A halőrök egy bozótos területen érték tetten a férfit, aki egy 50 méteres nyakzó halóval halászott. A csónakjában három halat találtak. Az illegális tevékenységet folytató férfira egy horgász lett figyelmes, aki bejelentést tett, ezt követően a halőrök egész éjszaka figyelőszolgálatot állítottak fel az említett területen, majd másnap lecsaptak. A h
A legelső csillagok akkor jelenhettek meg, amikor az Univerzum mindössze 100 millió éves volt. Azóta a világűr gyors tágulása a feledés homályába taszította fényüket, így a létezésükre vonatkozó nyomokat máshol kell keresnünk.
Balatontourist kempingjeiben 28 százalékkal nőtt a vendégforgalom az idén A Balatontourist kempingjeiben az idén 28 százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly, ezzel elérték a pandémia előtti, 2019-es év vendégéjszakaszámát –…
Vilmos herceg és Katalin hercegné gyakran beszéltek már három gyermekük, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg neveléséről. Az évek során számos királyi szülői hagyományt felrúgtak, kezdve attól, hogy több dadus helyett csak egy dadust alkalmaztak, most pedig egy újabb különös szabályt vezettek be.
Bár a boltok polcai már megteltek karácsonyi díszekkel és csokimikulással, az ünnepi filmek ideje még nem érkezett el… november elejéig ugyanis még a kísérteties borzongásé a főszerep!