2022. július 6. szerda

júl. 6
7:24
Katonai elemzők szerint ez lehet Putyin következő lépése (Igényesférfi.hu)
"A Donbász elfoglalása után Putyin felkínálhatja a fegyverszünet lehetőségét, már csak azért is, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket."
júl. 6
7:48
Minden testalkat számít… kivéve, amelyik nem – A „body positivity” kampányok árnyoldala (WMN)
„Szuper, hogy egyáltalán bekerült a diskurzusba, hogy ne tabusítsuk a kövérséget, a bőrhibákat, a szőrt – ezzel én is maximálisan egyetértek –, de muszáj lenne gondolni azokra is, akik továbbra sincsenek reprezentálva” – vallja Szabó Anna Eszter. Szerinte ugyanis a sovány és a duci között megannyi alkat van még, és ameddig bárki kimarad, addig azt
júl. 6
7:48
Letenni az ősök terhét, megnézni a saját csomagunk – miben áll a családállítás ereje? (egy.hu)
Hogyan lesz valakiből családállító szakember? Hogy zajlik egy családállítás? Hogyan csalogatható elő valakiből a legfőbb tehetsége? Ezekre is választ kaptunk Paput Márk pszichológustól.
júl. 6
8:12
Hatalmas áttörés a tudományban: megmenthetik a veszélyeztetett fajokat a kihalástól (Femcafe)
Először klónoztak egeret fagyasztva-szárított bőrsejtekből.
júl. 6
8:36
Párizson túl - 5 helyszín Franciaországban, amit nem érdemes kihagyni! (Hamu és Gyémánt)
Az ideális franciaországi utazás magában foglalja a Fény városában eltöltött időt, de utána érdemes elindulni és felfedezni a többi csodát, amit ez az ország kínál.
júl. 6
8:48
A home office árát előbb vagy utóbb, de biztosan megfizeted (Igényesférfi.hu)
Hibrid iroda, távmunka, négynapos munkahét, számonkérések és elvárások – nemcsak a munkamódszerek, de az igények is jelentősen átalakultak, ha pedig megszoktad a rugalmasságot, valószínűleg észre sem veszed, mekkora árat fizetsz érte.
júl. 6
9:00
Krumpli a diéta alatt? Kiderült: a keményítő fogyókúrás csodaszer (Femcafe)
A krumpli általában minden fogyókúrás étrendből száműzetésre kerül. Sőt, ha a szigorú diéta alatt becsúszik egy adag sültkrumpli, akkor kemény önostorozásba kezdünk és bűntudattal küzdünk egész álló nap. Pedig nem kellene! Eláruljuk azt is, hogy miért.
júl. 6
9:12
Komoly tervekkel és az űr meghódítására készül Kína a következő években (Hamu és Gyémánt)
A Kínai Tudományos Akadémia (CAS) kiválasztotta az űrmissziók következő körének jelöltjeit, amelyek a tervek szerint 2026 és 2030 között indulnak. Az új küldetések a CAS harmadik stratégiai prioritású programjának (SPP III), a New Horizons Programnak is nevezett projektnek a részét képezik majd. Az elmúlt években javasolt koncepciókat egy
júl. 6
9:18
Ismét csúcstámadásra indult a forint szerda reggel (Igényesférfi.hu)
A kedd esti jegyzésekhez képest gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon, de egyik esetében sem közelítette meg a kedden elért történelmi mélypontot.
júl. 6
9:24
Drámai eredményt hozott egy UNICEF-felmérés a magyar fiatalok körében (Infostart)
Az UNICEF Magyarország friss, reprezentatív felmérése szerint a 13-25 éves korosztály túlnyomó többségét napi szinten foglalkoztatják a klímaváltozás kérdései, 90 százalékuk állítja, hogy kifejezetten szorongást él meg a témával kapcsolatban. Lényeges visszajelzés, hogy a magyar fiatalok háromnegyede személyesen, áldozatok árán is kész tenni azért,
júl. 6
9:30
Hatalmas áttörés a tudományban: megmenthetik a veszélyeztetett fajokat a kihalástól (Femcafe)
Először klónoztak egeret fagyasztva-szárított bőrsejtekből.
júl. 6
9:48
Ezt hozta haza a nyaralásról tudta nélkül egy nő – Ettől mindenki sokkot kapott volna (videó) (Femcafe)
Képzeljük el, hogy hazaérkezünk fáradtan álomnyaralásunkról, kinyitjuk a csomagunk, majd a bőrönd tartalma életre kel...
júl. 6
10:06
Vége a reggeli szenvedésnek? Másnaposság elleni tablettát fejlesztettek ki (Hamu és Gyémánt)
Az új Myrkl nevű tabletta lebontja az alkoholt a bélben, mielőtt az a májba jutna.
