A nyelv, ha a szervezeted egészséges, nedvesen csillog, halvány rózsaszín, és vékony, fehéres-átlátszó lepedék vonja be. Szeretnéd tudni, hogy mitől rossz a leheleted? Csak nyújtsd ki a nyelved és vizsgáld meg alaposan a tükörben – javasolja Dr. Harold Katz, fogorvos – és figyelj minden olyan elváltozásra – amely a nyelv felszínét, a formáját, a nagyságát és a mozgathatóságát érinti, illetve…
A National Institutes és Health egy új tanulmányában arra keresik a választ a tudósok, hogy a cukor károsítja-e az egészségünket, vagy attól leszünk betegek, hogy meghízunk, amely a cukros ételek és italok fogyasztásának következménye.
A Coca-Cola Testébresztő Díj jelöltjeit megismerhették a nyár folyamán, folyamatosan lehetett rájuk szavazni is, most pedig kiderült, hogy kinek sikerült a sporttársain kívül a legtöbb embert megmozdítani a közösségi fórumokon, és ki az, akinek a pályázata leginkább meggyőzte a szakmai zsűrit!
Tízezrek érkeznek hetente Európába: háborús övezetekből, Szíriából, Afganisztánból és Pakisztánból menekülve több tízezer kilométert tesznek meg egy új, terror- és erőszakmentes élet reményében, írja a bild.de.
Sok futó tapasztalja, hogy edzés után fáj a térde, vádlija vagy a háta. Ezt támasztja alá egy tanulmány is, mely szerint a futók több, mint 50 százaléka szenved valamiféle sérüléstől, mint például térdfájdalom, Achilles-ín-gyulladás, iliotibiális szalag szindróma (ITBS), ami a comb külső részéről a térdig lefutó szalag gyulladása.
A várandósság második trimeszterétől kezdve egyéni változékonysággal ugyan, de sok kismamának akadnak mozgásszervi, főként csípő, derék és nyak-vállövi panaszai. Ezek általában gyorsan orvosolhatóak, ha időben megteszik a szükséges lépéseket (pl. gyógytornával, fizikoterápiával, különböző mozgásprogramokkal, masszázzsal).
Borzalmas látványt nyújtanak a kórházban készült képek: leszakadt végtagok, kiszakadt belek, vérben úszó, zokogó gyermekek – de dr. Abdul-Aziz szír orvosnak hozzátartoznak a mindenapjaihoz, írja a bild.de.
A legtöbb okostelefon-tulajdonos készülékének csak az alapfunkcióit használja. Az alábbi nyolc tipp segítségével azonban mindenki profi módon kezelheti a Google androidos operációs rendszerét!
Ha egy műtéti várólistára felvett beteget egy kórház nem tud megoperálni az idén, akkor a beteg másik intézményt is választhat, ahol hamarabb sorra kerülhet - közölte a Magyar Kórházszövetség kedden az MTI-vel.
Megérkezett Európába egy új, sajátságos szépségtrend Japánból. Az a legjobb benne, hogy csak egy tálra és ásványvízre van hozzá szükség, írja a miss.at.
Az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb adatai alapján október közepéig mintegy 34,5 ezer bárányhimlő-fertőzést regisztráltak Magyarországon, ami 35 százalékkal magasabb, mint 2014 hasonló időszakában.
A viszkető, piros, hólyagos pattanásokat és lázat okozó bárányhimlő védőoltással hatékonyan megelőzhető betegség. Mikor és kiknek érdemes beadatni? Tudjon meg többet a bárányhimlő elleni védőoltásról!
Link és Logen egypetéjű ikrek, akik 23 hetet együtt töltöttek el az édesanyjuk méhében. Aztán úgy döntöttek az orvosok, hogy Linket világra segítik, Logen viszont januárig még ráér nőni és erősödni, írja a Blikk Nők.
A várandósság életünk talán legszebb néhány hónapja, a befelé fordulás, az intimitás időszaka. Bármit megtennénk a bennünk fejlődő gyermekért, így gyakran háttérbe szorulnak saját igényeink, külsőnk, és legfőképp egészségünk. A terhességgel járó legfőbb problémák közé tartozik a terhességi csíkok kialakulása, a hasizmok szétnyílása, a végtagok vizesedése, illetve az állandó derékfájdalom.
