2022. augusztus 7. vasárnap

aug. 7
18:00
Különös ok miatt látogatnak el százezrek Isztambulba idén (Hamu és Gyémánt)
Az Isztambulba érkező turisták száma több mint kétszeresére nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, és ezzel kilábaltak a Covid okozta gazdasági visszaesésből. Isztambul, amely régóta vonzza a nemzetközi tömegeket kultúrája, művészete és történelme miatt, a világjárványt megelőzően a külföldi érkezők száma ugrásszerűen megnőtt, de egyre inká
aug. 7
18:12
Úszás kontaktlencsével (WebBeteg)
A kontaktlencsével való úszás kicsivel nagyobb odafigyelést és elővigyázatosságot igényel, mintha anélkül úszna. Könnyen kaphat el fertőzést, vagy akár szemkárosodást is szenvedhet.
aug. 7
18:12
Zseniális ötlet, erre is használhatod a lehullott almát (Ripost)
Mutatunk egy egészséges trükköt.
aug. 7
18:18
Öt magyar érem a 470 Masters Cup-on (AQUA)
Befejeződött Tihanyban a 470-es Masters Cup, ahol az induló párosok össz életkorának 60 év fölött kellett lennie. Magyarország sikeresen rendezett és szerepelt. A versenyzők már megszokásból vitorláztak ki a kettes pályára a péntek reggeli, 7-8 csomós keleti szélben. A rendezőség ugyanoda tűzte ki a pályát, ahova a korábbi napok alkalmával. A terve
aug. 7
18:18
Szabó Anna Eszter: Attól, hogy nem olvasunk híreket, még nincs minden rendben körülöttünk (WMN)
Persze, el lehet határolódni a hírektől, a politikától, társadalmi problémáktól, de vajon milyen áron? Lehet-e a belső békénk fontosabb, mint a gyerekeink jövője?
aug. 7
18:18
„Mindannyian sérülünk fejlődés közben, de ettől a sérülékenység nem lesz rossz dolog” (egy.hu)
Tényleg senki sem „normális”?
aug. 7
18:48
Szabadság, cirkusz, szerelem – Bepillantás a Circus America kulisszái mögé (Képmás)
A kerekeken guruló élet, az állatsereglet, a csíkos sátorponyva és a szikrázó kosztümök mind részei a szemfényvesztésnek. Ahogy a zsonglőrök is elhitetik a nagyérdeművel, hogy a tűznyelés, a spanyol korbács használata, a lengő drótkötélen egyensúlyozás és a kardok balanszban tartása a szájban olyan könnyen megy, mint a gyermeknek a játék. Úgy tűnik
aug. 7
19:12
Először szólalt meg Elon Musk állítólagos saját repülőteréről (Hamu és Gyémánt)
A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk a Twitteren oszlatta el azokat a pletykákat, amelyek szerint saját magánrepülőteret kíván építeni Texas középső részén.
aug. 7
19:18
Az élvezet ára: Így fulladunk bele a rengeteg dopaminba (WMN)
Hogyan lehet önmérsékletet gyakorolni egy túlfogyasztásra ösztönző világban? Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet élhessünk, fontos megérteni a fájdalom és az élvezet közti kapcsolatot. Ebben segít Anna Lembke Dopaminkorszak című könyve. Ajánló.
aug. 7
19:24
Az ikertestvérek 103 Évesek lettek, és amikor megkérdezték tőlük - Mi a hosszú élet titka, Zseniális Választ adtak (Blikk)
Thelma Barratt és Elma Harris ikertestvérek az Egyesült Királyságból, Stockportból ünnepelték 103. születésnapjukat. Az újságíró kérdésére – mi a hosszú élet titka – szellemes válasszal álltak elő.
aug. 7
20:24
Az emberi elme nem arra való, hogy éjfél után ébren legyen, figyelmeztetnek a tudósok (Hamu és Gyémánt)
Az éjszaka közepén a világ egy sokkal ridegebb helynek tűnhet. A sötétség leple alatt a negatív gondolatok könnyen átjárják az elménket, miközben a plafont bámuljuk és próbálunk elaludni. Ez pedig hosszú távon komoly hatással lehet a mentális egészségünkre.
aug. 7
21:24
Létrehozzák a világ első szintetikus embrióját egerekből (Hamu és Gyémánt)
A tudósok kvázi szintetikus embriókat növesztettek egérsejtekből spermium, petesejt vagy méh nélkül. Kutatók létrehozzák a világ első szintetikus embrióját egerekből származó őssejtek felhasználásával, derül ki egy új tanulmányból. A technológia kiindulópontja lehet a szervek nulláról történő növesztésének, állítják a tudósok. Független sz
aug. 7
22:24
Egy skót rendőrségi standot a világ legkisebb whisky bárjává alakítottak (Hamu és Gyémánt)
Ültél már valaha egy bárban, és gondoltad magadban, hogy bárcsak klausztrofóbabb lenne, mintha mondjuk egyedül innál egy szekrényben?

