2022. július 9. szombat

júl. 9
7:48
„Az üveg volt a pszichológusom” – interjú Móró Barbarával, aki húsz év katonasági munka után lett üvegművész (egy.hu)
Színes tinták helyett színes üvegekkel álmodott, s bár az élet a reáliák felé sodorta, az álom felülkerekedett a hétköznapok praktikumán: Móró Barbara ma már üvegművészként osztja meg anyag és forma játékából született alkotásait. Az Üveg Nemzetközi Éve alkalmából hozzá látogattunk el, hogy megértsük, mitől olyan különleges az anyag, ami Barbara él
júl. 9
7:54
„Angyalszárny rajzolódott ki az égen az általam vezetett túrán” – Egy 24 éves pesti srác, aki a Mátrát és a Bükköt érzi otthonának (Képmás)
Születése után pár héttel megkezdődtek vándorútjai, és esti meseként a család kalandos történeteit és legendákat hallgatott. 15 éves kora óta vezet túrákat, hogy helyrebillentse a természet és az ember harmóniáját. „Teltházas” élménytúráin a természeti csodák ősi titkairól mesél, és vidám, nyílt természetével minden gátat felold. Demecs Norbi túra-
júl. 9
8:18
Hamilton: csalódtam magamban, a balesetre nincs magyarázat (Igényesférfi.hu)
A pilóták szerencsére sérülés nélkül megúszták a balesetet, de érthető módon csalódott a hangulat a csapaton belül.
júl. 9
8:36
„Hogyan lehetne gyorsan sokat aludni, miközben olyasmire is jut idő, ami visszaterel a realitásba?!” (Femcafe)
Egy cudar éjszakát követő reggelen régről ismerős dilemma ütötte fel a fejét. Próbáljak-e visszaaludni legalább egy fél órára, amíg a fiacskám is alszik (végre), vagy többre megyek azzal, ha felkelek és nyugodtan megiszom a kávém? Úgy döntöttem most is, ahogy kicsi korában. Nekünk bevált.
júl. 9
8:48
Az öregségtől még messze vagyunk, de már vannak tőlünk sokkal fiatalabb felnőttek – A korosodással ismerkedő Y generációról (WMN)
Egyszer eljön a pont, amikor a „mai fiatalok” kifejezés alatt már nem magunkat értjük – az Y generációsok számára ilyen volt, amikor Macaulay Culkin betöltötte a negyvenet. De az is, amikor ráeszméltünk, hogy ma már vannak olyan felnőtt emberek, akik (velünk ellentétben), életükben nem írtak CD-t.
júl. 9
9:36
Hiába sportolsz, így nem fogyhatsz - 6 jel arra, hogy rosszul edzel (Femcafe)
Vannak olyan hibák, amiket akarva-akaratlan elkövethetünk a rendszeres testmozgáskor. Mutatjuk, mik ezek és hogyan kerülheted el őket!
júl. 9
9:42
3 dolog, amire ha rákeresel a Google-ben, rögtön le fog esni az állad: sosem gondoltuk, hogy ilyen "meglepetéseket" tartogat a kereső (Femcafe)
A Google által tárolt információk mennyisége minden kétséget kizáróan elképesztő, és talán ez az egyik oka annak, hogy ennyire kötődünk ehhez a keresőmotorhoz. Azt azonban sokan nem tudják, hogy a fejlesztők "easter egg"-eket, azaz kis meglepetéseket rejtettek el benne.
júl. 9
10:06
Világsztárok kellemetlen modellkedésével turbózta fel bemutatóját a Balenciaga (Hamu és Gyémánt)
A párizsi Haute Couture divathéten olyan nagynevű hírességek sétáltak végig a Balenciaga kifutóján, mint Kim Kardashian, Nicole Kidman és Dua Lipa, az „internet népe" pedig nem fogta vissza magát. Demna Gvasalia ismét megcsinálta. Tavaly a Balenciaga kreatív igazgatója a Simpson családdal együttműködve olyan sztárokat küldött a kifutóra, m
júl. 9
10:12
Előzzük meg a nyári fülbetegségeket! (WebBeteg)
A fülgyulladásról azt gondoljuk, hogy az őszi-téli évszakok betegsége. Fülfájdalom azonban nyáron is jelentkezhet. Gyakoriak a tavaszi elhúzódó náthás megbetegedések, például pollenallergia szövődményeként, de a panaszokat a medencék, tavak, tengerek vize is okozhatja.
júl. 9
10:12
Schobert Norbi szerint havi 200 ezer forintot költ az elhízásra egy átlag magyar (SzMo)
Norbi beszélt arról is, hogy az ő családjában is előfordult a cukorbetegség: „Nagyszüleimnek levágták a lábát, megbolondultak a diabétesztől, leállt a veséjük, megvakultak” - árulta el.
