2022. június 6. hétfő

jún. 6
6:24
Feng shui a konyhában, avagy így nézne ki egy harmonikus tányér (egy.hu)
Az ősi kínai hagyomány szerint az étel egyfajta gyógyszerként hathat, vagyis képes gyógyítani a különféle betegségeket (nekem többnyire ez maradt meg a koreai sorozatokból is, a császár udvarában szinte minden a konyha és az ételek körül forgott).
jún. 6
6:42
Árvízvédelmi megoldások a Maroson (AQUA)
Román–magyar együttműködéssel, a határ mindkét oldalán uniós támogatással megvalósított fejlesztésekkel javították a Maros alsó szakaszának árvízi biztonságát. A beruházás részeként magyar területen a Maros jobb partján elhelyezkedő makói szivattyútelep rekonstrukciójára került sor. Az 1962-ben épült telep egyrészt a Makó és Maroslele környezetében
jún. 6
6:54
Nadal: nem az a lényeg, hogy a legjobb legyek, szeretek teniszezni (Igényesférfi.hu)
Nadal immár 14-szeres Roland Garros- és 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes rekordernek mondhatja magát, és karrierje 92. trófeája, a Muskétások Kupája mellé 2,2 millió eurót kapott.
jún. 6
7:00
3 gyakori hiba csirke grillezésnél (Spa Trend Online)
A csirke egy gyorsan és könnyen elkészíthető húsfajta, amely rengeteg fűszert szeret, ezért változatos grillételek születhetnek belőle. Bármennyire is egyszerűnek tűnik azonban feltenni egy csirkét a grillrácsokra, itt is vannak buktatók. Ebből emelünk ki hármat!
jún. 6
7:02
Műtétek után is segíthet a masszázsmedence (Spa Trend Online)
A masszázsmedence nemcsak pihenésre, hanem fizikai rehabilitációra is alkalmazható. Egyre többen ismerik fel, hogy a meleg vizes terápia áldásos hatása az egészséges és sérült testre is hatalmas. Használd ki te is hidroterápia erejét egészséges megőrzésére!
jún. 6
7:18
A Kaszpi-tengerről lőttek rakétákat Kijevre az orosz erők (Igényesférfi.hu)
Rakétákat indítottak az orosz erők vasárnap reggel az ukrán főváros, Kijev ellen - közölte vasárnap az ukrán légierő parancsnoksága a hivatalos Facebook-oldalán.
jún. 6
7:48
A Rák ma borzasztóan érzékeny lesz (Metropol)
Ön jobban a szívére veszi a meggondolatlanul kimondott szavakat, mint párja, márpedig ma kaphat párat…
jún. 6
7:48
„A parókák és a lelkek nem őszülnek” – Gobbi Hilda szerelmei (WMN)
A múlt század egyik legmakacsabb, legöntörvényűbb és legbátrabb művésze volt. Minden szabálytalansága dacára – vagy épp ezért – ikon és példakép. Gobbi Hilda 109 évvel ezelőtt született.
jún. 6
7:48
A betegség neve: lájkoholizmus (egy.hu)
Lájkoholizmus. Elsőre kissé viccesnek tűnő kifejezés ez, pedig nagyon is komoly tünetegyüttest takar. A közösségi hálók huszonkettes csapdája. Belekerülni egyszerű, de kikerülni onnan sokkal küzdelmesebb.
jún. 6
7:54
A sötét nagyúr visszatért: újra kapható a TAG Heuer 1974-s Dark Lord kronográf (Igényesférfi.hu)
A TAG Heuer talán legsikeresebb modellje a Monaco, aminek 2019-ben volt az 50 éves évfordulója, ennek örömére pedig minden évtizedet egy-egy új változattal ünnepeltek.
