December jeles eseményei közül a legtöbb ember számára ma már csupán a karácsony és az újév ünnepe ismert, a régiségben azonban az év utolsó hónapjában számos egyéb kiemelt napot is megültek. Az egyre növekvő sötétség mélyén megszülető fény ünnepe a legősibb időkre vezet minket, de számos, a gazdálkodáshoz kapcsolódó jeles nap is esik erre az idősz
Az idei tél talán a szokásosnál is párásabb, ezért rengeteg háztartásban jelenik meg az egyik legkellemetlenebb vendég, a penész. De nem csak csúnyán néz ki, olykor veszélyes is lehet. Olyan betegségeket okozva, mint a különféle légzőszervi problémák, asztma, sőt akár allergia. Íme néhány hasznos tipp, hogyan kerülheted el a penészesedés kialakulás
Nehezen elviselhető anyósok, apósok, sógornők és sógorok nem csak a hollywood-i filmekben léteznek. Sok embernek meggyűlik velük a baja egy-két kérdést illetően. Persze szerencsére nagyon sok az ellenkező példa, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, nem állíthatjuk, hogy mindenki nézetei teljes mértékben egyeznek a fogadott család tagjaiéval.
Szegény Mikulás a létével örök dilemmát és örök ütközési felületet ad kicsik és nagyok számára. Van, aki el sem kezdi mesélni a hozzá kapcsolódó történeteket és van, aki a kelleténél tovább meséli azokat. Valahogy mindenki mást gondol e téren. De mégis ki tudhatná a választ arra a kérdésre, meddig higgyen a gyerek a Mikulásban? Van egyáltalán által
A horoszkópunk sokat elmond rólunk: nemcsak azt jelezheti, mi vár ránk a jövőben, hanem a legjellemzőbb tulajdonságainkat is megmutatja. Segítségével a karácsonyi díszítést is tökéletesíthetjük.
Tudósok szerint a Földhöz hasonlóan a Marsot is egy saját „dinoszauruszgyilkos" aszteroida érhette, amely – a földihez hasonlóan – megacunamit is okozott.
A fenntarthatóbb életmód fontos azok számára, akik szeretnék csökkenteni az ökológiai lábnyomukat és a szemétbe kerülő műanyag mennyiségét. Rengeteg módja van annak, hogyha már megvetted a műanyagot, akkor alaposan kihasználd, mielőtt végleg a kukában landolna. Összegyűjtöttünk néhány tippet, amikkel csak nyerhetsz!
A mantovai hercegné a reneszánsz korszak legnagyobb divatdiktátora volt, aki olyan befolyással bírt, hogy a gazdag hölgyek kémeket küldtek az udvarába, hogy megtudakolják a következő trendet.
A tintahalak intelligenciáját 2021-ben vizsgáló teszt rávilágított arra, hogy mennyire fontos, hogy az emberek ne becsüljék alá az állatok intelligenciáját. A tintahalakat a pillecukorteszt új kiadásába „ültették be”, és a vizsgálat eredménye azt bizonyítja, hogy az agyukban sokkal furcsább dolgok zajlanak, mint azt eddig hittük.A kutatók
A 86 méteres Aquijo nemrég lenyűgöző kalandokkal teli, világ körüli hajózást teljesített. Gerhard Veldsman kapitány mesélt az élményeikről. Az első részben: az Aquijo tervezése és a „kamu” Horn-fok. …a világnak ezen a részén az időjárás egy pillanat alatt megváltozhat, a szélcsendből nagyon hamar lehet 60 csomós szél. A jég itt egy éjszaka alatt is
Száz évvel ezelőtt hasonló karácsonyra készülődtek az országban, mint most: „A ma is ragyogó kirakatok számcédulái a méla lemondás szomorú hangulatába kényszerítik ajándékozó kedvünket, hiszen ezrekre szökkent a legszerényebb ajándék ára is” – De egyéb hasonlóságokon is meg fogsz lepődni a cikkben, és megtudod azt is, bevált-e Sziriusz jós jövendöl
A WHO szerint egy átlagos felnőttnek legalább 400 gramm zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztani naponta, ám a népesség csupán 12 százaléka eszik elegendő gyümölcsöt, és csupán 9 százaléka megfelelő mennyiségű zöldséget. Utóbbiról elmondható, hogy bármilyen formájában jobb, mintha egyáltalán nem fogyasztanánk, így a mirelit verzió is hasznos leh
Lionel Scaloni szövetségi kapitány szerint az argentin labdarúgó-válogatott játékosai arra születtek, hogy elviseljék azt a nyomást és feszültséget, amely az olyan kiélezett mérkőzéseken nehezedik rájuk, mint az ausztrál csapat ellen szombaton 2-1-re megnyert nyolcaddöntő a katari világbajnokságon.