júl. 9
10:42
Édeshármassal akarta meglepni férjét, de rájött, hogy leszbikus, elvált és összejött egy nővel (Femcafe)
Theresa Rose Kaliforniába, egy mélyen katolikus családban nőtt fel, azt tanították neki, hogy a homoszexualitás bűn.
júl. 9
10:48
Kemenesi Gábor: „Új hullám érkezett, maszkozzunk zárt térben, ne hagyjuk terjedni a vírust” (SzMo)
A virológus szerint érdemes a harmadik oltást is kérni, az idősek és betegek pedig vegyék fel a negyedik vakcinát.
júl. 9
10:54
Ez a diéta hódít a nőknél, ami legalább valóban hatásos (Femcafe)
A szakértők is melegen ajánlják.
júl. 9
11:06
Egy szúnyogcsípésből is lehet baj (Vital)
Ne vakard, nem szabad. Mit tegyek, rengeteg szúnyog összecsipkedett, szerintem éjjel a pók is megharapott. "Ecetes vizet rá, tegyél bele keresztet, elmúlik, csak ne vakard" - mondták a régiek. Óhatatlanul vakarjuk, gyerekeknél pedig szinte elkerülhetetlen a vakarózás melletti, "most csinálj valamit anyu"-kérés. Íme a nyugtató megoldás.
júl. 9
11:30
Lenyűgöző panorámák: ezek Pest megye legvarázslatosabb kilátói (Femcafe)
A kikapcsolódáshoz néha az kell, hogy kiszakadjunk a mindennapokból. Ennek az egyik legjobb módja, ha felmegyünk egy kilátóhoz és a magasból, már-már kívülről szemléljük a dolgokat. Következzenek Pest megye legcsodásabb kilátói.
júl. 9
11:42
Koviubi, ahogy nagymamám csinálta – Egy szupernagyi óvó néni receptje! (Metropol)
Ha érdekel egy igazi kovászosuborka-recept, akkor itt egy fiatal nagyié, aki ugyancsak a nagymamájától tanulta.
júl. 9
11:48
Libegők éjszakája: öt helyszínen (Infostart)
Jövő szombaton rendezik, színes programokkal készülnek
júl. 9
12:12
Cukorbetegség - Nyári veszélyek (WebBeteg)
A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendellenesség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.
júl. 9
12:18
Ismered-e a magyarok leghíresebb találmányait? Kvízezz! (egy.hu)
Nem is gondolnánk, mennyi mindent köszönhet a világ a magyar feltalálóknak! Mind tudjuk, hogy Rubik Ernő a híres Rubik-kockát tudhatja magáénak, és hogy az első, memóriával rendelkező számítógépet Neumann János találta fel. De vajon minden lenti kérdésre meg tudtok felelni?
júl. 9
12:24
Mekkora bőrkárosodást jelez napozás után az enyhe bőrpír? (Vital)
Nem lehet eleget beszélni a napsugárzás káros hatásairól, így a megfelelő fényvédelemről és az esetleges, akár enyhe bőrpírként jelentkező napégés veszélyeiről. A nyaralás alatt mindannyian lazítunk, megváltozik az időérzetünk, így sokan nem ússzák meg a napégést. Már az enyhe napégést is kezelni kell, cikkünkben kifejtjük, hogy miért és hogya
júl. 9
12:24
Kánikula: mi számít túl melegnek az emberi test számára? (Hamu és Gyémánt)
A hőhullámok az éghajlat változásával egyre jobban felerősödnek – hosszabb ideig tartanak, gyakoribbá válnak és egyre melegebbek lesznek. De mikor lesz annyira meleg, hogy még a szokásos napi tevékenységünket se tudjuk majd elvégezni?
júl. 9
12:42
5 borzalmas párkapcsolati "jótanács", amit lehetőleg sose fogadj meg: közhelyeket puffogtatni könnyű, de nem ettől lesz jobb az életed (Femcafe)
Egy párkapcsolatot menedzselni nem a legegyszerűbb dolgok közé tartozik, éppen emiatt sokszor kérjük ki a családunk, barátaink véleményét. Ez azonban még messze nem azt jelenti, hogy minden tanácsukat meg kell fogadni!
júl. 9
13:24
Oknyomozás viszketés ügyben (Vital)
A viszketés sokakat néha már szinte az őrületbe kerget. Az orvosi néven pruritusként ismert rendellenességet a bőrben lévő érzőidegek ingerlése váltja ki. Az alábbiakban sorra vesszük a viszketési inger lehetséges kiváltó okait.