jún. 6
8:00
Közös pont: ezt az egy dolgot a sakkozóktól és a drogdílerektől is megtanulhatjuk (Hamu és Gyémánt)
Mindannyian rendelkezünk az előre gondolkodás képességével. Valószínűleg már megtervezted, hogy mit fogsz csinálni ma este, és valószínűleg ismered azt az útvonalat is, amelyen hazafelé fogsz menni. Az előre gondolkodás az intelligencia egyik jellemzője. Enélkül egyszerűen az ösztöneink és reflexeink rabszolgái vagyunk – kicsit olyanok, mint egy nö
jún. 6
8:06
Egy asszony, aki elhitette az orvosokkal, hogy nyulakat szült (Hamu és Gyémánt)
Nem csak napjainkban szomjaznak az olcsó hírnévre, 300 évvel ezelőtt is akadtak olyanok, akik szinte bármit megtettek volna egy kis szenzációért. Bármilyen elvetemültnek is hangzik, a 18. században egy Mary Toft nevű nő meggyőzte az orvosokat arról, hogy nyulakat szült. A tizennyolcadik század elején Mary Toft rendkívül bizarr és szomorú t
jún. 6
8:12
Pelenkakiütés - Miért alakul ki? Mit lehet tenni ellene? (WebBeteg)
Akinek pelenkás kisbabája van, minden bizonnyal találkozik a pelenkadermatitis jelenségével. Ez a köznyelven pelenkakiütésnek is nevezett bőrjelenség a babák popsiján, az alhas és combtő területein, a gáttájékon - egyszóval, a pelussal borított bőrfelületeken alakulhat ki.
jún. 6
8:18
Sokkoló adat: egy átlag amerikai hárompercenként ellenőrzi mobilját (Metropol)
Egy kutatás szerint az amerikai felnőttek egy nap négyszer annyit ellenőrzik az okostelefonjukat, mint 2019-ben.
jún. 6
8:18
Lehetséges fékhiba miatt közel egymillió autót hív vissza a Mercedes (Igényesférfi.hu)
A Mercedes-Benz csoport világszerte csaknem egymillió járművet hív vissza a fékrendszer esetleges problémája miatt.
jún. 6
8:36
Okosszélvédőt fejlesztett egy magyar cég (Infostart)
Számos szoftveres újdonságot is rejtenek a prototípusok.
jún. 6
8:42
„Ennél szörnyűbbet még sosem láttam" - Extrém díszítésű esküvői ruhát választott a nő, szétszedték őt a netezők (Femcafe)
Senki sem érti, miért épp erre a darabra esett a választása.
jún. 6
10:12
Miért szaladgálunk többet mosdóba télen? (Hamu és Gyémánt)
Gyakori probléma, hogy télen hirtelen mosdót keresve rohanunk. Ez nyáron nem nagyon szokott előfordulni. De vajon a télben van valami? Nem egészen. A The Conversation tudományos cikke járt utána a témának. Megváltozik az életmódunk Nyáron gyakrabban vagyunk a szabadban, és sokkal aktívabbak is vagyunk. Többet izzadunk (hogy hőt v
jún. 6
11:06
10 tuti tipp, ha a nyaralásig fogyni akarsz (Ripost)
Mutatunk pár tippet a fogyáshoz.
jún. 6
11:12
5 évig nem mosott hajat ez a nő, ez lett az eredménye (Femcafe)
Elképesztő, amit tapasztalt.
jún. 6
11:48
Mi a fene bajom van? – Szklerózis multiplexszel élem az életem (WMN)
Hullámvasút testileg és lelkileg, avagy az erős nők is eltörnek... de még mennyire.
jún. 6
12:12
Mérgező növények: a csoportos megbetegedés sem ritka a gyermekeknél (WebBeteg)
Nem mindenki növényhatározóval indul neki a kirándulásnak, éppen ezért szeretnénk felhívni a figyelmet néhány mérgező fajra, amely könnyen összekeverhető más, a konyhakertben is fellelhető növényekkel. Nagyon fontos lenne, hogy minél többen ismerjék a környezetünkben gyakran előforduló mérgező növényeket, legyenek tisztában hatásukkal – tanácsolja
jún. 6
12:18
Mit tegyünk, ha útközben leáll az autó? (Ripost)
Van, mikor segítséget kell kérni, de előtte még ezt tehetjük.
jún. 6
12:18
Úti célok, amelyek a legkörnyezettudatosabbak 2022-ben (Hamu és Gyémánt)
A Környezetvédelmi Világnap alkalmából a Booking.com összeállított egy listát azokról az úti célokról világszerte, ahol a legmagasabb a fenntartható és környezettudatos apartmanok és szállodák aránya.
jún. 6
12:18
Mikor szedd, hogyan edd? Íme a 8 legfontosabb kérdés-válasz a levenduláról (egy.hu)
Levendulanyílás idején tengernyi kérdés merül fel a kezdő- és haladó levendularajongókban. A legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttem össze, hogy segítsek eligazodni a levendulák mágikus világában.