2022. augusztus 8. hétfő

aug. 8
0:12
Ismét közlekedik a megújult libegő Sátoraljaújhelyen (Síelők)
Hétvégén ünnepélyesen is átadták az ország legújabb libegőjét a Zemplén Kalandparkban. A régi lift nyomvonalán egy modernebb és nagyobb kapacitású libegő szállítja az utasokat mostantól a Magas-hegyre.
aug. 8
0:12
Ezek a jelek biztosan megmutatják, hogy már kezd teljesen eluralkodni rajtad az alkohol (Ripost)
A függőség egy idő után egyértelműen megmutatkozik...
aug. 8
0:12
KSH: a vendégéjszakák száma több mint másfélszeresére nőtt az idén júniusban 2021-hez viszonyítva (Spabook)
A belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken  (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 2022 júniusában 18%-kal nőtt 2021 azonos hónapjához viszonyítva. A külföldi vendégek által eltöltött éjszakák…
aug. 8
0:24
Slackline szakkör az Orczy-kertben – kezdőknek is! (Metropol)
Kezdő slackline-órák és egyensúlyfejlesztés a Foxhouse Sportegyesületnél.
aug. 8
3:30
München, Derrick felügyelő városa (Utazási Élmények)
Annak, hogy párommal esténként Derrick felügyelő eseteit nézzük, több oka van. Nem elhanyagolható a nosztalgia-faktor (még ha annak idején inkább szüleinket-nagyszüleinket érintette mélyen a sorozat). Felnőtt fejjel megállapíthatjuk: az epizódok a mai mezőnyben is simán megállják helyüket, sőt…
aug. 8
4:18
Amit a gyerekkori székrekedésről csak kevesen tudnak (Vital)
A „nagy dolog” elvégzése kínlódás, esetenként fájdalommal is jár, napokig nem tud székletet üríteni a gyerek. Felmérések szerint az egy és öt év közötti gyerekek 5%-a szenved krónikus székrekedéstől. Gyermekgyógyászok és gasztroenterológusok hangsúlyozzák, hogy ezt a gyakori problémát a szülők hajlamosak alulértékelni, igen helytelenül. A székreked
aug. 8
4:30
Allergiás tünetek nyáron: Alternariák is okozhatják (WebBeteg)
Szemviszketés, allergiás nátha, asztmás rohamok - különösen nyáron sokan szenvednek allergiás tünetektől. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem mindig vagy nem mindig kizárólag a fűfélék, a palagfű vagy egyéb virágos növények pollenjei okozzák a tüneteket.
aug. 8
5:18
Már több mint 33 ezer autó kapott új rendszámot (Igényesférfi.hu)
Már több mint 33 ezer új rendszámmal ellátott autó közlekedik az utakon - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán a Technológiai és Ipari Minisztérium.
aug. 8
5:30
Szóltak a zsaruk: hétfőtől még jobban kell vigyázniuk az autósoknak (Infostart)
Mostantól egy hétig fokozottan ellenőrzik a megengedett legnagyobb sebesség betartását Magyarország közútjain.
aug. 8
5:48
„A gyerekek sportjában a kudarc szót végképp el kéne felejteni” – Interjú Sági Andrea sportpszichológussal (WMN)
„Mondok két megdöbbentő számot: a sporttechnikai mozgásokat tizenegy, a versenyeztetést pedig csak tizennégy éves kortól kellene elkezdeni” – hívja fel a figyelmet Sági Andrea sportpszichológus. A szakemberrel az eredménycentrikusság veszélyeiről beszélgettünk, és arról, hogyan segíthetünk a gyerekeknek megőrizni a mozgás örömét.
aug. 8
5:54
Rég várt funkció jön a telefonos YouTube-videókhoz (Infostart)
Első körben egy szűkebb csoport számára teszik elérhetővé.
