanum) a csehországi Liberec botanikus kertben.
Bezárták Olaszország legnagyobb és legrégibb nudista strandját. A nudisták búcsút mondtak a Ravenna városához közeli Adriai-tengerpartnak, ahonnan szerintük igazságtalanul kergették el őket.
Szombaton 12 és 14 óra között tartják az alsóörsi Harley Davidson fesztiválon a motorosok felvonulását, a menet miatt a 71-es főúton szakaszos útlezárásokra kell számítani, a járművek elhaladásának idejére a keresztező utakat lezárják - közölte a rendőrség.
Kokainmasszából, benzinből, kerozinból és oltatlan mészből készül a legújabb brazíliai drogkeverék, az oxi, amelynek fogyasztói szinte azonnal függővé válnak, és akár egy éven bele is halhatnak a fogyasztásába.
Az egy főre jutó összes élelmiszer-fogyasztás Magyarországon 665 kg, ami a teljes népességet figyelembe véve 6,7 millió tonna fogyasztott élelmiszert jelent - derül ki a KSH élelmiszer statisztikájából, ami a 2009-es fogyasztást vette figyelembe. Pedig az 1,4 százalékkal alacsonyabb az előző évinél és 2004-2008 átlagánál is.
Az elmúlt 24 órában kevesebben betegedtek meg az EHEC-bélbaktérium okozta hasmenéses járványban Németországban, mint korábban - jelentette be az egészségügyi miniszter. Daniel Bahr ismét annak a reménynek adott hangot, hogy a csaknem egy hónapja tartó és 31 halálos áldozatot követelő járvány végéhez közeledik.
Az orvosi segítséggel végrehajtott öngyilkosság kérdése osztja meg az amerikaiakat - derült ki egy friss kutatás eredményéből. A gyógyíthatatlan betegek életének ilyen módon történő lezárását közel azonos arányban találják morálisan elfogadhatónak és elfogadhatatlannak.
A keszthelyi kikötőből mentőhelikopterrel szállítottak egy súlyosan sérült 50 év körüli férfit a szombathelyi kórházba - nyilatkozta Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
Amerikai kutatók rájöttek, hogyan fejti ki az agyban étvágycsökkentő hatását a nikotin; a felfedezés majdan az elhízás elleni küzdelmet is segítheti - közölték a Science tudományos magazin legfrissebb számában.
A kalandvágyó férfiak a táncparketten is kifejezésre juttatják ezt a tulajdonságukat, és így különösen vonzóvá válnak a nők szemében. A Göttingeni Egyetem kutatói a Personality and Individual Differences című szaklapban mutatták be kutatási eredményeiket.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011. június 9-től fokozatosan Budapest összes kerületében együtt gyűjti a műanyag- és fémhulladékot. A szelektív hulladékgyűjtő szigeteken továbbra is megmarad az öt darab hulladékgyűjtő tartály, csupán annyi lesz a változás, hogy a sárga színű műanyag- és a szürke színű fémkonténerbe egyaránt be lehet dobni a műanyag- és a fémhulladékot.
Van telitalálatos szelvény az ötös lottón. A szombati sorsolás után egyetlen nyertes szelvényt találtak, ez azt jelenti, hogy a tulajdonosa, vagy a tulajdonosai közel kétmilliárd forintot kap, illetve kaphatnak - közölte az MTI megkeresésére Tulik Ágnes, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs igazgatóhelyettese, szóvivője.
"Utolsó kívánságait" sorolta fel blogjában egy 15 éves brit kamaszlány, aki végső stádiumban lévő limfómában (a nyirokmirigy sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedésben) szenved. Máris százak válaszoltak neki.
Noha nem várható el, hogy a társadalombiztosítás fedezze a költségeket, a mérések szerint a súlytalanság állapotában igen hatékonyan csökkenthető a magas vérnyomás - számoltak be a NASA orvos szakértői az Amerikai Hipertónia Társaság most befejeződő kongresszusán.
A prosztatanagyobbodás tüneteit javítani hivatott szerek egy csoportja növeli egy súlyosabb típusú prosztatarák kockázatát - figyelmeztettek az amerikai gyógyszerügyi hatóság, az FDA illetékesei, akik ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a szer előnyei ellensúlyozzák annak kockázatát.
A pangó gazdaság fellendítésére az állam a játékosok zárolt számláiba történő tőkeinjekció mellett döntött, a fogyasztás így szinte azonnal visszatért az elvárt szintre, mivel a résztvevők ezen zárolt számlák megnövekedett kamatjövedelmeit költhették fogyasztásra - ez történt LisKaLandon tavaly. Az ország egyetlen gazdasági szimulációs táborát idén is megrendezi a BME Liska Tibor Szakkollégiuma.
Pünkösdi királyt választanak hétfőn a Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő múzeumfalujában, ahol felelevenítik az ünnep régi hagyományait, közte a termékenységvarázslást is.
A pünkösdi népszokások felelevenítésére invitálják a gyerekeket, míg szüleik megismerkedhetnek a gyógyító természet értékeivel, köztük az ünnepkör hagyományos gyógynövényével, a bodzával a pünkösdhétfői családi programon a Pannonhalmi Bencés Főapátság levendulás és gyógynövénykertjében.
Ausztrál kutatók olyan "okos" kötést fejlesztettek ki, amely megváltoztatja a színét, amikor a seb állapota javul vagy romlik, így hatékonyabb kezeléshez vezethet olyan betegségeknél, mint a lábszárfekély.
Noha még nincs végleges döntés arról, hogy indulhat-e a választásokon, Carl Lewis, minden idők egyik legeredményesebb amerikai atlétája már javában kampányol.
A megfelelő szájhigiénia nem csak a fogak állapota és az esztétikum miatt fontos, de egészen messzire vezető következményei is lehetnek az elhanyagolt fogaknak.
A sok zöldséget és gyümölcsöt evők tovább élnek, különösen előnyös a brokkoli, karfiol és a káposzta fogyasztása - állapították meg 135 ezer embert érintő felmérésük alapján amerikai kutatók.
Az emigrálni szándékozó oroszok aránya 21 százalékra nőtt 1991 óta, amikor 16 százalékuk szeretett volna kivándorolni - mutatta ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet pénteken közzétett felmérésében.
Jóval gyakrabban alakul ki az artériák elzáródása a dohányzó nőknél, mint nemdohányzó társaiknál, ám leszokással csökkenthetik ennek kockázatát - állapították meg svájci kutatók tanulmányukban.
Férjhez ment Lily Allen brit énekesnő, férje, Sam Cooper belsőépítész vállalkozó a délkelet-angliai Glouchestershire-ben tartott esküvő jelentette be, hogy arája gyermeket vár.
A dolgozók több mint egynegyedét otthon is foglalkoztatják a munkahelyi gondok - ez főképpen a vezető beosztásban lévőkre és a vállalkozókra jellemző. A munkavállalók egyötöde nem hagyja otthon magánéleti problémáit, a családi történéseket sokkal inkább a nők, mint a férfiak szokták megbeszélni a munkahelyükön - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet május végén…
A magas koleszterinszintet csökkentő sztatinkészítmények folyamatos alkalmazása egy új vizsgálat tanúsága szerint csökkenti a kórházi kezelés gyakoriságát és ezáltal az egészségügyi költségeket is.