júl. 9
13:42
A Skorpiónak végre összejöhet a Nagy Ő! Csak ne ijedjen meg! (Metropol)
Rég várt előrelépés történhet a Skorpió életében, hiszen pozitív visszajelzést kap valakitől, akire régóta vágyik. A nagy lehetőség előtt most nem szabad megtorpanni!
júl. 9
13:48
Ezekre a menő horgolt szettekre vágynak most a nők - mutatjuk a legtrendibb darabokat! (Femcafe)
Stílusos, nyárias és színes az idei szezon legnépszerűbb ruhadarabja, amit most lépten-nyomon megtalálhatunk a divatmárkák kínálatában! Bemutatjuk nektek a horgolt anyagú nyári szetteket, amik a hétköznapokra, a strandra, de még koncertekre és fesztiválokra is tökéletesek! A teljes válogatásunkért kattintsatok a képgalériánkra.
júl. 9
14:24
Így büntetjük a bőrünket a napozással (Vital)
A bőr ráncosodása és a bőrdaganatok veszélye nem mindenkit rettent el a napozástól, hiszen ezek évek, évtizedek után jelentkeznek. A napfény káros hatásaira azonban az azonnal jelentkező napégés és az esetleges kiütések is figyelmeztetnek minket.
júl. 9
14:42
Drasztikus intézkedést hozhat a WHO a majomhimlő terjedése miatt (Hamu és Gyémánt)
Az Egészségügyi Világszervezet szerdán közölte, hogy újra összehívja majomhimlő-szakértőit, hogy eldöntsék, a súlyosbodó járvány globális közegészségügyi vészhelyzetnek – ez a legmagasabb riasztási szint – minősül-e.
júl. 9
15:00
Csodás fények - Így dobd fel a kerti partidat fillérekből (Femcafe)
Ezt érdemes kipróbálni!
júl. 9
15:12
Frontérzékenység - Hogyan hatnak szervezetünkre a frontok? (WebBeteg)
A frontérzékenység egyénenként különböző formában jelentkezhet. Tudományosan lehetetlen biztosan megjósolni, hogy egy adott egyénnél adott fronthatás milyen panaszokat fog kiváltani.
júl. 9
16:18
A színész, akit – bármiben is szerepeljen – nem lehet nem szeretni: 3+1 film Tom Hanks 66. születésnapjára (WMN)
Te melyiket láttad a cikkben felsorolt filmek közül? És melyik a kedvenced?
júl. 9
16:36
Ribizlis túrótorta sütés nélkül (egy.hu)
Ez tényleg egy igazi túrótorta, nincs benne semmi fölösleges!
júl. 9
16:48
A vibrációs szinted nem hazudik: így látnak és érzékelnek téged mások (Femcafe)
Míg mi érezzük mások kisugárzását, azt nem tudhatjuk, mi hogyan hatunk a környezetünkre. Most erre is választ kaphatsz, íme!
júl. 9
17:12
Macskatulajdonos vagy? A tudósok nagyon szeretnék, hogy tudd ezt az egy dolgot (Hamu és Gyémánt)
Kaliforniai tudósok macskákkal élő amerikai önkénteseket kérnek egy új kutatási projektben való részvételre. A vizsgálat során felmérik a tulajdonosokat háziállataik viselkedéséről és a tréningmódszerekkel kapcsolatos ismereteikről. A csapat nagyobb célja, hogy segítsen a macskáknak - különösen a cicáknak - és az embereknek abban, hogy jobban kiala
júl. 9
17:18
Elment örökre, mert nem akart besúgó lenni – Krencsey Marianne: a színésznő, aki inkább lemondott a sztárságról, mintsem hogy jelentsen a férjéről (WMN)
Tíz év tündöklés adatott neki, aztán választania kellett, eladja-e magát a hírnévért, vagy sem.
júl. 9
17:42
A Francia Riviéra központjában újra kötelező a maszkviselés a tömegközlekedésen (Spabook)
Franciaországban negyedik hete emelkednek a koronavírus-járvány napi esetszámai, s az elmúlt 24 órában meghaladták a 200 ezret – jelentette be Francois Braun új egészségügyi miniszter a nemzetgyűlési meghallgatásán. Kötelező jellegű…
júl. 9
17:42
Az idegenek kvantumkommunikációt használhatnak a csillagközi beszélgetésre (Hamu és Gyémánt)
Bár még nincs bizonyítékunk a földönkívüli életre, ez nem azt jelenti, hogy ne is létezne. Itt egy matematikai modell, ami megmutatja, hogy az idegenek potenciálisan a kvantumfizika segítségével kommunikálnak az űrön át.
