Bizonyos ételek fogyasztását követően allergiás panaszok jelentkezhetnek. A bőrtünetek közül is kimagasló, a lakosság közel 20 százalékát érintő probléma a csalánkiütés - más néven urticaria -, mely a bőr felsőbb rétegeinek duzzanatával járó tünetegyüttes.
Május végén a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózata, az EPODE egy a gyerekkori elhízást Európa-szerte megelőző átfogó projekt elindítását jelentette be. Három év alatt közel négy millió európait akarnak elérni az OPEN projekttel.
Hétvégére igazi strandidő lesz, 32 Celsius fokig emelkedhet a hőmérséklet. A meleg időben az összes budapesti gyógyfürdő nyitva lesz - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. marketingigazgatója, aki arról is beszélt, hogy a jegyárak nem változtak, bevezettek ugyanakkor kedvezményes jegyet is két strandon.
Spermiumokhoz hasonló robotok segíthetik a mesterséges megtermékenyítést: a hímivarsejtek alakját és mozgását utánozzák azok az apró szerkezetek, amelyeket mágneses erőtérrel mozgatnak holland fejlesztőik.
A napégette, cserzett bőrű arcokat keresztülszántó mély ráncok nyilvánvalóan a nehéz élet nyomai, azonban az Economics and Human Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint, valójában mindannyiunk arca árulkodik gyermekkori sorsunkról.
Szájjal-lábbal festő verseny, érzékenyítő programok, tandemkerékpár kipróbálása, vakvezető kutya bemutató és kerekes székes futóverseny is szerepel azon az integrációt hangsúlyozó gyereknapi programon, amelyet több civil szervezet összefogásával rendeznek meg június 7-én, a budapesti Lurdy ház parkolójában.
Étkezés után gyakran érzem, hogy hevesebben ver a szívem. Okozhatja ezt a vércukorszint megemelkedése? Vagy esetleg allergiás lehetek valamilyen tápanyagra/ételre?
A túlsúlyról számos betegség kockázatát növeli, többek közt a mellrákét is. Mivel ma Magyarországon évente 7500 nő szembesül ezzel a diagnózissal, az önvizsgálat, a korai felismerés és a helyes életmód jelentőségét hangsúlyozta dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara alapítványa (AmCham Alapítvány) országos pályázatot hirdet Mi leszek, ha 25 leszek? címmel hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó intézmények számára.
A kisgyermekek vitamin-, ásványi anyag és tápanyag igénye eltér a felnőttekétől, különösen életük első 1000 napjában. Ezért rendkívül fontos az új közétkeztetési rendelet, amely már a bölcsődékben is szabályozza az adható élelmiszereket annak érdekében, hogy a gyermekek megfelelő minőségben és mennyiségben jussanak hozzá a fejlődésükhöz szükséges tápanyagokhoz.
Alig van felnőtt, aki ne tapasztalta volna a nyakfájdalmat, amely okai valójában szerteágazóak lehetnek. Dr. Pál Mónika, az Oxygen Fájdalomcentrum reumatológusa az eredőkről és a kezelés lehetőségeiről beszélt.
Az InfoRádió által megkérdezett borszakértők egybehangzóan könnyű fehérborokat és rozékat, illetve az ezekből készült fröccsöket ajánlották az előttünk álló hosszú hétvégére. A Bortársaság és a Terroir Club szakemberei ugyanakkor a gyöngyöző borokra is felhívják a figyelmet.
Szívritmuszavarról akkor beszélünk, ha a szívműködést szabályozó elektromos tevékenység nem szabályos, és ebből adódóan nem megfelelő: túl lassú, túl gyors, szabálytalan a ritmus, vagy nem megfelelően jut el az ingerület a szinusz csomótól a szívizomzatig.
Világszínvonalú gördeszkapálya épült Budapesten, miután felújították a III. kerületi Görzenál területén Európa egyik legnagyobb gördeszka-, görkorcsolya- és szabadidőparkját.
A gyermekek fejlődése születésüktől kezdődően összetett folyamat, amely részben a mozgásfejlődésből (ezen belül is a nagy- és a finom mozgások fejlődéséből), a nyelvi, a kognitív (gondolkodásmódbeli) és a pszichoszociális fejlődésből áll.
Az európai országok közül Nagy-Britanniában van a legtöbb elhízott, Magyarország az ötödik helyen szerepel a listán. 1990 és 2010 között hazánkban megduplázódott az elhízottak száma.
A tikkasztó hőség vízpartra csalogat minden felfrissülni vágyót, ám nem mindenki a medencés fürdőhelyeket választja. A természetes vizek azonban számtalan veszélyt tartogathatnak a fürdőzőknek, pláne, ha nem kijelölt helyen pancsolunk.
Még nem is olyan régen a napbarnított bőrszín képzeletünkben az egészséggel és a szépséggel asszociálódott, ma új trend van születőben, melynek követői egyenesen kerülik a napfényt és hófehér bőrükkel tiltakoznak a túlzott mértékű napozás és szoláriumozás ellen.
