Nincs több zárórára és félbehagyott fejezetek. Ebben a brit könyvtárban minden bibliofil álma valóra válhat, hiszen egyedülálló módon, több ezer kötet között töltetik az éjszakát.
Minden második másodpercben valahol a világban egy embernek vért kell kapnia ahhoz, hogy meggyógyuljon vagy életben maradjon. A testünkben nagyjából 5-6 liter vér kering. Ha egy kritikus hányada elvész, nem tudja ellátni a létfontosságú funkcióit. De ha egy keveset adunk belőle, valaki más életét megmenthetjük. Június 14-én a véradókat ünnepli a vi
Egy új tanulmány szerint a Jupiter fémtartalma és eloszlása azt jelenti, hogy a bolygó fiatalkorában sok kőzetbolygót fogyasztott. Amióta a Nasa Juno űrszondája 2016 júliusában elérte a Jupitert, és elkezdett részletes adatokat gyűjteni, azóta átalakítja a Jupiter kialakulásával és fejlődésével kapcsolatos ismereteinket. A misszió fontos e
A gazdag turisztikai kínálattal csábító lengyel régiók számos okot adnak a lengyelországi utazásra – röviden ez a következtetés vonható le a Poland Roadshow 2022 nagy érdeklődés mellett megtartott budapesti állomásán, június 9-én a Városliget Caféban.
Tiger Woods is csatlakozik Michael Jordanhez és LeBron Jameshez, ugyanis a világon ők voltak eddig ketten milliárdos sportolók. Akárcsak a két NBA-nagyágyú, Woods 10 számjegyű vagyonának nagy része a reklámokból és a pályán kívüli üzletekből származik.
Mindennél jobban vágyott egy második gyermekre, de az orvosok nem sok jóval kecsegtették: azt mondták neki, hogy csak 5 százalék az esélye, hogy újból teherbe essen. A nő ennek ellenére folytatta a próbálkozásokat partnerével.
Ismét az orosz Danyiil Medvegyev áll az élen a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, az eddigi éllovas szerb Novak Djokovic a harmadik helyre csúszott vissza, még a német Alexander Zverev is megelőzte.
A Liss szódaszifonbolt 1962-ben, a József körút és a Baross utca sarkán nyitott ki, sokáig komoly népszerűségnek örvendett, hamarosan azonban végleg bezárja kapuit.
Rejtélyes farkasember-szerű lényt észleltek a texasi állatkert közelében, és a hatóságok sem tudjk, mi lehetett az. Egyelőre annyi szinte biztos, hogy a felvétel valódi, így még rejtélyesebb a történet.
Az országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kezdeményezett. Ennek értelmében 2023. január 1-jétől kezdődik majd meg a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége…
El tudsz képzelni jobb nyáresti programot, mint egy jó kis szabadtéri mozizás? A Kultik Terasz idén is két helyszínen várja a szabad ég alatt mozizni vágyókat: a Kultik Köki Terasz június 14-én, a Kultik Terasz Corvin Plaza pedig 15-én vetíti az első filmet.
A gin-tonik már jóval több mint egy évszázada a világ egyik legnépszerűbb koktélja. Egy 2016-os tanulmány szerint csak Nagy-Britanniában évente 40 millió palack gint értékesítettek, ami évi 1,12 milliárd gin-tonik elkészítéséhez elegendő. De minek köszönhetjük ezt a hűsítő italt?
Melyik módszer milyen panaszok, betegségek esetén hasznos, hogyan történnek az egyes kezelések, van-e ellenjavallata az egyes kezeléseknek? Hogyan lehet ezekhez hozzájutni, beutaló szükséges-e? Tb-finanszírozott rendelésen vagy magánrendelés keretében elérhetők?
A mostani szülőgenerációk tapasztalhatják, hogy nagyot változott a nyári világ gyerekkoruk óta. Korábban a városban csak elvétve találkozhattunk szúnyoggal, kullanccsal, mára számolni kell mindkettővel. A mai gondos anya és apa a fényvédő készítményt az első meleg, napsütéses tavaszi napon megvásárolja, sőt választ hozzá napozás utáni bőrápoló krém
Közeledik a vakáció, a nyári táborok időszaka, egyre több időt töltünk a természetben. Ez az időszak a kullancsszezon csúcsidőszaka is, ezekben a hetekben a legaktívabbak a vérszívók.
