Magyarország geológiai és hidrogeológiai adottságainak köszönhetően termálvizekben gazdag. Vizeinek gyógyító hatásait nemcsak hazánkban ismerik el, hanem szerte Európában is, és egyre több helyen csalogatják balneoterápiás szolgáltatásokkal a gyógyulni vágyókat.
Ha a térképek helyett a telefont használjuk tájékozódásra, elvész az az élmény, hogy egyben láthassunk vidékeket, országrészeket, vagy folyókat. Olykor érdemes elővenni a jó öreg térképet, és gondolatban utazgatni rajta. Megnézhetjük például folyóinkat, merre tekeregnek, és azt, hol lenne érdemes a legközelebb strandolni. Addig pedig tesztelhetitek
Nem tudod, hogyan sminkeld magad idén nyáron? Itt egy kis segítség, hogy a legforróbb pillanatokban is tündökölhess! Az Avon Szépségszakértője, Károlyfi Edit összeszedte nekünk az idei nyár legizgalmasabb sminktrendjeit.
A kék zónák a világ azon területei, ahol az emberek jelentősen hosszabb ideig élnek. Ezeken a területeken a világ más részeihez képest sok 100 éves és még annál is idősebb ember él.
A fekete bőrrák (melanoma malignum vagy röviden melanoma) kialakulhat már meglévő bőrelváltozásból (májfolt, anyajegy, szeplő, lentigo maligna, in situ melanoma), de teljesen újonnan is megjelenhet addig mindenféle látható elváltozástól mentes bőrfelületen is.
Mutatjuk a legszebb nyári manikűröket, amik annyira gyönyörűek, hogy tényleg nem lehet ellenállni nekik! Kérd a körmösödtől, vagy készítsd el te magad otthon!
Kimatekozható, hogy az elmúlt 200 évben mikor voltak a legboldogabb az emberek? Nos, néhány tudós vállalkozott a feladatra és négy országra lebontva közölték meglepő eredményeiket.
Az egyszerű derékfájás legtöbbször otthoni kezeléssel is javul, bizonyos esetekben azonban nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást, mivel komolyabb betegségek tünete is lehet.
„Amikor Egyiptomban az utcán sétálok, úgy érzem magam, mintha egy filmsztár lennék. Mindenki el akarja kérni a számomat: húszas, harmincas férfiak. Lengyelországban nagymamának számítok, öregnek, nyugdíjasnak” – de vajon mit kapnak valójában ezek az európai nők a lángoló érzelmek reményében?
„Voltam én már mindenféle lánybúcsún, nem nagyon tudtok már nekem újat mondani” – mondja Krajnyik Cinti, aki megosztja saját tippjeit és tapasztalatait arról, hogyan ne fulladjon katasztrófába a buli.
Amióta az eszemet tudom, egyenes hajra vágyom. Szokták mondani, hogy mindig így van: akinek egyenes a haja, izgalmas hullámokra vágyik, a hullámos hajúak pedig szögegyenes tincseket szeretnének. Tudom, milyen káros a hajvasalás, mégsem mondtam le róla, legfeljebb ritkábban csinálom. Vagy befizetek egy tartós hajegyenesítésre.
A klasszikus Disney-mesék a jó mindenek feletti diadalán túl a kutatások szerint más mintákat is erősen közvetítettek: ezek a mesék szinte tudat alatt megalapozták az elképzeléseinket arról, mit nevezünk férfinak és nőnek.
Karcsi a gólya több éve jár vissza a Palatinus strandra, és láthatóan otthon érzi magát. Vendégek beszámolója alapján rendszeresen feltűnik a büfé közelében is, de örömmel sétálgat a medencék partján.…
A fehérköpeny-szindrómával ellentétben az álcázott hipertónia esetében a magasvérnyomás-betegek alacsonyabb értékeket produkálnak az orvosnál, mint otthon. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a jelenség okaira és veszélyeire hívta fel a figyelmet.
A svédasztalos étteremben általában többet szednek a vendégek, mint amit tényleg képesek is elfogyasztani, ez pedig súlyos pazarlás – mondta el az étterem vezetője.
A csontok és az ízületek korral járó elhasználódása miatt a mozgás, a sport sokszor fájdalommal járhat. Ha nem figyelünk oda a fájdalom figyelmeztető jelére, annak akár mozgásképtelenség is lehet a következménye.
Szardínia is beáll azoknak a népszerű olasz turistacélpontoknak a sorába, amelyek megpróbálják megóvni természeti értékeiket a tömegturizmustól, és ennek érdekében többféle, érdekes szabályozással próbálkoznak. Szardínia az utóbbi években nagyon népszerű célpontjává vált az olasz és a nemzetközi turizmusnak is. A túlzott népszerűség azonban gondokk
A világon elsőként a turistaosztály utasai is megtapasztalhatják a teljesen lapos ágy nyújtotta kényelmet – az első vagy business osztályú jegyek borsos ára nélkül. Az Air New Zealand új, emeletes ágy típusú hálófülkéi a leghosszabb utakon állnak majd az ügyfelek rendelkezésre.
