2020. április 13. hétfő

ápr. 13
16:30
Borok a koronavírus idején (WMN)
A koronavírus kapcsán nehéz helyzetbe kerültek a bortermelők. Sokan a turizmusra, a vendéglátásra, a helyszíni értékesítésre alapoznak, az ő forgalmuk gyakorlatilag leállt. Vannak, akik az...
ápr. 13
17:27
Az idősotthonokból kerül ki a halálos áldozatok fele több európai országban (SzMo)
Egy kutatás szerint jóval nagyobb a gondozottak között a halálozás, mint ezt eddig gondolták. A szakember szerint számos ok vezethetett ide.
ápr. 13
17:42
Pszichés problémák a bőrpanaszok hátterében? (WebBeteg)
A negatív stressz nemcsak lelki, hanem fizikai panaszokat is előidézhet, az általa kiváltott tünetek pedig amellett, hogy gyomorpanaszok, szorító mellkas vagy magas vérnyomás formájában jelentkezhetnek, a bőrön is megjelenhetnek. Kevésbé köztudott, hogy a krónikus bőrproblémák vagy a bőrviszketés hátterében gyakran lelki faktorok húzódhatnak meg.
ápr. 13
17:42
Kívülről egy átlagos lakókocsi. Belülről viszont… (Player)
Ha öt ember átszeli fél Amerikát, nagyon nem mindegy, hol laknak útközben.
ápr. 13
18:12
Ilyen az, amikor a karantén kihozza az emberből a kreatívot (Player)
A felgyorsult világban az ember már hozzászokott ahhoz, hogy terveinek jó részét egyszerűen nem tudja időben megvalósítani. Vagy meg tudja, de nem elég motivált, túl tompa, kimerült, lusta hozzájuk. Így halasztja vagy besepri őket a fiókba, majd jön a padlás, végül pedig egy féregjáraton keresztül áthajítja őket a Draco-törpegalaxisba, hogy kvázi n
ápr. 13
18:36
A 3 legütősebb idei hajtrend, amit azonnal kipróbálunk, ha véget ért a karantén (Femcafe)
Neked melyik állna a legjobban? Mutatjuk miből választhatsz!
ápr. 13
19:06
Látványos jelenséget is okoztak a zivatarok (Infostart)
A porvihar sok közlekedő dolgát megnehezítette hétfőn.
ápr. 13
19:12
Mérgező növények otthonunkban, kertjeinkben (WebBeteg)
Minden évben több száz olyan mérgezés fordul elő Magyarországon, amit növények idéznek elő. Kertjeinkben, a természetben és a szobanövényeink között is több olyan akad, amelyek veszélyeiről jó, ha tudunk.
ápr. 13
19:12
Ménfőcsanakon slaggal locsoltak, a hímes tojás pedig online érkezett (Player)
Az idei húsvéthét egészen más mederben zajlik, mint ahogyan azt általában megszokhattuk, ám a Győrhöz tartozó Ménfőcsanakban egyesek így is próbálták menteni a menthetőt.
ápr. 13
19:48
Július 11-én tetőzhet a járvány Magyarországon - ezt mutatja egy bioinformatikus modellje (SzMo)
Nepusz Tamás számításai alapján akár október is lehet, mire lecseng a fertőzés. Persze ez sok mindentől függ.
ápr. 13
20:12
Ezek a szexpózok egy korrekt edzéssel is felérnek (Player)
Mostantól nem lesz lelkiismeret-furdalásod, ha kihagyod az edzést, persze csak akkor, ha helyette ezekben a pózokban szexelsz a csajoddal. Akkor már kellemeset a hasznossal, nem?
ápr. 13
20:45
Alvásproblémák? - Tippek a nyugodt pihenéshez (WebBeteg)
Sokan szenvednek alváshiánytól, de kevesen tudják, hogy a helyes alvási higiéné kialakítása mellett akár gyógyszer nélkül is legyőzheti az alvásproblémákat.
ápr. 13
20:45
Európa több országában is lazítanak a szigorú járványügyi intézkedéseken (SzMo)
Egyes országokban már a gazdaság újraindításán dolgoznak, van ahol kinyithatnak hamarosan az óvodák és iskolák egy része, és a szolgáltatások közül is egyre több lesz újra elérhető.
ápr. 13
21:09
A kórházak ágykapacitásának 60 százalékát szabaddá kell tenni keddig (SzMo)
Kásler Miklós április 7-én írt a vezetőknek. Az intézmények ezért számos beteget hazaküldenek, bár az utasítás szerint indokolt esetben gondoskodni kell arról, hogy más intézménybe helyezzék át őket.
ápr. 13
21:21
Vitray Tamás 10 egyedülálló idős embernek bevásárol, az On The Spot is csatlakozott a felhíváshoz (SzMo)
A 87 éves műsorvezető február eleje óta otthon van, így védi magát. De szívesen tenne valamit a rászorulókért. Azt is elmesélte a videóban, hogy hogyan telnek a napjai mostanában.
