A járványhelyzet miatt elrendelt intézkedések enyhítésével sem nyit ki egyelőre a fonyódi Várhegyi Széplátó, mivel faszerkezetét tönkretette a házi cincér és egy gombafajta, vélhetően kivitelezési hiba miatt.
Az Agrárminisztérium – a jelenleg is elérhető támogatási formák mellett – a Gazdaságvédelmi Alap által biztosított 25 milliárd forintnyi többletforrás felhasználásával több olyan támogatási konstrukciót...
Nem marad el az idei Farmer Expó, a szervezők háromszáz kiállítót és harmincezer látogatót várnak augusztus 18-21. között a Debreceni Egyetem (De) Böszörményi úti campusára...
Felépült a Della Toffola üzem a Laposa Családi Birtokon Szendei Gergőt jeles, bortechnológiával foglalkozó szakemberként ismerjük, aki oktat is technológiai ismereteket a Szie szőlész-borász mérnöki...
A járványhelyzet miatti intézkedések folyamatosan változnak, és ha van is enyhítés, ez még messze nem jelenti azt, hogy sikerült elűznünk a vírust. Íme néhány fontos szempont, amire továbbra is figyelnünk kell.
Az elmúlt időszakban, hatalmas igény mutatkozott a weboldalak, webshopok fejlesztésére, a webfejlesztő cégeknek korábban nem látott munka mennyiséggel kellett megbirkózniuk. A kialakult helyzettel kapcsolatban kérdeztük Tusnádi Istvánt, a Usernet webfejlesztő cég ügyvezetőjét.