A női csiklót évtizedeken át a tehenek csiklóját alapul véve modellezték – egy friss kutatásból azonban kiderült, hogy az analógia nem teljesen áll. Valójában ez a pici szerv a női orgazmus záloga, ezért szomorú, hogy a férfiak 31 százalékának fogalma sincs róla, hol található. Hiánypótló anatómiaóra következik.
Mindannyian megérezzük az évtizedek óta nem nem látott inflációt a boltokban. Ez leginkább az élelmiszerárakra igaz, amelyek drasztikusan megemelkedtek az elmúlt évben. Az alapvető élelmiszerek árai is az egekben, ami jócskán megterheli a pénztárcákat a mindennapokban. Vannak azonban módszerek, amelyeknek köszönhetően kevesebbet költhetünk, és mégi
Letisztultság, izgalom, precízió – ezeket a tulajdonságokat tükrözik a Porsche sportautói. És ugyanezt a filozófiát testesítik meg az aprólékosan megmunkált kiegészítők is, amelyek segítségével környezetünkben is megkaphatjuk a Porschétől megszokott…
Ezzel a lépéssel és a metaverzumba való belépés előkészítésével a Rolex bizonyította, hogy ha még nem is ők a legelőremutatóbb márka jelenleg a piacon, látják, hogy merre halad a világ, és próbálnak vele együtt mozdulni.
A grillezés rajongói idén bizonyára nagyon jól viselkedtek, mert a Mikulás egy olyan adventi kalendáriumot hozott el a számukra, amelynek ablakai mögött háromnaponta óriási kedvezményekre jogosító kuponkódok rejlenek a Grillpláza prémium grillsütőihez és grillkiegészítőihez.
A kritikai pszichológia nem a pszichológusokat kritizálja, még kevésbé a klienseket. A pszichológiáról mint gépezetről beszél, amely – bármennyire is nagy segítség az egyénnek –, részben pont az őt megnyomorító rendszert betonozza be. Interjú Csányi Gergely szociológussal.
A magnézium észrevétlenül támogatja a szervezet számos funkcióját, mint például a vérnyomás és a vércukorszint szabályozása, az energiatermelés és a csontok egészségének megőrzése - ezért is fontos, hogy elkerüld az esetleg hiányállapotot.
Ahogy egyre jobban terjednek a nappali hatású kerti bútorok és teraszberendezések, úgy lesz nehezebb és nehezebb a rossz idő beköszöntével elpakolni mindent fedett helyre. A hatalmas kanapék és napozóágyak nagyon jól mutatnak a teraszon, de méretük miatt nem könnyű helyet találni nekik. Jöhetnek hát a takaróponyvák!
Mikor használtad utoljára a hajkefét? Ma reggel? És mikor mostad ki utoljára? Ha az utolsó kérdésre a régen vagy a soha a válaszod, akkor mindenképpen olvasd el a cikkünket.
A masszázsmedence tulajdonosok már tudják, mit jelent elmerülni saját jakuzzinkban egy fárasztó nap után. Aki rátalált a tökéletes jakuzzi modellre, tisztában van vele, hogy hosszú távú befektetése milyen sok örömöt és élményt jelent családja számára. Ahhoz azonban, hogy valóban boldogságot, és ne bosszúságot okozzon számunkra jakuzzink, érdemes j
December ötödike különösen közel áll a szívemhez. Nem, nem a Mikulás nagy napját tévesztettem el, hanem egy nagyon fontos ünnepre szeretném ráirányítani a figyelmet. Ez pedig nem más, mint a talaj világnapja. A talajé, ami a benne rejlő megannyi, aktívan nyüzsgő élettel biztosítja mindannyiunk megélhetését ezen a Föld nevű bolygón.
