12 dolog, amit Kriston Andreától tanultam a szülésről. Négy hónappal a szülés előtt enyhe szorongással gondolok a nagy eseményre. Konstatáltam, hogy a bizonytalanság (nem tudom pontosan, hogy mi vár rám) félelemmel tölt el. A másik mumusom az, hogy attól tartok, kicsúszik a kezemből a kontroll, és nem tudom majd teljes egészében irányítani a folyamatot (valószínűleg így lesz). Ezért aztán…
Március 21-re várható az "évszázad árapálya", a természeti jelenség a Mont-Saint-Michel-öbölben látványosnak ígérkezik - közölte a francia tengerészeti hidrológiai és óceánkutató szolgálat (SHOM).
Túlsúlyos a magyar lakosság kétharmada - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság elnöke. Bedros J. Róbert hozzátette, hogy egyre fiatalabb korban válnak a gyerekek elhízottakká, köszönhetően a megnövekedett szénhidrát- és szénsavas üdítő-fogyasztásnak, valamint a mozgásszegény életmódnak.
Brit és magyar szakemberek tudományos áttörést értek el a stroke káros hatásainak enyhítését célzó kutatási területen. A munkacsoport sejten belüli szenzorokat azonosított, amelyek jelentős szerepet játszhatnak az agyvérzés utáni káros következmények súlyosbodásában. A kutatás egyik résztvevője, Dénes Ádám szerint a szenzorok gátlásával a gyulladásos folyamatok visszafordíthatók.
Új rovatunkban Lami Juli teszteli saját magán a 30-as szingl... hajadonokat ért lehetséges kihívásokat. Harmincöt éves vagyok, de ezt egyre kevésbé szeretem nagy dobra verni. Hajadon vagyok, ezt viszont nem szégyellem bevallani. Pedig előbbiről nem tehetek, az utóbbiról igen. De erről majd később. Nincs gyerekem, viszont múltkor leltárba vettem, hogy összesen tíz darab kisgyereket szeretek…
Munkatársunk elképesztő rajzra bukkant egy buszmegállóban. Fantasztikus műalkotásra leltünk egy pilisvörösvári buszmegállóban: a megálló üvegére rakódott koszba metszett bele valami ügyes kezű művész egy ihletett portrét: Mert a kortárs művészet bárhol megtalálja az útját, még a mocsokban is – sőt, főleg ott! Ha jól látjuk, egy Buddha-portréról van szó. Ki tudja, mióta rakódtak le itt a…
Élvezd büntetlenül a prémium minőségű édességeket a vércukorszint megterhelése nélkül! Jó hír, hogy már a prémium édességek és sütemények kedvelőinek sem kell lemondaniuk a nassolásról, hiszen a Szamos csokoládéműhelyben a legkedveltebb desszertek közül néhányat már természetes édesítőszerekkel is elkészítettek. A desszertekben használt nyírfacukor és a stevia modern természetes édesítőszerekkel…
A korábbi fehér házi gyakornok megtörte bő másfél évtizede tartó hallgatását, és döbbenetes kijelentéseket tett egy TED-előadásban. „22 éves koromban szerelmes lettem a főnökömbe” – mondja a most 41 éves Monica Lewinsky a kanadai Vancouverben rendezett TED2015 konferencián. A szenvedélyes előadásról készült videóból most még csak egy előzetes nézhető meg... ...de a TED blogján elképesztően ütős…
A korábbi fehér házi gyakornok megtörte bő másfél évtizede tartó hallgatását, és döbbenetes kijelentéseket tett egy TED-előadásban. „22 éves koromban szerelmes lettem a főnökömbe” – mondja a most 41 éves Monica Lewinsky a kanadai Vancouverben rendezett TED2015 konferencián. A szenvedélyes előadásról készült videóból most még csak egy előzetes nézhető meg... ...de a TED blogján elképesztően ütős…
Hihetetlen, de egy élénk rúzstól egy csapásra megváltozott körülöttem minden! Néhány napja – tavaszi napsütés ide vagy oda – igencsak bal lábbal keltem, tudjátok, egyike volt ez azoknak a napoknak, amikor az ember lánya legszívesebben egész nap ágyban maradna, csipsszel tömné a fejét, és sorozatokat nézne orrba-szájba. De persze ezt nem tehettem meg, ráadásul pont egy nagyon fontos…
A torlódott fogak nemcsak kevésbé esztétikusak, de tisztán tartásuk is nehéz, ezért veszélyeztethetik a rágószervek egészségét – hívják fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika szakorvosai.