Világszínvonalú gördeszkapálya épült Budapesten, miután felújították a III. kerületi Görzenál területén Európa egyik legnagyobb gördeszka-, görkorcsolya- és szabadidőparkját.
A haemochromatosis összefoglaló neve mindazoknak a betegségeknek, amelyekben a szervezetben fokozott vasfelszívódás miatt a vastartalom a normális szint fölé emelkedik. A felesleges vas lerakódik a szervekben, melyekben szövetkárosodást és működési zavart okoz.
Érkezik az év első hőséghulláma, amely megterheli a szervezetet - erre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Az egyre melegebb idő beköszöntével a bőrgyógyászok a káros UV-sugarak elleni védekezésre figyelmeztetnek. A rosszindulatú bőrdaganat jelentkezhet szoláriumozás után, de annál is, aki megfelelő faktorszámú krém nélkül napozik - mondta az InfoRádiónak Oláh Judit bőrgyógyász. A világon évente 5-7 százalékkal nő a melanómában szenvedők aránya.
A sikerrel teljesített ügyességi feladatok után Cseppentő Regő nyerte el a pünkösdi király címét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett versenyen hétfőn; Aladin nevű paripáját megülő fiatalember nyolc lovas közül bizonyult a legjobbnak.
Napi egy "paradicsomtabletta" javíthatja a vérerek működését, így talán hatásos lehet a szív- és érrendszeri betegségek ellen - állapította meg egy kis létszámú brit kutatás.
Az elmúlt években Magyarországon is egyre többen használják a vízipipát, amelynek füstjével szintén káros anyagok jutnak a szervezetbe, ezért az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) figyelemfelhívó és ismeretterjesztő akcióba kezdett.
A gerinc minden részében relatíve korán megkezdődik a kopás, a porckorong vízkötő képessége már 30 éves kor felett igen gyorsan csökken. Ennek következtében a porckorong állománya felrostozódik, felpuhul, csökken a magassága, és helyenként ki is boltosul.
Ha egy-egy érterületen (koszorúerek, nyaki erek, hasi erek, láb erei) jelentős szűkületre utaló jelek vannak, a javasolt diagnosztikai módszer általában az érfestés (angiográfia).
Ezerrel többen választották a kerékpárt a mindennapi munkába járáshoz a tavaszi Bringázz a munkába! kampányban 2014. április 22. és május 30. között tavalyhoz képest - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Egy medence vagy egy jakuzzi a saját otthonunkban komoly odafigyelést igényel. Ezúton szeretnénk néhány hasznos tanácsot adni illetve információval szolgálni a víz tisztántartásával kapcsolatban.
Minden területről áradnak a kánikula hírei. A Fővárosi Állat- és Növénykert kiselefántjáról hírképeket adott közre az MTI, bemutatva, miként fürdik Asha a kánikulában.
A kemoterápiáról szinte mindenkinek eszébe jut a hányás, a hányinger. Vajon mitől függ, hogy valakinél kialakulnak-e ezek a tünetek, illetve hogyan lehet befolyásolni őket?
A polypusok olyan jóindulatú elváltozások, melyek csak ritka esetekben tartalmazhatnak rákos sejteket. Általában a méhszájon és a méhnyak csatornájában vagy az anyaméhben helyezkednek el.
A szívműködés soha nem teljesen ritmusos. A szívverés ritmusa szívbetegség esetén teljesen kaotikussá válhat, azonban egészséges emberben sem teljesen szabályos.
Egy repülőút során sokkal nagyobb a különböző megbetegedések, megfázás kockázata, mint egyébként. Fontos, hogy megfelelő óvintézkedéseket tegyen, hiszen ha útközben megbetegszik, az a vakációt is tönkreteheti. Cikkünkből megtudhatja, hogyan csökkentheti a betegségek kockázatát, illetve hogyan kezelje az olyan problémákat, mint a füldugulás és a trombózisveszély.
A térd fájdalma gyakori panasz, sok embernél már az 30-as években jelentkezik, és a kor előrehaladtával a fájdalom csak erősödik. Hátterében legtöbbször ízületi elhasználódás, porckopás áll. Dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont főorvosnője és az aktív fájdalomcsillapítás specialistája megosztotta, milyen terápiás lehetőségeket érdemes alkalmazni a térdfájdalom esetén.
A 2014-es Astellas-díj – Az év egészségügyi szakdolgozója pályázaton felterjesztett mintegy félszáz csoportnál már javában zajlik a kötelezően előírt 21 napos betegelégedettségi felmérés.
Több szempontból javult az iskolai közétkeztetés minősége az elmúlt években - állapította meg az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) legfrissebb elemzésében.
Az orvosilag szükséges egészségügyi ellátások körének meghatározása az adott tagállam hatáskörébe tartozik, az ellátás szükségességéről kétség esetén az ellátást nyújtó orvos dönt.