Új gyakorlatot vezetnek be a webáruházak: mostantól így járnak el azokkal a vásárlókkal szemben, akik jelzés nélkül nem veszik át az utánvétes csomagjaikat.
Emlékezetes esemény volt ez, ugyanis azóta sem fordult elő ilyen: magyar színész kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat az Oscar-gálán az 1944-es ceremónián.
A szívroham jól ismert kockázati tényezői, mint például a magas vérnyomás, magas koleszterinszint, elhízás, cukorbetegség, dohányzás, tartós stressz, túlzott alkoholfogyasztás vagy a mozgásszegény életmód mellett egy friss kutatás egy új, ráadásul minden eddiginél alattomosabb kockázati tényezőre hívja fel a figyelmet.
Ezen a télen sem lehetett megverni Ausztriát a magyar utazóknál, akik közül viszont már többen mentek városnézésre, mint síelni - derül ki a Bank360.hu utasbiztosítási adatainak elemzéséből. A téli üdüléseink rövidebbek voltak, mint a nyáriak, a gyors online biztosításkötést pedig már közvetlenül az indulás előttre hagyjuk.
Magyar idő szerint március 11-én hajnalban tartották a 96. Oscar-gálát. Az díjátadó legnagyobb nyertese az Oppenheimer volt, Emma Stone pedig megkapta élete második aranyszobrát is – ennél viszont nekünk sokkal fontosabb, hogy ismét volt magyar vonatkozású díj. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ennyire még sosem volt papírforma az Oscar-
A márciusi hónap hihetetlen energiákat adott sokak számára, hiszen az év eleji nehéz időszak, a szürke téli szezon mindenki hangulatára rányomta a bélyegét.
Egyből két limitált kiadással kezdi idei megjelenéseit a Norqain, egy kisebb és egy nagyobb Advanture kronó személyében. Az alig 6 éves Norqain az utóbbi egy-két évben jelent meg az órás…
Sikeresebbek, nyereségesebbek lehetnek azok a cégek, ahol a felsővezetők körében egyenlő a nemek aránya, mégis a ranglétra tetejére való feljutást a nők számára világszerte akadályozza az üvegplafon. Hogy miért van ez így, azt számos kutatás vizsgálja, az okok nem csak a cégpolitikában, de a társadalmi elvárásokban is keresendők.
Megbeszéltél egy első találkozót, és ki is választottál hozzá egy ruhát, ami "vonzó, de nem túl sok". Az első randinak ezek után gyerekjátéknak kellene lennie, nem igaz? És mégis: jön az a bizonyos érzés a hasadba.Pillangók a gyomrodban, a várakozás szédítő érzése − az első randi az érzések igazi kavalkádja. Annak érdekében, hogy jobban megértsük a
Edzője, Bob Bowman csaknem hazaküldte a világbajnok úszót, Kós Hubertet a 200 yardos hátúszás előfutamát követően, majd a döntőben össz-amerikai egyetemi rekordot ért el, valamint a 4x100-as gyorsváltót is behozta az első helyre.
Iránban már 5000 éve is készítettek parfümöket, úgyhogy nagyon ideje volt kicsit jobban elmélyülnünk a közel-keleti illatok nehezen feltérképezhető, ám
Négy nemzetközi fotóügynökség visszavonta a walesi hercegnéről műtétje óta készült első hivatalos fotót, melyen gyermekeivel látható, mivel aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a képet "manipulálták".Vasárnap este írtunk róla mi is, hogy megjelent az első fotó Katalin walesi hercegnéről, amióta január közepén hasi műtéten esett át.A Vilmo
A Pentagon múlt pénteken tette nyilvánossá jelentését, mely az amerikai kormány által a második világháború vége óta végzett UFO-kutatások eredményeit összegezte.
A következőkben Pipás Pista, azaz Fődi Viktória történetét meséljük el, aki az 1900-as években egy férfiként élő női bérgyilkos volt a Szeged környéki tanyavilágban. Én speciel nem vagyok egy pszichológus kanapéját koptató, túlérzékeny mimóza alkat, aki mindenki gondját-baját a nyakába veszi, de úgy látszik, hogy a gyerekeimet ennek ellenére más sz
Több mint száz éve alkotta meg a családi tudattalan fogalmát a világhírű magyar pszichiáter, Szondi Lipót. Élete bővelkedett különös fordulatokban, álmokban, találkozásokban, de ő sosem hitt a véletlenekben.
A világ számos országában a Google nyitóoldalán a flat white ünneplésére kattintható a napi doodle. Bő évtizede ezen a napon jegyezték be az Oxford hivatalos szószedetébe, azóta megkerülhetetlen ez a finom kávékülönlegesség. Mit lehet még róla tudni?
A királyi család továbbra is rendkívül kevés információt oszt meg Katalin betegségével kapcsolatban. Egy szakértő szerint a vártnál lassabban halad a hercegné felépülése.
Az Afrika felől hazánk térségébe érkező légtömegek nem is annyira ritkán szaharai port is magukkal hoznak tavasszal és nyáron. De vajon jelenthet-e bármilyen kockázatot egészségünkre nézve a sivatagi szélben kavargó por, amit a záporok, zivatarok kimosnak a légkörből és saras eső formájában ér földet nálunk?
A magyar nyelv képes kifejezéseinek gazdag tárházában a közmondás az egyik leghasznosabb műfaj: egyetlen tömör mondatban értékítéletet, életbölcsességet és világlátást fejezhetünk ki egy-egy jól megválasztott és pontosan időzített közmondással. Érdemes hát pontosan ismernünk ezeket a hasznos nyelvi formulákat, hogy még ízesebben, színesebben tudjuk
Az FC Barcelona nemet mondott a Paris Saint-Germain 200 millió eurós ajánlatára, amelyet a spanyol bajnok jobbszélsőjéért, Lamine Yamalért tett a francia futballklub.
Múlt éjszaka óta tudjuk, hogy az Oppenheimer, a Szegény párák, a Téli szünet, az Érdekvédelmi terület, az Egy zuhanás anatómiája, valamint A fiú és a szürke gém lettek a tavalyi év legjobbnak választott filmremekei. A balatoni mozi műsorát böngészve 3 olyan Oscar-jelöltet ajánlunk, amikről kevesebb szó esett.
Az Európai Parlament elsöprő többséggel fogadta el a „rövid távú bérleti szolgáltatásokra”, köznapi nyelven az AirBnb jellegű rövid távú lakáskiadásra vonatkozó adatgyűjtési és megosztási szabályokat, amelyek célja az átláthatóság növelése…
A Ryanair szerint 2024-es nyári szezonban 10 százalékkal emelkednek a repülőjegyárak Európában, mivel a Boeing és az Airbus repülőgépeivel kapcsolatos problémák miatt kevesebb járatkapacitás áll rendelkezésre, az utasok pedig kapkodnak…
A magas vérnyomás nem csak férfidolog. A menopauza után a nőknél is nő a kockázata. A magas vérnyomás nem jár fájdalommal, de kezeletlenül életveszélyes lehet: fennáll az erek károsodásának, a szívinfarktusnak és a stroke-nak is a veszélye.
A nők egyenlő méltóságának elismerését szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap, melyben a nemzetközi nőnapról emlékezett meg – írja az MTI.