Kis egymásra hangolódással olyan dolgok derülhetnek ki egymásról, ami még soha. Néha még a leghangosabb, legkommunikatívabb családokban is előfordul, hogy beáll a csend a karácsonyi asztal körül. Mit lehet ilyenkor tenni? Kínos poénok és sértődések helyett inkább készülj előre, és vesd be az alábbi körkérdések egyikét. Kis egymásra hangolódással olyan dolgok derülhetnek ki egymásról, ami még…
Valószínűleg a történelem során még soha nem készült annyi szelfi, mint 2014-ben. Úgy is mondhatjuk, hogy a szelfiőrület 2014-ben tetőzött. Szavazzatok a kedvencetekre! 1. A híres Oscar-szelfi Szavazógép(Oscar) Jennifer Lawrence, Channing Tatum, Meryl Streep, Julia Roberts, Ellen DeGeneres, Kevin Spacey, Bradley Cooper, Brad Pitt, Lupita Nyong'o, Lupita testvére, Peter és Angelina Jolie Ellen…
A Magyarországon felhasznált gyógynövényeknek mintegy 70 százaléka még mindig a vadon termő növények begyűjtéséből származik; a 110-120 gyógynövényfajból a legfontosabb mintegy 70-80 fajt gyűjtik be rendszeresen természetes élőhelyekről - mondta a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács elnöke az MTI-nek.
A tervek szerint december 27-től folyamatosan nyitja meg sípályáit a Mátraszentistváni Sípark, miután az előrejelzések szerint december 25-én megindul a havazás a Mátrában - tájékoztatta a park sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
Magányos betegek látogatására hívja fel a figyelmet a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Bodnár Attila azt kéri, aki teheti, látogasson meg egy idős, magányos embert az intézményben.
Mától megkezdődött az összeurópai havazás, amelynek végén végre tekintélyesebb havazás érkezhet az Alpokba, valamint a dél-európai hegyekbe. Ezúttal úgy néz ki, hogy Magyarország is kaphat valamennyi havat, főleg az ország déli részeire érkezhet nagyobb mennyiségű hó.
Elmúlt karácsony és a tél is kezd visszatérni a szlovák síterepekre, bár a feltételek már távol állnak az ilyenkor ideálisnak tekinthető viszonyoktól. A hétvége híre, hogy ismét lehet síelni Donovalyban, Chopok mindkét oldalán lehet este síelni a kivilágított pályákon, és a Vrátna-völgy is beindult a nyári földcsuszamlás után.
Milyen jó nekünk, hogy van Instagram, ahol megleshetjük, hogyan karácsonyoztak kedvenc sztárjaink. Íme egy kis válogatás! 1. HEIDI KLUM ÉS A TÉLAPÓ 2. AXENTE VANESSA ÉS IMÁDOTT KUTYUSA 3. TAYLOR SWIFT SAJÁT MAGA DÍSZÍTETTE FEL A FÁT 4. MIHALIK ENIKŐ BŰNÖZÖTT… 5. SELENA GOMEZ BEÖLTÖZÖTT 6. JESSICA ALBA GYÖNYÖRŰ CSALÁDJÁVAL ÜNNEPELT 7. JENNIFER LAWRENCE MEGLÁTOGATOTT EGY GYERMEKKÓRHÁZAT 8.…
Az utóbbi időben egyre nagyobb az igény a síelés utáni szórakozásra, legyen szó akár wellnessről akár bulizásról. Ezt jól mutatja a party-sítáborok növekvő népszerűsége is. Persze nem feltétlen kell egy ilyen útra befizetni egy bulis síeléshez, mutatjuk a legjobb helyeket.
Egyelőre alacsony az influenza aktivitása Európában, de Hollandiában már kiterjedt járvány van - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hétfő reggel az MTI-vel.
Mindennemű tűzijáték, petárda, rakéta és egyéb pirotechnikai eszköz használatát betiltották Milánóban január elseje éjfélig. A rendelkezés a lakosok testi épségének megóvását és az állatok nyugalmának megőrzését szolgálja a polgármester szerint.