aug. 8
5:54
Jakuzzi, amiben fűtőszál nélkül is meleg a víz (Spa Trend Online)
A Softub masszázsmedencék sok leget tudhatnak magukénak. Ezek a legcsendesebb, a legjobb hőszigetelésű és a legpuhább medencék, de ami a rezsiárak növekedése miatt most még fontosabb, a leggazdaságosabbak is!
aug. 8
6:18
Jótanácsok, hogy ne nézz ki úgy, mintha a saját nagymamád lennél (egy.hu)
Az öregedés első jeleire talán még legyintünk. Nem is kell kétségbe esni, elég, ha odafigyelünk néhány hétköznapi apróságra, és lelassíthatjuk a folyamatot. Ám a megfelelő bőrápolás mellett létezik még egy-két trükk, amik segítségével fiatalabbnak nézhetünk ki a korunknál.
aug. 8
6:36
Teknősök keltek ki a strandon (AQUA)
Hatvan teknős kelt ki a tojásából a strandolók szeme láttára az olaszországi Ischia szigetének egy partszakaszán. Ahogy a fürdőzők észrevették az álcserepesteknősök (Caretta caretta) nemébe tartozó, nagyjából 15 grammos állatokat, riasztották a parti őrséget, akik biztosították az átkelést. Egy tengervédelmi szervezet munkatársai is figyelemmel kís
aug. 8
6:36
Csillagközi objektum csapódhatott a Földbe, átkutatják az óceánt (Hamu és Gyémánt)
Egy tenger alatti expedíciót indítani a keresésére elég nagy kockázatot jelentene, de a tudományos haszon hatalmas lehet.
aug. 8
6:48
Javier Bardem minden, csak nem jó főnök! (Igényesférfi.hu)
A Skyfall főgonoszától egy mérleggyár tenyérbemászó igazgatójáig Javier Bardem tényleg minden szerepet el tud játszani. Bár sokszor bizonyította már sokszínűségét, A jó főnök ismét egy remek emlékeztető erre.
aug. 8
6:54
Új játékos a grill pályán: pellet grill (Spa Trend Online)
Az árammal, gázzal, faszénnel vagy fával fűthető grillek mellett még egy grill típus létezik. Ezek a pellet grillek, amelyek több előnyös tulajdonságotis "örököltek" a többi változattól. Mit tud egy pellet grill és miért válaszd ezt?
aug. 8
6:54
Kiégett a kertben a fű? Ne pánikolj, itt a megoldás! (Ripost)
Még rendszeres öntözés mellett is megbarnulhat a fű...
aug. 8
7:18
Újabb korlátozás a Mol-kutakon (Igényesférfi.hu)
A Mol tovább szigorította a tankolás feltételeire vonatkozó szabályokat, amelynek értelmében a hatósági áras üzemanyagra vonatkozó, legfeljebb napi egyszeri tankolási korlátot minden üzemanyagtípusra bevezetették.
aug. 8
7:42
7 sokkoló esküvői hagyomány a múltból, ami kiakasztaná a modern menyasszonyokat (Femcafe)
Desszertnek kenyér, helyszínnek az út közepe és fűszernövények a virágok helyett? Összegyűjtöttünk néhány olyan múltbeli esküvői hagyományt, amelyek ha ma is érvényben lennének, valószínűleg sokkal kevesebb boldog frigy köttetne.
aug. 8
7:48
Bak, ideje szembe nézned a fájdalmas dolgokkal (Metropol)
Nem lehet folyamatosan elbújni a dolgok elől.
aug. 8
7:48
Augusztusban még legális mindent kiszámlázni katásként? – Gyakorlati tanácsok egy adótanácsadótól (WMN)
Lehet legálisan „előre” számlázni augusztusban még katásként? Kinek éri meg az átalányadózás? Mi van azzal, akinek 150 nap felszámolni a katás cégét – addig nem lesz számlaképes? Adótanácsadóval mentünk végig a katatörvény változásának a következményein különböző valós helyzetekben a bújtatott foglalkoztatástól a gyed mellett vállalkozásig.
aug. 8
7:48
Kocsmárost keres Erzsébet királynő (Hamu és Gyémánt)
Azt szeretné, ha a Sandringham Estate-t (megszűnt társasági klub) kocsmává és étteremmé alakítanák át.
