Örökbefogadókat keres a Szegedi Vadaspark, miután már több mint egy hónapja zárva tart a koronavírus-járvány miatt – mondta az állatkert ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak. Veprik Róbert hozzátette: a vadasparkot, más intézményekkel ellentétben nem lehet inaktiválni, az állatokat ugyanúgy kell etetni, ellátni, gyógyítani most is.
Az eljárás során egy természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt fehérjét juttatnak a környezetbe, olyat, amely kizárólag a szúnyoglárvákat pusztítja el, minden más élőlényre ártalmatlan.
Noha mindig úgy gondolták, hogy tanfolyamaikon nagyon fontos a folyamatos személyes kapcsolat, most ebből kicsit engedniük kellett és átálltak a távoktatásra.
Ez a tánc tisztelgés nektek, akik komolyan veszitek a védekezést és otthon maradtok, és tisztelgés a Magyar Nemzeti Táncegyüttesnek is, hogy táncoltatok nekünk - írják a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közösségi oldalán.
Ezekben a hetekben születnek az őzgidák illetve a gímszarvas- és dámborjak. Ha a kicsinyeket egyedül látjuk a fűben megbújva, az nem jelenti, hogy elárvultak vagy betegek!