ápr. 13
21:36
A korlátozások fokozatos lazítását javasolja a német tudományos akadémia: lehetne ismét utazni vagy koncertre járni, de feltételekkel (SzMo)
Az államnak az élet és az egészség védelme mellett arról is gondoskodnia kell, hogy helyreálljon az állampolgárok társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális cselekvőképessége - írják.
ápr. 13
22:09
Mit tehetek kínzó fejfájás esetén? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
24 éves nő vagyok. Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy évek óta rendkívül erős fejfájás kínoz, havi rendszerességgel előfordulva. Ezt a fejfájást sokszor intenzív hányás, szemfájdalom kíséri. Mit tehetek? Hova fordulhatok? - Az orvos válaszol.
ápr. 13
23:15
Végre: Európa több országában is lassul a járvány terjedése (Ripost)
Európa több országában is lassult húsvét hétfőn a koronavírus-járvány terjedése.
ápr. 13
23:17
Milyen muskátlit szeretnél? Így lesz gyönyörű az erkély (Ripost)
A muskátli az egyik legtökéletesebb dísznövény, hiszen májustól akár október végéig ontja virágait. Meghálálja a gondozást, a rendszeres locsolást, de ha néhány napig felé sem nézünk, akkor sem sértődik meg – meglehetősen jól tűri a szárazságot, akár a rekkenő hőséget is.
ápr. 13
23:19
Most ne dobd ki a tojás héját, vidd ki inkább a kertbe (Ripost)
A tojáshéjban rengeteg tápanyag található, amivel felfrissítheted a földet, és vitaminnal láthatod el a növényeket, így pompásan zöld és termékeny lehet a kert. Azonban azt kevesen tudják, hogy a tojáshéj remek védelmet is nyújthat a kártevők ellen.
ápr. 13
23:21
Megmaradt a sonka? Mutatjuk, mi legyen belőle! (Ripost)
Az ünnepek után már vágysz az új ízekre, de sajnálod kidobni a megmaradt sonkát? Nem is kell! Ellenállhatatlan fogásokat varázsolhatsz az asztalra. Mutatjuk a legjobb ötleteket:

2020. április 14. kedd

ápr. 14
0:06
21 napos séta program, ami nem csak lefaragja a plusz kilókat, de izmosít és teljesen átformálja a tested (Blikk)
Itt a pontos menetrend!
ápr. 14
0:10
Kézfertőtlenítő kisokos: mit kell tudnunk a koronavírus elleni védekezésről? (Blikk)
A koronavírus elleni védekezés miatt még soha nem volt ekkora kereslet a kézfertőtlenítők iránt. De vajon mit tartalmaznak ezek a termékek, mennyire hatékonyak a hagyományos szappanokhoz képest?
ápr. 14
0:14
Ki ne dobd a tojáshéjat! Csodát tesz az egészségeddel! (Blikk)
Jobb, mint a gyógyszerek!
ápr. 14
1:30
Borok a koronavírus idején (WMN)
A koronavírus kapcsán nehéz helyzetbe kerültek a bortermelők. Sokan a turizmusra, a vendéglátásra, a helyszíni értékesítésre alapoznak, az ő forgalmuk gyakorlatilag leállt. Vannak, akik az...
ápr. 14
1:54
Borok a koronavírus idején (WMN)
A koronavírus kapcsán nehéz helyzetbe kerültek a bortermelők is. Sokan a turizmusra, a vendéglátásra, a helyszíni értékesítésre alapoznak, az ő forgalmuk gyakorlatilag leállt. A legtöbb...
ápr. 14
3:18
A Mérleg egy barátjából a szerelme lehet, a könnyelmű Vízöntő lebetegedik, az Oroszlán megsérül, ha nem vigyáz (Blikk)
És te mire számíthatsz?
ápr. 14
3:39
Ön hogy kezeli a stresszt? (WebBeteg)
A mindennapok során mindenkit ér kisebb-nagyobb stressz a munkahelyén vagy családi életében. Nem mindegy azonban, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, hagyjuk, hogy legyőzzön, vagy megtanuljuk kezelni és felülemelkedünk rajta.
ápr. 14
4:30
A Bika napjait kötőhártyagyulladás, az Ikrekét veseprobléma, a Szűzét légszomj keseríti meg, a Vízöntő gyermekéért aggódhat (Blikk)
És a te egészséged hogyan alakul a jövőben?
ápr. 14
5:06
Tíz pofonegyszerű tény a koronavírusról (Infostart)
A CNN vállalkozott az eddigi tudás tömör összefoglalására.
ápr. 14
5:45
Koronavírus kisokos - A legfontosabb tudnivalók és tanácsok (WebBeteg)
Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is: aki teheti, maradjon otthon!
ápr. 14
7:27
1512 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma (WebBeteg)
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 13 beteg. Ezzel 122 főre emelkedett az elhunytak száma és ugyanennyien már gyógyultan távoztak a kórházból.
ápr. 14
7:42
Az agráriumnak segítséget jelentő intézkedéscsomag jelent meg (WMN)
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben – jelentette be Nagy István agrárminiszter. A legkisebb...
ápr. 14
8:30
Amióta ezzel az egyszerű házi tápoldattal locsolom a szobanövényeimet, bő virágzás és dús levélzet a hála (Blikk)
Azóta már többen elkérték a receptet.
