Az, hogy egy ember tud-e válaszolni egy egyszerű kérdésre, sokat elárul arról, mi járhat a fejében. A következő kérdéseket világszerte arra használják a pszichológusok, hogy megtudják: valaki zseni vagy segítségre szorul (például skizofrén) - esetleg mind a kettő.
Az Univerzum tele van galaxishalmazokkal − a kozmikus háló csomópontjain felhalmozott hatalmas struktúrákkal. Egyetlen galaxishalmaz több millió fényévnyi kiterjedésű lehet, és akár több ezer galaxisból állhat.
Idén szinte minden összejött, amely negatív hatással lehet az alpesi gleccsereken található síterepek üzemeltetésére, így nem csoda, hogy sorra zárnak be egymás után. Augusztus elejére egyedül az osztrák Hintertux maradt nyitva a nagyközönség számára.
About Time címmel szeptember végén új albummal jelentkezik a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet. A lemez címadó dalához kísérletező, kettősségekre fókuszáló animációs klipet készítettek. Az alkotópáros ugyanis úgy érzi, fontos fordulóponthoz érkeztünk: eljött az ideje annak, hogy mindenki akcióba lendüljön a számára fontos dolgokért. A
Szülői szemmel a nyári szünet egy végtelennek tűnő, megoldandó feladat. A mi gyerekkorunkban tényleg sokkal egyszerűbb, természetközelibb, jobb volt ez is, vagy csak illúziókba ringatjuk magunkat? Mi hozható vissza a gyerekkori nyarakból, és mi az, amit csak megszépítünk az emlékeink közül?
Mindegy, hogy angyalokban, a vonzás törvényében, esetleg egy adott vallásban hiszünk, az újra és újra felbukkanó jeleket nem szabad figyelmen kívül hagyni – különösen nem ezeket a számokat.
Bár kevesen gondolnák, de a világ szemetének öt százaléka ruhaszemét, ami csak Magyarországon évi hatvan-nyolcvanezer tonna textilhulladék. Korn Anita, Szentesi Éva, Szabó Anna Eszter és Filákovity Radojka mesélnek a fenntarthatóbb öltözködéshez vezető személyes útjukról.
Egy 75 éves kőbányai tanítványom, az egyedül élő Margit pár évvel ezelőtt csalók áldozata lett. Egy nagyon kedvesen, illemtudóan viselkedő fiatalember és felesége – két jólöltözött, szépen beszélő ember – csöngetett be hozzá a lakótelepi lakásba, s előbb többszörös áron rátukmáltak egy értéktelen ágynemű-garnitúrát, majd miközben ő a pénzét kereste
A D-Marin bejelentette, hogy valamennyi törökországi kikötője – Didim, Turgutreis és Göcek – elnyerte az Arany Horgony minősítést. Didim ötödik, Turgutreis hetedik alkalommal kapta meg a minősítést. A The Yacht Harbour Association és a Marina Industries Assocation által közösen kezelt Gold Anchor az egyik legmagasabb elismerés a kikötőüzemeltetés t
„Elfáradtam. Békességre vágyom. Teljességre. Nem akarok többé haragudni. Most lélekben megölelem, megcsókolom az arcukat, és elengedem mindannyiukat, akik olyan sokat bántottak engem. Az élőket is, nem csak a holtakat.” Transzgenerációs traumák, amiket csak azzal lehet feloldani, ha az ember megtalálja a szívében a megbocsátást. Olvasónk vallomása.
Az ember evolúciósan az édeset kedveli. Az édes ételek – mint a gyümölcs vagy a méz – fontos energiaforrást jelentettek őseink számára. A modern világban azonban az édesített élelmiszerek könnyen elérhetők, nagyon olcsók és széles körben reklámozzák is őket. Ma már túl sok cukrot fogyasztunk, ráadásul ezek mind hozzáadott cukrok, nem a természetben
A John Wick rendezője egy szakajtónyi sztárral akciókomédiázik, Idris Elba próbál túlélni egy oroszlánt, megérkezik hozzán végre Jordan Peele legújabb filmje, de még Zlatan Ibrahimovic sztorija is vásznakra kerül majd a hónapban. Összeszedtük, hogy mit érdemes nézni.
A előrejelzések szerint idén Európában az átlagoshoz képest negyedannyival csökkenhet a szőlőtermés. A hőség, az aszály, és az egyre sűrűsödő egyéb természeti csapások is próbára tették a gyümölcstermesztőket.