A régió nyári programfelhozatalának legkiemelkedőbb borgasztronómiai kínálatát nyújtja az augusztus 4-7. közötti Debreceni Bor- és Jazznapok. Mutatjuk a legkiemelkedőbb pincészetek pazar borait.
A-ből B-be eljutni nem mindig egyszerű dolog. Egy hosszú utazás esetén kulcsfontosságú, hogy a megterhelő várakozás során milyen szolgáltatásokat vehetünk igénybe, az alábbi cikkben pedig négy olyan repülőteret gyűjtöttünk össze, ahol könnyedén eltölthetjük a szabadidőnket. 1. Pekingi Daxing nemzetközi repülőtér Az egyik leglenyűgözőb
Az alábbiakban közlöm a Wizz Air nyilatkozatát, amelyben a légitársaság kijelenti, hogy a július 1-ig megvásárolt jegyek kapcsán nem hárítja át utasaira az extraprofit, avagy légitársasági különadót. Emlékezetes véleménycikkben foglalkoztam…
2014 óta először gyűlnek össze a hazai bárzongorista szakma legnagyobb alakjai, hogy megmutassák tehetségüket. Az izgalmas verseny elsődleges célja, hogy színvonalas zenei programmal lepjék meg a balatoni nyár rajongóit, valamint hogy a közönség megismerje bárzongorázás kiemelkedő magyar művészeit. A Magyar Bárzongorista Egyesület által me
Idén nyáron csak úgy hódítanak a csodaszép kék-fehér mintás ruhák! Mi rengeteg mesés verziót láttunk az üzletekben, melyek között mindenki megtalálhatja a maga ízléséhez legjobban illő darabot. A hazai kínálat legszebb kék-fehér mintás ruháit megtekinthetitek a képgalériánkban!
A legtöbben az éttermekben igyekszünk a legjobb formánkat hozni, ám gyakran belefutunk olyan hibákba, amelyekkel sokszor akaratlanul is, de megsértjük a vendéglátóhely alkalmazottjait. Íme négy olyan dolog, ami rendkívül bosszantja az éttermi dolgozókat.
A kommunális szennyvíz koronavírus-koncentrációja országos átlagban nem változott a 23. héten. A vizsgált városok többségét stagnáló tendencia jellemzi, míg...
A szomjúság a szervezet fiziológiai válasza a folyadékegyensúly eltolódására. A folyadéktartalom csökkenése súlyos zavarokhoz vezet, ezért az emberi szervezet nagyon pontosan szabályozza a test folyadék- és elektrolit-háztartását.
A Ryanair az előző napok extraprofittól hangos eseményei után újabb közleményt adott ki, amely nem sokkal a Wizz Air egészen más hangvételű nyilatkozata után jelent meg. A légitársasági különadóhoz kapcsolódóan a legfrissebb…
A kórházi oltópontok igénybevétele az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a magas átoltottság és a kedvező járványhelyzet miatt. Az oltottak száma már 6...
Betoltak a műtőbe, majd pár órára rá a kezembe kaptam a gyermekemet a kórteremben. A köztes időben elvileg szültem, csak nem észleltem belőle semmit, mert altattak. Előtte még az is felmerült bennem, vajon tényleg a sajátomat adják-e majd oda, de az arcocskáján lévő mosolygödrökből egyből tudtam, hogy az én fiam, hiszen nekem is pont ugyanilyen göd
A Ryanair az előző napok extraprofittól hangos eseményei után újabb közleményt adott ki, amely nem sokkal a Wizz Air egészen más hangvételű nyilatkozata után jelent meg. A légitársasági különadóhoz kapcsolódóan a legfrissebb…
Annyian észrevétlenül harcolnak a saját démonjaikkal! Az anorexiából gyógyult Anna őszintén mer vallani harcairól, évről évre beszámol lelki fejlődéséről a kepmas.hu-nak, hogy ezzel is megerősíthessen másokat.