Második alkalommal került megrendezésre a B&E Invitational, melyet idén is a franciaországi Les Arcsban rendeztek meg. A meghívásos freestyle síversenyre 25 profi rider kapott meghívást a világ számtalan pontjáról, rajtuk kívül pedig ketten egy videóversenyen keresztül juthattak be a meghívottak közé.
Figyelemre méltó fotókon II. Erzsébet, napéjegyenlőség a Stonehenge-nél és egy önkéntes, aki megcsókol egy barna varangyot. Képgaléria! Eseménydús volt a hétvége, alig bírtunk válogatni a kifejező fotók közül! Galériánkban láthatjátok – a gyöngyösi állatkert másfél hete született kisoroszlánjait – hogy miképp fest a tavaszi napéjegyenlőség a Stonehenge-nél – hogy milyen jól áll a fuksziaszín…
A krumplifánk könnyű alternatívája a kukoricás fánk – próbáld ki! Előkészítési idő: 10 perc Sütési idő: 10 perc Hozzávalók: • 12 deka liszt • 1 doboz 35 dekás kukoricakonzerv • 1,5 deci tej • 1 tojás • fél teáskanál sütőpor • fél teáskanál só • egy csipet bors • olaj a sütéshez 1. A lisztet keverd el a sóval és a sütőporral. A tojást verd fel és add hozzá a tejet, majd öntsd…
Mozgalom készülődik? Akárhogy is, mi nagyon örülünk neki! És te? Ki mered posztolni a reggeli arcodat smink nélkül? Amióta megjelent az áprilisi Éva, egyre több olvasónk gondolja úgy, hogy ő bizony be meri vállalni smink nélkül ország-világ előtt. Nagyon menő az @evamagazin címlapja! Ez van, közeledve a negyvenhez,reggel. Mennyi nevetést, sírást regisztrál…
Az akkumulátor-csomagok olyan veszélyeztetett állatfajokra hívják fel a figyelmet, mint a panda vagy a sivatagi róka. Veszélyeztetett állatfajokra hívja fel a figyelmet egy új akkumulátor-család, amelynek forgalomba hozásáról a múlt héten tett bejelentést a Samsung. 5 veszélyeztetett állatfaj – kattints! A „Charge the Life” kampány részeként a fenntarthatóságot hangsúlyozzák ezek a kütyük,…
Egy egészséges felnőtt szíve nyugalmi állapotban percenként körülbelül nyolcvanszor ver. Néha azonban előfordulhat, hogy testünk motorja összevissza kalimpál, úgy érezzük, majd kiugrik a helyéről. A következő tippek segíthetnek megszüntetni a kellemetlen érzést.