júl. 9
17:54
3 érv a kisméretű kozmetikumok mellett (Spa Trend Online)
A nagyobb kiszerelések arányosított ára sokszor kedvezőbbre jön ki, mint a kisebb csomagolásoké, ezért kozmetikumokból is népszerűek a nagyobb méretű termékek. De vajon minden esetben jobban jársz a nagyobbal? Jöjjön három érv az úti kiszerelés mellett!
júl. 9
18:12
A leggyakoribb PCOS-tévhitek (WebBeteg)
A policisztás petefészek szindróma (PCOS) a leggyakoribb endokrin rendellenesség a fogamzóképes korú nők körében, ám még mindig rengeteg tévhit övezi a betegséget. Összeszedtük a leggyakoribbakat.
júl. 9
18:12
Megvan, hogy hol drágult a legjobban a szállás 2019-hez képest, megjelent a legdrágább belföldi úti célok listája (Spabook)
Az idén nyáron a legkeresettebb úti célok közül Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni átlagosan egy éjszakáért a járvány előtti, 2019-es szinthez képest – derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló…
júl. 9
18:18
A kutyának se kellesz, ha nem vagy bájos! Ugye, Józsi? – Még mindig nem áldozott le a nőmotivátorok kora (WMN)
Adok én nektek olyan bullshitgenerátort mindjárt! (Vigyázat, Szentesi begurult)
júl. 9
18:18
A babfejtés varázsa: vonjuk be a gyerekeket a feladatokba, és hagyjuk őket elmélyülni bennük! (egy.hu)
Nagyon erősen él bennem egy emlék. Gyerek vagyok, egészen kicsi még. Hatalmas erővel tűz a nap ránk, pedig még reggel van. Abban a szikrázóan szép napsütésben mi, az egész család, szedjük a babot.
júl. 9
18:30
Reffelés egyszerűen, hét lépésben (AQUA)
Jimmy Cornell azt mondta egyszer, akkor reffelj, amikor először eszedbe jut. Mert lehet, hogy menő erősen megdőlt hajóval, dekkvízzel menni, de csak akkor reffelni, amikor már csupán négykézláb tudsz a fedélzeten mozogni, nem igazán okos dolog. Először a nagyvásznat reffeljük, tehát ezt akkor kell elkezdeni, amikor a művelet elvégzése érdekében a g
júl. 9
18:42
Michael Jordan órája gyönyörű, de a lakásunknál is többe kerül (Hamu és Gyémánt)
Michael Jordan nemcsak a bajnoki gyűrűkért és az aranykarikákért, hanem az exkluzív órákért is rajong.
júl. 9
18:48
Ha a Miatyánkban tegezzük Istent, hogy lenne a magázás a megbecsülés fokmérője? (Képmás)
Valószínűleg sokan emlékeznek még, amikor 1990 márciusában megnyitott az első IKEA áruház Magyarországon. Az újszerű dizájn, a kreatív ötletek mellett a nyelvi érintkezésben is forradalmat csináltak. A magyar néplélek azonban nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a mindenhonnan lelógó táblákat az udvarias, ám tegeződő szövegekkel: „próbáld ki”, „nálu
júl. 9
19:18
Mire megérted a sorsodat, már hatszor átment rajtad az úthenger – A Halásznegyed című könyvet ajánljuk (WMN)
Ha hiányzik a Nápolyi regények világa, ezzel a történettel vigasztalódj – még valami többet is kapsz.
júl. 9
19:36
Madary Orsolya: a balatoni gasztronómia egyre inkább egész éves műfaj (Infostart)
Ismét megjelent a Magyar Konyha kiadványa, a Balatoni gasztrotérkép.
júl. 9
20:12
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A dupla számok jól fizetnek.
júl. 9
20:36
Félelmetes rekordot döntött meg a tongai vulkán legutóbbi kitörése (Hamu és Gyémánt)
A Csendes-óceánban található tongai víz alatti vulkán hatalmas kitörése az év elején olyan erős robbanást generált, hogy hatalmas nyomáshullámok söpörtek végig a légkörben és az egész világon. Ezek a hullámok voltak a leggyorsabbak, amelyeket valaha is megfigyeltek a Föld légkörében, elérve az óránkénti 1158 kilométeres sebességet – derül
júl. 9
21:12
Ez az illatos gyógytea 15 perc alatt csökkenti a forróságérzetet (Ripost)
Nyári melegben kihagyhatatlanok a természet ajándékai.
júl. 9
21:30
9 év után nyitotta ki a házaspár a nászajándékot, meglepődtek, mi lapult a dobozban (Femcafe)
Évekig nem nyúltak a nászajándékhoz - a házaspárt elképesztő meglepetés érte.

Keresés