Pár marsi felhőt kéne átböngészni. A Zooniverse nevű platformon ingyenesen segíthetünk a Nasa tudósainak a felhőfelmérésben a Marson – írja a space.com. Ha érdeklődnénk, itt tudunk regisztrálni a projektre. A Cloudspotting on Mars (Felhőfoltok a Marson) elnevezésű projekt arra kéri az embereket, hogy nézzék át a Nasa 2006 óta a vörös bolyg
Óriási szenzációkánt söpört végig a Star Wars-rajongók között, hogy a világ egyik legkeresettebb rendezője, Taika Waititi lesz a következő Csillagok háborúja-film rendezője. Most azonban elképzelhető, hogy a projektből végül nem lesz semmi.
Nem könnyű feladat egy újgenerációs elektromos meghajtási rendszert beépíteni egy elegáns szlupba (a szlup vitorlázatú hajónak egyetlen árbóca van, ezen hátul egy nagyvitorlát, elöl pedig egyetlen orrvitorlát visel). A dániai X-Yachtsnak azonban úgy tűnik, sikerült.
Nem gyakran fordul elő, hogy egy neoreneszánsz palotát luxusszállodává alakítanak át. A prágai Carlo IV. azonban 2003 óta fogadja a vendégeket a műemlékvédelem alatt álló épületben. Most, rövid zárva tartást követően az ötcsillagos szálloda újra megnyitotta kapuit, miután megkapta a jól megérdemelt átalakítását.
Azáltal, hogy mostanság már mindenki belevág az űrutazásba, sokkal több korom is keletkezik a kilövések megnövekedett száma miatt, ami katasztrófához fog vezetni, ha nem korlátozzuk.
Elviszünk Téged képzeletben Németország legszebb vidékeire. Felfedezheted velünk izgalmas történelmét, a vidéki kultúrája szépségeit, gasztronómiáját. Mesés tájakra, romantikus városokba jöhetsz velünk kirándulni és elviszünk a tengerpartra is!
Sokak életét megkeseríti a nyugtalan láb szindróma, amely az alvászavar egyik oka lehet. A becslések szerint a felnőtt lakosság legalább 10 százalékát érintő problémáról dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus beszélt.
Egy friss tanulmány felhívja a figyelmünket rá, hogy bőven alulsaccoltuk a Föld édesvízkészleteinek párolgását, ami igen komoly befolyással lehet az éghajlatváltozásra.
Rengeteg impulzus, inger ér minket nap, mint nap, amelyek jó és nagyon hasznos is megosztani szeretteinkkel. Az összetartozást és az egymásra hangolódást segítik a közös programok, amelyek szervezésére remek hely a terasz!
A bécsi rokonok ölelgettek, aztán a kezembe nyomtak egy zacskó gumimacit. Ilyen nincs nálatok, mondták, és ez így is volt. Megkóstoltam, és beleszerettem. Azóta is, ha a számban olvad egy piros színű gumimaci, úgy érzem, mennem kell. Elutazni valahová. Vagy úton lenni, mert nekem a gumimacinak utazás íze van azóta is.
Azzal, hogy a tulajdonos egy az iparágon kívülről érkező irodát bízott meg a belsőépítészeti tervezéssel, sikerült teljesen új és szokatlan koncepciót alkotni. Az Olokun a japán letisztultság jegyében újraértelmezett, természetes színekkel és vonalakkal díszített hagyományos anyagokból alkotott mestermű. A Tankoa Yachts központja Genova Sestri Pone
Hosszú látogatási tilalom után egy család most ment először beszélőre. Milanovich Domi elkísérte őket az úton, hogy jobban megismerhesse a történetüket. Ebből született ez a riport, ami sokat elárul a rendszer működéséről. Ne egy amerikai börtönt képzelj el.
Természetimádóként és a különböző kultúrák iránt érdeklődőként már egy ideje ért bennem a gondolat, hogy körbe kéne nézni a Balkánon, lehetőleg még azelőtt, hogy a tömegturizmus is felfedezné magának.
Született július harmadikán. Hatvan évvel ezelőtt. És micsoda hatvan év volt ez! Tom Cruise Hollywood megkerülhetetlen, ellentmondásos, izgalmas alakja, akiről D. Tóth Kriszta írt cikket. Trigger warning: születésnapi, de nem feltétlenül rajongói.
Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás veszélye, így fokozott odafigyelést és folyadékbevitelt igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk.
Egy új hajszín jött a divatba, ami nem is idézhetné meg jobban a nyarat. A hidegebb tónusokat elfelejthetjük, helyettük a melegebb árnyalatok fognak dominálni.
Évente több százezer ember tűnik el. Vannak, akiket szerencsésen megtalálnak, mások egyszerűen nyom nélkül eltűnnek a a Föld színéről az évekig tartó erőfeszítések és a kidolgozott keresési módszerek ellenére is. Ha egy híres ember tűnik el, a vadabbnál vadabb összeesküvés-elméletek is megjelennek, de a végeredményen nem változtat. Mutatunk öt híre
Egy tanulmány szerint az éghajlatváltozás a felelős a hőhullámok többségéért, de a kapcsolat más szélsőséges eseményekkel és azok társadalomra gyakorolt hatásaival kevésbé egyértelmű.
Mr. Happy Face egy 17 éves mentett kutya, akinek csak pár hetet jósoltak az orvosok, most azonban ennyi idős korában elnyerte a "világ legcsúnyább kutyája" díjat.