Azért annyira nem bánom, hiszen jó dolog a saját bőrünkön megtapasztalni, hogy... 1. A legtöbb ember legalább annyira utálja magát, mint szereti. 2. Egy átlag felnőtt a gyereke kb. hatodikos koráig fog tudni hozzászólni a matekleckéjéhez. 3. És a nyelvtanhoz. 4. Aki kiabál, annak általában érdemben sincs igaza. 5. A bor kóla nélkül finomabb. Olvasd el ezeket is: Kár, hogy ezt a 13 dolgot…
Dobd fel a kora tavaszi outfitjeidet a divat fővárosaiból elcsent trükkel – válts erre a merész párosításra és seperd be a bókokat! A nemzetközi divathetek alatt – amelyek nemrégiben értek véget – a divat fővárosainak utcái is kifutóvá változnak: a bemutatókra érkező hírességek és szakemberek alapos gonddal állítják össze szettjeiket, hiszen tudják, hogy a show-k helyszínén megannyi street style…
Van köztük modern és klasszikus, kaotikus és rendezett – válasszatok, nektek melyik a kedvenc? A jó műterem az egyik legfontosabb, amire egy művésznek szüksége van az alkotáshoz. A legtöbbször rejtve marad a nyilvánosság elől, mégis rendkívül fontos szerepet tölt be a művész életében. Ilyet még nem láttál: a legmeghatóbb művészeti album. Most 10 ismert – magyar és külföldi – festő- és…
Vajon milyen is valójában a növény, amiből ezt a csodaszert készítik? Talán nektek is ismerősen cseng a máriatövis neve, hiszen a belőle készült májtisztító készítményekkel gyakran találkozhatunk. Kúraszerű szedése tisztítja, védi a májunkat az alkohol, a nehéz, zsíros, fűszeres ételek okozta megterhelésektől vagy az előre gyártott készételek mesterséges adalékaitól. De vajon milyen is valójában…
A sebész Jolie elhunyt édesanyját is műtötte. A felkavaró részletekről mindössze egy héttel a műtét után írt a színésznő. Angelina Jolie-nak a múlt héten a petefészkét és a petevezetékeit eltávolították – adta hírül a keddi New York Times-ba írt cikkében. A 2013-ban lezajlott melleltávolító műtét után – amelynek azután vetette alá magát, hogy édesanyja és a családjának más nőtagjai, akik…
Kizárnád a hozzáadott cukrokat az étrendedből? Egyszerűbb, mint hinnéd! Kövesd ezt a 10 tippet: Újabb és újabb tanulmányok mutatják ki, hogy a finomított cukornak a lehető legkisebb mértékben van helye az étrendünkben. Nem csak hizlal, de például a szívbetegségek kockázatát is növeli. Ha te is úgy döntöttél, hogy kizárnád a hozzáadott cukrokat az étrendedből, jó helyen jársz. Ha 10 egyszerű…
Bizonyára tudjátok, hogy milyen természeti csapás érte Dobogókő térségét 2014 decemberében. A jégkárok súlyosan érintették a Dobogókőért Közhasznú Alapítvány székházaként üzemelő Zsindelyes Vendégház környékét, annak parkolóját, a jurtákat valamint a Sícentrum területét is.
– A nyúlon túl? – Nem, a nyúl az! Csak mert napokon belül cuki, bolyhos, pihe-puha szőrű húsvéti nyuszikák vesznek körül, még nem feledkezünk meg arról, hogy ezek a bájos rágcsálók valójában félelmetes szörnyek. Amit semmi sem bizonyít jobban, mint az alábbi néhány, húsbavágóan őszinte filmalkotás: 1. Gyalog galopp „A nyúlon túl?” szállóige mellett természetesen a horrorjelenet is örökre…