jún. 6
12:48
Félsz bevallani? Ezek a féltett titkaid horoszkópod szerint (Metropol)
Nálad mi a helyzet, másnak próbálod mutatni magad, mint amilyen valójában vagy? A csillagokban az is meg van írva, miről nem beszélsz szívesen még barátaid előtt sem.
jún. 6
13:00
Honfoglalással indítanak: vakációnyitó a Szegedi Vadasparkban (SzMo)
Június-12-én számos játékos és ismeretterjesztő programmal várják a családokat. A honfoglalás koráról szóló kiállítás során például a gyerekek fel is próbálhatják a korabeli ruhákat.
jún. 6
13:24
Megtalálod a zokni párját a képen? Ha igen, nem mindennapi Iq-szinttel rendelkezel! (Femcafe)
Vajon hová tűnhetett a kislány zoknijának másik párja? Te elő tudod keríteni?
jún. 6
13:48
A szoknya, amit most mindenki akar - mesések ez a szatén darabok (Femcafe)
Stílusos, elegáns és lenge szoknyákból sosem elég a nyáron: az idei kedvenc nyári szoknyánk pedig pont ilyen! Mesés színekben és gyönyörű fazonokban kaphatók most a midi hosszúságú szatén szoknyák, melyekért minden stílusos nő rajong. Mutatjuk a legjobb darabokat!
jún. 6
14:12
A pajzsmirigybetegségek diétája (WebBeteg)
A pajzsmirigybetegségek gyógyszeres kezelése mellett a beteg is sokat tehet állapotának javulásáért. Tudatos odafigyeléssel és étrendi változtatásokkal a terápia hatékonysága növelhető.
jún. 6
14:36
Ehhez a 40 ezer darabos Emirates-Legóhoz még légiutas-kísérők is járnak (Hamu és Gyémánt)
LEGO-rajongók, figyelem! Egy 40 000 darabos LEGO-Emirates Airbus A380 Superjumbót mutattak be nemrégiben.
jún. 6
15:18
Rebarbarás tarte (egy.hu)
Fekete Gergő receptje
jún. 6
15:30
Pókcsípés - A legfontosabb tudnivalók (WebBeteg)
A pókok különböző méretű, nyolclábú ízeltlábúak. Számos fajuk megtalálható a Földön, de közülük csak néhány mérges pók ismert Magyarországon.
jún. 6
16:12
A legtöbb nő rosszul viseli a melltartóját, valójában így kellene (Femcafe)
Eddig valamit nem jól csináltunk, most megmutatjuk, hogy hogyan kell helyesen felhelyezni a melltartónkat.
jún. 6
16:36
Szörnyülködve vette fel a koszorúslány az online rendelt ruháját (Femcafe)
Aki valaha is tervezett esküvőt, tudja, rengeteg munka van vele, hogy tökéletes legyen. Így amikor a koszorúslány ruhája megérkezett az Amazonról, és teljesen máshogy nézett ki, mint a képeken, Ashley Stolzman, a menyasszony kiakadt.
jún. 6
17:00
Újra a világ legjobb kozmetikuma lehet az itthon is kapható brand (Spa Trend Online)
A Qms Medicsometics egy német sebész által alapított kozmetikai brand, ami a bőr egészségének és fiatalságának visszaállítására törekszik. Orvosi tisztaságú alapanyagai, innovatív megoldásai és magáért beszélő hatásai miatt már háromszor a világ legjobb spa kozmetikumának választották. Idén negyedszer is elnyerheti a címet!
jún. 6
17:00
Chimichurri – egy szósz, amit nem hagyhatsz ki idén nyáron grillezéskor! (Hamu és Gyémánt)
A chimichurri egy klasszikus argentin szósz, amelyet oregánóval, ecettel és rengeteg petrezselyemmel készítenek. Kellemes, friss ízvilágot ad a fülledt nyári estéken. Hozzávalók:1/2 csésze víz1 teáskanál só4-6 gerezd fokhagyma1 csésze petrezselyem-, borsikafű- vagy vízitorma levelek1/2 csésze friss oregánólevél, vagy 2 evőkanál szárított o
jún. 6
17:18
Nádudvari Péter: 5 tárgyam, 5 történetem (WMN)
Szerzőnk, Nádudvari Péter háromszoros „Ironman”, a szíve vajból van, és törődik az emberekkel.
