Nagy-Britanniában szombatig több mint 183 ezer szűrést végeztek, ez tízezerrel magasabb szám az egy nappal korábbinál. A brit kormány a napi szűrések számát április végéig százezerre akarja emelni.
Szerencsés az, aki szinte soha, vagy csak ritkán érez bármilyen fájdalmat. A fájdalom nem más, mint a szervezetünk önvédelmi reakciója, amely jelzést küld számunkra, hogy figyelemmel kell lennünk valamely bennünk zajló káros hatásra, folyamatra. Fájdalmai mindenkinek lehetnek, csakhogy annak tudatosulása egyedi, személyenként változik.
A Harvard kutatói közöltek egy tanulmányt, melyből kiderült a hosszabb élet öt kulcsa. És olyan nagyon nem is nehéz betartani. Manapság meg kifejezetten ajánlott.
A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás az egész szervezet működésére pozitív hatást gyakorol, így a horkolással nem csak a párját üldözheti el ágyából, hanem megnöveli bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás specialista az alvási apnoe és a hipertónia közti összefüggésre hívja fel a figyelmet.
Amikor egyik pillanatról a másikra eltiltanak bennünket attól, hogy fizikai kapcsolatba lépjünk szeretteinkkel, barátainkkal, munkatársainkkal, akkor érezzük igazán, hogy mit is jelent az a szó: együttlét. Nem is beszélve ennek az érzésnek a gyógyító hatásáról.
Vitathatatlan, hogy a tévénézés és az iskolai, illetve tanulási eredmények közt szoros összefüggés mutatható ki. Azoknak a gyerekeknek, akiknek a szobájukban van tévékészülék, rosszabb az olvasási-, matematikai- és felfogóképességük, mint kortársaiknak.
"Annyi mindenen vagyunk túl a sok-sok év alatt, hogy tudtuk, ha törik, ha szakad, ma összeházasodunk" - egy fiatal pár nem adta fel, és egybekelt a kitűzött napon.
A következő időszakban több időt tölthetnek együtt a családok a járványhelyzet miatt. Fontos, hogy a megváltozott napi rutinban is legyenek közös élmények, és az is lényeges, hogy a szórakozás lehetőleg ne online történjen – tanácsolja az InfoRádiónak nyilatkozó pszichoanalitikus.
Egy elemzés szerint megalapozatlannak bizonyultak azok a félelmek, hogy az internethálózatok nem tudnak majd megbirkózni azzal megterheléssel, amelyet a koronavírus-járvány miatt otthon maradni kényszerült sok millió felhasználó okoz.
„Egy sor szuperhatékony antitestet fejlesztettünk ki, amely blokkolja a vírus felületén lévő tüskéket, így a vírus elveszíti fertőzőképességét” – jelentette be egy kaliforniai immunológiai laboratórium alapítója.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb két 80 év feletti idős beteg, és 66 főre emelkedett a gyógyultak száma is.
Míg Európában még terjedőben van a járvány, Kínában már a gyógyulásról tudnak beszámolni a betegek. Hogyan terjedt végig a fertőzés a családon, és hány tesztre volt szükség a gyógyulás kimondásához? A Vuhanban élő Tiger Ye betegségének részleteit, felgyógyulása történetét a The Guardianben tették közzé.
A tavaszi idő és a járvány is arra sarkall sokakat, hogy átüljenek az autóból vagy a BKK-ról a kerékpárra. Milyen biciklit válasszunk, miért fontos a sisak és kell-e nekünk tárcsafék? Vásároljunk vagy kölcsönözzünk? Válaszok Nagy Andrástól, a Berguson Kft. vezetőjétől.
Április 8.-án 19:00 kor több mint 40 borászat tételeit kínálják fel élő videós közvetítés keretén belül a DiVino Facebook oldalán. A Junibor – Fiatal Borászok...
Ha Ön is gyomor-és bélrendszeri, vagy emésztési problémáktól, szorulástól szenved, bizonyára már gondolkodott a probiotikumok vagy rost-kiegészítők alkalmazásán.
Az étterem ingyen ebédet visz Zánka 15 kilométeres körzetében olyan rászorulóknak, akiknek ebben a bizonytalan helyzetben nehézzé vált sorsuk a Balatonnál. A jótékonysági akciót a...
A koronavírus járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet rendkívül érzékenyen érintette a magyar szőlőtermelőket és borászatokat. A kialakult válsághelyzettel kapcsolatban – a Tagság visszajelzései alapján – többféle...
A dohány méreg - nemcsak a tüdő és a szív, hanem fogaink számára is. A dohányosok körében ötször nagyobb a fogíny és az fogágy gyulladásának esélye, így a fogaikat is nagyobb eséllyel veszítik el.
Sokan bíznak a különböző táplálékkiegészítő bogyókban, pezsgőtablettákban, pedig ezek se jók mindenre. Milyen esetben és hogyan használhatjuk őket nyugodtan, és mikor érdemes orvoshoz fordulni?
Amerikában a maszk viselésére bízatatnak mindenkit, illetve arra, hogy saját kezűleg készítsék el, ne vásárolják fel a készletet az egészségügyi dolgozók elől.
Amennyiben egy pár gyermeket szeretne, de nem sikerül a teherbeesés vagy a terhesség kihordása, akkor együtt érdemes felkeresni egy meddőségi központot, ahol alaposan kivizsgálják a meddőség okát mindkét fél részéről, és amennyiben szükséges, kezelik is azt. A női meddőség hátterében többek között mióma is állhat.
A fertőzések budapesti és Pest megyei halmozódása miatt a távolságtartási és kijárási szabályok fokozott betartására kérte a fővárosban és Pest megyében élőket az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Míg a közlekedés és az ipar légszennyezése csökkent, addig a lakossági fűtésből és avarégetésből származó szállópor-koncentráció emelkedett Magyarországon. A Levegő Munkacsoport más szervezetekkel összefogásban arra hívja fel a figyelmet, hogy a lakossági hulladékégetés a koronavírus terjedését is elősegítheti.
A légzésszám változik fizikai aktivitás hatására, de betegségeket is jelezhet, ha magasabb, vagyis ha a szokásosnál szaporábban vesszük a levegőt. Dr. Tárnok Ildikó, tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont orvosa a magas légzésszám lehetséges okait foglalta össze.
Sokszor halljuk a mondást, miszerint a bánattól, szomorúságtól és aggodalomtól meg lehet őszülni. De vajon valóban van összefüggés a harag, a stressz és az őszülés között vagy ez csak fölösleges riogatás?