„Olyan, mintha most lenne vége egy 13 évig tartó reklámszünetnek – nyilatkozta a producer. Hivatalosan bejelentették, hogy a közeljövőben a nézők elé kerül az X-akták egy újabb, minisorozat jellegű évada, 6 résszel. Mi eléggé lehidaltunk a hírtől, mert Kapcsolódó írásunk: A legfurcsább celebgyerek-nevek már többször találgattuk álmatlan éjszakáinkon, hogyan viszonyul egymáshoz és a szakmához a…
Julia Roberts, Richard Gere és a többiek 25 év után először együtt! Tények, amiket még nem tudtunk a filmről és vicces idézetek! Nézd meg a videót! Éppen 25 éve mutatták be a Micsoda nő! (Pretty Woman) című filmet, amely a romantikus vígjátékok alfája és omegája lett anélkül, hogy ez lett volna az eredeti szándékuk vele a készítőknek. Kapcsolódó írásunk: Milyen lenne most A szerelem hálójában?…
Julia Roberts, Richard Gere és a többiek 25 év után először együtt! Tények, amiket még nem tudtunk a filmről és vicces idézetek! Nézd meg a videót! Éppen 25 éve mutatták be a Micsoda nő! (Pretty Woman) című filmet, amely a romantikus vígjátékok alfája és omegája lett anélkül, hogy ez lett volna az eredeti szándékuk vele a készítőknek. Kapcsolódó írásunk: Milyen lenne most A szerelem hálójában?…
Egészséges, forró reggeli 15 perc alatt. Elkészítési idő: 15 perc Hozzávalók (2–4 FŐRE): • 15 deka friss spenót • 3 evőkanál tejszín • 1 evőkanál parmezán • 1 gerezd fokhagyma • 4 tojás • 2 deka vaj + a formák kikenéséhez • só • bors 1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. 2. Vajazz ki 4 szufléformát. Olvaszd fel a vajat egy serpenyőben és párold meg a spenótot. Add hozzá a zúzott…
Van már szabadtéri program is, de még lehet kucorodni, játszani bent is Gyógynövény-völgy Zánkán Több mint 400 gyógynövényfaj, interaktív programok, vízi kert várja az érdeklődőket Magyarország egyik legszebb vidékén. Csinálhatunk saját gyógynövényes termékeket is, és kóstolhatunk gyógyteákat, szörpöket, gyógyborokat. több info... Hol: Zánka, Fő u. 3-7. Mikor: egész évben nyitva, főszezonban…
Pocsék alvási szokásaim voltak, de változtattam rajtuk. Elmesélem, hogyan, hátha nektek is segítenek a tapasztalataim. Kicsit csaltam a címben: nem igaz, hogy rossz alvó voltam, sőt, inkább a másik véglet. Túlzottan szerettem aludni és borzasztóan nehezen másztam ki reggelente az ágyból. Hétvégén képes voltam egyhuzamban 12-14 órákat lenyomni. Aztán persze ott voltak azok az éjszakák is, amikor a…
Snow Andrea férjével közösen 2009-ben létrehozta a Csemete Alapítványt. Az Alapítvány elkötelezetten dolgozik a Sztehlo Gábor Gyermekotthonok, Fogyatékos Személyek Befogadó, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kezelésében működő állami otthonokban élő csecsemők és kisgyermekek fizikai és szellemi fejlődésének elősegítésén. Az általuk támogatott intézményekben fizikai és szellemi fogyatékkal…
Gondoltad volna, hogy Linda Evangelista, Chris Rock, Sarah Jessica Parker, Björk is idén tölti be az 50-et? Egyszerűen nem hisszük el, hogy Sarah Jessica Parker, Charlie Sheen, Linda Evangelista, sőt Björk is 50 éves idén! Kapcsolódó anyagunk:13 férfi Hollywoodból, akin igenis fogott az idő és milyen jól tette! Képgalériánkban 14 hírességet találsz, akik 2015-ben ünneplik az 50.…
A csokoládék és a kalácsok a húsvét kedvelt édességei. A Szamos Marcipán vezető tanácsadója az InfoRádióban elmondta, legalább 35 százalék csokoládét kell tartalmaznia egy jó minőségű terméknek.