júl. 6
10:18
Ibrahimovic az olasz bajnokság egyik legrosszabbul fizetett játékosa lehet (Igényesférfi.hu)
Habár térdsérülése miatt most néhány hónap kényszerpihenő vár Ibrahimovicra, öltözőben betöltött szerepe kulcsfontosságú. Sajtóértesülések szerint a Milan is számít legendás játékosára a jövőben is, a szerződés hosszabbítás részleteiről pedig már meg is egyeztek a felek.
júl. 6
10:48
Kiderült, ki volt a cápatámadás egyik áldozata: politikust gyilkolt a cápa (Femcafe)
Kiderült, ki volt az Egyiptomban történt cápatámadás egyik áldozata.
júl. 6
10:54
Érdekességek a magyarországi pókokról és harapásukról (Vital)
Nyaralás közben, kirándulások alkalmával többször van dolgunk rovarcsípéssel. Van, kinek napokig viszket, és – különösen a gyerekek - akár véresre is vakarják a csípés helyét.
júl. 6
11:18
Kulisszatitkok: így készült a nyári számunk címlapja Trokán Nórával (Hamu és Gyémánt)
Fotóst fotózni nehéz feladat – de csak akkor, ha nem olyasvalaki az alany, mint Trokán Nóra. A színművész bár mára a kamera mögött is elismert szakemberre vált, tökéletesen képes különválasztani a szerepeit és megélni azokat a maguk valójában. A Hamu és Gyémánt július 7-én megjelenő lapszámának címlapfotózása épp olyan sokszínű lett, mint a képeken
júl. 6
11:42
Félsz, hogy az összes növényed feladja az életet, míg elmész nyaralni? 3 tipp, hogy távolléted alatt is gondozni tudd őket (Femcafe)
Mindannyian megérdemlünk egy pihentető nyaralást, hogy kikapcsolódjunk és feltöltődjünk. De mi történik szeretett szobanövényeinkkel ez idő alatt? Esetleg megkéred a szomszédot, akit nem igazán ismersz vagy nem is túl szimpatikus? Vagy megkérsz egy barátot, hogy jöjjön át locsolni a növényeket? Őszintén szólva ez sem ideális megoldás.
júl. 6
11:48
Szép nyári nap, szép lebarnult bőr - Mégis veszélyes? (Vital)
A bőr ráncosodása és a bőrdaganatok veszélye nem mindenkit rettent el a napozástól, hiszen ezek évek, évtizedek után jelentkeznek. A napfény káros hatásaira azonban az azonnal jelentkező napégés és az esetleges kiütések is figyelmeztetnek minket.
júl. 6
11:48
Lélegzetelállító ősi buddhista barlangokat nyitottak meg a nagyközönség előtt (Femcafe)
Ősi buddhista barlangokat nyitnak meg a közönség előtt Hszincsiangban.
júl. 6
11:48
A világ hét csodája ma – Ókori és modern toplisták építészeti remekművekről és természet alkotta kincsekről (WMN)
Ha újraírhatnád a világ hét csodájának listáját, te melyik hetet választanád?
júl. 6
11:48
Ez a világ 10 legveszélyesebb városa (Hamu és Gyémánt)
A gyakori erőszakos bűncselekmények a legnagyobb visszatartóerő, ha városlátogatásról van szó. A bűnügyi filmekben vagy sorozatokban még izgalmasnak tűnhet egy ilyen hely, de a való életben nem érdemes kockáztatni. Az utazási vagy költözési tervek készítésekor érdemes megvizsgálni, melyek a világ legveszélyesebb városai. Nem meglepő, de Közép- és D
júl. 6
11:54
Az ujjaid többet elmondanak a személyiségedről, mint hinnéd: Képpel tesztelheted, te melyik csoportba tartozol! (Femcafe)
Kiderült, hogy a kezed sokat elárulhat a személyiségedről. Mutatjuk, milyen jellemzők milyen jelentéssel bírnak!
júl. 6
12:18
„Nem tudom elkülöníteni a padlótól a tárgyakat” – Látásproblémák, amik a demencia előrehaladtával jelentkezhetnek (egy.hu)
A demenciával foglalkozó szakirodalomban nagyon gyakran kerül elő, hogy a mentális képességek hanyatlása nemcsak a gondolkodás és a döntéshozatal lelassulását, illetve memóriaproblémákat idéz elő, hanem látásproblémák is egyre intenzívebben jelentkezhetnek.