ápr. 14
8:36
Személyiségteszt hölgyeknek! Válassz egy gyűrűt, és tudd meg, milyen titkokat árul el rólad (Blikk)
Elképesztő, ami kiderül.
ápr. 14
8:45
Egy bevált trükk, ami igazi fegyver a bolyhos ruhadarabok ellen (Femcafe)
Varázsold újjá a leharcold pulóveredet!
ápr. 14
8:51
A multimilliomosok hét titka (Player)
Sokféleképp lehet vagyonhoz jutni, de vannak olyan azonosságok a multimilliomosok között, amiket már-már szabályként is értelmezhetünk.
ápr. 14
8:51
Ez lehet a megoldás? Mindent a kolonyáról, a törökök egyedi kézfertőtlenítőjéről (Femcafe)
A módszer működik, a törökök pedig már évtizedek óta birtokában állnak ennek a tudásnak. Íme a kolonya története.
ápr. 14
8:53
A 15 év alatt összegyűlt borravalót most szétosztotta a dolgozói között (Player)
A georgiai Tybee Islanden található Sand Bar tulajdonosa leszedte a dekorációt a falról és szétosztotta a dolgozói között.
ápr. 14
9:09
Ezért ne puszild szájon soha a gyereked - Íme a pszichológusok válasza (Femcafe)
Ennél megosztóbb téma talán nem is létezik a szülők körében. Mutatunk három olyan okot, ami miatt jobb, ha inkább hanyagoljuk, vagy mérsékeljük ezt a szokást.
ápr. 14
9:39
A kullancs kiszedése (WebBeteg)
Vannak olyanok, akik biztosak voltak abban, hogy a kullancsot 1-2 órán belül eltávolították, mégis megfertőződtek. Ezért igyekezni kell úgy távolítani el az élősködőt, hogy ne nyomjuk össze a testét, és persze törekedni kell, hogy az eltávolítás minél hamarabb megtörténjen.
ápr. 14
9:42
Hajléktalannak öltözött a milliomos srác, amit a pénzéhes nővel tett, mindent felülmúl! (videó) (Blikk)
Lehet még ennél tovább fokozni a pénzéhes, és a pénzre hajtó lányok megszívatását? Josh a youtube sztár rendre leckézteti meg a hölgyeket, azzal hogy szegénynek, és hajléktalannak öltözve megpróbál szóba elegyedni velük, akik elküldik melegebb éghajlatra, majd 15-20 perc múlva átöltözik rendes ruhába, és beül a 30 milliós ferrari autójába, és úgy p
ápr. 14
9:57
A gerincferdülést nem a nehéz táska okozza és "kinőni" sem lehet - Interjú Schuster Barbarával (Femcafe)
A Vertebra Alapítvány munkatársa már évek óta segíti az orvos-szülő kommunikációt gerincoperált páciensként és szakemberként. A témában két könyvet is írt, amelyekben felfedi, mivel jár a fűző hordása vagy egy gerincműtét. Saját tapasztalatairól, tévhitekről és tabukról mesélt nekünk az új könyvének megjelenése kapcsán.
ápr. 14
10:48
Borok a koronavírus idején 2. rész (WMN)
Geönczeöl Attilával garamkövesdi borász- agrárközgazdásszal beszélgettünk, most olvashatják az interjú második felét.  Mi volt az emberek reakciója különböző országokban? Amerikában már akkor elkezdtek készletezni az...
ápr. 14
11:09
Koronavírus - Főszerephez juthat a Sigma-1 receptor (WebBeteg)
A Sigma-1 receptor serkentése áttörést hozhat a koronavírus-megbetegedések szövődményeként kialakuló tüdőgyulladás és szöveti hegesedés kezelésében - mondja dr. Fekete Andrea, az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika adjunktusa, a SigmaDrugs gyógyszerfejlesztő startup társalapítója és vezetője.
ápr. 14
11:09
Színes képek egy lányról. 1913-ból! (Player)
Mi a hetvenes évekre tippelnénk. Elég rosszul.
ápr. 14
11:12
Az agráriumnak segítséget jelentő intézkedéscsomag jelent meg- frissítés (WMN)
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként megjelent az első, az agrárium számára célzott segítséget jelentő intézkedéscsomag a Magyar Közlönyben – jelentette be Nagy István agrárminiszter. Frissítés: Ma...
ápr. 14
11:14
Borok a koronavírus idején 2. rész (WMN)
Geönczeöl Attilával garamkövesdi borász- agrárközgazdásszal beszélgettünk, most olvashatják az interjú második felét.  Mi volt az emberek reakciója különböző országokban? Amerikában már akkor elkezdtek készletezni az...
ápr. 14
11:42
Szürreális látvány: így fest Budapest autósok és járókelők nélkül (Femcafe)
Ilyen most a máskor zsúfolt belváros. Hátborzongató!
ápr. 14
11:48
Diplomatatáska: a 80-as évek iskolai járványa (SzMo)
Igaz, akkor a kórokozót diplomatatáskának hívták, és elsősorban gerincferdülést okozott. Avagy így menőztünk mi 40 éve.

Keresés