aug. 8
7:48
Mosoly öngyilkosság előtt: emberek utolsó fotói beszélnek az elmondhatatlanról (egy.hu)
Az öngyilkosság kérdésköre még mindig erősen stigmatizált, pedig egy beszélgetés életet menthet. Vannak-e jelek, és ha igen, ismerjük-e ezeket? Hogyan érdemes ilyenkor megszólalni?
aug. 8
8:18
3 csillagjegy számára sorsfordító változás jön a szerelemben (Ripost)
Micsoda nyárvége! Tüzes energiák hatnak.
aug. 8
8:24
Igazi túlélők: íme, 6 párakedvelő növény, amivel bátran díszítheted a fürdőszobádat (Femcafe)
Nehéz olyan növényt találni, ami a sötétebb és nyirkosabb fürdőszobában is otthon érzi magát, sőt a magas páratartalom sem zavarja. Következzen 6 fürdőszobai túlélő!
aug. 8
8:24
Mike Tyson ütős könyvajánlót dobott össze a nyárra (Igényesférfi.hu)
Mike Tyson könyvespolcáról két dologot biztosan el lehet mondani: széleskörű és ütős.
aug. 8
8:54
Az első magyar nő, aki átszelte a világ legnagyobb szigetét, Grönlandot (Igényesférfi.hu)
A világon elsőként teljesítette vegyespáros az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra Rakonczay Gáborral 30 nap alatt, 560 kilométeren át, hóban, viharos szélben, átlagosan mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva, hihetetlen akaraterőről és kitartásról tanúbizonyságot téve valósította meg az Eisberg Grönland síexpedíciót.
aug. 8
9:12
Megtalálod a méhkirálynőt a képen? 135-ös Iq alatt kizárt, hogy összejöjjön (Femcafe)
Nos, nem szállt inadba a bátorságod? Akkor méhvadászatra fel!
aug. 8
9:14
3 tipp, amivel rengeteg pénzt spórolhatsz meg a hétköznapokban: Így tudod hatékonyan visszavenni a kiadásaidat (Femcafe)
A világunk egyik legfőbb mozgatórugója a pénz és egyre inkább az a tendencia, hogy ha pénzed van, szinte mindened van. Éppen emiatt fontos, hogy hogyan kezeljük a pénzügyeinket.
aug. 8
9:24
Egy kutatás szerint azok, akik ezt az italt fogyasztják vásárlás előtt, sokkal több pénzt költenek: Vigyázz vele, ha épp spórolni szeretnél! (Femcafe)
Ha pont most döntötted el, hogy spórolni szeretnél, akkor érdemes elkerülni a koffeint a következő bevásárlás előtt.
aug. 8
9:30
Erős szél, zápor, zivatar: Nem kímél minket az időjárás a héten (Blikk)
Brutális hőségtől nem kell tartanunk.
aug. 8
9:42
Tömegek dőltek be a francia tudósnak, aki egy kolbászról készült képről állította, hogy egy csillagot talált (Femcafe)
A francia tudós bocsánatot kért, miután egy chorizószeletről készült fotót tweetelt, azt állítva, hogy az egy távoli csillag képe, amelyet a James Webb űrteleszkóp készített.
aug. 8
10:12
Számítógép-fejfájás - Mit tegyünk ellene? (WebBeteg)
Érdemes-e több óráig mozdulatlanul bámulni a számítógép monitorát nap mint nap? A válasz egyértelműen nem. Sok ember, aki rendszeresen teszi ezt, számol be kellemetlen, tompa, néha erős lüktető, görcsös tarkótáji, máskor homloktáji-halántéktáji fejfájásról, mely időnként a koncentrációt is befolyásolhatja.
aug. 8
10:12
Katalin hercegné azt hitte egy kisfiúról, hogy eltévedt – egyből a segítségére sietett (Hamu és Gyémánt)
Katalin hercegné egy vonatút során találkozott egy kisfiúval, akinek minden bizonnyal egy életre szóló élményt okozott.
aug. 8
10:36
Jelentős bírságot kapott a Ryanair az extraprofit-különadó áthárítása miatt (Spabook)
Korábban cikksorozatban számoltam be arról a csatározásról ami a Ryanair fapados légitársaság és a magyar kormány, különösen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter között zajlott, időnként már személyeskedésbe torkollóan. Első cikkemben garantáltam,…
aug. 8
10:54
Ma a macskákat ünnepli a világ (Infostart)
A cicák világnapján ezúttal nem a kutyáké lesz a főszerep.

Keresés