A téli időszakban egészségünk megőrzésére fokozott figyelmet kell fordítanunk. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb téli egészségkockázatokat, a belső téri allergének, az influenza és a nátha, valamint a szén-dioxid, szén-monoxid és más légszennyezők egészségre gyakorolt hatását, a megelőzés és a kezelés lehetőségeit.
Jamie Oliver gyönyörű könyvében – amely a Park Könyvkiadó gondozásában jelent meg –, a 100 legújabb, legfinomabb, legínycsiklandóbb receptjeit találjuk.
Világszerte évente 15 millió ember esik a stroke áldozatául, ugyanakkor minden hatodik percben meghal egy ember szélütés következtében. A gutaütés nem válogat, a legváratlanabb pillanatban csap le. Ahhoz, hogy a betegek idejében megkapják az életmentő vérrögoldó kezelést, ismerni kell a betegség tüneteit, és azonnal mentőt kell hívni. Október 29-e a Stroke Világnapja.
Európában minden 3. gyermek túlsúlyos vagy elhízott, ez alól Magyarország sem kivétel - jelentette ki Jean-Michel Borys, a világ legnagyobb, az elhízás megelőzését szolgáló hálózataként ismert EPODE főtitkára Budapesten. A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy ezt a trendet azonnal meg kell állítani.
Ön ismeri a stroke tüneteit? Magyarországon évente 40-45 ezer ember szenved el stroke-ot, akiknek csupán négy százaléka részesül vérrögoldó kezelésben. Ennek egyik oka a késlekedés: a lakosság kis hányada ismeri a stroke tüneteit, későn hívják a beteghez a Mentőszolgálatot, nem kerülnek időben kórházba, és nem történik meg időben a vérrög feloldása vagy eltávolítása, mely jelentősen javítja a…
Az antifoszfolipid szindróma egy olyan autoimmun megbetegedés, melyet antifoszfolipid antitestek következtében kialakult vénás, vagy artériás trombózisok, vagy habituális abortusz jellemeznek. Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa szerint ennek ellenére teljes értékű életet lehet a szindrómával élni, sőt, fokozott felügyelet mellett még gyermeket is lehet vállalni.
Az elektronikus cigaretta sem veszélytelen az egészségre, a kifújt vízpára propilén-glikollal, glicerinnel, aldehid, keton és észter vegyületekkel telített - figyelmeztet közleményében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Az alábbi teszt segít tisztázni, milyen ember az anyósa: undok, jóságos, önző vagy nyafogó. Jelölje meg azokat a megállapításokat – mindig csak egyet! – amelyek a legjobban illenek az anyósára.
A bőrszárazság egyre gyakoribb probléma, mely nemtől függetlenül minden korosztályt érint. Viszketéssel, berepedezéssel, érdes tapintással, továbbá hámlással, bőrhúzódással, idősebb korban pedig apró ráncok megjelenésével jár. Igen kellemetlen tünet, melytől a betegek gyakran nem tudnak aludni, illetve az iskolában és a munkahelyen koncentrálni.
Az elektronikus cigaretta egy olyan, viszonylag új termék a világpiacon, melynek valós egészséghatásáról egyelőre kevés információval rendelkezünk. Az eddig végzett vizsgálatok eredményei azonban rémisztőek. A kifújt párában egyes veszélyes anyagokból még annál is több van, mint a hagyományos cigaretta füstjében. Az e-cigaretta veszélyezteti azok egészségét is, akik nem használnak elektronikus…
A magyar középosztály 59 százaléka magánszolgáltatóhoz fordul, ha orvosra van szüksége, mégis alig kötnek magán egészségbiztosítást - közölte a MediHelp International egészségügyi szolgáltató az MTI-vel.
A baj ugyanis egyetlen pillanat alatt, teljesen váratlanul is bekövetkezhet, olyan formában, ahogyan azt nem is gondolnánk. A Poszeidón Speciális Mentőszolgálat szakértői ennek bizonyítására az alábbi példákat mesélték el a Blikknek.