júl. 6
12:24
Puffadás, gyomorégés, hasmenés vagy székrekedés? Ételintolerancia is okozhatja! (Vital)
Sokan hosszú ideje küzdenek gyomor- és bélrendszeri panaszokkal, ám az elvégzett vizsgálatok nem mutatnak eltérést
júl. 6
12:48
Ha ezt a korai tünetet észleljük, nagy eséllyel koronavírussal fertőződtünk meg (Femcafe)
Ez a korai tünet árulkodhat arról, hogy minket is utolért a koronavírus hatodik hulláma.
júl. 6
12:54
125 éve született hollywood magyar sztárbőrgyógyásza (Igényesférfi.hu)
Mi a közös Marilyn Monroe, Audrey Hepburn, vagy Julia Roberts és Brad Pitt között? Egy magyar kozmetológus, dr.László Ernő, aki a világ első sztárbőrgyógyászaként elképesztő sikereket ért el Hollywoodban, hazánkban mégis kevesen ismerik.
júl. 6
13:06
Maratoni műtéttel mentették meg egy férfi kézfejét (Infostart)
A hosszú rehabilitáció után újra használni tudja majd a visszavarrt testrészt.
júl. 6
13:06
Olaszországban megugrottak a koronavírus járványmutatók (Vital)
A napi esetszám - kevesebb mint félmillió teszt elvégzésével - túllépte a 132 ezret. Pontosan egy hete a napi esetszám valamivel több mint 83 ezer volt. Az utóbbi egy...
júl. 6
13:18
Mit mutat a magyarországi szennyvíz? (Vital)
A 26. héten a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációjában korábban tapasztalt emelkedés megállt, a mintavételi helyek többségét stagnáló...
júl. 6
13:24
5 olcsó, természetes fájdalomcsillapító, ha nem szereted gyógyszerekkel mérgezni a tested: így hatnak ezek a csodaszerek (Femcafe)
Szerencsések vagyunk, hogy többféle vény nélkül kapható fájdalomcsillapítóhoz is hozzájuthatunk, hiszen a mindennapi életünk sajnos tele van fájdalmakkal. Néha krónikus állapotok, például ízületi gyulladás, isiász vagy gerincferdülés állhatnak a fájdalom mögött. Az első dolgunk általában az, hogy egy kis paracetamol után nyúljunk. Ezek mind megtesz
júl. 6
13:42
Úgy érzed, az iroda a börtönöddé válik nyáron? 5 tipp, amivel a munkanapokon is kiélvezheted a nyár szabadságát (Femcafe)
A nyárról mindenkinek a szabadság, a pihenés, a nagy kirándulások és a szabadtéri programok jutnak eszébe – az egy évben kivehető munkanapok száma azonban eléggé lekorlátozza a lehetőségeinket, így végül az évszak nagy részét így is úgy is munkával, sok esetben egy klimatizált irodában töltjük. Néhány egyszerű elvet követve azonban a hétköznapokban
júl. 6
13:42
Igaz a legenda? Egy rejtélyes, Artúr királyhoz köthető síremléket vizsgálnak Angliában (Hamu és Gyémánt)
A Manchesteri Egyetem régészei ásatásokat kezdtek egy 5000 éves sírnál, amely Artúr királyhoz köthető, remélve, hogy eközben választ kapnak a rejtélyes helyszínt övező néhány kérdésre. A szakértők a Herefordshire-ben található Arthur's Stone-t gondozó English Heritage-vel együttműködve dolgoznak a gyepszőnyeg eltávolításán, hogy feltárják
júl. 6
13:48
Tele vannak a nyitott vállú ruhákkal a boltok - mesés ez a fazon (Femcafe)
Ne keresgélj tovább: megtaláltuk életed legjobb ruháját, ami lenge, színes, szexi és nem utolsósorban hihetetlenül csinos! Ugyan, mi más kellhet még egy tökéletes kis nyári ruhához? Következzen is a mesés nyitott vállú ruhák divatja, mellyel egyszerűen nem lehet betelni!
júl. 6
13:50
Vizuális élménysokk Pécsett: merülj el a színkavalkádban a Zsolnay Fényfesztiválon (Femcafe)
Csütörtökön kezdődik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál.
júl. 6
14:18
Cukkiniprósza (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
júl. 6
14:36
Vigyázz! Átok és rontás is lehet a vintage ékszereiden - így tisztítsd meg az előző tulajdonos energiáitól (Femcafe)
Igazi kincsre bukkantál egy vintage üzletben, de valamiért rossz érzés fog el a különleges darab viselésekor? Előfordulhat, hogy rossz energiákat hordoz a kiszemelt nyaklánc, amiktől jobb mielőbb megszabadulni. Mutatjuk, hogyan!
