Szupernőies, szexi és bármilyen alkalomhoz kitűnő választás a csipke. Idén is sejtelmes kombinációkkal teheted izgalmassá az öltözékedet, mutatjuk a legújabb trendet!
Talán azt gondolod, hogy megfelelő mennyiségű alvással és nyáron egy kis napkrémmel máris eleget teszel az arcbőrödért, pedig ennél sokkal többet is tehetnél érte. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég ha az alábbiakra odafigyelsz.
Bocsánatot kért a szexuális zaklatások áldozataitól Catherine Deneuve, miután a francia sajtóban és a közösségi médiában is számos kritikát kapott, amiért egy nyílt levél aláírói között szerepelt, akik szerint a zaklatási ügyek elleni kampány túl messzire ment.
Több mint 10 éve miskolci praxisában háziorvos, ahová nem csak komlóstetői betegek járnak. Oktat rezidenseket és negyedéves hallgatóknak, szigorlóknak tart gyakorlatot, közben pedig közösséget épít, gondoz: nyugdíjas orvosoknak és kamarai tagoknak szervez programokat. Az Év praxisa a Kárpát-medencében díj harmadik helyezettje 33 jelöléssel dr. Szék
Dél-Afrika csücske egyike a világ hat legnevezetesebb botanikai paradicsomának. A többezer bennszülött növényfaj között számos hagymás növény csak itt honos.
Kevesebb kocsi, de az szinte egytől-egyig luxus, ellenben kábé ugyanannyi fényreklám a Times-on; teljesen Álom luxuskivitelben hangulatunk támadt a fotóktól.
Szívelégtelenségről akkor beszélünk, ha a szív a szervezetet már nem tudja megfelelően ellátni vérrel és oxigénnel. A szív teljesítménye nem elegendő ahhoz, hogy fedezze a szervezet igényeit.
Sokszor előfordulhat olyan szituáció, amikor azt kívánjuk, hogy bárcsak pár nappal később vagy akár hamarabb jöjjön meg a havi vérzés, mint azt várjuk. Például egy régen várt utazást szeretnénk vérzésmentesen átélni vagy az esküvő napján nem szeretnénk a havi vérzéssel foglalkozni.
A csokornyakkendő a 17. század közepén mutatkozott be a világnak, kétszáz évvel később pedig már igencsak népszerű volt a férfiak körében. De aztán jött a kegyetlen 20. század, amely mindent megváltoztatott.
Hatalmasak és nagyon látványosak a legújabb fülbevalók. Az extrém darabok mindenkit elkápráztatnak, már csak az a kérdés, hogy kinek van bátorsága ezeket felvenni!
A tea - amellett, hogy igen népszerű ital és egyes kultúrák szerves hozzátartozója - az egészségre is számos jótékony hatással bír. A teának az antioxidáns hatás mellett fertőtlenítő, antibakteriális hatása is van a benne található katekinek jelenlétének köszönhetően.
Télen nem csak a nátha és az influenza jelent veszélyt egészségünkre. A hideg idő a stroke és a szívinfarktus kockázatát is növeli. Statisztikák szerint a téli hónapokban 20-50 százalékkal nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálesetek száma.
A normális széklet színe a barna különböző árnyalataival széles skálán mozog, színét elsősorban az elfogyasztott táplálék, esetleg gyógyszerek, valamint az epesavak határozzák meg. Mit jelent, ha megváltozik a normális szín?
A mellékpajzsmirigy rendellenességei a szervezetben lévő kalciumszintre vannak döntő befolyással. Ha alulműködés tapasztalható, az gyakran görcsös rohamokat válthat ki a betegnél. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő időben diagnosztizálják a szakemberek a betegséget, és megelőzzék a súlyosabb következményeket.
Amikor valódi téli hideg van és esik a hó, a szívbetegeknek nagyobb elővigyázatosságra van szükségük, mint más évszakokban. Az időjárás, a megerőltető fizikai aktivitás és a szívbetegségek összefüggéseiről dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa beszélt.
Az újévi fogadalmak között leggyakrabban a fogyókúra és egészséges táplálkozás áll. Szakértőnk, Czanik Balázs segítségével olyan Capoeira Aerobik gyakorlatokat mutatunk, amelyekkel hatékonyan formálhatod a problémás testrészeket.
Jön-megy, beszél, int, hogy fotózzuk, szól, hogy menjünk a vécére, megmutatja, anya hogy tekeri a kormányt parkolás közben, fest, aztán kurjant, nézzem őt, míg azt utánozza, apa hogy eszik. És bölcsibe megy. Én meg majd csak megleszek valahogy…