jún. 6
18:12
Hogyan kontrollálhatja a bélgázokat? (WebBeteg)
A gáz - az a fajta, mely előzetes figyelmeztetés nélkül távozik a gyomor- és béltraktusból - az élet velejárója. Egy kis odafigyeléssel: hogy mit eszünk és iszunk, illetve néhány életmódbeli változtatással csökkenthetjük a bélgáz képződését.
jún. 6
18:18
Az utcáról lett a világ legnagyobb droghálózatának vezetője – Griselda Blanco, a kokain keresztanyja (WMN)
Állítólag még Pablo Escobar is annak köszönhette a sikerét, hogy fiatalkorában Griselda Blanco a szárnyai alá vette.
jún. 6
18:24
Beneteau First 36 – Miből látható az érték? (AQUA)
Mindig gyanakvó vagyok, ha egy új túrahajótípusra a reklámanyagokban kijelentik, hogy rendkívül gyors, avagy valamilyen módon különleges teljesítményre képes. Erre a Beneteau megjelenik az új First 36-os modelljével, amin első pillantásra nem látszik semmi különös, de állítják, hogy az új hajó kiugróan jó sebességre képes, ráadásul nagyon kezelhető
jún. 6
18:48
60 év után először csökken Kína népessége (Hamu és Gyémánt)
Jelenleg közel 8 milliárd ember él a Földön, melynek egyhatodát – 1,4 milliárd embert – Kína adja. 60 év után azonban először, a világ legnépesebb államának lakossága csökkenő tendenciát mutat. A távol-keleti ország népessége viszonylag rövid időn belül nőt óriásit: 660 millióról több mint 1,4 milliárdra emelkedett a lakosság száma. Ez a n
jún. 6
19:06
Tanulmány: gyakorta apai mintára bántalmazza az anyját egy gyerek (Infostart)
Bár összefüggés fedezhető fel a gyermekkorban megélt családon belüli erőszak és a szülőgyilkosság között, az esetek több mint felében nem lelhető fel ilyen minta – mutat rá egy hamarosan megjelenő tanulmányban az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa.
jún. 6
19:18
„Nézem most ezeket a fiúkat. A kortársaid lehetnének. Ha még élnél…” – Egy gyászoló anya gondolatai (WMN)
Nincs ennél fájóbb veszteség egy anya számára.
jún. 6
19:24
Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek (WebBeteg)
A krónikus fájdalommal való együttélés nehéz feladat. A fizikai tünetek mellett a krónikus fájdalom szorongást és depressziót is okozhat, de befolyásolhatja a családjával, barátaival való kapcsolatát, a munkateljesítményét és az életminőségét.
jún. 6
19:48
Szívesen dolgoznál Litvániában? Akár egy több száz éves kolostor is lehet a szállásod (Hamu és Gyémánt)
Litvánia olyan úti célként kínálja magát a digitális nomádok számára, ahol letelepedhetnek anélkül, hogy le kellene mondaniuk az utazásról.
jún. 6
21:12
Mit kell tudni a torokfertőtlenítőkről? (WebBeteg)
A torokgyulladás rendkívül gyakori betegség minden életkorban. Tünetei igen jellegzetesek, a legtöbb esetben fertőzés okozza a torok gyulladását. Az életminőséget, a munkaképességet jelentős mértékben befolyásolja a betegség.
jún. 6
21:12
Joseph Haydnt éheztették, verték és még egy igazi csoda történt is a bemutatóján (Femcafe)
Mozart és Beethoven mellett Joseph Haydn a klasszicista korszak egyik leghíresebb zeneszerzője. Rendkívül termékeny volt, több mint 100 szimfóniát, több mint 60 vonósnégyest, több mint egy tucat operát és számtalan más művet készített.
jún. 6
21:24
Joseph Haydnt éheztették, verték és még egy igazi csoda is történt a bemutatóján (Femcafe)
Mozart és Beethoven mellett Joseph Haydn a klasszicista korszak egyik leghíresebb zeneszerzője. Rendkívül termékeny volt, több mint 100 szimfóniát, több mint 60 vonósnégyest, több mint egy tucat operát és számtalan más művet készített.

2022. június 7. kedd

jún. 7
0:12
A legjobb gyakorlatok nőgyógyászati panaszok kezelésére (Ripost)
Létezik egy igazán hatásos módszert: az Aviva torna!

Keresés