júl. 6
14:42
4 meglepő tény az ősrobbanásról (Hamu és Gyémánt)
Az ősrobbanás elmélet a legelfogadottabb kozmológiai modell, amely a világegyetem keletkezését és fejlődését magyarázza. Ám ennek ellenére rengeteg tény akad, amit a legtöbb ember nem – még sok tudós sem – egészen ért.
júl. 6
14:48
A legédesebb fazonú ruhát kapta fel Szulák Andrea, de a színétől mindenki csak hüledezik (Blikk)
Azonnal szemet szúr mindenkinek.
júl. 6
15:00
Magyar bőrgyógyász találmányáért rajong a világ: Jackie Kennedy és Marilyn Monroe is az ő kozmetikumaival szépült (Femcafe)
Mi a közös Marilyn Monroe, Audrey Hepburn vagy Julia Roberts és Brad Pitt között? Egy magyar kozmetológus, dr.László Ernő, aki a világ első sztárbőrgyógyászaként elképesztő sikereket ért el Hollywoodban, hazánkban mégis kevesen ismerik. A szépség angyalaként becézett csodadoktor 125 éve született, akinek luxuskategóriás kozmetikumai mind a mai napi
júl. 6
15:02
Ne lepődjünk meg, ha szerda este furcsa jelenségekben lesz részünk (Femcafe)
A napkitörés hatását csak most, szerda este érezhetjük meg igazán.
júl. 6
15:12
Emma Watson maga a megtestesült csoda: ultravagány szettben jelent meg gyönyörű színésznő (Femcafe)
Emma Watson megreformálta az irodai stílust: egy elképesztően vagány összeállításban láthattuk párizsi látogatása során.
júl. 6
15:24
5 egyszerű tipp: így dekorálj skandináv stílusban (Femcafe)
Most megismerheted, miként kombináld a skandináv stílusú dekorációkat úgy, hogy a belső tér ne csak kiegyensúlyozottnak, hanem hangulatosnak is tűnjön.
júl. 6
15:42
Idén ez a fiatal tehetség képviseli hazánkat a Velencei Filmfesztiválon (Femcafe)
A 27 Times Cinema Initiative keretében minden évben egy-egy európai ország képviseletében 27 fiatal filmkedvelő találkozik, hogy részt vegyen a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. Mutatjuk, idén ki képviseli majd hazánkat a híres filmmustrán.
júl. 6
16:18
Kémiai vagy fizikai? Nem mindegy, milyen fényvédőt használunk (Femcafe)
Hiába tombol odakinn a hőség, sokan megfeledkezünk a kellő fényvédelemről. Ez idővel foltok, ráncok és akár súlyos betegségek formájában bosszulhatja meg magát. A szakértők most elárulták, hogyan óvhatjuk meg a leghatékonyabban a bőrünket a káros behatásoktól.
júl. 6
16:36
5 tipp az időjárás-érzékenység tüneteinek csökkentésére (Hamu és Gyémánt)
Vannak, akik érzékenyebben reagálnak az időjárás változásaira, mint mások, de pár trükk segítségével az ő tüneteik is csökkennek.
júl. 6
16:54
A "pillangófrizura" az új hajtrend, ami garantáltan minden nőt levesz a lábáról (Femcafe)
A shag hajvágás elképesztően trendi lett mostanában, ebből pedig következtetni lehet arra, hogy a hasonlóan réteges frizurák jönnek vissza a divatba. Bemutatjuk a legújabb, pillangófrizura névre keresztelt trendet, ami pontosan olyan csinos, mint amilyennek hangzik.
júl. 6
17:18
Babával a strandon: elképzelés vs. valóság vs. rutin – Mit vigyél magaddal, és mi az, ami tényleg tök felesleges (WMN)
Tóth Flóra fejlődési útja az összehajtható vécészűkítő ülőkétől a „csak egy szál bikinit hoztam ez az útra” szintig.
júl. 6
17:36
Magyarul szavalt Petőfit és skót szoknyában csárdásosozott: visszatér az ország kedvenc nagykövete (Femcafe)
Magyarul szavalt Petőfit, skót szoknyában tanult csárdásozni és a mai napig magyarul posztol az Instagramon. Iain Lindsay brit nagykövetként belopta magát a magyarok szívébe, most pedig visszatér Budapestre, hogy újra lenyűgözzön minket – ezúttal a Brain Bar színpadán.
júl. 6
17:36
Ettől a 2 élelmiszertől gyorsabban barnulhatsz le (Hamu és Gyémánt)
A barnulást elősegítő élelmiszerek nem drágák és mindenhol elérhetőek, ráadásul még egészségesek is.

Keresés