A Cantiere del Pardo néhány napja közzétette a Grand Soleil flotta zászlóshajójának Caprinál készített első hivatalos felvételeit. Caprit az Unesco a világörökség részeként ismeri el, amelyhez a Faraglioni sziklacsoport és a közeli Sorrento lélegzetelállító hátteret biztosít. Nemrég még csak premier előtti képeket tudtunk mutatni a hajóról, amelyet
A magas lányok rendszeresen kapnak beszólásokat, és a ruhavásárlás is igazi kihívás számukra. A Magas Nők Bázisa nemcsak divatos ruhákat kínál nekik, hanem közösséget is.
A viktoriánus korszakot sokan unalmasnak és puritánnak képzelik, azonban rengeteg furcsa és hátborzongató hírrel borzolták fel a 19. századi olvasók kedélyeit. Cikksorozatunk második része következik.
Az Európai Bizottság szombaton közölte, a G7-országok, az EU tagállamai és Ausztrália megállapodtak abban, hogy hétfőtől 60 dolláros hordónkénti árplafont vezetnek be a tengeren szállított orosz olajra.
A tavak általában nyugalmat árasztanak, és lehetőséget nyújtanak a hűsítő vízben való megmártózásra. Azonban nem mindegyik tó ennyire ártatlan és biztonságos, sőt, valamelyiknek még a közelébe sem érdemes merészkedni. Forró-tó (Boiling Lake) Shutterstock Ha Dominikán jársz, soha ne próbálj meg megmártózni a Forró-tóban. Miért? Talán már a
Néhány napja körbejártam a várost. Ajándékkönyvet kerestem egy barátomnak. Annyira örültem, hogy sikerült beszereznem, hogy gyorsan vettem egy másikat magamnak is. Aztán megvettem egy speciális párnát, ami jól tartja a derekamat az autóban. Majd beugrottam egy nagyáruházba, ahol fedőt kerestem a kedvenc serpenyőmre. Itt nem kaptam, de gyorsan vette
A szülés utáni inkontinenciáról még ma is kevesen mernek beszélni. Szégyellik a kellemetlen tüneteket, pedig a rendszer szégyene, nem az övék, hogy nemigen kapnak hatékony segítséget a nők ebben a helyzetben, és sok kellemetlen, megalázó szituációba keverednek miatta. Olvasónk megrendítő története:
Ötvenkét hónap alatt változott meg örökre a világ, ennyi ideig tartott a nagy háború, aminek öröksége ma is része a mindennapi életünknek. Szalay-Berzeviczy Attila kétkötetes könyve segítségével egészen új oldaláról ismerhetjük meg a történelmi eseményt. Időt és energiát nem sajnálva, ötvenhét országot járt be több, mint nyolc év alatt Sza
Legalábbis a férfiak esetében. A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a férfiak bélrákkockázatát egy új kutatás szerint.Egy majdnem 80 ezer amerikai férfi bevonásával készült kutatás azt állapította meg, hogy a zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben, olajos magvakban és hüvelyesekben gazdag étrend csökkentheti férfiak bél
Lírai szépségű fiktív életrajzi regény Az üvegbúra szerzője, Sylvia Plath utolsó évéről. A történet rövidenSylvia Plath 1932-ben egy angliai kisvárosban élt a férjével, a költő Ted Hughes-szal, és a második gyermekét várta. Boldogtalan és magányos volt, a házasságát egyre üresebbnek érezte, és többre vágyott az anya, illetve a feleség szer
A vérnyomás és a pulzus fogalmai gyakran összekapcsolódnak az emberek fejében, ráadásul mindkettőt szokta is ellenőrizni az orvos. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakembere elmagyarázza a különbséget és eloszlatja a tévhiteket.
Október 21-én a Pierrot és ezzel együtt a Zsidai Gasztronómiai Csoport 40 éves lett. Rengeteg eseményt, találkozást és történetet rejt ez a 40 év. Ebbe enged betekintést 8 részes sorozatunk.
A korona ötödik évada azóta ragasztja a rajongókat a képernyő elé, hogy november elején felkerült a Netflixre. A sorozat a királyi család legjelentősebb eseményeit járja körül, amelyek az 1990-es években történtek velük, köztük Károly herceg és Diána hercegné keserű válását. De a walesi hercegné újdönsült románcairól is szó esik.