A Tátrában, a nagyok árnyékában nem nagyon rúgtak labdába a kisebb síterepek. Csorba-tó és Tátralomnic az utóbbi évtizedekben nagyon sok pénzt költött a fejlesztésekre. Azonban a kisebbek is éledeznek, főleg a Bélai-Tátra környékén. Az idén kissé megújul Zdiar és Bachledova síterepe.
Elutazhattak az erős havazás miatt a Francia Alpokban fekvő Albertville-ben rekedt brit turisták a savoie-i üdülőhelyekre, ahol hétfőre rendeződött a helyzet.
Mint ahogyan azt megszokhattátok, most is lehet szavazni, kommentelni! Sok jó dal, videóklip és show született 2014-ben: kiválogattuk a legemlékezetesebb popzenei momentumokat a nemzetközi színtérről és rátok bízzuk, hogy megszavazzátok a legeslegebbet! 1. Michael Jackson "visszatérése" a Billboard Music Awardson Szavazógép(michael) Május 18-án a Billboard Music Awards színpadán Michael…
Az utóbbi napok havazásainak köszönhetően sikerült megtaposni a fekete besorolású Nagy Mihály pályát is teljes hosszában, így most már a teljes sípályarendszer használható a Madarasi Hargitán. Reményeink szerint napokon belül elkészül a hódeszkások nagy népszerűségnek örvendő hóparkja is.
Amerikai kutatók megállapították, hogy az elmúlt évek téli időszakára tehető szívrohamok túlnyomó része hólapátolás közben szedte áldozatait. A felmérés szerint 1990 és 2006 között 1647 esetben történt olyan végzetes szívmegállás, amely hólapátolás közben érte az áldozatot – olvasható a BBC internetes kiadványában.
A pezsgők értő élvezetéhez legalább annyi információra van szükség, mint a borok esetében. A pezsgő egy speciális technológiával előállított bor - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Garamvári Szőlőbirtok vezetője. Garamvári Vencel a tradicionális pezsgők készítéséről is beszél, megtudhatják továbbá hogy miként tároljuk, hogyan szervírozzuk ezt az ünnepi italt.
Az előttünk álló esztendő kétségtelenül talán egyik legizgalmasabb eseménye a Szaturnusz jegyváltása. Igaz, már az óesztendő utolsó napjaiban megtörténik ez a váltás, ám e lassú járású bolygó csak óvatosan, fokozatosan érezteti a hatását.
Az ÉVA címlapfotózásán rövid videóinterjúkat is készítettünk. Példaképekre szükség van. Olyan emberekre, akik inspirálnak, akik erőt adnak, akik segítenek. A január-februári ÉVA címlapjára 16 olyan nőt választottunk (4 hivatás képviselőit 4 generációból), akik egymásra és ránk is hatással vannak. Akiket érdekel a világ, akik reagálnak a történésekre, akik - ha kell - kilépnek a komfortzónájukból…
Az év utolsó napjának hajnalán a Bakony térségében több helyen is mínusz 20 fok alatti volt a hideg. Mínusz 20 fok körüli vagy alatti hőmérsékletet utoljára 2012 februárjában regisztrált az Országos Meteorológiai Szolgálat, akkor február 9-én Baján -26,1 fok volt.
Még nem lehet korcsolyázni a Balatonon, és ezt rendszeresen ellenőrzik a rendőrök! Hallgasson a balatoni vízirendészet osztályvezetőjére, akit az InfoRádió kérdezett. Amíg biztonságosra fagy a tó, addig nézzék az Időkép drónjának azt a filmjét, amelyet a Balaton jegének hízásáról vettek fel.
Tekintettel a lakosok magas korára, tizenkét órával előre hozta az új év kezdetének megünneplését egy spanyol falu, amely így közép-európai idő szerint szerda délben köszöntötte 2015-öt.