Vigyél újszerű, kreatív csavart az ünnepbe – máris adunk néhány friss, mutatós tippet. Tojásfestésben már profi vagy? A húsvéti menüt pikk-pakk összedobod? Extra kreatív kihívásra vágysz? Összeszedtünk neked 5 olyan modern, izgalmas húsvéti projektet, amitől az idei ünnep kicsit más lesz, mint az eddigiek, és amiknek az elkészítésében kicsik-nagyok részt vehetnek. 1. Zöld húsvéti asztali dísz…
Hogy mit akarnak és miért?? Olvasd el a részleteket + nézd meg a videót és az elképesztő fotókat! Kínában milliók kedvenc rekreációs foglalatossága lett a tánckoreográfiák tömeges gyakorlása az utcán. Elsősorban idős hölgyek ropják a szabadban, méghozzá reggeltől estig és akár ezredmagukkal! A pontosan megkoreografált köztéri táncok nem csak testmozgásra szolgálnak, hanem a sokszor magányosan…
Hogy mit akarnak és miért?? Olvasd el a részleteket + nézd meg a videót és az elképesztő fotókat! Kínában milliók kedvenc rekreációs foglalatossága lett a tánckoreográfiák tömeges gyakorlása az utcán. Elsősorban idős hölgyek ropják a szabadban, méghozzá reggeltől estig és akár ezredmagukkal! A pontosan megkoreografált köztéri táncok nem csak testmozgásra szolgálnak, hanem a sokszor magányosan…
Bőrünk folyamatosan megújuló érzékszervként alkalmazkodik a különféle környezeti hatások ellen, részt vesz különböző anyagok kiválasztásában, így nem csoda, ha a szervezetünkben zajló változásokra is érzékenyen reagál, sőt, az egyes ásványi anyagok hiányában ún. arcdiagnosztikai tüneteket mutat. A Schüssler-féle arcdiagnosztika és terápiás rendszer egy könnyen elsajátítható gyógymód, melynek…
Jól startolhat a nagybetűs életben az a gyermek, akinek elég önbizalma van: könnyebben veszi az akadályokat, bátrabb és kitartóbb lesz. Tippjeink segítségével idejében elkezdhetünk gyermekünkből magabiztos és határozott felnőttet faragni!
Az újratemetésen tízezrek álltak sorba, hogy láthassák a félezer évvel ezelőtt csatában elesett király koporsóját. III. Richárd úgy döntött, hogy gazember lesz, majd jól el is esett csatában, hovatovább eltemették, de olyan alaposan, hogy a földi maradványait csak 530 évvel később azonosították be. Kapcsolódó írásunk: Bebizonyosodott, hogy Petőfi nem a szabadságharcban vesztette életét Most…
Több olvasónk is rákérdezett a ruhára – eláruljuk, honnan való. Az Instagram-oldalunkon már a fotózás napján eltaláltátok! :) Mindig nagyon fontos kérdés, hogy milyen ruhában jelenik meg modellünk az aktuális Éva címlapján – még akkor is, ha esetenként csak a töredéke látszik a kreációnak. Pócsik Anita: Ezt igen kevesen vállalták volna be D. Tóth Kriszta helyében – kattints! D. Tóth Kriszta az…
Mindig is a legnagyobb kedvenceink közé tartozott, de most még inkább a szívünkbe zártuk a kétszeres Oscar-díjas színésznőt. Már a magyar mozik is játszák a Hamupipőke sztori legújabb filmes feldolgozását, amelyben Cate Blanchett (hű, de meglepő módon) nem a jó tündért, hanem a gonosz mostohát alakítja – zseniálisan (hű, de egyáltalán nem meglepő módon). A film körül hatalmas a porverés, a…
Mindig is a legnagyobb kedvenceink közé tartozott, de most még inkább a szívünkbe zártuk a kétszeres Oscar-díjas színésznőt. Már a magyar mozik is játszák a Hamupipőke sztori legújabb filmes feldolgozását, amelyben Cate Blanchett (hű, de meglepő módon) nem a jó tündért, hanem a gonosz mostohát alakítja – zseniálisan (hű, de egyáltalán nem meglepő módon). A film körül hatalmas a porverés, a…
Magyarország — A bor májrákot okoz, ugyanakkor egy pohár vörösbor felér egy óra edzéssel! Két tudóscsoport egymástól függetlenül jutott erre a két teljesen eltérő megállapításra.
Több mint 145 millió forint európai uniós támogatással megvalósult vitorlástörténeti interaktív kiállítás nyílt csütörtökön Balatonfüreden a Vitorlás étterem emeletén és teraszán.